NULL
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Egy nyelvtanfolyamra is elment az egyik koronavírus-fertőzött iráni diák

A csoporttársai és családtagjaik most otthoni karanténben vannak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 05.

hirdetés

Mint azt megírtuk, két iráni diákról derült ki, hogy koronavírussal fertőződtek meg, ezért jelenleg karanténban vannak, párjaikkal együtt. Egyikük a SOTE-n gyógyszerészhallgató, a másikuk a gödöllői Szent István Egyetemen tanul.

A Budapesten tanuló férfi - miután visszatért Iránból - nem maradt otthon, hanem bejárt az egyetemi órákra, és emellett a budapesti Goethe Intézetben egy csoportos német nyelvtanfolyamon is részt vett

- írta meg az Index.

A nyelvtanfolyamra február 26-án ment el, két nappal azt követően, hogy megvizsgálták, de még a teszt eredménye nem volt meg. Az órán rajta kívül még féltucatnyian voltak. Őket csütörtökön telefonon értesítették és közölték velük, hogy ők is és családtagjaik is otthoni karanténban kell hogy tartózkodjanak. A lap úgy tudja, hogy még nem mindenkit sikerült utolérni.

Az Index információja szerint az egyik csoporttárs járt utána annak, hogy tanulótársuk a fertőzött. Mikor hallotta a hírekben, hogy egy gyógyszerész-hallgatónál mutatták ki a koronavírust, emlékezett rá, hogy az egyik társuk említette, hogy a SOTE-ra jár. Ezt jelezte a hatóságnak, akik végül a többieket már telefonon felhívták.

hirdetés

Egy résztvevő a lapnak elmondta, hogy férje az egyik, aki a nyelvtanfolyamon részt vett. Mikor kérték, hogy maradjon otthon, az asszony is érdeklődött, ekkor mondták neki, hogy ő se menjen dolgozni. Azt is elmondta, hogy mindketten tünetmentesek.

A Goethe Intézet a lapnak azt mondta, hogy "ahogy megtudtuk, hogy ő érintett, azonnal értesítettünk mindenkit. Együttműködünk az adott hatósággal". Azt is közölték, hogy az iráni férfi egy órán vett részt.

A másik diák - akinél kimutatták a koronavírus-fertőzést - a gödöllői Szent István egyetem egyik hallgatója. Az egyetem közlése szerint egy konferenciára utazott Teheránba, ahonnan február 28-án érkezett vissza. Mivel fertőzött országból jött, jelentkezett a Szent László kórházban. Egy barátja szerint úgy kellett erősködnie, hogy végezzék el a tesztet nála.

Fotó: illusztráció, forrása: Google Maps


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
HÍREK

Meghalt egy idős férfi, miután megkapta az oltást Szlovákiában

A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, ezek voltak a halálának elsődleges okai, de az oltás mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához.
MTI, fotó (illusztráció): MTI/Rosta Tibor - szmo.hu
2021. január 26.

hirdetés

Szlovákiában meghalt egy idős férfi, miután beoltották a koronavírus elleni vakcinával - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, és a boncolás során azt állapították meg, hogy ezek voltak a halálának elsődleges okai, ugyanakkor az oltás nemkívánatos mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához

- írta a szlovák hírügynökség az Állami Gyógyszerfelügyeleti Intézet (SÚKL) tájékoztatására hivatkozva.

Az intézet az oltás és az elhalálozás közti okozati összefüggést "lehetségesnek" minősítette, ami közepes valószínűséget jelez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a hasonló esetek jellemzésére felállított 5 fokozatú skálán.

A SÚKL szóvivője az eset kapcsán kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: az oltás szükségességét egyénileg kell megítélni a több krónikus megbetegedéssel küzdő időskorú személyek esetében, akiknél az enyhébb nemkívánatos mellékhatások is egészségügyi nehézségeket okozhatnak.

A szlovák intézet eddig 353 olyan esetet regisztrált, amelyeknél fennáll a gyanú, hogy a koronavírus elleni oltás nemkívánatos mellékhatásairól van szó, ezek közül 24-et minősítettek súlyosnak.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program keretében eddig több mint 102 ezer személyt oltottak be, közülük hétfőn közel hatezret. Szlovákiában egyelőre csak egyfajta vakcinát használnak a koronavírus elleni oltásra, a Pfizer-BioNTech konzorcium termékét.

hirdetés

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint hétfőn közel 11 ezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján 1590 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma néhány napja csökkenő tendenciát mutat, a haláleseteké viszont nem. Marek Krajcí egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: Szlovákiában fokozatosan javul a járványhelyzet, ami azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 238 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 709 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel kétszázezer, s jelenleg 3263 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 4260 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám hétfőn 192-vel emelkedett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Engedélyezték az egyik leghatékonyabb koronavírus elleni készítményt Magyarországon

Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja a bamlanivimab nevű gyógyszert, ami a brit mutáns ellen is hatásos. Összesen 6236 ampulla érkezik belőle.
MTI, fotó: koronavirus.gov.hu - szmo.hu
2021. január 26.

hirdetés

Engedélyeztek Magyarországon egy, a koronavírus új típusú, angliai mutációja ellen is hatékony készítményt - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel azt közölte: az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyag első szállítmánya szerdán érkezik.

Kásler Miklós bejegyzésében azt írta:

Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett bamlanivimab nevű készítményt. Kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2020. december 12-én engedélyezte a készítmény vészhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, az operatív törzs pedig a beszerzését. Ennek nyomán a magyar kormány szerződhetett elsőként a gyártóval, így március végéig három ütemben összesen 6236 ampulla érkezik Magyarországra.

A bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális antitest. A gyógyszer alkalmazásával lényegében a fertőzés kezdeti állapotában lévő betegek passzív immunizációja történik meg ellenanyagok bejuttatása által - írta a miniszter.

Az Emmi közleménye szerint szerdán 2400, február második felében 2800, március második felében pedig 1000 dózist szállítanak Magyarországra a készítményből. Kitértek arra is, hogy

az első 300 dózist a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában vezető szerepet játszó két országos gyógyintézetben, a Dél-pesti Centrumkórházban lévő Infektológiai Intézetben és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, utána pedig a többi nagy magyar kórházban alkalmazzák.

A gyógyszer csak szakmailag ellenőrzött, felügyelt körülmények között adható be, alkalmazásához klinikai vizsgálatra nincs szükség, mert az már megtörtént - hangsúlyozták.

hirdetés

A minisztérium Kásler Miklós szavaira hivatkozva azt írta: az antitestalapú készítmény 70-75 százalékkal csökkenti a súlyosabb szövődmények kialakulását, így a betegek háromnegyedének állapota nem súlyosbodik, és kórházi felvétel sem szükséges.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
HÍREK

Soron kívül oltották be a gyöngyösi polgármestert, azt mondja, hibázott, és bocsánatot kér

Hiesz György azt állítja, több tucat vakcina maradt meg, miután egy idősotthonban oltottak. Ekkor felhívták, hogy ő is beoltathatja magát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 26.

hirdetés

Jogosulatlanul juthatott hozzá a koronavírus elleni védőoltáshoz Gyöngyös polgármestere, aki a 2019-es önkormányzati választáson a DK, a Momentum és az MSZP közös jelöltjeként indult - írta meg hétfőn a Pesti Srácok.

A lap információi szerint Hiesz György január elején kaphatta meg a vakcinát, amikor a járványügyi szabályok szerint csak az egészségügyi és intézményi dolgozók, valamint az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett betegek, vagy veszélyeztetett munkát végzők voltak jogosultak arra.

A polgármester egyedül a Gyöngyösi Városi Televíziónak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban - szúrta ki a 444.hu.

Hiesz György azt mondta, hogy január első napjaiban egy idősotthonban oltottak, azonban több tucat vakcina megmaradt. Ekkor értesítették a háziorvosokat, akik nem is tudja, hogyan, de értesítették a körzetükbe tartozókat. Ő „egy ilyen telefont kapott”. A polgármester azt állítja: 1 órája volt eldönteni, hogy kéri-e a vakcinát.

Ezután bement az oltási pontra, ahol állítása szerint, sokadmagával egy kérdőív kitöltése után megkapta a vakcinát.

Hiesz azt mondja, hibázott, és elnézést kér. Ugyanakkor becsülendőnek tartja a kórház döntését, hogy nem a kukában végezték a vakcinák.

hirdetés

Az interjúból egyébként az is kiderült, hogy ő nem is regisztrált. De beszélt arról is, teljesen természetesnek tartaná, ha a magyar kormány tagjait már rég beoltották volna, de szerinte akár a közigazgatás élén lévő döntéshozókat is előrevehetnék a sorban.

Végül pedig azt is elmondta, hogy semmilyen kellemetlen mellékhatást nem tapasztalt az oltások után.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
HÍREK

Kiskapu a csok-nál: nem feltétlenül bukják az illetékmentességet és az áfa-visszaigénylést

A Bankmonitor szakértői több lehetőséget is összegyűjtöttek, amikor elérhető lehet az illetékmentesség és 5 százalékos áfa-visszatérítés is a korábbi csokosoknak.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. január 26.

hirdetés

Számos új elemmel bővült 2021-ben az otthonteremtési program. Azonban a program két új elemének – az illetékmentességnek és az 5%-os áfa-visszatérítésnek – is az a feltétele, hogy a lakásvásárláshoz a család csok-ot, vagyis családi otthonteremtési kedvezményt is igényeljen. Ez látszólag azt is jelentheti, hogy ha korábban igénybe vettük már a csok-ot, akkor új lakáscélunk megvalósításánál elveszítjük az új lehetőségeket. A Bankmonitor szakértői szerint ugyanakkor akkor sincs veszve minden ebben az esetben.

A portál szerint ugyanazokra a gyermekekre már nem lehet igénybe venni a csok-ot, viszont, ha azóta újabb gyermek született, vagy a pár újabb gyermeket vállalna, akkor ismét jogosultak lesznek a támogatásra.

Ezáltal pedig elérhetővé válik az illetékmentesség és 5%-os áfa-visszatérítés is.

De egy plusz gyermek nélkül is akad kiskapu. Az elmúlt években többször is megváltozott az elérhető támogatás összege. Például 2007-ben 2 gyermekre egy újépítésű lakás vásárlására 2,4 millió forint járt, viszont most 2,6 millió forintot kapna ugyanaz a család.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: