MÚLT
A Rovatból

Egy dilettáns invázió, amely végleg kommunistává tette Fidel Castrót

60 éve történt az amerikaiak sikertelen kubai intervenciója a Disznó-öbölben.

Link másolása

Az Egyesült Államok a II. világháború befejezése óta több tartós fegyveres konfliktusba is belekeveredett Koreától Irakig, de igazából egyik sem vált dicsőségére. Ugyanez mondható el számos kisebb, a hadsereg különleges egységei és a titkos szolgálatok által szervezett akcióról is. Ez utóbbi „szégyentáblájának” első helyezettje a mai napig a 60 évvel ezelőtti Kuba ellenes intervenció-kísérlet.

Amikor 1959. január 1-én győzött a Fidel Castro vezette kubai forradalom, az Egyesült Államokban bizonyos körök kezdetben szinte rokonszenvvel fogadták a „szakállasok” (barbudos) főparancsnokát. A Comandante 1959 áprilisában még el is látogatott az Egyesült Államokba egy újságíró szervezet meghívására. Castro találkozott Richard Nixon alelnökkel – Dwight Eisenhower elnök inkább golfozni ment - megszerveztek neki egy előadást az amerikai nemzetközi kapcsolatok intézetében. Még a kor legnépszerűbb tv-showmanje, Ed Sullivan is készített vele interjút.

Fidel Castro és Richard Nixon

És bár washingtoni kormánykörökben nem sok könnyet ejtettek a velejéig korrupt, őrmesterből lett diktátor Fulgencio Batistáért, aki közel 30 évig kezelte az országot saját hitbizományaként és egyik fő támasza, mint azt a Keresztapa című filmből is tudjuk, az amerikai szervezett alvilág volt, az új kubai vezetőnek hamar értésére adták, hogy nem számíthat részükről sem politikai, sem gazdasági támogatásra. Az egyébként eredetileg polgári-liberális nézeteket valló Castro nem sokat teketóriázott: államosította a szigetország amerikai érdekeltségeit, és „természetes szövetségre” lelt a Szovjetunióban és a többi szocialista országban. Moszkvának persze kapóra jött a hidegháború kellős közepén egy „előretolt hadállás” a Karib-térségben, alig 200 km-re az amerikai partoktól, Kuba pedig értékesíteni tudta egyetlen exportképes termékét, a cukornádat, amelyért kőolajat, valamint más ipari és fogyasztási cikkeket vásárolhatott.

Eisenhower elnök 1960. októberében részleges gazdasági embargót rendelt el Havannával szemben. Már utódára, John F. Kennedy-re várt a feladat, hogy 1961. januárjában megszakítsa a diplomáciai kapcsolatokat. Mindezek azonban csak az előjátékai voltak a már hónapok óta tervezett intervenciónak, amelyet Arthur Schlesinger történész, Kennedy egykori tanácsadója szerint a fiatal elnök valójában ellenzett, csak a vezérkari főnökök tanácsa rángatta bele.

John F. Kennedy

Az akció megszervezése a Központi Hírszerző Hivatalra (CIA) hárult. 1500, elsősorban Floridába menekült kubait fegyvereztek fel, Guatemalában képezték ki őket a partraszállásra. 1961. április 15-én hat már használaton kívüli B-26-os amerikai gép kubai felségjelekkel szállt fel Nicaraguából és bombatámadásokat intézett több kubai város és repülőtér ellen. Két nappal később került sor a Disznó-öböl-beli (Playa Girón) intervencióra. Ez Havannától 160 km-re, a sziget déli részén egy mocsaras területen történt. A túlzott magabiztosság és a dilettantizmus azonban megbosszulta magát.

Az emigránsokat nyolc szállítóhajó kísérte, de ezek közül több is ráfutott a fel nem derített korallzátonyokra és elsüllyedtek. Az ejtőernyővel ledobott amerikai „különleges zászlóalj” nem számolt az erős széllel, ezért egészen máshol értek partot, mint tervezték. A partraszállók több osztaga pedig egyszerűen eltévedt, mert rossz térképeket adtak nekik.

Az akció szervezői arra számítottak, hogy az öböl két pontjáról induló támadók elérhetik a közeli Escambray-hegységet, ahová bevehetik magukat, amíg megérkezik az erősítés az Egyesült Államokból. Abban is bíztak, hogy a lakosság az inváziós erők mellé áll, népfelkelés robban ki Castróék ellen és a rezsim rövid időn belül összeomlik. Csakhogy a bombázások miatti nemzetközi tiltakozás nyomán Kennedy elnök leállította az emigránsok légi támogatást, így a kubai légierő meg tudta semmisíteni az utánpótlást szállító amerikai hajókat. Az emigráns haderő felszámolásához alig 3 napra volt szüksége a szovjet és csehszlovák fegyverekkel felszerelt kubai hadseregnek. Fidel Castro már április 20-án győzelemről számolhatott be népének.

A partraszállók közül 120-an meghaltak, a többiek szinte mind fogságba estek. A foglyok közül ötöt - még a forradalom előtt elkövetett tetteikért - fél év múlva kivégeztek, néhányukat hosszú börtönbüntetésre ítéltek, több mint ezret viszont élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok ellenében visszaengedtek az Egyesült Államokba.

A titkosítás alól 2005-ben feloldott dokumentumokból kiderült, hogy valójában a CIA sem bízott az akció sikerében. Egy hónapokkal korábbi jelentés szerint kétséges, hogy valóban felkel-e a kubai nép Castro ellen, mert ezzel kapcsolatos előrejelzések főleg az új rendszert gyűlölő emigránsoktól származtak. Elhibázottnak tartották továbbá a partraszállás helyszínének megválasztását, és nem hittek abban sem, hogy olyan területet sikerül elfoglalni, ahol az utánpótlást szállító repülőgépeknek leszállópályát építhetnek. Azt azonban egyelőre homály fedi, hogy minderről tájékoztatták-e az elnököt. Utólag az is kiderült, hogy a kubai emigránsok fittyet hánytak a konspirációs szabályokra, és mivel Castro emberei az első pillanatoktól kezdve beépültek közéjük, Havannában nagyjából tudták, hogy mire számíthatnak.

Washington a vereségre évtizedekig tartó blokáddal válaszolt Kuba ellen, amely így példakép lehetett a fejlődő harmadik világban „az amerikai imperalizmussal való szembenállásával”. A 70-es évektől a kubai fegyveres „önkéntesek” rendszeresen megjelentek a gyarmati sorból frissen felszabadult országokban, például Angolában és Namíbiában.

A Disznó-öböl csúfos kudarcával végleg eldőlt, hogy a sziget, nem lévén más választása a rendszer fennmaradásához, a szocialista táborhoz csatlakozik, és ennek geostratégiai következménye lett, hogy Moszkva nukleáris rakétákat telepített Kubába. Az 1962. októberi „kubai rakétaválság” a hidegháború legforróbb pillanata volt, amikor szinte hajszálon múlt, hogy a világ megúszta a harmadik világháborút. A krízist követően 1963-ban hozták létre az Egyesült Államok elnök és a szovjet pártfőtitkár közötti közvetlen kapcsolatot, a „forró drótot”, hogy elkerüljenek egy esetleges félreértésen alapuló nukleáris konfliktust. Az Egyesült Államok a Kuba elleni embargót végül alig egy évvel az akkor már visszavonult Castro halála előtt, 2015-ben oldotta fel.

Közben azonban a kubai forradalom egyre inkább hasonlítani kezdett a kommunista egypártrendszerű diktatúrákhoz, amelynek középpontjában a „szent és sérthetetlen” Fidel Castro körüli személyi kultusz állt, bár ez utóbbit meglehetősen nehéz volt elválasztani milliók őszinte rajongásától. Ez az érzés még Oliver Stone-ra is átragadt, amikor 2003-ban dokumentumfilmet forgatott Castróról Comandante címen. De kultikus hellyé vált Playa Girón is, homokját még az 1970-es években is „szuvenírként” árusították a Kubába látogató turistáknak.

A „kubai szál” később több változatban is felbukkant a John F.Kennedy meggyilkolásával kapcsolatos összeesküvés-elméletekben. Az egyik szerint maguk a kubai emigránsok ölették meg az elnököt, mert gyengekezűnek tartották a Castro-rezsimmel szemben. A másik verzió főszereplője Sam Giancana, a chicagói „keresztapa”, aki nemcsak szavazatokat szállított 1960-ban az elnökjelöltnek, hanem az ő emberei toboroztak bérgyilkosokat Fidel Castro meggyilkolására. Ehhez képest JFK öccse, Robert Kennedy igazságügy-miniszterként harcot hirdetett a maffiaklánok ellen. Ezt pedig az alvilág urai megbocsáthatatlan „hálátlanságnak” tekintették…

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Kennedy és a CIA kapcsolatai a Disznó-öböl után váltak különösen feszültté. Állítólag nem csupán spontán dühkitörés volt az elnök részéről, amikor kijelentette: feloszlatja a Céget. Kennedy 1961 szeptemberében menesztette is a kubai kudarcért felelőssé tett igazgatót, Allen Dullest és egész vezérkarát, a szervezetet öccse felügyelete alá helyezte, és tervbe vette költségvetésének 20%-os csökkentését. Érdekes módon Dulles két évvel később bekerült az elnök meggyilkolását vizsgáló Warren-bizottságba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: