„Egy 10 éve dolgozó, gyerekét egyedül nevelő óvónő vagy tanító jövedelme a létminimumot sem éri el” – közoktatási körkép, 2. rész
Új sorozatunkban arra keressük a választ, mi az oka, hogy a közoktatás évtizedek óta csak vergődik, és az orvosolandó problémák nem kisebbek, hanem jóval nagyobbak lettek. Az előző részben bemutattuk a szegregáció, a szelekció és a központosítás következményeit, vagyis az intézményrendszer nyomorúságát, most pedig arra keressük a választ, hogy a pedagógus miért lúzer, miért a pénztelen, szegény értelmiségi szinonimája.
Az alacsony pedagógusbérek egy alapvető társadalmi szemléletet tükröznek. Bár pedagógusnapi beszédekben nem győzik hangsúlyozni a mindenkori hatalmasok, hogy az iskolai munka, a tanárok, nevelők munkája mennyire fontos, hiszen az itt megszerzett tudás alapozza meg az ország jövőjét, de valahogy mindig elfeledkeznek arról, mit is jelent a tanárokra tett felelősség.
Aki a számlák tengerében fuldoklik, akinek pályakezdőként esélye sincs egy saját lakásra, képtelen feltöltődni, annak előbb-utóbb a hivatástudata is megkopik.
A tanárok többsége nem érzi magát megbecsültnek. Társadalmi konszenzus van arról, hogy tanárnak csak az megy el, akinek nincsen jobb lehetősége. Művelt társaságban szégyennek számít, ha valaki ambicionálja, hogy tanári diplomáját használni is akarja. Az állandósuló frusztráció kiégéshez vagy pályaelhagyáshoz vezet.
Nemzedékek óta kétfajta emberből lesz tanár: az elhivatottakból - ők vannak kevesen,- és azokból, akik a divatosabb képzésekre képtelenek bejutni. Hiszen minél nagyobb a társadalmi presztízse egy szakmának, annál nagyobb az egyetemi túljelentkezés rá. Tanárnak meg évről-évre kevesebben akarnak menni, ami sajnos erősíti a kontraszelekciót.
Ahol megbecsülik, megfizetik az oktatókat, ott a társadalmi megbecsülés sem marad el, ennek megfelelően a legjobbak kerülnek a pályára.
És akkor még nem is beszéltünk az osztályfőnökök fizetett pihenőévéről, amely gyakorlat sok más országban létezik, segítve az újratöltődést.
Persze ott a nyári szünet, és a tanárok óraszáma amúgy is milyen kevés - mondják sokan. De tévednek.
Óraszámokról, érthetően
Mit jelent az, hogy egy pedagógusnak X óra a kötelező óraszáma? Annyit, hogy ennyi tanórát kell gyerekek előtt, a tanteremben eltöltenie. De tanórán kívül is sok tennivalója van. Olvasnia kell, képeznie magát. Ki kell találnia, meg kell terveznie az órát. Például alsós tanítóknak, a hihetetlen mennyiségű manuális tevékenységhez előre ki kell vágnia, meg kell festeni, meg kell varrni az anyagokat, ki kell választani feladatokat, egyszóval: fel kell készülni egy színvonalas óra megtartására.
Aki felmérést írat, azt bizony ki is kell javítani, és mindezen felül egyre több adminisztrációs teher is van a pedagógusok nyakában. Aztán ott a kapcsolattartás a szülőkkel, adott esetben messengeren, bevásárlás közben, telefonon, e-mailban, és klasszikusan: fogadóórán.
És ha valami azonnal megoldandó pedagógiai probléma van, akkor nem számít az óra, ott és akkor kell elbeszélgetni Julikával, Pistikével, esetleg rendkívüli fogadóóra keretében a szülőkkel is. És ott van az állandó felelősség a gyermekek iránt: udvaron, utcán, a tanteremben. Továbbá az állandó továbbképzések, a pedagógus életpályamodellből rájuk háruló portfóliókészítés terhe.
És ha nyáron a tanár nem is táboroztat, akkor is maximum bő másfél hónap, amit a vakáció jelent, június végétől augusztus közepéig. (Ne felejtsük, a tanári vakáció az elején és a végén két-két héttel rövidebb, mint a diákok szünete). Ilyen terhek mellett semmi irigykedni való nincsen a plusz 6 hét miatt, amit általában otthon tölthet a derék tanár. Hiszen - hacsak nincsen örökölt vagyona, gazdag házastársa,- ebből a jövedelemből nagy nyaralásra nem futja.
Az évtizedek óta megoldatlan bérhelyzet mára különösen faramuci szituációkat szült.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja azt mondja, minden baj akkor kezdődött, amikor a 2014-es minimálbérhez kötötték az illetményalap számítását.
Előtte a mindenkori minimálbér volt a számítás alapja, de ezt megváltoztatták, és
A szorzók és az illetményalap-kiegészítések persze változnak, de az értékvesztés a szakszervezetek szerint mégis állandó.
Mindez egészen furcsa helyzeteket teremt akkor, amikor folyamatosan emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. A középfokú végzettséggel rendelkezőknek garantált bérminimum például mára már meghaladta a vetítési alapra kiszámolt pályakezdő pedagógus-béreket, így nekik ki kell egészíteni az illetményüket. Így viszont összecsúsznak a különböző szintek, és előfordul, hogy a pályakezdők annyit keresnek, mint a több éve pályán lévő tanárok.
A szakszervezetek szerint a sokat hangoztatott fizetésemelésük sem ér annyit, mint amennyire eredetileg számítottak.
Az életpályamodellhez kapcsolódó béremeléskor eleve lecsökkentették a középfokú végzettségűek, a főiskolai és az egyetemi végzettségűek számára járó szorzókat, továbbá az egész bérrendezést négy évre húzták el, pedig eredetileg úgy volt, hogy egy ütemben történik.
Régebben még örültek is a tanárok, ha be kellett menniük plusz órára, mert kaptak érte egy kis pénzt. Azonban a helyettesítéseket éve óta csak részben fizetik ki, és mára ez vált szabállyá. Továbbá az addigi heti 21 kötelező óraszámot felemelték 26-ra. Ez hetente plusz 5 óra, 3 ezres órabérrel számolva 60 ezer forint értékű munka.
A szakszervezetek szerint ez azt jelenti, hogy a fizetésük növekedésével a munka mennyisége is nőtt, vagyis valójában semmiféle béremelés nem történt. Ráadásul az ígért emelés utolsó részét szerintük nem is adták oda, hanem az került a törvénybe, hogy ezt az intézményvezetők a fizetések differenciálásra használhatják fel.
Egy 2015-ben pályakezdő pedagógus vesztesége, amit a kormány visszavont életpályamodellje miatt elszenvedett - forrás: Pedagógusok Szakszervezete
Bár 2020-ban, a Covid-járvány első hulláma alatt a kormányzat adott egy szakmai ágazati pótlékot, de ez mindössze tíz százalék pluszt jelentett, ami a szakszervezetek szerint édeskevés, és egyáltalán nem kompenzálja azt a hatalmas veszteséget, amit az jelentett, hogy a pedagógusok bérrendszerét elválasztották a mindenkori minimálbértől.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke úgy számol, ha a bértáblában a jelenlegi minimálbérrel számolnának, akár 200 ezer forinttal is többet kereshetne a tanárok egy része.
- mondja.
„Az egyetemi végzettséggel rendelkezők épphogy, 150 forinttal kicsúsznak a hivatalosan mért létminimumszint alól. Tíz év praxissal."
Totyik Tamás szerint jelenleg Európában - Oroszországot leszámítva - nálunk a legmagasabb a tanítási órák száma. A Klebelsberg Központ által elismert órakeret 25 óra, Oroszországban 26 óra, de az országot járva szembesültek olyan helyzetekkel, ahol a 30-31 óra is megvan.
Van olyan intézményvezető, aki azt írta, hogy a tantestület minden tagja heti 29 órában tanít. „És legalább még egyszer ennyi munkaidőt kell fordítaniuk a tanítással kapcsolatos feladatokra, mint ahány tanítási órát ellátnak."
A szakszervezetek szerint
Azt mondják, ilyen munkaterhelés mellet, már nemcsak a hátrányos helyzetű régiókban, de már Budapesten is pedagógushiány vam. Óvodákat zárnak be, csoportokat vonnak össze.
Totyik Tamás szerint a kormány hiába mondja, hogy az egy pedagógusra jutó tanulók száma a Európában nálunk a legalacsonyabb.
„Ez igaz, de nálunk szociális feladatokat is ellát a tanár, évtizedek óta, ami ezt az adatot rendkívül torzítja. Napközi, tanulószobák, délutáni foglalkozások, szakkörök, sportkörök. Ezek általában máshol fizetősek. Én nem mondom, hogy nálunk fizetőssé kell tenni, ezek helyes feladatok. De amikor ezt a statisztikai adatot vesszük, akkor ennek figyelembevételével kellene értékelni a számokat. Miközben az osztályok létszáma magasabb, mint az OECD átlag. 18 az átlag, nálunk 19,9, annak ellenére, hogy az intézmények több mint 10 százaléka 150 fő alatti."
Adódik a kérdés, hogy mi az oka, hogy a pedagógusok nem tudják érvényesíteni az érdekeiket. Totyik ezt így foglalja össze: „A pályáról egyre jobban hiányoznak a fiatalok, akik a korosztályuknál fogva a leginkább képesek a lázadásra. A fiatalok hiánya miatt öt év múlva 22 ezerrel kevesebb pedagógusunk lesz, mint most. Ennyi a most egyetemen levő, potenciálisan pályára állók és a nyugdíjba vonulók közötti különbség. A 146 ezerből még 22 tezer el fog veszni."
„Ez vezetett oda, hogy 2021 februárjában Orbán miniszterelnök azt mondta, tudjuk milyenek a pedagógusok, várjanak csak. Amikor ilyen mondatok elhangzanak, és szó nélkül benyeli a pedagógustársadalom jelentős része, és az értelmiség nem emeli fel a szavát, akkor ott nagyon nagy gond van."
Totyik Tamás szerint a francia pedagógusok szakszervezetének elnöke, Odile Cordelier azt mondta, hogy ha velük megpróbálták volna megtenni mindazt, amit a magyar tanárokkal megtettek, akkor lebontották volna az Eiffel-tornyot.
„Sokkal megalázkodóbb a magyar pedagógustársadalom. Kevésbé radikális. Ennek több oka van, például a tanárok egy jelentős része vidéken röghöz van kötve" - véli.
Például az, aki valahol Kelet-Magyarországon tanít, és ott van lakása, hiába próbálná eladni, az áráért Budapesten csak egy harmadakkora lakást tudna venni.
Totyik Tamás szerint a hatalomnak pontosan ez az érdeke, hogy röghöz legyen kötve a munkavállaló. Azt mondja, vidéken, kistelepüléseken a politika vastagon belenyúl az intézmények működésébe. „Sorozatban tudunk olyan esetekről, amikor az intézményvezető behívatja a pedagógust, hogy a Facebookon ne oszd meg az oktatást kritizáló bejegyzéseket, mert nem lesz munkád. Szerencsétlen pedagógus nem tud mást tenni, visszavonja a bejegyzését. Hiába megyünk oda jogásszal, hogy akkor kezdjük el a pert, mert ez a joggal való visszaélés, az érintett tanár nem vállalja, mert nem tud hova menni. Nem tud kiszakadni, nem tudja magát mobilizálni, hogy két faluval, vagy hat megyével odébb álljon."
Ráadásul a központosítás a szakszervezetek szerint azt is hozta, hogy bárhova utána tudnak nyúlni az embernek, ha ugyanazon a pályán akarna maradni.
„Ezért van az, hogy nagyon sok pedagógusnak tele lett a hócipője, és elhagyja a pályát, és mondjuk cukrásznak megy. A röghöz kötöttség ezt váltja ki. Ez a legeslegnagyobb gondunk az egész rendszerrel."
Ráadásul az a pénz, amit egy tanár keres, a közmunkás bérekhet képest álomfizetés. „A falu közössége is megveti ezeket az embereket, hogy milyen alapon tiltakoznak, amikor szinte ők a leggazdagabbak a faluban. Csak azt felejtik el, hogy értelmiséghez méltó életmódra lenne szükség. Hogy a tanár színházba járhasson, hogy meg tudjon venni egy könyvet. Ma egy pedagógusnak három órát kell dolgoznia, hogy egy könyvet meg tudjon venni. 1985-ben ezért 20 percet kellett dolgozni"- mondja Totyik Tamás.
Mi a baj a szakszervezetekkel? Mitől ilyen alacsony például a taglétszám? Nagy Erzsébet azt mondja, a pályakezdőket régen automatikusan beléptettek. A rendszerváltás előtti szakszervezetek érdekvédelem helyett az elnyomás eszközeként funkcionáltak, a tisztségviselőik ugyanannak a nómenklatúrának voltak a tagjai, mint a pártállam többi része. Ezért borzalmasan nehéz pozícióból indultak a rendszerváltás után. Igaz, ugyanezt el lehet mondani például a romániai szakszervezetekről, azok mégis szervezettebbek, erősebbek.
Nagy Erzsébet szerint, talán pont azért, mert a szocializmusban arrafelé kemény volt a diktatúra. „Az ottani emberek megtanultak engedelmeskedni. Ezért ha most egy szakszervezeti vezető azt mondja nekik, hogy ezt és ezt kell csinálni, megteszik. El is értek komoly fizetésemelést. Nálunk viszont a sztrájkjogot is durván korlátozta a Fidesz."
Az előző sztrájktörvény szerint az úgynevezett „még elégséges szolgáltatásokról", amit elvileg fenn kell tartani a sztrájk alatt is, tárgyalni kell, de a megállapodás hiánya önmagában nem teszi jogszerűtlenné a sztrájkot. Most viszont ha nincs megállapodás, nem jogszerű a sztrájk. Így elég a végtelenségig húzni a megállapodást, máris megakadályozhatják a sztrájkot.
De vajon nem lenne sokkal nagyobb a tekintélye egy jóval harcosabb szakszervezetnek, amely akár az őt gúsba kötő törvények átlépésére is hajlandó?
Ha valakinek polgári engedetlenség miatt megszüntetik a közalkalmazotti jogviszonyát, azt nem tudják a szakszervezetek megvédeni. Jelenleg ez a legitimista álláspont uralkodik a szakszervezeti vezetők között.
Ha az előző részre is kíváncsi vagy:
Legközelebb időrendi krónikába kezdünk. Elsőként a kilencvenes évek elszalasztott lehetőségeivel foglalkozunk.
Következő rész:
