KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy Mekiben dolgozó 17 éves fiút zaklatott kollégája, egy 30-as felfüggesztett pap

Az Atya néven említett férfi azután kezdett dolgozni gyorsétteremben, hogy a katolikus egyház többszöri figyelmeztetés után „eltiltotta a papi hatalom és funkció gyakorlásától”.


Kiskorú zaklatása miatt indított eljárást a McDonald’s egy budapesti éttermében dolgozó pap ellen, aki egy 17 éves fiút próbált meg becserkészni - írta meg a 444.hu.

Az Atya néven említett férfi azután kezdett dolgozni gyorsétteremben, hogy a katolikus egyház „többszöri figyelmeztetés”, valamint „egy belső egyházi vizsgálat” után, egyházfegyelmi vétség miatt „eltiltotta a papi hatalom és funkció gyakorlásától”.

A lap megkereste a Kaposvári Egyházmegyét, de azt nem árulták el, hogy a papot miért függesztették fel.

Az egyik áldozat viszont elmondta, hogy pontosan hogyan történt a zaklatás. A Balázs álnéven nyilatkozó fiú már egy hete dolgozott az étteremben, amikor az Atya becenéven ismert, a 30-as évei közepén járó férfi elhívta őt és egy másik fiatal fiút bulizni egy Budapesthez közeli városba, ahol öten iszogattak egy lakásban. Kivéve az Atyát, aki mindenkit hazafuvarozott.

A fiú a jegyzőkönyvben azt mondta, hogy „a kocsiban indult a furcsaság”. Az Atya „elmondta nekem, hogy a nemi szerve merevedett állapotban van”, amire a fiú kitérő válaszokat adott, mert nem akart még jobban kellemetlen helyzetbe kerülni.

Ezután a férfi megpróbálta behálózni a fiút, azaz azt csinálta, amire a szakirodalomban az angol „grooming” kifejezést használják. Ez az, amikor egy felnőtt azért férkőzik egy gyerek közelébe, hogy valamilyen szexuális tevékenységre vegye rá.

A McDonald’s belső vizsgálata során tett vallomásában a fiú elmondta, hogy a férfi szexuális jellegű dolgokat mondott neki, mint például, hogy „áll a nemiszerve, hányszor elégítette ki magát előző este stb.”. Majd ismerősök lettek a Facebookon, és a Messengeren kezdett el írogatni neki hasonló üzeneteket, és hívogatni kezdte, főleg éjfél után.

A fiú az egyik ilyen videóhívás után tett panaszt a férfi ellen a McDonald’s jogi osztályánál. A hívás alatt az Atya meztelenül feküdt az ágyban, és megmutatta a fiúnak, hogyan végez éppen önkielégítést.

A lap cikke szerint a McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. gyorsan kivizsgálta az ügyet, de annak eredményéről csak annyit közöltek a fiú megkeresésére, hogy befejezték az ügy kivizsgálását, és hozzátették, hogy „a bejelentett személy már nem dolgozik a társaságunknál, a munkaviszonya időközben megszűnt.”

Az esettel kapcsolatban a 444.hu megkereste a céget, de az nem derült ki, hogy értesítették-e a hatóságokat, hogyan zajlott a vizsgálat, és kirúgták-e a férfit vagy magától ment el.

A lap felhívta az Atyát is, de a férfi lerakta a telefont.

A 444 az esettel kapcsolatban kiemelte, hogy a magyar jogrend nem tudja kezelni azt a jelenséget, ami Balázzsal történt, vagyis a groomingot, az ugyanis Magyarországon nem számít bűncselekménynek.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.


Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,

június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egyáltalán mivel bűnhődik?” – Összeomlott a család, miután felfüggesztettet kapott a Balázst halálra gázoló buszos
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. július 09.



Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.

Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.

A 31 éves férfi munkahelyére tartott, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. A busz vezetője balra akart kanyarodni, de a zárt rakterű teherautó mögül nem vette észre a robogót. Nem adott elsőbbséget, és a balesetet nem tudták elkerülni. A robogós próbált fékezni, balra kormányozott, de ez sem segített.

Balázs testvére azonnal a helyszínre sietett, amikor értesítették a balesetről.

„Engem hívtak elsőként, azonnal odasiettem a helyszínre, és már a rendőrök is azt mondták, nem találtak olyan féknyomot, ami arra utalna, hogy az öcsém gyorsan hajtott vagy hibázott volna. Rögtön újraélesztették, az orvosok megtettek mindent, de nem segíthettek rajta. Az intenzíven egyszer felébresztették a mesterséges kómából, kinyitotta a szemét, rám nézett, aztán az édesanyánkra, majd örökre lecsukta”

– emlékezett vissza a drámai pillanatokra Hunyadvári Imre.

Az ügyben hétfőn tartottak tárgyalást a Veszprémi Járásbíróságon. A buszsofőr felfüggesztett fogházbüntetést kapott, pénzbüntetést szabtak ki rá, és három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére tett indítványt.

Molnár Margó, az elhunyt édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy a fia haláláért felelős sofőrnek nem kell börtönbe vonulnia. Pszichiáterhez hordták, gyógyszereket kell szednie. Azt mondta, nem tudja, hogyan élte túl a fia halálát. Elmondása szerint a fiával nagyon jó kapcsolatban álltak, naponta beszéltek. A menyasszonyával élt, de az anyjával is szoros maradt a kapcsolata.

„Felháborító, hogy különösebb büntetés nélkül megúszta. Egyáltalán mivel bűnhődik? Soha nem keresett meg minket, soha egy részvétnyilvánítást sem kaptunk tőle. Nem tudom, hogy a lelkiismerete milyen állapotban van. Remélem, fele annyira beteg a lelke, mint nekem most...”

– fogalmazott az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET: