HÍREK
A Rovatból

„Egy szikla volt, amelyre a modern Nagy-Britannia épült” – sorra búcsúznak II. Erzsébettől a világ vezetői

A brit miniszterelnöktől kezdve Putyinon át az Európai Unió vezetőiig számos közéleti szereplő megemlékezett a csütörtökön elhunyt királynőről.


Nemcsak az Egyesült Királyság, az egész világ gyászolja a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynőt. Sorra érkeznek a részvétnyilvánítások és a dicsőítő megemlékezések a világ vezetőitől.

Liz Truss, Nagy-Britannia miniszterelnöke

A kormányfő a királynő halálának bejelentése után, a Downing Street-en tartott beszédében búcsúzott az uralkodótól.

"Egy szikla volt, amelyre a modern Nagy-Britannia épült, országunk virágzott az uralkodása alatt. Nagy-Britannia neki köszönheti, hogy olyan nagyszerű ország, mint amilyen ma" - fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy "óriási veszteség ez a nap", II. Erzsébet viszont "csodálatos örökséget hagyott hátra".

Boris Johnson, Nagy-Britannia előző miniszterelnöke

A napokban hivatalosan is leváltott volt kormányfő szerint "ez országunk legszomorúbb napja". Közleményében hangsúlyozta, hogy "sajátos, egyben egyszerű ereje volt Erzsébet királynőnek abban, hogy boldoggá tegyen minket".

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke:

"Mély megrendüléssel értesültünk II. Erzsébet királynő haláláról. Az ukrán nép nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a királyi családnak, az Egyesült Királyságnak és a Nemzetközösségnek e pótolhatatlan veszteség miatt. Gondolataink és imáink veletek vannak."

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke:

"Őfelsége neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik az Egyesült Királyság legújabb kori történelmének legfontosabb eseményeivel. II. Erzsébetet sok évtizeden át méltán szerették és tisztelték alattvalói, és a nagyvilágban megbecsülés övezte. Bátorságot és kitartást kívánok Önöknek e súlyos, pótolhatatlan veszteség idején."

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke:

II. Erzsébet páratlan államfői képességével és állhatatosságával hozzájárult az Egyesült Királyság és Egyesült Államok közötti szövetség elmélyítéséhez és különlegessé tételéhez - áll a Fehér Ház közleményében, amelyet II. Erzsébet halálára adott ki Joe Biden amerikai elnök és felesége. Az elnöki házaspár legmélyebb együttérzéséről biztosította a királyi családot, amely "nemcsak egy királynőt, de anyát, nagymamát és dédanyát is elveszített". A közleményben hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok polgárai minden gondolatukkal osztoznak az Egyesült Királyság és Nemzetközösség polgárainak fájdalmában. II. Erzsébet egy egész korszakot fogott át uralkodásával, egy állandóan változó világban a britek generációi számára az állandóságot jelentette, és büszkeséget adott nekik. Az első olyan brit uralkodó volt, akihez az emberek azonnal személyesen kapcsolódni tudtak világszerte - áll a búcsúüzenetben, amely azzal zárul, hogy II. Erzsébet öröksége kiemelkedő helyen szerepel majd a brit történelem lapjain és a világ történetében.

Emmanuel Macron, Franciaország elnöke

"Őfelsége II. Erzsébet királynő a brit nemzet egységét és folytonosságát testesítette meg több mint hetven éven át. Megőrzöm emlékemben Franciaország barátját, a hazáját és az évszázadát meghatározó szívek királynőjét."

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Twitter-üzentében azt írta: II. Erzsébet volt a világ leghosszabb ideig hivatalban lévő államfője, és az egyik legelismertebb személyiség világszerte. Bátorsága és odaadása, amellyel országát szolgálta, sokak számára az erő forrása volt, és stabilitást jelentett a legnehezebb időkben is. A királynő állhatatos elkötelezettsége hazája iránt, családja és népe iránti szeretete jellemezte hosszú uralkodását. Együttérzése és azon képessége, hogy kapcsolatot tudott teremteni bármely nemzedékkel, miközben ragaszkodott a számára oly fontos hagyományokhoz, a valódi vezetés példája volt. Az Egyesült Királyság legjobbjait, népét és értékeit testesítette meg - emelte ki Von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke

Üzenetében kiemelte: Erzsébet királynő, akit egykor "Rendíthetetlen Erzsébetnek" neveztek, szolgálatával és elkötelezettségével soha nem mulasztotta el megmutatni a tartós értékek fontosságát a modern világban.

Roberta Metsola, az Európai Parlament (EP) elnöke

Úgy fogalmazott: kevesen tudták oly mértékben alakítani a világ történelmét, mint Őfelsége II. Erzsébet királynő. "A kötelesség és a szolgálat iránti törhetetlen elkötelezettsége példa volt mindenki számára" - tette hozzá.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár

Üzenetében azt írta: "mélységesen elszomorította" II. Erzsébet királynő halálának híre. Kiemelte: a királynő uralkodásának több mint 70 éve alatt önzetlenül vezette országát, és igazi közszolgálatot látott el. "Legmélyebb részvétem a királyi családnak, a NATO-szövetséges Egyesült Királyságnak, Kanadának, valamint a Nemzetközösség valamennyi tagjának" - fűzte hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott belső utasítás az ATV-nél: törölni kell a dühös nézők kommentjeit Egri Viktor utódja miatt
A csatorna PR-munkatársa belső levélben kérte a Csatt-tal kapcsolatos posztok fokozott moderálását. Az intézkedést az újrainduló műsorral kapcsolatos nézői felháborodás indokolja.


Fokozott moderálásra és a „mocskos” kommentek azonnali törlésére kérte munkatársait az ATV a ma, február 16-án újrainduló Csatt és a péntekenként adásba kerülő Csatt.2 című műsorok kapcsán. A csatorna belső körlevélben hívta fel a figyelmet, hogy a műsorok visszatérésekor sok negatív kommentre számítanak a közösségi felületeken – írta a Media1.

Réti Dóra, a csatorna PR-munkatársa a következő üzenetet küldte a stábnak:

„Sziasztok! Kérlek, fokozottan figyeljetek a Csatthoz és a Csatt.2-höz kapcsolódó hírek, videók, posztok alatti kommentekre. Benne van a pakliban, hogy sok negatív érkezik, de a mocskot és a vállalhatatlan kommenteket töröljük mindenképp. Köszi szépen, Dóri”

A nézők kedélyeit az előző műsorvezető, Egri Viktor év eleji menesztése és annak körülményei korbácsolták fel. A helyzetet tovább élezte, hogy a napokban bejelentették Egri utódjait, ami újabb negatív kommenthullámot indított el a csatorna felületein. A Csatt című műsort Kóczián Péter veszi át, aki korábban az Echo TV-nél, a HírTV-nél és a NER-közeli Indexnél is dolgozott, míg a Csatt.2 új műsorvezetője Köböl Anita lesz, akit a nézők az ATV Start és az ATV Híradó adásaiból ismerhetnek.

A műsor december óta nem volt látható a képernyőn. A sok dühös komment azért is érkezett a Németh Sándor érdekeltségi körébe tartozó csatornához, mert Egri Viktor egy interjúban arról beszélt, hogy az ATV az elbocsátásával valakinek meg akart felelni. Azt is mondta, hogy szerinte az ATV és az RTL nem független csatornák, azokat pénzzel, például állami reklámok segítségével könnyen befolyásolhatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János baltával esne neki a multiknak a 400 forintos tej és káposzta miatt
A miniszter egy battonyai fórumon vázolta fel a magyar agrárium és a kiskereskedelem átalakításának tervét. Azt ígérte, hogy a 2026-os választások után kiszorítaná a külföldi láncokat.


„Ezt baltával kell szétoperálni” – ezzel a hasonlattal írta le Lázár János, hogyan nyúlna hozzá a magyar kiskereskedelemhez a választások után. Az építési és közlekedési miniszter egy battonyai lakossági fórumon jelentette ki, hogy

azt tervezi, 2026 és 2030 között „kiforgatja a vidéki agrárvilágot a négy sarkából”.

Az elmúlt hetek hangos, néha botrányos Lázárinfói után a battonyai sportcsarnokban nyugodt hangulat fogadta a minisztert, akit kolbásszal vártak – írja a Telex. Lázár a kolbászt trófeaként a magasba is emelte, és azt mondta: „Nincs ennél jobb nyugtató”.

Szerinte a magyar föld sokkal több embert el tudna látni, a multik miatt azonban az emberek nem magyar tejet isznak és nem magyar húst esznek. A fő kérdésnek azt nevezte, hogyan lesz a 140 forintos tejből 400 forintos a boltban, vagy a 60 forintos káposztából szintén 400 forintos. „Ezt kell megpiszkálni” – mondta, majd hozzátette, meg kell nézni, a termelő és a bolt között kinél marad a pénz. A megoldást a magyar termelők helyzetbe hozásában látja.

„Csak le kell tolni, el kell nyomni, odébb kell tolni a külföldieket, hogy a magyarok is odaférjenek, egyébként nem fog működni.”

Lázár Jánosnak nem új terve a külföldi tulajdonú láncok kiszorítása, de a jelenlegi kormányzati ciklusban ez nem valósult meg. A kormánynak voltak már korábban is a kiskereskedelmet érintő, vitatott lépései, mint a vasárnapi boltzár bevezetése majd eltörlése, vagy a plázastop. A mostani tervek azonban komoly uniós jogi akadályokba ütközhetnek: az Európai Bizottság korábban már vizsgálta a kiskereskedelmi különadót diszkrimináció miatt, februárban pedig az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka mondta ki, hogy a „kötelező akciózás” magyar szabályozása uniós jogba ütközhet. Az ágazati szereplők és ellenzéki pártok is rendszeresen bírálják az állami beavatkozásokat, szerintük azok piaci torzulásokhoz és áruhiányhoz vezethetnek.

A fórumon egy kérdésre Lázár Pintér Sándor belügyminiszter visszavonulásáról is beszélt. Arra a kérdésre, hogy mikor megy nyugdíjba Pintér, annyit mondott: „Most. 2026-ban.” Később méltatta a belügyminisztert, akinek szerinte óriási szerepe van abban, hogy Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa lett. Azt is mondta, Pintérnek a 2022-es ciklust „már nem kellett volna vállalnia, mert nyugdíjkorban van”, és hozzátette: „Az az ember 16-18 órákat dolgozik mind a mai napig”.

Egy másik kérdező Orbán Viktor több mint hatmilliós fizetését és a megtakarítás hiányát firtatta.

Lázár szerint a miniszterelnöknek a világpolitikai szerepléssel komoly költségei vannak, különösen öt gyerekkel és sok unokával.

A helyzetet úgy összegezte: „Lázár és Orbán együtt a legjobb”, utalva arra, hogy neki van megtakarítása, a miniszterelnöknek pedig nincs.

Magyar Péter neve is előkerült egy bekiabálás után. Lázár erre azt mondta, korábban ő fizette Magyar Pétert. „Azoknál a vállalatoknál dolgozott, ami hozzám tartozott, a közút, satöbbi, satöbbi.

A felesége eljött hozzám, azt mondta, hogy az ő férjének minimum 3 milliót kell keresnie. Van, aki így élt és így boldogult. Hogy a felesége kijárt neki fizető állást. És miután a minisztertársam volt, és miután a kollégám volt, mit mondhattam volna mást?”

– kérdezte, majd hozzátette, hogy „mindig tanul az ember”.

A kampányról szólva Lázár úgy fogalmazott, a meccs még nincs lejátszva, és ami eddig történt, az „csak gyenge előjátéknak fogható fel”. Szerinte az ellenfélnek nagyobb a hangja, mint a teste. „Az ellenfél óriási hangorkánnal jön, az ellenfélnek nagyobb a hangja, mint a teste” – mondta. A fórum végén megígérte a battonyaiaknak, hogy a nyugodt légkörért cserébe megépül az általuk kért út.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Publicus: A Tisza 9 százalékkal vezet a Fidesz előtt, erősödött a DK
A Fidesz 1-2 százalékpontot javított a teljes népességben, de a biztos szavazó pártválasztóknál 1 pontot veszített. A Publicus Intézet módszertant is váltott a választás közeledtével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 17.



Tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben: a biztos szavazó pártválasztók körében már 9 százalékpont a különbség Magyar Péter pártjának javára, 48-39 arányban – derül ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készült friss, reprezentatív felméréséből. A Tisza a teljes népességben 5 (35-30), a biztos pártválasztóknál pedig 7 százalékponttal (41-34) vezet. A tiszások részvételi hajlandósága (87 százalék) továbbra is magasabb, mint a fideszeseké (81 százalék).

Januárhoz képest a Fidesz a teljes népesség körében és a biztos szavazók között is erősödni tudott 1-2 százalékponttal, a biztos szavazó pártválasztóknál azonban 1 százalékot veszített. A Tisza Párt eközben az első két kategóriában 2-2 százalékpontot javított, míg a legaktívabbaknál megőrizte 48 százalékos támogatottságát. A kutatók szerint így a két legrelevánsabb csoportban 1-1 százalékponttal nőtt a Tisza előnye, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezek az elmozdulások a 3,1 százalékos hibahatáron belül vannak.

A részvételi hajlandóság továbbra is kiemelkedően magas: a megkérdezettek 80 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt vesz a választáson. A közhangulat viszont borús: a teljes népesség 62 százaléka elégedetlen azzal, ahogyan „az országban mennek a dolgok”. Ezzel párhuzamosan a bizonytalanok aránya 29-ről 24 százalékra olvadt, ami már hibahatáron túli, statisztikailag is jelentős elmozdulás.

A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk egyaránt 4, 4 és 5 százalékon áll a három vizsgált csoportban.

A DK számára ez előrelépést jelent, mivel a biztos szavazó pártválasztók körében eléri az 5 százalékos parlamenti küszöböt, ami az előző méréskor még nem volt így. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, 3 és 4 százalékos eredményével viszont jelenleg nem jutna be az Országgyűlésbe.

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője egy fontos módszertani változásra is felhívta a figyelmet. A választás közeledtével a korábbi, úgynevezett nyitott kérdezésről áttértek a zártra, vagyis már felolvassák a válaszadóknak a várhatóan listát állító pártok nevét. A friss adatokat ezért ennek figyelembevételével érdemes összevetni a korábbiakkal.

A Publicus adatai egybecsengenek más intézetek közelmúltbeli méréseivel: február elején az IDEA Intézet 48–38, január végén pedig a Závecz Research 49–39 arányú Tisza-fölényt mutatott ki a biztos szavazó pártválasztóknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János elárulta, mikor megy nyugdíjba Pintér Sándor
Az építési és közlekedési miniszter egy battonyai lakossági fórumon jelentette be Pintér Sándor nyugdíjba vonulásának időpontját. A válasz lezárhatja a 2010 óta hivatalban lévő belügyminiszter jövőjéről szóló találgatásokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 17.



„Mikor megy nyugdíjba Pintér Sándor?” – szegezte a kérdést Lázár Jánosnak egy, a helyi rendőrség munkájával elégedetlen idősebb férfi egy battonyai lakossági fórumon. Az építési és közlekedési miniszter gondolkodás nélkül rávágta:

„Most. 2026-ban”

– írta a Telex.

Később, miután több kérdést is meghallgatott, Lázár visszatért a kérdésre. Elmondta, hogy szerinte a kormánynak az elmúlt 16 évben az a legnagyobb eredménye, hogy van munka és Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. Szerinte Pintér Sándornak nagy szerepe volt abban, hogy radikálisan csökkent az elkövetett bűncselekmények száma.

„Én Pintér Sándorról csak jót tudok mondani” – mondta az elégedetlen férfinak Lázár, aki szerint szerencse, hogy a belügyminiszter vállalta a 2022–2026-os ciklust, pedig „már nem kellett volna vállalnia, mert nyugdíjkorban van”. Ennek ellenére „megküzdött az egészségügy és az oktatás problémáival”, hősies feladatot végzett. Lázár azt mondta, neki Pintér példakép is. „Az az ember 16-18 órákat dolgozik mind a mai napig”, szerinte azért van rend, mert ő az egész országot szemmel tartja.

„Én marasztalnám, ami nem lesz sikeres valószínűleg”

– mondta, majd tapsot kért Pintér Sándornak a közönségtől.

Arról, hogy Pintér Sándor nyugdíjba vonulhat, már 2018-ban is írt a Magyar Nemzet. Pintér Sándor 2010 óta belügyminiszter.

Pintér Sándor nem szerepel a Fidesz hétfőn kihirdetett országos listáján sem:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk