SIKERSZTORIK
A Rovatból

Egy 21. századi reneszánsz ember kaleidoszkópja – beszélgetés Márta Istvánnal

Szerzői esttel köszöntik a Magyar Zene Házában 70. születésnapja alkalmából az Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerzőt, a kapolcsi Művészetek Völgye megálmodóját. Zenéről, színházról és a fesztiválról is kérdeztük.


Itt ülünk egy nagyvárosi kávézóban egy alkotóval, akit ha összekötnének a magyar áramellátó hálózattal, nem kellene energiagondoktól tartanunk. A magyar művészeti élet reneszánsz emberével, a muzsikussal, zeneszerzővel, színházigazgatóval és nem utolsósorban a kapolcsi Művészetek Völgye megálmodójával, Márta Istvánnal beszélgetünk, akit október 11-én, 70. születésnapja alkalmából koncerttel köszöntenek a Magyar Zene Házában.

– Igazából metronómod már június 14-én elütötte a hetvenet, vagyis az Ikrek havában jöttél a világra. Az e jegyben születettekre mondják, hogy földön járók, racionálisak, de egyben szabad szelleműek és kreatívak is. Nagyon is rád illenek ezek a tulajdonságok.

– Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője tavaly emlékeztetett, hogy az idén 70 éves leszek, és ő vetette fel a szerzői est ötletét is. Ami a kettősséget illeti, én inkább azt érzem, hogy permanensen úton vagyok már gyerekkorom óta, amelyek ráadásul többirányúak is. Voltak köztük zsákutcák, de nem rogytam tőlük össze, tapasztalatoknak fogtam fel őket, és elkezdtem újabb és újabb dolgokat csinálni. Egy ilyen életpályán, ha elértem valamit, természetesen nemcsak az én érdemem, hanem azoké is, akikkel hosszabb-rövidebb időre találkoztam, dolgoztam, barátkoztam.

– Kezdve a rendkívül színes zenei világgal…

– Én akkoriban jártam a Konzervatóriumba, az 1970-es évek elején, amikor az egyébként nagyra becsült zeneszerzés tanárom azt mondta: „Pista, választanod kéne, vagy a beat-zene, vagy a komolyzene.” Mert akkor én már a Zé-Gé (Zenei Gimnázium) zenekarában játszottam Várkonyi Mátyással. Gitároztam, basszusoztam, zongoráztam, és amatőr együttesek alapítója is voltam. Közben pedig, mint afféle Iker, a másik énemmel elsajátítottam a klasszikus zeneszerzés alapjait. Ez idő tájt berántott magával a színház is. Szikora Jánossal és Szkárosi Endrével Brobo néven alakítottunk egy „független színházat”, amelyben nagyon kegyetlenek voltunk magunkhoz és a közönséghez is. Később a Thália Színházban, és a 25. Színházban már komolyabban részt vettem, mint zenész, zenei rendező. Dolgozhattam Kazimir Károllyal, Jancsó Miklóssal, részt vehettem kísérleteikben, és láttam, hogy léteznek az akkori konzervatívakon túl is színházak. A zenére visszatérve: volt a kortárs zenének egy „mainstream” irányzata, amelyet tanáraink is műveltek, többen egészen kiválóan. De közben megjelent a világban a „repetitív”, vagy „minimál” zene, ami főleg az egyetemisták, fiatal értelmiségiek között lett népszerű.

– Mindeközben várt az „éjszakai élet” is.

– Az akkori kevés „alternatív” hely egyike volt a Fiatal Művészek Klubja, ahol minden harmadik ember „megfigyelő” volt, de az a szellemi pezsgés, a filmesektől a költőkig hihetetlen volt. Itt a zenei szekciót vezettem. Talán az Egyetemi Színpad és a Közgáz Klub volt még hasonló. Szkárosival és Bernáth(y) Sándorral avantgard produkciókat csináltunk Budapesten, Szegeden, Miskolcon.

– „Mélyvízi életforma volt” – ahogy Cseh Tamás énekelte.

– Vele is sokszor „kereszteződtek” útjaink kezdve egészen a 25. Színháztól. Kísértem Tamást zongorán, én szerveztem 1990-ben az ő első erdélyi turnéját, majd a Kapolcson vettük fel az Új dalok című lemezét. Kevesen tudják, hogy egy kicsit az én kezem is benne volt abba, hogy újra összejöjjenek Bereményi Gézával. Berendeztem a házunk pajtáját hangstúdiónak. Géza az udvarunkon írta a verseket, és ha Tamásnak hajnali 1 órakor volt kedve felénekelni egy dalt, akkor bekapcsoltuk a felvevőt.

– A Zeneakadémián pedig megjelent egy fiatalember egy furcsa hangszerrel, egy tekerőlanttal.

– Mandel Róbertnek hívták, és felvetette, hogy csináljunk egy régizenei együttest. Így született meg a Mandel Quartet. Egy újabb út volt számomra a középkori, a reneszánsz és a korabarokk zene. Csembalóztam és ütőhangszereztem. Remek közösség is volt az együttes. A közönség számára is élvezhetően szólaltattuk meg a historikus zenéket, ráadásul bejárhattuk vele a fél világot. Többször is turnéztunk Európában, de voltunk Brazíliában, Mexikóban, az Egyesült Államokban, sőt, meghívtak bennünket 1985-ben a moszkvai Világifjúsági Találkozóra, de ott végül is nem léphettünk fel…

– 180-as csoport, Kronos Quartet, filmzenék, Hobo József Attila-estje... felsorolni is nehéz kalandozásaidat. Mi az, ami Téged megragad egy új dologban, és azt mondod rá, igen, vágjunk bele?

– Fontos, hogy kitől jön a felkérés. Fontos, hogy ismerjem az előadót, vagy az előadó csoportot. Ha volt rá lehetőségem, úgy dolgoztam, hogy együtt alakítsuk a művet. Így folyt a munka a 180-as csoportnál is. Mindig hagyok a kompozíciókban szabadságot, amely persze kockázatos is lehet. A Kronost először csak lemezekről ismertem, és egészen elképesztőnek tartottam azt a minőséget és dinamikát, amit produkáltak. Nagyra tartottam a kortárs zene melletti elkötelezettségüket. A megtisztelő felkérés után háromnegyed évig egy hangot nem tudtam leírni, mert bekattant, hogy „Beethoven, Mozart és Bartók után nem illik vonósnégyest írni.” Végül sikerült és sok kvartett játssza azóta is világszerte. Hobót ismertem, kedveltem, és bár a Hobo Blues Band egészen más stílus volt, Laci viszont rendkívül nyitott és annyira kitartó tud lenni a munkában, hogy nekiláttunk. A Magyarország messzire van című József Attila-lemezen van két olyan ütem, amely miatt be kellett őt zárnom a stúdióba és nem engedtem ki, amíg azt nem tudta elénekelni…

– Ugyanez az igényed a színházban is.

– Fontos volt a társulat, mert egy évadot kellett megkomponálnom a színészekre, dramaturgokra, rendezőkre. Egy színház működése is olyan, mint egy partitúra, csak nem hangokkal kell dolgozni. Tulajdonképpen egy fesztivál szervezésének is megvan a maga partitúrája: sokféle dolgot kell koordinálni, harmonizálni, hogy az egész egy kompozícióvá álljon össze.

– Ráadásul egy jó fesztivál egy folyamatosan mozgásban lévő mű.

– Én a Művészetek Völgyében azt vallottam: ha az egész rutinná és kényszeres gazdasági vállalkozássá válik, akkor abba kell hagyni. Ezért folyamatosan megkeserítettem a magam és kollégáim, barátaim életét, mert újabb és újabb ötletekkel jöttem elő és szinte lehetetlen megvalósíthatatlan dolgokat, álmokat valósítottunk meg. Sajnos az egykori „tettestársak”, ahogy Galkó Balázs mondta, egyre fogynak.

– A szerzői esten azért többen is ott lesznek.

– A Mandel Quartettel 15 éve nem játszottunk együtt. Vagy itt lesz Dés László, akivel 1984-ben készítettük Kapolcson a Támad a szél című lemezt. Emlékszem, Laci kérdezte, hogy hol a kotta? Este kimentünk a patakhoz, amelynek csobogására Laci élete egyik legszebb szólóját játszotta. Ugyanennél a lemeznél Török Ádámnak a monostorapáti fatelepnél a fűrészek adták az alapritmust. Cseh Tamást arra kértem, hogy menjen fel az evangélikus templom tornyába és ott énekeljen el egy zsoltárt, mi pedig alulról vettük puskamikrofonokkal. Ott állt a fél falu és nem értették, hogy miről van szó. Az egész lemez ilyen mozaikokból állt.

Mindezek szöges ellentétben álltak a Zeneakadémián tanultakkal. De azt sem tagadom meg.

Annak idején diplomamunkaként kellett írni Bach stílusában egy fúgát. Az egyik legnehezebb, legszigorúbb szabályú műfaj, amelyet a barokk szerzők anyanyelvi szinten tudtak. Nekünk, „korcs” utódoknak ez már nem ilyen egyszerű. Írtam egy kettős fúgát, amit alig tudtam elzongorázni. Meghívtam az estre Boros Misit, mert ő biztosan jobban eljátssza, de hogy tovább játsszunk az idővel, írtam neki hálából egy utójátékot hozzá.

– Színházi múltad is megérdemli, hogy felidézzük.

– A Zeneakadémiáról átjártam a Színművészeti Főiskolára és jó kapcsolatba kerültem a leendő színészekkel, rendezőkkel. Vizsgadarabokhoz írtam zenét Szikora Jánosnak, Ács Jánosnak, Csiszár Imrének. Mire mindannyian végeztünk, olyan erős szálak alakultak ki, amelyek később gyümölcsözőnek bizonyultak. Miattuk is dolgozhattam később az ország szinte minden színházában.

Igyekeztem tanulni;  nemcsak a színészeket figyeltem, hanem a díszletezőket, a színpadmestereket, a világosítókat is.Kezdtem magam nagyon otthon érezni a színházban, és bár színész nem akartam lenni, a rendezés viszont el kezdett érdekelni.

A Meczner János vezette Arany János Színház stúdiószínpadán megrendeztem két egyfelvonásost, egy Alekszander Blok-komédiát, és Federico García Lorca Don Perlinpimét, ráadásul dramaturgiailag összefűztem őket és a zenét is én írtam hozzá. Ezek után Balikó Tamás keresett meg Pécsről, aki hihetetlen bizalommal nagyszínpadot kínált nekem. Először a Kabaréra, majd a sikerre való tekintettel a következő évadban a Hegedűs a háztetőn-re kért fel. Amikor 1998-ban kiírták a pályázatot az Új Színházra, Ács János művészeti vezetővel együtt jelentkeztünk. Olyan nagyszerű színészeket sikerült szerződtetnem, s, mint például Gáspár Sándor, Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Ráckevei Anna, Hirtling István, Eperjes Károly. Tizenkét év alatt 99 bemutatót tartottunk, számos magyar darabot is műsorra tűztünk, helyet adtunk a hazatérő Halász Péter kísérleti színházának, de rendezett nálunk Szinetár Miklós és Vidnyánszky Attila is. Közben megjelentettem a színház épületének és társulatainak teljes történetét az 1907-ben nyílt Parisiana mulatótól az Új Színházig, amelynek megírására Gajdó Tamás színháztörténészt kértem fel.

– Kapolcsi „szerelmi történeted” lassan 40 éve tart. Mely pillanatok maradtak meg a legjobban a szívedben a Művészetek Völgyéből?

– 25 évig vezettem a nyitott, kísérletező fesztivált. Lehetetlen válogatni a több ezer, félig igaz, majd legendává is vált történetből. Ezek valóságos novellák, amiket meg kellene írni. A szenegáli táncosoktól a pándi nyugdíjas asszonyszínházon át Kocsis Zoltánig, Schilling Árpád Krétaköréig több ezer előadót léptettünk fel, és akkor nem beszéltem a képzőművészekről, azokról a szellemi körökről, akik csatlakoztak. Hobó, Cseh Tamás mindig velünk volt, a beregszászi Illyés Gyula Színház öt éven át talált otthonra Kapolcson. Emlékszem, amikor a kis Vidnyánszky hordozta a díszletelemeket a Gástya színpadunknál. Eljött a szardíniai Pinuccio Sciola zenélő szobraival, amelyeken koncerteztünk is. A vigándpetendi katolikus templomban adtuk elő Erik Satie Vexation című darabját, amely 24 óra hosszat tart. Engedélyt kértem rá Sanyi plébánostól, hogy nem túl frivol-e, de azt mondta rá, hogy ez egy meditációs zene, játszhatjuk persze. Tartottunk ökumenikus istentiszteleteket, alkalmat teremtettünk, hogy a különböző vallások hívei találkozzanak.

– És a számtalan helyszín…

– ...amit kitaláltam és el is neveztük őket, mint a Sédányt, a Malomsziget színpadot, a Kőfejtőt Öcsön, a Tókertet Petenden, a Klastrom színpadot Dörögdön …ezek az emlékek most már fent vannak a Molnár Ház emeleti archívumában, folyik a digitalizálás. Rengeteg filmfelvétel is készült. A Szent László gimnázium média szakosai három éven át videó-híradókat készítettek, az ő sajátos fiatal szemszögükből, ami egész más volt, mint ahogyan én láttam, vagy szerettem volna látni a fesztivált. És ott voltak a könyvek, kiadványok, a Völgyfutárból 72 szám jelent meg a print időszakban. A 2009-es leállás után megszüntettem a nagy helyszíneket, kitaláltam az udvaros szisztémát: egy-egy udvar egy előadóé és szellemi holdudvaráé lett. Palya Beát a Művészetek Hölgyévé neveztem ki, udvara reggeltől éjszakáig pörgött… És a közösségi élmények a faluban! Sok mindent megmutattunk a kreatív csapatunkkal, mindig beengedtük az új ötleteket, nem zárkóztunk el semmi elől, és tudtunk nevetni, még önmagunkon is.

Persze voltak akadályok, az időjárási viszontagságok - volt, hogy 8 napig 34 fok volt, máskor meg folyamatosan zuhogott az eső – nem volt infrastruktúra, de hihetetlen jókedvvel, akarattal, összefogva csináltuk az egészet. Volt, hogy a színpadmesterünk, aki nagyon erős ember volt, észrevette egy táncprodukció közben süllyed a színpad, és a vállával tartotta meg, mint egy modern Atlasz…

Egyszer a Klastrom színpadon a Merlin-kommandó előadása közben elment az áram az egész környéken. Bár az előadás hang és fény nélkül ment tovább, de 10 perc múlva visszajött az áram, de az egész környéken csak ott és miattunk! Máig nem tudjuk, hogy ki intézte el. Szerettek bennünket. Egyszer elkaptunk néhány jegyhamisító srácot, akiknek az lett a büntetésük, hogy nekik kellett a Völgyfutárt árulniuk. Nem sokkal később a tévében láttam, hogy Jegyhamisítók néven zenekart alapítottak... Én 2014-ben befejeztem az aktív szervezést, csináltam azóta több fesztivált, például Kapolcson a 9-14 éves fiataloknak szóló tehetségkutató-fejlesztő Kapolcska összművészeti tábort és kisfesztivált.

– Kapolcs részt vesz a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programban. Máris elindult az Eger-víz patakművészeti Őrség…

– Amikor 1989. április 1-jén, a bolondok napján megalapítottuk a faluval a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletet, inkább a kultúra felé mentünk el. Mostanában azonban egyre többet foglalkozik az egyesület a tájőrzéssel. Éppen egy hete takarítottuk a patak körüli szemetet, ami a Művészetek Völgye során keletkezett. A patak nemcsak szimbolikusan, hanem ténylegesen is fontos meghatározó eleme a tájnak, 13 településen halad át Nagyvázsonytól Szigligetig. Én egész életemben élővíz-őrült voltam. Bárhol jártam a világon, mindenütt kerestem ezeket a vizeket. Ha lehetett, meg is fürödtem bennük. Ez már gyerekkoromban kezdődött a svábhegyi Mátyás király-forrással.

A patakművészeti őrség arról szól, hogy a művészet erejével hívjuk fel a figyelmet: miért fontos most és miért lesz fontos a jövőben az élő víz.

Jövőre lesz egy rendezvénysorozatunk Eger-víz Napok címen, amit elkezdünk tavasszal Nagyvázsonyban és ősszel befejezünk Szigligeten. Minden esemény a vízhez fog kötődni. Ezenkívül nyolc „land-art” kiállítást szervezünk, tájművészeti ösvényt hozunk létre. A Balaton-felvidék Nemzeti Park fotósa megörökíti a patak négy évszakát. Nemcsak a szépségeket, hanem az anomáliákat is. Lesz a programnak edukációs része is, három iskolában fogunk előadásokat tartani a helyi értékek megismeréséről és megőrzéséről. Csodálatos ez a környék és nagyon kell vigyázni, hogy ez az arculat, amit évszázadokon keresztül sikerült megtartani, ne vesszen el. És máris elindult számomra egy újabb út…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
,,Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember” - Zsolt Angliában önkéntes rendőr, ottani élményeiről mesél
Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. június 08.



A magyarok sokféle munkát vállalnak a világban, de az, hogy valaki rendőrnek áll, viszonylag ritka. Menyhárt Zsolt 15 éve szolgál az angliai Ipswichben, méghozzá egy nálunk teljesen ismeretlen formában: önkéntes rendőrként. Ezt azt jelenti, hogy civil munkája mellett, a szabadidejében ölti fel az egyenruhát, utána viszont pontosan olyan feladatok várják, mint a hivatásos kollégáit.

Mi visz rá valakit, hogy teljesen ingyen kockáztassa az éltetét nap mint nap idegenekért? És mennyiben más a rendőri munka Nagy-Britanniában, mint Magyarországon? Miért fegyvertelenek az angol rendőrök? És fegyver nélkül hogyan oldják meg a legrizikósabb szituációkat? Ezekről beszélgettünk.

- Hogyan kerültél Angliába?

- Korábban Prágában éltem és telekommunikációs mérnökként dolgoztam. Akkoriban kaptam egy nagyon jó munkaajánlatot Angliából, amit elfogadtam és ideköltöztem. Megtetszett minden, és nagyon hamar elszaladtak az évek. Jó volt a munkahely, és a kollégák is nagyon befogadóak voltak. Ugyan nem terveztem hosszú távra maradni, csak pár évre, de végül itt ragadtam, így lett Anglia az otthonom tizenhét éve.

- Honnan a rendőri motivációd?

- Gyerekkoromban nagyon vonzott a rendőri és a katonai pálya, valószínűleg, mert édesapám rendőr volt. Ő persze lebeszélt arról, hogy ezt válasszam, mert az akkori viszonyok teljesen mások voltak, mint mostanában. Viszont nekem megmaradt a motivációm, mivel rengeteg érdekes feladatot látott el a munkája során: volt közlekedési- és kutyásrendőr, dolgozott nyomozó alosztályon, és körzeti megbízott is volt. Szóval

az egész gyerekkorom azzal telt el, hogy láttam, ahogyan egyenruhában, vagy civilként szolgálatba helyezve magát intézkedett.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül itt, Angliában leszek majd önkéntes rendőr.

- Hol hallottál az önkéntes rendőri szolgálatról?

- Egy érdekes véletlen miatt került elém ez a lehetőség, amiről egyébként nagyon kevesen tudnak Angliában. Egy helyi magyar összejövetelen találkoztam két magyar rendőrtiszti főiskolás sráccal, akik akkoriban éppen egy program keretében voltak itt a helyi rendőrségnél, három hónapig. Meséltek rólam a szolgálatvezetőjüknek, aki meghívta a helyi magyarokat egy találkozóra. Tőle hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség.

A felügyelő leszervezte, hogy kimehessek egy műszakra egy igazi járőrpárossal, hogy lássam, miről is szól ez a valóságban.

Hatalmas és igazán intenzív élmény volt belátni a színfalak mögé, hogy milyen a bűnüldözés az ártatlannak kinéző városban. Ezután eldöntöttem, hogy belevágok.

- Mit jelent az önkéntesség?

- Angliában nagyon gyakori, hogy az emberek önkéntes feladatokat vállalnak, nagyon sok lehetőség van erre. Ez annyit jelent, hogy, a főállású munkájuk után végeznek valami teljesen más tevékenységet, akár mint én, a rendőrit, teljesen ingyen, fizetés nélkül, de ugyanakkora felelősséggel. A rendőrségen belül az önkénteseknek is van egy minimum óraszám-követelményük. Maximum óraszám nincsen szabályozva, tehát akár minden nap lehet önkéntesen dolgozni.

Ha valaki önkéntes rendőr, ugyanazzal a jogkörrel rendelkezik, és ugyanazokat a feladatokat végzi, mint a fizetett, hivatásos rendőr. Ugyanolyan egyenruhát, felszerelést, jelvényt, szolgálati igazolványt kap.

Ez számomra is meglepő volt. Emellett havonta kötelező tréningek vannak, amiken részt kell venni. A speciális tréningek témája például az ajtóbetöréses behatolás, a gyorsforgalmi utakon intézkedés, a megkülönböztetett hang- és fényjelzéssel ellátott jármű vezetése, valamint a forgalmi rendőröknek a nagy sebességű üldözés és az elfogás. Drogtúladagolásnál az életmentő gyógyszeres beavatkozásra is csak arra külön képzett rendőr jogosult. Ha nincs szolgálatban ilyen kolléga, akkor mindenképpen meg kell várni a kiérkező mentőt. Emellett lehet még szakosodni akár a nyomozókhoz is, és azon a csoporton belül is lehet gyűjtögetni a tréningeket és a tapasztalatokat. Némelyik tréning annyira speciális, hogy ha valaki vállalja a továbbképzéseket, attól jóval magasabb munkaóraszámot is várnak el, mert ezek a továbbképzések nagyon drágák, és csak akkor támogatják, ha ezzel a gyakorlatban, rendszeresen fogja majd segíteni a rendőrség munkáját.

- Te hogyan élted meg az alapképzési tréninget?

- Már elég jól beszéltem angolul, mégis a jogi szaknyelvet, szakszavakat nem ismertem kellően. Akkor az nekem egy erős gyorstalpaló volt, megtanulni a különböző törvényeket és a kifejezéseket, hogy hivatali folyamatokban, jelentések írásában a megfelelő szaknyelvet használjam. Segített, hogy a törvényi környezet le van egyszerűsítve Angliában, nagyon sok olyan törvény van, ami egyszerűen alkalmazható és áttekinthető. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy mennyi régi törvény van még mindig használatban, ami néha azért kusza tud lenni. Ha viszont valaki valamiben elakad, rádión felhívhatja a felettesét és információt kérhet, ez itt általában bevett dolognak számít.

- Mik azok a dolgok, amik a leginkább megleptek?

- Itt nincs egyetemes személyes azonosító okmány, ami nekem elképesztő volt eleinte. Amikor intézkedünk, és megkérünk valakit, hogy igazolja magát, a legtöbb a bűnöző mégis általában valós nevet és címet ad meg. A rendőrre van bízva, hogy mit hisz el, vagy mit nem, hacsak nem szolgál az illető elegendő bizonyítékkal valós kilétére. Onnantól kezdve, ha valaki ad nekem egy nevet és címet, és azt a központtal leellenőrizve nem vagyok teljesen biztos az illető kilétében, akár őrizetbe is vehetem, élve a gyanúval, hogy hamis adatokat adott meg.

Az a tapasztalatom, hogy Angliában minden erősen a bizalomra épül.

Itt a jogosítványnak sem kell nálunk lennie a járművezetéshez, igazoltatás után is bemutatható hét napon belül. A rendőrök ugyanakkor abszolút nagy mozgástérrel rendelkeznek. A tréningeken is elmondták, ha bárki a rendőrségen belül utasít, hogy valakit tartóztassak le, megtagadhatom, mert ez a saját döntésem, mint ahogyan az is, hogy hogyan járok el az elkövetővel szemben. Tehát azt sem mondhatja meg egyik feljebbvalóm sem, hogy valakinek adjak-e helyszíni bírságot, vagy engedjem el egy szóbeli figyelmeztetéssel. Ez nagyon pozitív, hogy a rendőr tudására, gyakorlatára és értékítéletére van bízva, hogy ő mit lát és tapasztal az eset során.

Nyilván egy gyilkost nem lehet elengedni, de egy közlekedési szabálysértésben vannak fokozatok, előfordul, hogy egy szóbeli figyelmeztetés is elég.

Angliában teljesen más a törvényi környezet is, a közlekedésben például az irányjelző használatának elmulasztása, vagy a piroson átszaladás nem szabálysértés. A kézben tartott traffipax nem fényképez, nem rögzít, csak jelzi a sebességet a kijelzőn, amikor belenéz a rendőr. Sőt, nem is pásztázható ezzel a kamerával a forgalom, leengedett kamerával kell várakozni, és csak amikor azt érzem, hogy szemmel láthatólag gyorsabban jön egy autó, akkor mérhetem meg. Tehát nem lehet „vadászni” a gyorshajtókra. Amikor félreállítom az autóst, és azt mondom neki, a kamera ezt a sebességet írta ki, ennyivel haladt, adhatok neki egy bírságot, ott vitának a továbbiakban helye nincs, nem kell további bizonyíték, mert láttam a kamera által mért adatot. Ha mégsem hiszi el és vita támadna, akkor bíróságra kerül az ügye, de akkor is a rendőr szava lesz a döntő, amennyiben dokumentálva van az egész és a kamera hitelesítve volt.

- A rendőröknek adott döntési szabadadság mellett más is meglepett?

- Itt nagy figyelmet fordítanak arra, hogy amikor egy rendőr kimegy egy adott incidensre, van hogy a sértett, de van, hogy az elkövető épít ki egy olyan kimondatlan rokonszenvet, kapcsolatot a kiérkező rendőrrel, ami után elképzelhető, hogy csak azzal a rendőrrel akar majd beszélni a továbbiakban, senki mással. Az ilyen esetek miatt az egész rendszer úgy van felépítve, hogy támogatják, hogy az a rendőr is benne maradhasson az ügy folyamatában, mert ez a legtöbbször gördülékenyebbé tesz minden kommunikációt a továbbiakban. Ez már velem is többször előfordult, amikor valaki csak velem akart beszélni, megbízott bennem, még elkövetőként is. Ez egy igazi felnőtt tanmese, soha az életemben nem gondoltam volna, hogy így is működhetnek kapcsolatok emberek között.

- Miért nincs fegyvere az angliai rendőröknek?

- Az alaprendőrnek nincsen lőfegyvere, csak a fegyveres egységeknek, akik erre speciálisan ki vannak képezve. Természetesen van eszköztárunk, de főleg a kommunikáció a fontos.

Magyarként meglepő és furcsa volt a tréningeken, hogy a rendőr itt fegyvertelen.

Meg is kérdeztem, hogy ez miért van így. Azt mondta a kiképző, hogy egyrészt statisztikailag nincs olyan nagy számú szituáció, ami indokolttá tenné a lőfegyver viselését, másrészt a magánkézben tartott lőfegyverek törvényi szabályozása talán Angliában az egyik legszigorúbb a világon. Mivel ez egy sziget, valamelyest jobban tudják ellenőrizni a kikötőiket, így az ország méretéhez és a populációhoz képest kvázi kevés a bűnözői körök kezén forgó lőfegyver. Angliában nagyon komolyan veszik, hogy az átlag állampolgárnak ne legyen fenyegetettség érzése. Hogyha mi, akár csak megelőzésképpen is elővesszük a paprika sprayt, vagy a viperánkat egy intézkedés során, arról már egy formanyomtatványt kell kitölteni, dokumentálni kell, hogy mi volt az oka. Nem kelthetünk félelmet az állampolgárokban, ez itt nagyon fontos.

- Mennyire tisztelik a rendőröket?

- Nagyon nehéz felmérni, vegyesen reagálnak az emberek. Amikor rendőrként kint vagyok az utcán, többnyire elkövetőkkel foglalkozom, és elfogadom, hogy ők nem is kell, hogy feltétlen szeressenek vagy tiszteljenek minket. Nem tudhatjuk, kinek milyen tapasztalatai vannak a rendőrségről.

Értelemszerűen nem szabad kijönni az embernek a sodrából, bárhogyan is beszéljenek velünk.

Nem szabad elfelejtenem, hogy nem azért döntöttem úgy, hogy esetleg bírságot adok valakinek, amilyen stílusban velem beszél, hanem azért, amit elkövetett. Ha ez nem így lenne, akkor az egy személyes, hangulatalapú döntés lenne, ami szakmaiatlan és rossz. Mondok erre egy nagyon leegyszerűsített példát, kint üvöltözik valaki az utcán félelmet keltve a többi járókelőben. Amikor rendőrként, szolgálatban megközelítem és velem is ordibál, nem vehetem csak ezért őrizetbe, mert bennem is félelmet keltett. A rendőrtől elvárják a jóval magasabb tolerancia szintet minden ilyen esetben. Van aki amúgy egész jól, barátságosan kezel minket, annak ellenére, hogy elkaptuk, de van, aki utálja a rendőröket, dacára annak, hogy szerintem a rendőrség mindent megtesz azért, hogy mindenki biztonságban, és megfelelően kezelve érezze magát egy intézkedés során.

Nem ritka, hogy pozitív visszajelzést kaptam elkövetőtől, aki azt mondta, hogy „kösz, ti jó srácok vagytok”, és a fogdán kézfogással köszönt el.

És az sem ritka, hogy a fogdáig tartó autós utazás során elnevetgélünk az elkövetővel. Ami bevallom talán - magyar viszonylatban - hihetetlenül is hangzik, de igaz. Ez persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy barátkozunk. Viszont onnantól kezdve jóval kisebb a veszélye, hogy bármi rossz dolog fog történni, és alapból is mindenkit megillet az emberi bánásmód, nincs előítéletességnek helye. Én mindenkivel próbálok pozitív, fair és jó fej lenni, mert ez a legfontosabb talán az elkövető és saját biztonságunk miatt is, hogy mindenképpen, még egy letartóztatás után is stresszmentesen, jó hangulatban jussunk el a fogdáig. Abban a pillanatban, ahogy őrizetbe vettünk valakit, annak a testi épségéért mi felelünk.

- Tanítják a bánásmódot is?

- Rengeteg tréningünk van a helyes helyzetek pszichológiai alkalmazásához. Meg kellett tanulni, hogy másokat ne a saját élményszintünkön skatulyázzunk be, ezeket a beidegződéseket el kell engedni, amikor intézkedünk.

- Átalakultál ebben a munkában?

- Száz százalékig. Abszolút megértőbb, nyitottabb, elfogadóbb, türelmesebb lettem. Nehezen lehet kihozni már a sodromból, jobban a dolgok mögé tudok látni, és az empátiám is sokat fejlődött. Gyakran megkapom másoktól, hogy „de te nem is kapsz fizetést, miért csinálod?”. Ilyenkor nehéz azt elmagyarázni, hogy ettől a munkától valójában mennyi mindent is kapok. Úgy érzem, az életem és a személyiségem is jobb lett, mert ebből voltaképpen nagyon sokat profitálok.

- Volt olyan eset, ami nagyon megviselt?

- Nem beszélhetek sok mindenről, de volt olyan, amikor találtam egy elhunytat, aki már két hete halott volt, és amikor bementem a lakásába, ott megdöbbentő körülmények fogadtak. Ott úgy elgondolkodtam, hogy az emberek a zárt ajtók mögött milyen életet is élnek, és mennyi mindenről nem tudunk. Szívszorító az is, amikor gyerekekkel kapcsolatos esetünk van, elhanyagolás vagy gyilkosság, ezek mindig nagyon megráznak. Volt egy furcsa esetem, amikor riasztás jött, mert egy rendőr vészhívást indított. Megtámadták, és az én egységem volt a legközelebb hozzá. Egy öngyilkoshoz küldték ki, de a helyszínen többen is voltak, és rátámadtak, emiatt a rádióján vészjelzést indított.

Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember, akik vele dulakodtak.

Én érkeztem elsőként a helyszínre, és azonnal elkezdtem lerángatni a férfiakat a kollégáról. Egy rövid dulakodás után mindkét elkövető bilincsben volt. Az egyik még hátrabilincselt kézzel is próbálta a karján lévő, saját magának okozott vágott sebeket körömmel mélyíteni. Ez az egész jelenet annyira groteszk volt, nagyon sokáig bennem maradt.

- Angliában miért van annyi késes támadás?

- Valóban Angliában nagy problémát okoznak a késelések, és ez egy öngerjesztő probléma, mert

sokan azért hordanak már kést maguknál, mert félnek, hogy késelés áldozatai lesznek.

Emiatt különböző kampányok vannak, mint a Bin the Blade, amikor amnesztia keretében a kihelyezett konténerekbe összegyűjtik a kidobott késeket. 2019-ben szigorítottak a törvényi jogszabályon, most már otthon sem lehet szamuráj kard, még dísz sem, valamint 50 centinél hosszabb, ívelt pengéjű kard tartása is illegális. A késes támadások nagy része a bandaháborúk miatt van, de mindenfajta más bántalmazásnál és a nézeteltérések rendezésénél is előfordulnak késelések.

- 15 éve vagy rendőr, minden nap kiteszed az életedet a veszélynek...

- Próbálok erre nem így gondolni. Ez nem fordulhat meg a fejemben, nem rágódok ezen, és nem izgulok. Hála istennek nem lépten-nyomon történnek tragédiák, de azért sajnos halnak meg szolgálat közben rendőrök. Bár átlagemberként látjuk a rendőröket intézkedni, de ez semmiképpen sem egy hétköznapi munka.

A tényleges rendőri munka az átlagember számára többnyire láthatatlanul zajlik, a társadalomtól, nézelődőktől elzárt helyeken, ezért a veszély mértékét felmérni kívülállóként nagyon nehéz.

Mi odafigyelünk a társainkra, egymásra minden szituációban, és bár irtó közhelyes, de mindig résen kell lenni. A hívószámokról tudjuk, hogy ki az egyedül lévő rendőr, így ha halljuk, hogy rizikósabb riasztást kap, akkor azonnal többen ugranak, hogy menjenek támogatásként, ha van rá lehetőség. A trénereink folyamatosan oktatnak, tanítanak minket, hogy mindenfajta szituációt a lehető legjobban ki tudjunk védeni. Ez egy nem veszélytelen állás, voltaképpen rossz emberekkel foglalkozunk, akik ártanak másoknak, maguknak és nekünk.

Minden helyzetben fejben és érzelmileg is egyben kell lennünk a helyszínen.

Nagyon fontos az, ahogyan kommunikálunk, ahogyan beszélünk a másikkal, mert a helyzetek nagyon rossz irányba fordulhatnak pillanatok alatt, ha esetleg nem megfelelő a hangnem, és nem a megfelelő szavakat használjuk, vagy éppen nincsen empátiánk. Potenciálisan a szolgálatban minden helyzet veszélyes lehet, nyilván amikor itthon dolgozom főállásban az íróasztal mögött, kevesebb veszélyes incidens érhet.

- Sérültél már meg?

- Lekopogom, nem volt sérülésem, szeretném azt mondani, hogy ez a fellépésemnek is nagyban köszönhető. Próbálok mindig mindenre odafigyelni, még ha érzem is, hogy fáradt vagyok, akkor is minden intézkedésnél óvatos vagyok és gyanakvó, emellett nyitott és barátságos, ami bár elég ellentmondásosan hangzik, de kivitelezhető. Azt szoktam még mondani, hogy magas vagyok, és emiatt már önmagában a jelenlétem is lejjebb viszi az indulatokat sok esetben.

- Mit jelent, hogy szolgálatba helyezheted magad?

- Önkéntes rendőrként én is teljes jogkörrel rendelkezem, nemcsak akkor, amikor szolgálatban és egyenruhában vagyok, hanem szolgálaton kívül is.

Bárhova megyek Anglia és Wales területén, bármikor ha valami olyat látok, ami rendőri intézkedést kívánhat, akkor azonnal szolgálatba helyezhetem magam, intézkedhetek, és akár letartóztathatok másokat.

Ebben az is érdekes, hogyha ilyenkor segítségre szorulok, és megkérek egy másik civil embert, hogy segítsen nekem és ő megteszi, abban a helyzetben ugyanolyan törvényi védelmet élvez, mint egy intézkedő rendőr. Ilyenkor természetesen senki nem kér vagy kötelez arra, hogy veszélynek tegyük ki magunkat, hiszen felszerelés nélkül vagyunk, civilben. Azt szokták mondani, hogy ha úgy ítéljük meg a testi épségünkre veszélyes lenne beleavatkozni, akkor csak annyival segítsünk, hogy hívjuk a rendőrséget és adjunk információt. Állampolgárok is intézkedhetnek bűncselekmény megakadályozása érdekében, és indokolt esetben erővel is visszatarthatják az elkövetőt a rendőrség kiérkezéséig. Ennek természetesen arányosnak és indokoltnak kell lennie. Alapvetően igaz, hogy Angliában az emberek ha látnak valami furcsaságot betelefonálnak a rendőrségre, figyelnek egymásra, ami nagyon jól jön, hiszen a rendőrség önmagában nem tud mindenhol ott lenni.

- Mindebből úgy tűnik, nagyon szereted, hogy épp Angliában lehetsz rendőr.

- Mindig is csodáltam az angol rendőröket, mert praktikusnak és szervezettnek tűnnek, mégis közvetlenek. Nemcsak jól képzettek, de barátságos fellépésükkel hozzáférhetőek és elérhetőek az emberek számára; az utcán gyakran szelfiznek velük, mert bizalmat sugároznak. Itt az átlagember a segítséget látja meg bennük, még ha az utóbbi időben a rendőrség renoméját meg is tépázta egy-két eset. Ettől függetlenül, azt kell mondjam, büszke vagyok, hogy közéjük tartozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: