Egy kisgyerekes anyuka gondolatai az otthonülésről és unatkozásról
Kívülállóként hányszor mondják, hogy egy anyuka csak otthon ül és unatkozik! Addig-addig, míg maga az anyuka is elhiszi és öntudatlanul tovább adja a mintát. A miértekre keresi a választ Dóri.
A dora et labora blogon egy keresztény, újságíró, feminista édesanya bejegyzéseit olvashatjátok: "mindezek együttállása adja a boldoguláshoz szükséges eszköztárat és szabadságot. Vagy segít felismerni és elviselni a határaimat". Dóra két kisgyerek anyukája azért indította a blogot, hogy a személyesebb hangvételű, vagy sajtóműfajok közé nem igazán sorolható írásainak legyen felülete, ahol nem kell tekintettel lennie különböző szerkesztési elvekre, olvasói vagy fenntartói elvárásokra, leadási határidőkre és karaktermennyiségre."
Te jó ég, hogy hányszor gondoltam és mondtam ki ezt a mondatot megboldogult lány- és kamaszkoromban és hányszor látom most a ti arcotokon, amikor megyek a boltban keresztül a gyerekekkel, szállok fel a buszra velük, megyek értük az oviba vagy a bölcsibe, vagy jövünk onnan el, vagyunk a játszótéren, családi napon, vagy a lépcsőházban a liftben, de különösen akkor, ha egyszer napközben teli bevásárló táskákkal gyerekek nélkül jövök haza, mert sikerült úgy intézni, hogy egyedül vásároljak be.
Az én-idő definíciója (forrás: én)
Családunk és gyermekeink létfenntartásához szükséges teendők elvégzése, alapszükségleteik ellátása nem számít én-időnek, abban az esetben sem, ha éppen egyedül végezzük, mert a me-time csak olyan tevékenység lehet, ami nekünk, saját magunknak okoz örömet és bennünket gyönyörködtet, feltölt.
Látom, hogy ezt gondoljátok, amit én is annyiszor gondoltam és hogy magyarázzam el, hogy mennyire sajnálom, és mennyire szeretném, hogyha ti is sajnálnátok. Mármint nem engem, engem igazán nem kell, hanem - hogy is mondjam - ezt az egész torz és fals képet, amit magunkba szívunk (de honnan, miért) és ami miatt aztán végül - persze nem tudom biztosan, de valahogy az ember érzése mégis ez -
itt találjuk magunkat a liftben, a boltban, a játszin, a gyerekekért rohanva, sajgó derékkal, türelmetlenül és elcsigázva szemben ezekkel a tekintetekkel, amik azért is különösen dühítőek, mert bennük gyermektelen magunkra ismerünk.
Elnézést a többes számért, ez csak a reményem fejezi ki, hogy nem vagyok egyedül. (Persze, tudom, hogy nem vagyok egyedül.)
Ezt mindig le kell írnom, hogy ne csússzon el a mondanivalóm:
imádom a gyerekeimet.
Rendes keresztény neveltetésben részesültem, anyukám nekem is mindig elmondta, hogy imádni csak az Istent lehet, úgyhogy mérföldkő ezt is leírni ám. És még mielőtt: nem, nem úgy imádom őket, mint az Istent. Éppen azért, mert a teremtettség egyediségét és elmondhatatlan - ezért nem is erőlködnék ezzel tovább - különlegességét látom bennük. Nem tudnám elképzelni az életemet nélkülük. Nagyon szeretem a rutinjainkat, és egy sor olyan dolgot szeretek még, amiket sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd szeretni fogok, sőt, örömömet lelem bennük - mert, tudod, nem vagyok az a típus, aki csak otthon ül és unatkozik.
És mégis: szeretem összehajtogatni a ruháikat, szeretem a lányom haját befonni, szeretek olyat főzni nekik, amit az utolsó morzsáig eltüntetnek, szóval ez is vagyok, ez is lettem, és örömömet lelem ebben sokszor. De nem mindig. Ezért ez foglalkoztat. Hogy miért nem tudtam én ezt. Hogy ez ennyire kimerítő. Egész nap itthon lenni a gyerekekkel, ellátni őket és azt látni, hogy mások nyilvánvalóan azt gondolják, hogy én ilyenkor csak itthon ülök és unatkozom? Ti miért gondoljátok ezt rólam, pusztán azért, mert két gyerekkel jelenek meg bárhol? És miért gondolja azt az Intézmény (bármelyik), hogy "anyuka" (bármelyik) a végtelenségig terhelhető?
A dora et labora blogon egy keresztény, újságíró, feminista édesanya bejegyzéseit olvashatjátok: "mindezek együttállása adja a boldoguláshoz szükséges eszköztárat és szabadságot. Vagy segít felismerni és elviselni a határaimat". Dóra két kisgyerek anyukája azért indította a blogot, hogy a személyesebb hangvételű, vagy sajtóműfajok közé nem igazán sorolható írásainak legyen felülete, ahol nem kell tekintettel lennie különböző szerkesztési elvekre, olvasói vagy fenntartói elvárásokra, leadási határidőkre és karaktermennyiségre."
Te jó ég, hogy hányszor gondoltam és mondtam ki ezt a mondatot megboldogult lány- és kamaszkoromban és hányszor látom most a ti arcotokon, amikor megyek a boltban keresztül a gyerekekkel, szállok fel a buszra velük, megyek értük az oviba vagy a bölcsibe, vagy jövünk onnan el, vagyunk a játszótéren, családi napon, vagy a lépcsőházban a liftben, de különösen akkor, ha egyszer napközben teli bevásárló táskákkal gyerekek nélkül jövök haza, mert sikerült úgy intézni, hogy egyedül vásároljak be.
Az én-idő definíciója (forrás: én)
Családunk és gyermekeink létfenntartásához szükséges teendők elvégzése, alapszükségleteik ellátása nem számít én-időnek, abban az esetben sem, ha éppen egyedül végezzük, mert a me-time csak olyan tevékenység lehet, ami nekünk, saját magunknak okoz örömet és bennünket gyönyörködtet, feltölt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tudjuk, hogy nehéz megnyugodni, ha a hullámok összecsapnak a feje fölött. Ha úgy érzed, mindjárt felrobban a stressztől vagy fojtogat a feszültség.
Mégis érdemes az egészséged és a lelki-mentális békéd miatt csökkenteni a szorongást.
Létezik egy döbbenetesen egyszerű, mindössze 20 másodperces trükk, amivel azonnal megtörheted a negatív gondolatok ördögi körét.
A mikrogyakorlatnak nevezett technika lényege egy rövid, célzott mozdulatsor, amely önmagunk iránti együttérző érintésekből áll.
Ehhez elég, ha a kezünket a szívünkre vagy a hasunkra helyezzük.
A Psychology Today című lapban megjelent cikk szerint egy friss vizsgálat igazolta, hogy ez a pofonegyszerű gesztus csodákra képes. A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói 135 egyetemistát vontak be egy egyhónapos kísérletbe. Az egyik csoportnak azt a feladatot adták, hogy naponta 20 másodpercig végezzék az együttérző érintést, míg a kontrollcsoport tagjai az ujjaikkal kopogtattak. Az eredmény tényleg magáért beszél:
azoknál, akik nap mint nap kitartóan gyakoroltak, érezhetően enyhült a szorongás és jobb lett a kedvük.
Akik viszont hanyagolták a napi 20 másodpercet, nem tapasztaltak semmilyen pozitív változást.
Az a módszer titka, hogy a mozdulat azonnal hat az idegrendszerre. Egyetlen, 20 másodperces önnyugtató érintés is képes csökkenteni a kortizol, vagyis a krónikus stresszhormon szintjét a szervezetben.
„Az önmagunk iránti együttérzésen alapuló mikrogyakorlatokat azért ajánlom a klienseimnek, mert azonnal megszakítják a negatív gondolatok ‘lefelé tartó spirálját’, mielőtt az elszabadulna” – magyarázta Dr. Marlynn Wei pszichiáter. A szakértő szerint a feszültség és az önostorozás hajlamos egymást erősíteni, és ha nem állítjuk meg időben, akár depresszióba is torkollhat. Ez a gyakorlat megszakítja a régi, káros beidegződéseket, és segít új, egészségesebb kapcsolatokat kiépíteni az agyban.
És hogy mit kell tenni?
Finoman helyezd az egyik kezed a szíve fölé, a másikat a hasadra.
„Gyakran azt javaslom, hogy oda tegye a kezét, ahol úgy érzi, hogy feszültséget hordoz vagy ahol ‘tárolja’ a szorongását” – tanácsolja a pszichiáter.
Vegyél lassan mély lélegzetet, és figyelj a kezed melegére. Majd nagy sóhajtással fújd ki a levegőt.
Eközben olyan bátorító mondatokra is gondolhatsz, mint például: „Türelmes és kedves leszek magammal”, „Senki sem tökéletes, ezért megbocsátok magamnak”, vagy „Nem kell tökéletesnek lennem”. Az egész nem tart tovább 20 másodpercnél, és bárhol elvégezhető: a munkahelyen egy megbeszélés előtt, vagy este az ágyban, elalvás előtt.
A kulcsos gyerekek generációja: a szüleik véletlenül a legerősebb felnőttekké nevelték őket?
Pszichológusok szerint a gyerekek önálló tevékenységének csökkenése rontja mentális jóllétüket. A túlzott kontroll megakadályozza, hogy a fiatalok megtanulják a hatékony érzelemszabályozást.
A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.
A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.
Ez a trend a kutatások szerint, párhuzamosan fut a fiatalok körében tapasztalható mentális jóllét romlásával.
„A játék boldoggá és ellenállóvá teszi a gyerekeket; mi pedig elvettük tőlük a játékot” – fogalmazta meg tömören Gray.
Ez a szabadság volt a 70-es és 80-as évek „kulcsos gyerekeinek” mindennapi valósága, akik iskola után egyedül mentek haza, és maguk szervezték meg a délutánjukat.
„Nem emlékszem, hogy valaha is elhanyagoltnak éreztem volna magam… Úgy éreztem, bíznak bennem, kompetens vagyok, ez volt a normális” – emlékezett vissza Julie Lythcott-Haims író, a Stanford Egyetem volt dékánja.
A mai félelemkultúra akkoriban még ismeretlen volt.
„Amikor anyám egyedül engedett iskolába, nem tudott fejből tíz olyan gyereket mondani, akit idegen rabolt el – mint ahogy ma mindannyian tudunk –, ezért nem érezte úgy, hogy amit tesz, irracionális vagy veszélyes” – mondta a The HowStuffWorks-nek Lenore Skenazy, a Free-Range Kids mozgalom alapítója.
Ugyanakkor Deborah Belle pszichológus arra figyelmeztet, hogy a kép árnyalt.
A vizsgálatok óriási különbségeket mutattak a gyerekek élményei között, amit erősen befolyásolt a család anyagi és szociális helyzete.
Fontos tisztázni, hogy a köznyelvben használt „jóindulatú elhanyagolás” nem azonos a pszichológia által leírt elhanyagoló nevelési stílussal, amely bizonyítottan káros.
A kutatások nem a szülői gondoskodás hiányát, hanem az életkornak megfelelő autonómia biztosítását és a túlzott kontroll csökkentését azonosítják pozitív tényezőként.
A skála másik véglete, a „helikopter-szülőség” ugyanis szintén problémákat okoz. „Kutatásunk azt mutatta, hogy a ‘helikopter-szülők’ gyerekei kevésbé képesek megbirkózni a felnövekedéssel járó kihívásokkal…” – állapította meg egy hosszú távú vizsgálat eredményeit összegző, az Amerikai Pszichológiai Társaság által kiadott közleményben Nicole B. Perry kutató.
A vitát ma a digitális kor teszi még összetettebbé.
Jonathan Haidt szociálpszichológus nagy hatású elmélete szerint a „játék-alapú gyerekkort” felváltotta a „telefon-alapú gyerekkor”, ami hozzájárult a fiatalok szorongásának növekedéséhez.
Ezzel a narratívával azonban nem mindenki ért egyet. Candice L. Odgers, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa a Nature-ben megjelent kritikájában hangsúlyozza: „Nincs bizonyíték arra, hogy e platformok használata ‘átkábelezné’ a gyerekek agyát, vagy hogy tinédzserkori mentálisbetegség-járványt okozna.”
A tudomány tehát nem igazolja azt a leegyszerűsítő állítást, hogy a 60-as évek generációja érzelmileg a legerősebb lenne.
Azt viszont egyre több adat támasztja alá, hogy a gyerekkorban megélt autonómia, a szabad, kortársakkal folytatott önirányított játék és a fokozatosan adagolt felelősségvállalás valóban olyan érzelmi „izomzatot” épít, amely segít megbirkózni az élet kihívásaival.
A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.
A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis
a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.
Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.
Az egyik ilyen az úgynevezett „eldobható test” elmélet, ami leegyszerűsítve azt mondja:
az élőlényeknek véges erőforrásaik vannak, például idejük és energiájuk, és ebből kell gazdálkodniuk.
Ha ebből sok megy el a szaporodásra, kevesebb marad a test fenntartására, javítására, regenerálására.
Mikaela Hukkanen biológus, a kutatás egyik szerzője ezt úgy fogalmazta meg, hogy evolúciós nézőpontból az organizmusok korlátozott készletekből dolgoznak. Ha ezekből túl sokat fordítanak reprodukcióra, az elvonhatja az energiát a szervezet karbantartásától és a javító mechanizmusoktól, ami végső soron rövidebb élettartamhoz vezethet.
Azt eddig is tudtuk, hogy a több gyerek például későbbi anyagi helyzetre is hatással lehet, és több korábbi vizsgálat is kapcsolatot talált a gyerekvállalás bizonyos jellemzői és az egészség között. Csakhogy ezek a kutatások többnyire egy-egy tényezőt néztek külön: például azt, hány éves volt egy nő az első szülésekor, vagy hogy összesen hány gyereke született.
A mostani kutatás ennél jóval komplexebb képet próbált összerakni a gyerekvállalási előzményekről és a halandóságról.
A kutatók 14 836 nő adatait elemezték, akik mind ikrek voltak,
mert így próbálták csökkenteni a genetikai különbségek torzító hatását. A résztvevők közül 1054 nőnél a biológiai öregedés jeleit is külön vizsgálták. A nőket hét csoportba osztották aszerint, hogy hány élve született gyerekük volt, és mikor szültek. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy
a legrosszabb mutatókat két csoport produkálta: azok, akiknek egyáltalán nem született gyerekük, illetve azok, akik a legmagasabb gyermekszámú csoportba tartoztak, ahol az átlag 6,8 gyerek volt.
Vagyis a kutatás alapján nem az látszik, hogy minél több gyerek, annál jobb, de az sem, hogy a nulla gyerek valami biológiai wellnessprogram lenne. Inkább az rajzolódott ki, hogy valahol középen van az a sáv, ahol a szervezet szempontjából a legkedvezőbbek voltak az eredmények.
A kutatás szerint
a legalacsonyabb biológiai öregedési mutatókat és halálozási kockázatot azoknál találták, akiknek átlagos számú, vagyis nagyjából két-három gyerekük született, és a terhességeik jellemzően 24 és 38 éves koruk közé estek.
Azoknál a nőknél, akik fiatalon szültek, szintén gyorsabb biológiai öregedésre és rövidebb élettartamra utaló jeleket találtak. Itt viszont jött egy fontos csavar: amikor a kutatók más tényezőket is figyelembe vettek, például az alkoholfogyasztást vagy a testtömegindexet, ez az összefüggés nagyrészt eltűnt. Vagyis ebben az esetben elképzelhető, hogy nem maga a korai gyerekvállalás, hanem a vele együtt járó egyéb körülmények játszanak nagyobb szerepet.
A gyermektelen nőknél és a nagyon sok gyereket vállalóknál viszont az összefüggés akkor is megmaradt, amikor ezeket a tényezőket kiszűrték. Ez azért érdekes, mert
az evolúciós elmélet, amire a kutatók részben támaszkodnak, önmagában nem ad magyarázatot arra, miért társulna a gyermektelenség rosszabb kimenetelekkel.
Erre a szerzők is csak óvatos magyarázatot adnak: szerintük lehet, hogy olyan, ebben a kutatásban nem mért tényezők állnak a háttérben, mint például korábban fennálló egészségügyi problémák. Ezek egyszerre befolyásolhatják azt, hogy valaki vállal-e gyereket, és azt is, milyen lesz az egészségi állapota későbbi életében.
Miina Ollikainen epigenetikus, a tanulmány másik szerzője azt mondta, hogy aki biológiailag idősebb a naptári koránál, annál nagyobb a halálozás kockázata. A kutatás eredményei pedig azt mutatják, hogy az életút során hozott döntések tartós biológiai lenyomatot hagyhatnak, és ezek jóval az öregkor előtt mérhetők.
Ollikainen szerint bizonyos elemzésekben
a fiatal kori gyerekvállalás is kapcsolatba került a biológiai öregedéssel.
Szerinte ez is illeszkedhet az evolúciós logikába: a természetes szelekció kedvezhet a korábbi szaporodásnak és a rövidebb generációs időknek, még akkor is, ha ennek később egészségügyi ára van.
Persze ettől még nagyon nem ott tartunk, hogy valaki egy ilyen tanulmány alapján Excel-táblában kezdje optimalizálni a családtervezését. A kutatás ugyanis nem ok-okozati kapcsolatot bizonyít, csak azt mutatja meg, hogy nagy csoportokban bizonyos mintázatok együtt járnak egymással. Az ilyen eredmények inkább arra jók, hogy újabb biológiai kutatások induljanak, vagy hogy a közegészségügyi gondolkodás árnyaltabb legyen.
A szerzők azt is hangsúlyozták, hogy az élettartamot és a biológiai öregedést rengeteg más tényező is befolyásolja. Ráadásul ezt a kutatást sem lehet kiragadni minden más eredmény közül, mert vannak olyan vizsgálatok is, amelyek a szülővé válás előnyeit mutatják ki.
Ollikainen ezért külön kiemelte, hogy egyetlen nőnek sem kellene ezek alapján megváltoztatnia a saját terveit vagy vágyait a gyerekvállalással kapcsolatban.
Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis
a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.
Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.
Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.
Pedig szakértők szerint néhány egyszerű lépéssel gyorsan, mérhetően faraghatsz a költségeken.
Először is értsd meg, mi fogyaszt észrevétlenül plusz áramot, majd lépésről lépésre szüntesd meg a probléma okát.
A legnagyobb rejtett pénznyelő az úgynevezett „fantomfogyasztás”.
Ide tartozik minden olyan eszköz, ami kikapcsoltnak tűnik, mégis folyamatosan áramot vesz fel: a készenléti állapotot jelző LED-ek, a konnektorban felejtett töltők, a set-top boxok, a játékkonzolok és a routerek.
Egy amerikai összefoglaló szerint ez a háztartási fogyasztás 5–10 százalékát is kiteheti.
A megoldás egyszerű. Használj kapcsolós elosztókat a szórakoztatóelektronikai eszközökhöz, és húzd ki a töltőket, amikor épp nem töltesz semmit.
Ha a rejtett szivárgásokat megszüntettük, jöhetnek a látványos, tartós megtakarítást hozó lépések.
A LED-világításra való átállás azonnali és tartós csökkenést eredményez.
A LED-ek nagyságrendekkel kevesebb áramot igényelnek azonos fényerő mellett, élettartamuk pedig jóval hosszabb a hagyományos izzókénál. Érdemes a leggyakrabban használt helyiségekben, például a konyhában és a nappaliban kezdeni a cserét.
A világítás után a legnagyobb energiafaló a fűtés-hűtés, amit "okos termosztáttal" tehetsz sokkal gazdaságosabbá. Ez az eszköz önmagában további 10–15 százalékos megtakarítást hozhat a fűtési költségeken.
Az okos termosztát megtanulja a szokásainkat, érzékeli a jelenlétünket, és csak akkor fűt vagy hűt, amikor valóban szükség van rá. Különösen hatékony lehet időszakos áramdíjak mellett, mivel beprogramozható, hogy az olcsóbb idősávokban végezze a nagyobb energiaigényű műveleteket.
A vezérlés mellett az is számít, mennyi meleg szökik el a lakásból. Az ajtók, ablakok és konnektorok körüli réseken távozó hő komoly pluszköltséget jelent. Ezeket a kritikus pontokat viszonylag olcsón, öntapadós szigetelőcsíkokkal, tömítőhabbal vagy ajtóseprűvel javíthatjuk.
A standby terhelés megszüntetése, az okos termosztát használata, a LED-re váltás és a réseknél szökő meleg megfogása együtt könnyedén két számjegyű megtakarítást hozhat a háztartásokba. E lépések hatása összeadódik, vagyis a problémák megszüntetésével látható összeget spórolhatsz az áramon.
A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.
Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
