HÍREK

Dublőre lehetett Putyin helyett Mariupolban? Érdekes képeket posztolt az ukrán belügyi tanácsadó

Ismét felvetődött, hogy az orosz elnök helyett az egyik hasonmása jelenhetett meg a nyilvánosság előtt.

Link másolása

Egyre több felvétel jelenik meg Vlagyimir Putyinról, aki a napokban a háború során szétbombázott és elfoglalt ukrán városba, Mariupolba látogatott. Egyesek azonban kételkednek abban, hogy valóban az orosz elnök volt az, aki ezeken a képeken és videókon szerepel.

Már egy ideje tartják magukat azokat a híresztelések, miszerint Putyinnak több dublőre is van, akk alkalmanként beugranak az elnök helyett, például ha gyengélkedik. Az ukrán katonai hírszerzés vezetője tavaly azt állította, hogy legalább három, plasztikai műtéten átesett testdublőr áll rendelkezésre ilyen esetrekre, akik mind a megszólalásig hasonlítanak Putyinra. Már februárban is felmerült, hogy az egyik hasonmás helyettesíthette az elnököt egy eseményen.

Most a mariupoli látogatás kapcsán is felvetődött, hogy nem is Putyin utazott Ukrajnába. Az ukrán belügyminiszter egyik tanácsadója, Anton Gerascsenko a Twitteren osztott meg három képet azzal a kérdéssel: „Szerintetek melyik az igazi?”

Az első fotó február 21-én készült Moszkvában, a második március 18-án Szevasztopolban, a harmadik pedig március 19-én Mariupolban. A képek arra hívják fel a figyelmet, hogy Putyin álla mindhárom alkalommal máshogy nézett ki,

ami arra utalhat, hogy legalább az egyik alkalommal az egyik dublőre jelenhetett meg a nyilvánosság előtt, nem maga az elnök. Főleg a középső képen feltűnő a különbség a másik kettőhöz képest.

„Mi van az álladdal, Putyin? Úgy tűnik, az utóbbi időben a sminkeseknek elég gyenge minőségű hasonmással kellett dolgozniuk, aki nem is dublőr, hanem egy gyenge másolat. Vajon melyik lehet az igazi?” - fűzte hozzá az ukrán tanácsadó.

A dublőrös pletykát erősíti a General SVR nevű, magát jól értesültnek nevező Telegram-csatorna is, amely a háború eseményeiről tudósít - írja a Daily Star.

Szerintük a Kreml azon jelentései, miszerint Putyin a Krím-félszigeten és Mariupolban is járt, nem igazak. Azt állítják a Krímen az elnök egyik dublőre jelent meg egy rövid látogatásra, kizárólag azért, hogy fotók és videók készüljenek róla. Sőt, azt is írták, hogy

tudomásuk szerint a hasonmásnak tilos volt értelmes beszélgetéseket folytatnia és hosszú találkozókat tartania, nehogy véletlenül lebukjon.

A mariupoli látogatás kapcsán azért is merült fel, hogy Putyin dublőrt vetett be, mert olyan felvételek is megjelentek, amelyeken az látszik, hogy az elnök éjszaka egy kocsit vezet úgy, hogy nem volt bekötve a biztonsági öv, és őröket sem lehetett látni körülötte. A General SVR szerint az autóban egy hasonmás ült, Putyin pedig több száz kilométerre, egy teljesen biztonságos helyen tartózkodott ekkor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Annyian haltak éhen Észak-Koreában, hogy már az elitet is a rizsföldekre küldi dolgozni Kim Dzsongun
Nemcsak az észak-koreaiak, hanem az orosz nagykövetség munkatársai is beálltak az „önkéntesek” közé.

Link másolása

A rizsföldekre küldte dolgozni az észak-koreai elitet Kim Dzsongun, miután egy év alatt háromszorosára emelkedett az éhezés miatt elhunytak száma az országban írja a Daily Star. A brutálisan elhízott diktátor kormánytisztviselőket és diákokat vezényelt Dél-Hvanghe tartományba, ami az ország egyik legfontosabb élelmiszer-előállító régiója.

A KCNA állami hírügynökség szerint az átcsoportosított munkaerőt „segítőknek” nevezte, akik „minisztériumokból, állami intézményekből és más egységekből” érkeztek a környékre.

„A tartományban minden gazdaságban szálláshelyeket alakítottak ki a fővárosból leutazó önkéntesek számára” – mondta a Daily NK-nak egy helybéli. „Azok a területek, ahol a gyorsan növő gabonát öntözik és trágyázzák, valamint a rizs palántákat ültetik át, zsúfolásig vannak önkéntesekkel” – tette hozzá.

A Rodong Sinmun észak-koreai pártlap szerint orosz diplomaták is beálltak az „önkéntesek” közé: a konzulátus dolgozóit egy Nampo város melletti zöldségfarmon fotózták le. A propagandakiadvány beszámolója alapján segítettek a föld gyomlálásában a phenjani orosz nagykövetségtől 12 kilométerre eső gazdaságban. A nagykövetség saját közösségi oldalán is megerősítette a hírt, és közölték: dolgozóik a farmról származó zöldségeket fogyasztották vacsorára.

Dél-koreai jelentések alapján a szomszédos országban a kukorica ára 60 százalékkal, míg a rizsé 30 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Egyik sem volt még ilyen drága, mióta Kim Dzsongun hatalomra került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát egy öltöző miatt
A 430 millió forint uniós támogatásból épülő tornateremhez készül öltöző Tiszakeszin. A polgármester szerint csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.

Link másolása

Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát Tiszakeszin, az iskola udvarán, mert nem fért el tőle az uniós pénzből épülő tornaterem öltözője - írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független országgyűlési képviselő elmondása szerint ez vagy nem tűnt fel a tervezéskor, vagy nem gondolták fontosnak, mivel a helyiek elmondása szerint nyugodtan lehetett volna a tornatermet az iskolaudvar másik részére építeni.

"Legyünk pozitívak és örüljünk legalább annak, hogy a fát nem vágták ki. Sok EU-s pénzből fizetett “zöld város programnak” (térkőlerakó versenynek) esett már áldozatul sok-sok fa. A tornaterem amúgy 430 millió forintos EU-s támogatásból épül"

- írta Hadházy a beruházásról.

A tiszakeszi polgármester egy videóban arról beszélt korábban, hogy csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több mint egymilliárdot fizetett ki Rogánnak a találmányáért egy cég 2017 óta
2021-ben a Mobilsign Kft. teljes bevételének 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.

Link másolása

Jó évet zárt tavaly a Mobilsign Kft., azonban a Rogán Antalnak kifizetett „találmány hasznosítási díj” elvitte a cég teljes bevételének az egyharmadát - írja a 444.

A cég nettó árbevétele tavaly 118 millió forinttal, 839 millióra nőtt. Emellett nagyobb hasznot is hozott a vállalkozás, a 2021-es 65 millió helyett tavaly már 118 milliós pluszban zárt a cég.

Rogán egy elektronikus aláírási eljárás harmadfeltalálójaként összesen 1,1 milliárd forintot kapott a cégtől 2017 óta, ami messze meghaladja a cég adózott eredményét.

Rogán akkora összegeket vágott zsebre évről-évre, hogy az nagyon komoly nyomot hagyott a cég mérlegében is: 2021-ben például a teljes bevétel 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Borsónyi jéggel és özönvízzel tarolta le az ország egy részét a zivatar – és még nincs vége
Hatalmas eső, jég, égdörgés és villámlás kíséretében jöttek a viharok, elsősorban az ország nyugati felén. A zivatarok miatti riasztások közben folyamatosan érvényben vannak.

Link másolása

Észak-északnyugat felől hidegfront érkezett hazánk területére, ami záporok, zivatarok kialakulásához vezetett – írja az Időkép.

A zivatarokat az ország több felén kísérte heves jégeső, villámlás és viharos erejű szél. Az özönvízszerű eső több helyen hatalmas, hömpölygő áradást okozott.

Nagyon durván leszakadt az ég Gyömrőn:

Várpalotát sem kímélte az eső:

Fotó: Mistvan83 – Időkép

Az Időkép munkatársa Budapest XIX. kerületében is hatalmas vihart videózott:

Józsefvárost is hatalmas jégeső verte el:

Fotó: Vapexx – Időkép

A Hegyvidéken és Ferencvárosban is borsónyi nagyságú jég esett:

Fotó: Vityalosa – Időkép

A záporokat, zivatarokat egy észak-északnyugat felől közeledő hidegfrontnak köszönhetjük, melynek előterében labilisabb légtömeg található. A délutáni, esti órák folyamán így további záporok, zivatarok kialakulására készülhetünk, holnapra viszont a front mögött szárazabb, jó pár fokkal hűvösebb levegő érkezik, így a záporok, zivatarok megszűnnek – írja az Időkép.

Link másolása
KÖVESS MINKET: