HÍREK
A Rovatból

EBESZ: Nem voltak egyenlőek a feltételek a választáson

A választási megfigyelőmisszió vezetője reméli, a magyar kormány megragadja a lehetőséget, hogy a demokratikus folyamatok javításán munkálkodjon.


Nem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok az országgyűlési választáson - közölte az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PA) közös megfigyelő missziója.

Kari Henriksen norvég parlamenti képviselő, a rövid távú megfigyelők vezetője sajtótájékoztatón ismertette a megfigyelés megállapításait a választásról, amelyről a hvg.hu számolt be.

Az egyik legfontosabb ezek közül a nem egyenlő feltételek voltak. Szerintük

bár a jelöltek szabadon kampányolhattak, a kampány kifejezetten negatív volt, a pálya pedig a Fidesz felé lejtett. Az átláthatóság hiánya is a kormánykoalíciónak kedvezett, a vita hiánya pedig jelentősen hátráltatta a szavazókat a döntés meghozatalában. A kormány és a kormánypártok üzenetei között jelentős átfedést tapasztaltak, amely elmosta a határvonalat az állam és a párt között. Továbbá szerintük a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás is aláásta a választást.

A misszió azt is megállapította, hogy a jogi keret megfelelő alapot biztosít a demokratikus választás lebonyolításához, de több esetben nem érvényesültek a nemzetközi standardok. A választás napja békésen zajlott, a megfigyelők jól szervezettnek, rendezettnek és gördülékenynek értékelték a folyamatot. A szavazás titkossága ugyanakkor gyakran veszélybe került, különösen a túlzsúfolt szavazóhelyiségekben.

A választással egy napon megtartott népszavazás jogi kerete megállapításuk szerint nagyrészt nem volt megfelelő annak demokratikus lebonyolításához, és nem biztosított egyenlő esélyeket a népszavazási kampányokhoz. A választók nem kaptak objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatást a választási lehetőségekről.

Mark Pritchard, a delegáció vezetője hozzátette, hogy a politikai pártok és a civil társadalom megbíztak a választói névjegyzék pontosságában, de a közelmúltban elfogadott jogszabályok gyengítették a rendszer fontos biztosítékait, és a külföldön történő szavazásra vonatkozó eltérő szabályok aláásták az egyenlő szavazati jog elvét.

Azt is megállapították, hogy az állami költségvetésből finanszírozott széles körű kormányzati reklámkampányok megerősítették a kormánypártok fő kampányüzeneteit, ezzel jogosulatlan előnyhöz juttatva őket.

Jillian Stirk, az ODIHR választási megfigyelő missziójának vezetője azt mondta, reméli, hogy a kormány megragadja a lehetőséget, hogy a demokratikus folyamatok javításán munkálkodjon.

Az EBESZ képviselői a sajtótájékoztatón visszautasították Orbán Viktor azon kijelentését, hogy "harci intézmény lennének". Hangsúlyozták, hogy a missziót a magyar kormány hívta meg, és magyar tagjaik, köztük parlamenti képviselők is vannak mindkét oldalról.

Az EBESZ megfigyelői egyébként hatodik alkalommal készítettek jelentést a magyar országgyűlési választásokról, de ez az első, melyre teljes körű megfigyelői missziót küldtek. Erre az Európai Unió tagállamai közül eddig egyedül Bulgáriában volt példa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Magyarország újabb példátlan bravúrt hajt végre
Így jellemzi a miniszterelnök a szerdán bejelentett rezsistopot. Szerinte veszélyes világban élünk, ezért a biztonság a legfontosabb.


„Magyarország újabb példátlan bravúrt hajt végre” – írta csütörtök reggel Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök a kormány szerdai döntését ismertetve arról írt, hogy kisegítik a családokat a szélsőséges, hideg időjárás okozta, általa nyomasztónak nevezett gazdasági teher alól.

A kormányfő még tegnap jelentette be, hogy a hideg miatt jelentős januári többlet gázfogyasztás költségeit a kormány átvállalja.

„Így a hideg január rezsiszámlái nem lesznek magasabbak, mint a decemberi számlák voltak. Ugyanezt tesszük a távhő esetében, és továbbra is biztosítjuk a szociális tűzifát a rászorulók számára”

– részletezte Orbán.

Azt is írta: „veszélyes világban élünk, ezért a biztonság a legfontosabb. Biztonság a nemzetközi politikában, biztonság Magyarországon, biztonság a munkahelyen és biztonság otthon. Biztonság nélkül nincs fejlődés és nem érhetjük el céljainkat. Se a személyes, se az ország nagy, közös céljait. A Fidesz a biztos választás!”

A rezsistop részletszabályait a délelőtt 10 órakor kezdődő kormányinfóra ígérték. Az állami MVM jelezte, hogy a döntésig felfüggesztette a számlák kiküldését.

A bejelentésre az ellenzéki pártok is reagáltak: a DK és a TISZA Párt a kedvezményes mennyiség emelését és célzott támogatásokat sürgetett. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány döntését védve vitatta, hogy az ellenzéki javaslatok a rászorulókon segítenének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ezek az országok csatlakoztak eddig Trump Béketanácsához – Az elnök már Putyinról is beszélt, de a Kreml gyorsan helyesbített
„Meghívtuk, elfogadta” – mondta Trump arról, hogy Putyin is elfogadta a meghívást, a Kreml azonban tisztázta a helyzetet. Mutatjuk a listát azokról az országokról, amelyek eddig jelezték csatlakozási szándékukat.


Újabb hét ország, köztük Szaúd-Arábia, Törökország és Egyiptom jelezte, hogy csatlakozik Donald Trump amerikai elnök Béketanácsához, amelyhez Izrael már korábban nyilvánosan csatlakozott – írta a BBC.

Trump szerdán a svájci Világgazdasági Fórumon azt is bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is elfogadta a meghívást.

„Meghívtuk, elfogadta. Sokan elfogadták” – mondta Trump. A Kreml azonban gyorsan reagált: a Reuters jelentése szerint a meghívást még tanulmányozzák, de Oroszország kész 1 milliárd dollárt biztosítani befagyasztott vagyonából, és a testületet főként a Közel-Keleten tartja fontosnak.

Egy kiszivárgott dokumentum szerint a Béketanács alapszabálya akkor lép hatályba, ha három állam hivatalosan is elismeri annak kötelező érvényét. A tagállamok megújítható, hároméves mandátumot kapnának, míg azok, akik 1 milliárd dollárral járulnak hozzá a működéshez, állandó helyet szerezhetnek. Az alapszabály a testületet nemzetközi jogi felhatalmazással rendelkező békeépítő szervezetként határozza meg. Az elnöki tisztséget Trump töltené be, aki egyben az Egyesült Államok képviselője is lenne. Az ő hatáskörébe tartozna a Végrehajtó Testület tagjainak kinevezése és a testület alárendelt szerveinek létrehozása vagy feloszlatása.

A csatlakozási szándékukat már korábban jelezte Magyarország mellett az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Albánia, Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Marokkó és Vietnam is. Kanada és az Egyesült Királyság egyelőre nem reagált a meghívásra. A Vatikán megerősítette, hogy a pápa megkapta a felkérést, de időre van szüksége a döntéshez. Robert Golob szlovén miniszterelnök ugyanakkor visszautasította a meghívást, mert szerinte a testület „veszélyesen beleavatkozik a tágabb nemzetközi rendbe”.

Bár eredetileg úgy vélték, a tanács célja az Izrael és a Hamász közötti, két éve tartó gázai háború lezárása és az újjáépítés felügyelete, a javasolt alapszabály nem említi a palesztin területet, és úgy tűnik, az ENSZ egyes funkcióinak kiváltására tervezték.

A most csatlakozó muszlim többségű országok – Szaúd-Arábia, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, Pakisztán és Katar – ugyanakkor azt közölték, hogy támogatják a gázai tartós tűzszünet megszilárdítását, az újjáépítést és egy „igazságos és tartós béke” előmozdítását.

A Fehér Ház múlt pénteken megnevezte az alapító Végrehajtó Testület hét tagját, köztük Marco Rubio amerikai külügyminisztert, Steve Witkoff közel-keleti különmegbízottat, Trump vejét, Jared Kushnert és Tony Blair volt brit miniszterelnököt.

Izrael elégedetlen a fejleményekkel.

Benjámin Netanjahu hivatala szombaton közölte, hogy a gázai Végrehajtó Testület összetételét „nem egyeztették Izraellel, és az ellentétes Izrael politikájával”.

Az izraeli média szerint Törökország és Katar bevonása – akik az októberi tűzszünetet is segítettek tető alá hozni – „Izrael feje fölött” történt.

A béketerv első szakasza szerint a Hamász és Izrael megállapodott a tűzszünetben és a túszcserében: a Gázában fogva tartott élő és elhunyt izraeli túszokat izraeli börtönökben lévő palesztin foglyokra cserélnék. A megállapodás része a részleges izraeli kivonulás és a humanitárius segélyszállítmányok növelése is. A második szakasz az újjáépítést és a leszerelést foglalná magában, de Izrael közölte, hogy ebbe csak akkor léphetnek tovább, ha a Hamász átadja az utolsó elhunyt túsz holttestét. A tervet komoly kihívások nehezítik: a Hamász korábban elutasította fegyvereinek leadását egy független palesztin állam létrehozása nélkül, Izrael pedig nem kötelezte el magát a teljes kivonulás mellett.

A tűzszünet törékeny: a gázai, Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint a hatálybalépése óta több mint 460 palesztin halt meg izraeli csapásokban, miközben az izraeli hadsereg szerint ugyanebben az időszakban három katonáját ölték meg palesztin támadások. A háborút a 2023. október 7-én Dél-Izrael ellen végrehajtott, a Hamász által vezetett támadás váltotta ki, amelyben mintegy 1200 ember vesztette életét, és további 251-et túszul ejtettek. Izrael válaszul katonai hadműveletet indított Gázában, amelynek a terület egészségügyi minisztériuma szerint több mint 71 550 halálos áldozata van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az MBH fiókjában segített neki az ügyintéző, közben lenyúlták 900 ezer forintját
Egy vidéki ügyfél 2024 áprilisában egy adathalász oldalra lépett a bankfiókban, miközben szerződést módosított. Állítólag a bankfiókban nem segítettek neki, és zárórára hivatkozva kitessékelték. A bank súlyos gondatlanságra hivatkozva elutasította a 900 ezer forintos kártérítési igényét.


Miközben a bankfiókban ült, és azt próbálta tenni, amit az ügyintéző kért, ellopták a kevéske megtakarított pénzét – írja a 24.hu. Egy vidéki ügyfelet lejárt kedvezményes szerződése miatt hívtak be egy kötelező szerződésmódosításra az MBH Bankba még 2024 áprilisában. A papírmunka közben az ügyintéző arra kérte, lépjen be a netbankba, hogy másodlagos azonosítót tudjon neki generálni.

Az ügyfél jelezte, hogy nem járatos az ilyen dolgokban, a telefonján soha nem használja a netbankot, és mobilapplikációja sincs. Mivel nem találta a felületet, beírta a keresőbe, hogy „internetbank MBH”, a kiadott oldal pedig pont úgy nézett ki, mint az otthoni gépen használt felület.

Az ügyintéző ekkor megkérdezte tőle, akarja-e „ott” csinálni, ám az ügyfél félreértette a kérdést: azt hitte, a pult mögé hívják, ezért visszautasította az ajánlatot. A bank későbbi magyarázata szerint ekkor a biztonságos MBH Mobil Appot, illetve a banki tabletet ajánlották fel neki.

A férfi beírta felhasználónevét és jelszavát a telefonján megnyitott felületen, ami ezután a bankkártyaadatait is kérte. Ezt furcsállotta, ezért megkérdezte az ügyintézőtől, hogy ez rendben van-e.

Elmondása szerint az ügyintéző a gépe felé fordulva azt mondta, ő nem ismeri a banki appot, és lehet, hogy már kéri az első négy számjegyet. Ez megnyugtatta az ügyfelet, aki megadta a kért adatokat. Amikor kódot kapott, azt is beírta az oldalra, de a rendszer nem léptette be. Miután másodszorra sem sikerült, az ügyintéző jelezte, hogy már nem is kell belépnie, mert talált más megoldást.

Az új szerződés aláírása után az ügyfél üzeneteket kapott a telefonjára. Először egy számára ismeretlen nőtől érkezett a számlájára 25 ezer forint, majd jött egy értesítés 500 ezer forint átvezetéséről a megtakarítási számlájáról, végül egy 900 ezer forintos Revolut-tranzakcióról.

Kérte az ügyintézőt, nézze meg, mi történik, de az a négyórás zárórára és egy kezdődő értekezletre hivatkozva ezt már nem tette meg. Az ügyfelet kitessékelték a bankból, és kapott egy központi telefonszámot.

Kint egy padon ülve hívta fel a számot, ahol megtudta, hogy 900 ezer forintot egy kártyás vásárlással leemeltek a számlájáról. Azonnal zároltatta a számláját és letiltatta a kártyáját. Még aznap a rendőrségre ment, ahol közölték vele, hogy nem ő az első, aki így járt. A rendőrség később ismeretlen tettesre hivatkozva lezárta a nyomozást, azzal, hogy ha mégis előkerül az elkövető, újra előveszik az ügyet.

A banknál is panaszt tett, és kérte a 900 ezer forintos kár megtérítését, de az MBH súlyos gondatlanságra hivatkozva visszautasította a kérést.

Álláspontjuk szerint az ügyfél a mobilapp telepítéséhez szükséges SMS-kódot kiadta harmadik személynek, amivel lehetővé tett egy hitelesített tranzakciót. Mivel a tranzakció hitelesített volt, a bank szerint nincs visszatérítés, és a kártyás vásárlásoknál lehetséges chargeback szolgáltatás sem vehető igénybe. Az ügyfél ezzel szemben úgy véli, mivel a bankfiókban volt, az ügyintéző kérésére járt el, és folyamatosan jelezte, mi történik, a felelősség nem csak az övé.

Az eset felidézi azt a csalássorozatot, ami 2025 tavaszán több száz MBH-ügyfelet érintett. Akkor a népszerű keresőkben megjelent fizetett hirdetések vezettek adathalász oldalakra, ahol az ügyfelek adatait megszerezve nyúlták le a pénzüket. A bank akkor is súlyos gondatlanságra hivatkozva utasította el a jóvátételt, de végül sokan 70 százalékos kártérítést kaptak. A csalássorozatról szóló cikk miatt az MBH Bank sajtó-helyreigazítási pert indított a 24.hu ellen, melyet a portál jogerősen megnyert. Bár a hasonlóság nyilvánvaló, a mostani károsult nem kapott kártérítést. A bank azt javasolta neki, polgári peres úton próbálja meg behajtani a pénzt az elkövetőn.

Az MBH Bank a lap megkeresésére azt írta, az esetet kivizsgálták, és fenntartják álláspontjukat. Banktitokra hivatkozva nem osztottak meg részleteket, és hangsúlyozták, nem tartják korrektnek az eset sajtóban való tárgyalását, mivel ez egyoldalú helyzetet teremt. Azt is hozzátették, kiemelt figyelmet fordítanak ügyfeleik biztonságára, képzik a munkatársaikat, és folyamatosan kommunikálják a biztonságos bankolás alapelveit, például azt, hogy az online banki felületet ne keresőből nyissák meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszatér az ónos eső hétvégére, de lesz, ahol havazhat is
Pénteken már több helyen köd nehezítheti a közlekedést, északon sűrű, tartósan megmaradó pára képződhet. Szombaton északon és északkeleten kell ónos esőre számítani.


A nyugodt csütörtököt ködös péntek követi, a hétvége pedig már egyre szelesebb, csapadékosabb időt hoz: szombaton északon ónos eső, vasárnap nyugaton havas eső és hó is eshet – írja előrejelzésében az Időkép.

Csütörtökön a többnyire felhős időben jelentős csapadékra nem kell számítani, legfeljebb elszórtan fordulhat elő szitálás vagy gyenge hószállingózás. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad, miközben a hőmérséklet hajnalban -6, kora délután pedig -1 fok körül alakul.

Pénteken már több helyen köd nehezítheti a közlekedést, északon sűrű, tartósan megmaradó pára képződhet.

Bár a nap rövidebb időre kisüthet, sok lesz a felhő, és néhol jelentéktelen mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat.

A HungaroMet Fejér, Somogy és Veszprém megyékre adott ki elsőfokú (citromsárga) riasztást ónos eső veszélye miatt.

A szél többnyire gyenge marad, de a Dunántúl északi felén délutánra megélénkülhet. A hőmérséklet reggel -10 és -2, napközben pedig -2 és +5 fok között változik.

A hétvége első napján, szombaton többfelé erősen felhős, borult időre van kilátás, bár nyugaton lehetnek hosszabb napos időszakok is.

Helyenként vegyes halmazállapotú csapadékra kell számítani: nyugaton és a középső tájakon eső, míg északon és északkeleten veszélyes ónos eső is eshet.

Eközben a Dunántúlon és délkeleten megélénkül a délkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban -7 és +1, kora délután 0 és +8 fok között alakul.

A vasárnap is borongós idővel folytatódik, reggelre nagy területen válik párássá, ködössé a levegő, majd délután nyugat felől elered az eső. A nyugati tájakra az eső mellett havas eső és hó is érkezhet.

A keleties szél napközben egyre többfelé felélénkül, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik, sőt néhol viharossá fokozódik. A hőmérsékleti minimumok -7 és +1, a maximumok pedig 1 és 9 fok között alakulnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk