Duda Ernő: 2,5 millió beoltott ember kevés a biztonságos nyitáshoz, legalább 3,5 millió kellene
Még akkor is csak felére csökkenne a megfertőzhető emberek száma, nem nullára. Az idősek oltásával a halálozási számokat lehet visszaszorítani, de a betegség terjedését ez nem gátolja meg – mondta a professzor.
Ennek következtében az 55 év alattiakra, akik eddig meglehetősen védettnek tűntek, most sokkal veszélyesebb az új mutáció, mint az első hullámban fertőző koronavírus. Ennek tudható be az, hogy most sok fiatalembert terít le a betegség. Az időseket pedig az átoltottság miatt már nem fenyegeti olyan mértékben a halálos vagy a súlyos lefolyás kimenetele, mint korábban.
A fiatalokat azonban jobban, és mivel egyelőre - a sportolókon kívül – nem várható az ő beoltásuk, a halálozási szám ugyan le fog csökkenni, de a kórházba kerülők száma nem biztos. Kevesebb halálos áldozat mellett a járvány várhatóan ugyanúgy terjed majd, mint ősszel. A mostani számokhoz képest ez kevesebb lesz, de nem lesz drasztikus különbség az őszi adatokhoz képest"
- vélekedett.
Mint azt mi is megírtuk, Gulyás Gergely a nyitással kapcsolatban azt közölte: ha eléri a 2,5 milliót az oltottak száma, akkor egy héten belül kinyithatnak az iskolák, középiskolák, óvodák. Ha minden jól alakul, legkorábban április 12-én vagy 19-én nyithatunk.
Duda Ernő virológus azonban úgy véli, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan kérdésre adott váratlan választ Lázár János a csütörtök esti váci Lázárinfón. A miniszternek egy 18 éves, saját állítása szerint roma fiatal arról beszélt, hogy
több biztonsági őr is ráugrott, és elvették tőle azt a WC-kefés Lázár-fejet, amit ajándékba hozott a fideszes politikusnak.
„Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át ezt” – fejezte be a fiatalember.
Lázár János úgy reagált: nem tudja, kik vették el tőle az ajándékot, de úgy gondolja, azok az emberek nem hozzá köthetők, hanem valószínűleg helyi biztonsági őrök. Végül azt mondta: arra kéri a fiatalembert hogy várja meg a fórum végén, és szívesen átveszi tőle WC-kefés Lázár-fejet.
Váratlan kérdésre adott váratlan választ Lázár János a csütörtök esti váci Lázárinfón. A miniszternek egy 18 éves, saját állítása szerint roma fiatal arról beszélt, hogy
több biztonsági őr is ráugrott, és elvették tőle azt a WC-kefés Lázár-fejet, amit ajándékba hozott a fideszes politikusnak.
„Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át ezt” – fejezte be a fiatalember.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A bíróság után az ügyvédi kamara is szót emelt a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott rendelet miatt
A Fővárosi Törvényszék nem állítja le a főváros szolidaritási hozzájárulás miatti perét. A bíróság alkotmányossági normakontrollt kezdeményez, és március 16-ra új tárgyalási napot tűzött ki.
A kormány február 3-án rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok pert indíthassanak a tőlük beszedett szolidaritási hozzájárulás miatt, de a lépés a jogászszakma és a bíróságok heves ellenállásába ütközött. A rendelet kimondja, hogy a hozzájárulás megállapítása és beszedése nem minősül hatósági aktusnak, így nem lehet ellene közigazgatási pert indítani. A jogszabály szerint annak rendelkezéseit „a folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazni kell”, ami a most zajló perek leállítását jelentené.
A Magyar Ügyvédi Kamara csütörtöki közleményében úgy fogalmazott, a rendelet „sérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét, a jogbiztonság elvét, a joghoz való hozzáférés elvét, a jogorvoslathoz való jogot, a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát”
– írta a Telex. A kamara szerint a rendelet közvetlen beavatkozás „a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe, hiszen folyamatban lévő ügyek érdemi elbírálására vonatkozó direkt utasítást tartalmaz.”
A rendelet kihirdetése után több bíróság is jelezte, hogy nem állítja le a folyamatban lévő eljárásokat.
Egy Szigetszentmiklóst érintő perben a bíró a tárgyalás elhalasztásáról döntött, és március 19-re tűzött ki új időpontot. Csütörtökön a Főváros és a magyar állam perében eljáró Fővárosi Törvényszék is kiadott egy végzést, amelyben alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg. A bíróság szerint „a rendelet sérti a jogbiztonság elvét, a jogállamiság elvét, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát, így egyedi normakontroll eljárást fog kezdeményezni”. A törvényszék egyúttal jelezte, hogy a következő, március 16-i tárgyalást megtartják.
Az ügyben a Kúria is megszólalt a 24.hu megkeresésére. A legfelsőbb bírói fórum azt írta:
„A kérdésben érintett szolidaritási hozzájárulás ügyében indult perek alsóbb fokú bíróságok előtt jelenleg is folyamatban vannak.
E folyamatban lévő perekben az elbírálásukra kijelölt bíráknak kell döntést hozniuk.” Hozzátették, hogy „az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerint Magyarországon a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.”
A mostani kormányrendelet előzménye, hogy a Kúria tavaly novemberben a fővárosnak adott igazat egy szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos felülvizsgálati perben, ami mozgásteret nyitott más önkormányzatok számára is a perindításhoz.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány ezzel kimondta, hogy bármilyen bírósági ügyet rendelettel eldönthet a saját javára.
A főpolgármester bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordul. Ezzel szemben a kormány álláspontja szerint a rendeletre az Alkotmánybíróság korábbi döntései miatt volt szükség a fizetési kötelezettségek következetes érvényesítése érdekében.
A kormány február 3-án rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok pert indíthassanak a tőlük beszedett szolidaritási hozzájárulás miatt, de a lépés a jogászszakma és a bíróságok heves ellenállásába ütközött. A rendelet kimondja, hogy a hozzájárulás megállapítása és beszedése nem minősül hatósági aktusnak, így nem lehet ellene közigazgatási pert indítani. A jogszabály szerint annak rendelkezéseit „a folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazni kell”, ami a most zajló perek leállítását jelentené.
A Magyar Ügyvédi Kamara csütörtöki közleményében úgy fogalmazott, a rendelet „sérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét, a jogbiztonság elvét, a joghoz való hozzáférés elvét, a jogorvoslathoz való jogot, a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát”
– írta a Telex. A kamara szerint a rendelet közvetlen beavatkozás „a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe, hiszen folyamatban lévő ügyek érdemi elbírálására vonatkozó direkt utasítást tartalmaz.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója
A halálhírt egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte. Kontra György 2015 óta volt az MTVA munkatársa, ahol országos ismertségre tett szert.
Elhunyt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A halálhírt február 6-án egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte a közösségi oldalán.
Pályafutása során dolgozott az egykori Sirius Rádiónál, valamint a Kiskun és a Trió TV-nél is. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile hírszerkesztője és hírolvasója volt,
2015-ben pedig az MTVA-hoz került, ahol az M1 Híradó bemondójaként vált országosan ismertté.
A közmédia egy 2020-as, az M1 megújult arculatáról szóló anyagában idézték fel egyik jellegzetes beköszönését: „Kontra György vagyok, jó reggelt kívánok.” Halálának körülményeiről egyelőre nem közöltek részleteket.
Elhunyt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A halálhírt február 6-án egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte a közösségi oldalán.
Pályafutása során dolgozott az egykori Sirius Rádiónál, valamint a Kiskun és a Trió TV-nél is. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile hírszerkesztője és hírolvasója volt,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy a kátyúvészhelyzetről: Ez így nem maradhat, a városvezetésnek komolyabban kell vennie az ügyet
A közlekedési szakember szerint már az új buszok is inognak-binognak a zuglói utakon. Személyes tapasztalatai alapján sürget azonnali beavatkozást a városvezetéstől, az kéri, mozgósítsanak minden erőforrást az utak javítására.
Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke szerint rémes a budapesti kátyúhelyzet. Facebook-posztjában kifejtette, hogy a fővárosban „kátyú vészhelyzet” van, és párhuzamot vont azzal, amikor Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után a közgyűlés első dolga a klímavészhelyzet kihirdetése volt.
Vitézy szerint nem túlzás, hogy az állapotok egy háborús tudósításra emlékeztetnek.
Személyes tapasztalatáról is beszámolt, mondván, amikor Újpalotáról a 8E busszal utazott,
a zuglói szakaszon már alig tudta megkülönböztetni az út eredeti felületét a kátyúktól.
Állítása szerint a vadonatúj buszok és az autók is „inognak-binognak”, a járművek lelassítanak, és a sofőrök a kátyúkat kerülgetve áttérnek a másik sávba, ami balesetveszélyes helyzeteket teremt.
„Ez így nem maradhat. Nyilván Budapest nem áll jól anyagilag, rengeteg politikai, jogi, pénzügyi probléma van, ezt én pontosan tudom, de mégis arra kérem a főpolgármestert, és minden közreműködésemre felajánlom, hogy állítsunk össze egy válságstábot és kezeljük helyén ezt az ügyet,
mert Budapesten egy súlyos válság van az útállapotok miatt, ezt nem lehet a normál menetrendben kezelni, hogy majd kimegy a Budapest Közút, amikor lesz ideje. Minden erőforrás, ami a városban van, célgépek, humán erőforrás, képesség, azt összpontosítani kellene arra, hogy elkezdjük ezeket a kátyúkat megszüntetni” – idézte fel a helyzetet Vitézy.
Szerinte a Budapest Közútnak a fagyok elmúltával, a normál működésben sem lesz elég kapacitása a probléma megoldására, ezért városvezetői lépésekre van szükség.
Elmondta, hogy a szakbizottság elnökeként már kérte a Budapest Közutat, hogy mutassanak be egy teljes leltárt a hibákról, azok eloszlásáról, és a következő bizottsági ülésen számoljanak be erről, javaslatot téve arra is, hogy a fővárosi képviselők milyen erőforrásokat tudnának felszabadítani a helyzet megoldására. Vitézy Dávid hozzátette, mivel a város operatív vezetője a főpolgármester, őt kéri arra, hogy a válságkezelést vegyék politikai szintre, és kezdjék el komolyan irányítani. Kijelentette, hogy a közgyűlés, a szakbizottság és frakciójuk is minden segítséget megad ehhez, mert „ez a helyzet a budapesti utakon így nem maradhat”.
A hideg és csapadékos tél következtében szokatlanul sok úthiba keletkezett a fővárosban.
A Budapest Közút adatai szerint január 27. és február 2. között 6020 úthibát rögzítettek, a február 2-i napon pedig rekordot jelentő 1966 új bejelentés érkezett.
A cég szerint a fővárosi úthálózat közel negyede eleve felújításra szorul, a fagyás-olvadás ciklusai pedig drasztikusan megnövelték a kátyúk számát.
A kialakult helyzetre reagálva a Budapest Közút megerősített üzemmódban, január 19. óta napi három műszakban dolgozik. A javításokat mintegy 30, részben külső vállalkozókból álló brigád végzi, egyelőre ideiglenes technológiával. A tartós helyreállításra várhatóan a tavaszi-nyári időszakban kerülhet sor. A cég előrejelzése szerint az év első negyedévében 10–12 ezer kátyú kezelésére lehet szükség.
Az úthibák több helyen okoztak balesetveszélyt és járműkárokat, a sajtó többek között az M1–M7-es autópálya bevezető szakaszán és más nagy forgalmú csomópontokban kialakult kráterekről is beszámolt. A hatóságok azt kérik az érintett autósoktól, hogy kár esetén azonnal tegyenek bejelentést és vetessenek fel jegyzőkönyvet. Budapesten a károk bejelentését a Budapest Közút Zrt. felé kell megtenni.