„Egy terrorista egyenesen előttem állt, őrült módjára lőtt, gyilkos tűzzel a szemében” – megszólalt a segítő, aki kimenekítette a magyar DJ-t az izraeli zenei fesztiválról
Izraeli szervező mentette ki az ott fellépő magyar DJ-t a Supernova fesztiválról, ahol szombat reggel a Hamász terroristái válogatás nélkül nyitottak tüzet a résztvevőkre, közel 300 holttestet hagyva maguk után.
Ahogy arról korábban írtunk, az Ozora Fesztivál egyik szervezője, DJ Wegha is fellépett az eseményen, körülbelül három órával a támadás előtt ért véget a koncertje.
A férfi nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, Facebook-oldalán is csak annyit írt állapotáról: „Megvagyok. Részvétem a családoknak, borzalom.”
A hátborzongató menekülésről ugyanakkor a Facebookon beszámolt a fesztivál által kirendelt segítője, Noa Beer, akit maga Wegha is idézett. A poszt – amit a hvg.hu szúrt ki – így szólt:
„Először, amikor láttam a fejünk fölött repülő rakétákat, azt gondoltam, hogy micsoda szégyen. De amikor egy puskás terroristával álltam szemben 20 méterre tőlem, akit még hatan vettek körül, megértettem, hogy a szégyen nem a megfelelő szó, talán a rémület, vagy talán csak a hitetlenség, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet az én országomban.
Hajnali 02:45-kor érkeztem a buliba, az volt a feladatom, hogy az egyik külföldi DJ-t elhozzam a szettjéhez, és a fellépése végéig minden olyan nagyszerűnek tűnt, az emberek boldogok voltak, buliztak, jól érezték magukat.
A fellépése után kimentem a táncparkettre, szeretem érezni a körülöttem lévő boldog emberek energiáját.
06:20-kor visszamentem a színpadra, hogy filmezzem egy jó barátomat a fellépése alatt. Az utolsó videó a telefonomon 06:28-kor készült, másodpercekkel azelőtt, hogy észrevettük, rakéták vannak az égen.
Elmentem a színfalak mögé, körülbelül 20 ember ült ott, akik féltették az életüket, de fogalmuk sem volt arról, hogy mi jön. Néhány perc múlva valaki a mikrofonon azt mondta, hogy mindannyian kezdjük el elhagyni a buli területét, amilyen gyorsan csak lehet, így azt mondtam a DJ-nek, akivel voltam, hogy fussunk a kocsihoz.
Mi voltunk az egyik első autó, amelyik elhagyta a bulit, azt gondoltam, hogy ez szerencse, fogalmunk sem volt arról, hogy mi fog következni.
5 perccel később velünk együtt kb. 5 autó volt úton, én a harmadik autóban ültem, és a legtöbb ember megállt az úton, hogy menedékbe bújjon, én viszont próbáltam hazajutni, amilyen gyorsan csak tudtam.
A következő néhány percet nehéz megmagyarázni, az előttem lévő 2 autó hirtelen fékezett és egyenesen egymásnak mentek, és az út szélén pedig egy motorkerékpár, mellette egy ember feküdt, azt hittem, hogy elütötték a motorost és megálltak.
Kiabáltam a DJ-nek, hogy szálljon ki a kocsiból és menjen fedezékbe, azt hittem, hogy katonák tüzelnek vissza rá, de rémületemre még több terrorista volt, körülöttünk voltak, sehova sem tudtunk menni. A többi autóból még életben maradt emberek felénk kúsztak, sebesülten és rémülten, öten voltunk, akik az autók között bújtunk el.
A másodperc tört része volt a döntés, kiáltottam, hogy 'mindenki szálljon be az AUTÓBA!'. Én beültem a vezetőülésbe, sokáig tartott, hogy feloldjam az autó parkolási módját, a sérültek pedig a hátsó ülésekre szálltak. Nagyon féltem, egy terrorista egyenesen előttem állt, őrült módjára lőtt, gyilkos tűzzel a szemében.
Nem tudom, hogy a testem hogyan tudta meghozni a döntést, hogy megpróbáljak kihajtani onnan, de ez a döntés megmentette a saját és még 4 ember életét. Hátrafelé hajtottam és megfordultam, amikor láttam, hogy megtehetem, de még több terrorista várt, autók ütköztek össze, miközben a sofőröket a szemünk láttára lőtték le, emberek próbáltak elmenekülni, és a helyszínen lőtték őket agyon.
Láttam őt, ahogy a szemembe nézett, és felemelte a fegyvert, hogy lelőjön minket, abban a pillanatban, amikor elkezdtem felé hajtani, és akkor megtettem, nem néztem hátra, ráléptem a gázra és vezettem, ránk lőtt, talán 2 méterre volt tőlünk, és alig kerülte el az ablakot. Tovább vezettem, miközben a kocsi hátulját még mindig lőtték, és nem néztem hátra. A kocsiban 2 sérültem volt, az egyiket a lábán, a másikat a kezén lőtték meg. Először az egyik producer barátomat hívtam, el akartam mondani neki, hogy lövöldözés van az úton, és ne engedjenek senkit a mi irányunkba, mindez csak percekkel azelőtt történt, hogy a terroristák megérkeztek volna magához a bulihoz.
A következő 30 percben minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy biztonságos helyre jussunk, az autóban sérült emberekkel, miközben nem tudtuk, hogy mennyire súlyos a sérülésük, és a rakéták még mindig másodpercenként repültek a fejünk felett. Beértünk a kórházba, a sérültek orvosi segítséget kaptak, én pedig csak vártam ott, nem tudva, hogy mi legyen a következő lépés. És akkor kezdtek megérkezni a sérültek, a barátaim, a meglőtt és megsebesült, vérző és rémült emberek, síró emberek, akik látták, hogy megölték a szeretteiket, szülők, akik a gyerekeiket keresték, nem tudták, hol vannak. Négy órát töltöttem a sürgősségi osztályon, próbáltam segíteni és megnyugtatni a körülöttem lévő embereket.
A történet többi része sem boldog, én hazaértem, egy kis karcolással a lábamon, ami aznap reggel látott borzalmakról tanúskodik, a barátaim nem. Több száz embert tart fogva a Hamasz, több százan meghaltak és több százan eltűntek. Mindannyian azért jöttünk, hogy a szabadságunkat és a szeretetet ünnepeljük, és ott maradtunk vérző és gyötrelmes állapotban, nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnánk a borzalmakat, amelyeknek mi, a szeretet és a transz gyermekei tanúi voltunk. Minden gyönyörű lélek jöjjön haza épségben!”
