HÍREK
A Rovatból

Egyből alezredes lett Novák Katalin férje, a honvédelmi minisztérium szerint ez megilleti

Veres István öt hetes kiképzés után hétvégén tette le az esküt, a zubbonyára pedig egyből alezredesi rendfokozat került.


A honvédelmi minisztérium szerint megilleti Veres Istvánt, Novák Katalin férjét, hogy egyből alezredesként szerelt fel - derül ki a RTL Híradóból. Néhány hete azonban alezredesek, ezredesek, tábornokok százait rúgták ki „fiatalítás” miatt.

Veres István, a köztársasági elnök férje egy öt hetes tartalékos kiképzést követően a hétvégén tette le az esküt.

Erről maga Novák Katalin is beszámolt a Facebook-oldalán, képet és videót is megosztott az eseményről.

Ezen szúrta ki Szabó Sándor rendvédelmi szakértő, hogy Veres zubbonyára az öt hetes kiképzés végén alezredesi rendfokozat került.

A Híradó által megkérdezett katonai szakértő szerint azonban nem példa nélküli, hogy valaki alezredesként kezdje katonai karrierjét.

„Erre a törvények kivételes lehetőségeket adnak, és nem idegen a gyakorlattól. 0'33 A hatályos jogszabályok szerint, ha szükség van valakinek a speciális tudására, akkor idősebb korban, magasabb rendfokozattal is felvehető a rendszerbe”

- mondta Krizbai János.

Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság szocialista tagja szerint azonban mégis rossz üzenete van a kinevezésnek és az időzítésnek.

„Alezredesek, ezredesek, tábornokok százait rúgták ki az elmúlt hetekben, meg rúgják ki most is, 45 év felett, 25 év szolgálati viszonnyal. Aközben a köztársasági elnök férje néhány hetes gyorstalpaló után pedig alezredesként - igaz, hogy tartalékos - de alezredesként jelenik meg a közvélemény előtt” - mondta az ellenzéki politikus.

A csatorna megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy

Veres István „iskolai végzettsége, szakmai tapasztalata, civil szakmai beosztása, valamint életkora alapján” jogosult az alezredesi hadi beosztású hely betöltésére.

Azt is hozzátették, hogy a köztársasági elnök férjét is megilleti a kiképzés és a tényleges szolgálatteljesítése alatt az illetmény, illetve a rendelkezésre állási idő alatt a rendelkezésre állási, amelynek teljes összegét felajánlotta a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány részére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, hogy bejelent-e előrehozott választást szombaton
A miniszterelnök TikTok-videóban cáfolta a tusványosi beszéddel kapcsolatos találgatásokat. Azt mondta, 1990 óta nem volt előrehozott választás Magyarországon, és most sem lesz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 25.



Orbán Viktor pénteken egy rövid videóban reagált arra a felvetésre, hogy előrehozott választásokat jelenthet be a szombati tusványosi beszédében. A miniszterelnök a TikTokon közzétett felvételen elmondta, hogy a beszéde még csak „negyedkész”, de már most világossá tette: nem lesz szó választások előrehozataláról.

„Ez egy nyugodt, higgadt ország” – fogalmazott Orbán, aki szerint 1990 óta egyszer sem tartottak előrehozott választást, majd visszakérdezett: „most miért lenne?”.

@viktor_a_tiktokon Kell még valamit mondanom, Ildikó? #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp #Magyarország #kormány #Tusványos #beszéd #atv #választás #előrehozott #CsuhajIldikó ♬ Chill Vibes - Tollan Kim

A videó az ATV kérdésére adott válaszként készült. Előzménye, hogy a napokban olyan hírek kaptak szárnyra, amelyek szerint a miniszterelnök Tusványoson nagy bejelentésre készül. Elemzők szerint ez lehet akár egy előrehozott választás is, vagy egy népszavazás Ukrajna EU-csatlakozásáról, de szóba kerülhet egy találkozó Trumppal vagy Putyinnal is.

Ezekre a találgatásokra reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pénteken a közösségi oldalán azt írta: szerinte legyenek választások még az idén októberben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális cigi-áremelkedés jöhet: minimum 1000 forinttal kérhetnek többet egy dobozért
Az Európai Bizottság reformtervezete drasztikus emelést javasol a dohánytermékek adójában. A változás egyik pillanatról a másikra léphetne életbe, átmeneti időszak nélkül.


Az Európai Bizottság olyan javaslatot tett közzé, amely jelentős változást hozhat a dohánytermékek árában. Ha a tervezet életbe lép, Magyarországon legalább 1000 forinttal is többe kerülhet egy doboz cigaretta, írja az Index. Ez közel 50 százalékos drágulást jelentene, de az emelkedés akár ennél is nagyobb lehet.

A cél, hogy az adórendszeren keresztül egységesebb legyen az uniós piac, és visszaszoruljon a dohányzás. A tervek szerint a hagyományos cigarettánál a jelenlegi 90 eurós jövedéki adót 215 euróra emelnék ezer szálanként, ami 139 százalékos növekedés lenne.

A hevített dohánytermékek esetében 1000 szál után 108 eurós, vagy kilogrammonként 155 eurós adót vezetnének be. A nikotinpárnák javasolt adómértéke 143 euró lenne kilogrammonként. A szivarok és szivarkák esetében a változás még látványosabb: ezer szálanként 12 euróról 143 euróra nőne az adó, ami több mint tízszeres emelést jelent.

Fontos, hogy ezek az összegek csak a kötelező minimumot jelölik, vagyis a tagállamok akár ennél magasabb adókulcsot is bevezethetnek.

A javaslat kapcsán többen aggodalmukat fejezték ki, mert attól tartanak, hogy a drágulás a feketepiacot erősítené. A nem ellenőrzött forrásból származó termékek pedig sok esetben még károsabb anyagokat tartalmazhatnak.

A tervezet egyik fontos eleme, hogy nem tartalmaz átmeneti időszakot – a módosítások azonnal hatályba lépnének. Ez különösen Magyarország számára lehet nehéz, mivel eddig sem tudta teljesíteni az úgynevezett áralapú feltételt.

A szabály szerint a jövedéki adónak el kellene érnie a kiskereskedelmi ár 63 százalékát. Ha ez nem valósul meg, akkor a 274 eurós minimumot kellene alkalmazni, amit a vásárlóerőhöz igazítanak. A számítások alapján

ez legalább 1000 forinttal emelné a dohánytermékek árát dobozonként, ami a hazai vásárlók nagy részének komoly kiadást jelentene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc: Gyilkos
A volt kormányfő a politikai pálya után ismét íróként jelentkezik. A Facebookon közzétett kép alapján vallási témák is megjelenhetnek a történetben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 25.



Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán osztotta meg, hogy új könyvön dolgozik, vette észre az ATV. A bejegyzésben mindössze ennyi állt:

„Gyilkos...”.

A volt miniszterelnök ezúttal is Kate Vargha néven írja a regényt. A Facebookra feltöltött képen a kézirat mellett egy Biblia és egy Mohamed életéről szóló könyv is látható.

A regény munkacíme Gyilkos, és úgy tűnik, hogy – az előző kötetéhez, A kereszt halálához hasonlóan – most is vallási témák köré épülhet a történet.

Gyurcsány korábban bejelentette, hogy visszavonul a politikától. A jelek szerint most újra az írásra koncentrál. A korábbi politikus nemrég bejelentette, hogy unokája született:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Hiába kérdezték háromszor is, Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem árulta el, ki engedélyezte Ruszin-Szendi Romulusz költéseit
Tusványoson az RTL többször is megpróbált választ kapni a kérdésre, de a miniszter rendre kitért. A beszélgetés inkább a volt vezérkarifőnök politikai szerepéről szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 25.



Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert Tusványoson kérdezte az RTL Híradó riportere Ruszin-Szendi Romulusz és felesége költéseiről, de konkrét választ nem adott arra, hogy pontosan ki hagyta jóvá ezeket.

A miniszter első reakciójában inkább Ruszin-Szendi politikai szerepvállalásáról beszélt. Azt mondta: „A legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy a politikát kívül kell hagyni a hadseregen. Itt most azt látjuk, hogy az ön által említett úr személyes sértettségből, bosszúvágyból úgy gondolta, politikai karriert indít el, és majd úgy visszaérkezik, és bosszút áll rajtam meg másokon, akik az ő karrierjét – mert egy nagyon karrierista emberről beszélünk – akadályozta. Ezen keresztül az egész magyar honvédséget belerángatja a politikai ambíciói építésébe.”

Amikor a riporter újra rákérdezett a jóváhagyás részleteire, Szalay-Bobrovniczky annyit mondott:

„ott vannak az e-mailek, amelyekben a tábornok úr és a felesége küldi, hogy mit kérnek, és ez egy jóváhagyási folyamaton keresztül zajlott.”

Harmadszorra is feltették neki a kérdést, de a miniszter csak annyit mondott: „nem erről van szó”, majd hozzátette: „majd minden a helyére kerül ezzel kapcsolatban.”

A beszélgetés során azt is megjegyezte: „Én ezt a helyzetet és őt magát is örököltem. És amikor bejöttem és ránéztem erre a helyzetre, a konzekvenciákat látjuk.”

A riporter emlékeztette a minisztert arra is, hogy korábban méltatta Ruszin-Szendi Romuluszt. Arra a kérdésre, hogy ha tudott a beszerzésekről, miért dicsérte mégis a tábornokot, nem érkezett konkrét válasz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: