HÍREK
A Rovatból

Döntött a kormány: megduplázzák a nevelőszülői alapdíjat

A miniszterelnök a kormányülés után jelentette be, hogy az alapdíj és a speciális többlet kétszeresére nő, és minden nevelt gyermek után jár az alapdíj.


A kormány három pontból álló akciótervet jelentett be a nevelőszülők támogatására a szerdai kormányülés után – erről Orbán Viktor számolt be a Facebookon. A cél, hogy könnyebb legyen a mindennapi munka és több elismerést kapjanak azok, akik gyerekeket vállalnak gondozásba.

Az intézkedések lényege:

megduplázzák a nevelőszülői alapdíjat. Az alapdíj a jövőben minden nevelt gyermek után jár majd, a korábbi, alacsonyabb kiegészítő díj helyett. Emellett a speciális szükségletű, fogyatékkal élő gyerekeket nevelőknek járó többletdíj is a kétszeresére nő.

A miniszterelnök szerint hálával tartoznak azoknak, akik felelősséget vállalnak a gyerekek felneveléséért, és a kormánynak kötelessége támogatni őket, rajtuk keresztül pedig a gyerekeket.

A G7 nemrég közzétett összesítése szerint 2010 és 2023 között 30 százalékkal nőtt Magyarországon a családjukból kiemelt gyerekek aránya, miközben a rájuk fordított kiadások csökkentek. A szakmai gyakorlat továbbra is azt tartja fontosnak, hogy a gyermekvédelmi ellátásba kerülő fiatalok inkább nevelőszülőkhöz kerüljenek, ne intézetbe.

Az intézményi elhelyezések aránya hosszú ideig csökkent, egy 2013-as megtorpanástól eltekintve. Az utóbbi években azonban változott a trend: a 2021-es mélypont után újra nő a gyermekotthonokba kerülők aránya. Közben tavaly a közéletet a kegyelmi ügy határozta meg, és ezzel számos, a gyermekvédelmi rendszerben meglévő gond is a figyelem középpontjába került.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rejtély a magyar légtérben: belga vadászrepülő és francia tanker húzott át felettünk szerdán
A vadászgép jeladója hét perc után némult el Ságvár közelében, a tanker viszont végig követhető maradt a polgári oldalakon. A mozgások illeszkedhetnek a Fekete-tenger környéki NATO-feladatokhoz és áttelepülésekhez.


Külföldi katonai gépek repkedtek szerdán Magyarország felett, és mozgásuk részben a polgári repüléskövető oldalakon is megjelent – írta a 24.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint délelőtt a belga légierő egyik F-16-osa repült be a magyar légterébe. A Belgiumból érkező vadászgép délelőtt fél 10 körül észak felől lépte át a magyar határt, majd déli irányba fordult.

A gép útját a Balaton déli térségéig, Ságvárig lehetett követni, amikor is – 7 perccel a belépés után – kikapcsolták a jeladóit.

A belga vadászgéppel szinte egy időben Szentgotthárdnál egy másik nagy sebességű katonai gép is megjelent a légtérben. A Marseille felől érkező A330-243MRTT típusú tanker az azonosítatlan vadászgéphez nagyon közelítő útvonalra és magasságra állt be. Ekkor a vadászgép ADS-B adóját is kikapcsolták, csak a tanker jele maradt követhető. A gép Szeged felé haladt 7–8 ezer méteres magasságban. A francia gép később a bolgár légtérben tűnt fel, a belga F-16 viszont órákkal később sem jelent meg újra a nyomkövetőn.

A repülésekről a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy szerdán két belga F-16-os repülőgép hajtott végre átrepülést Magyarország felett az előzetesen benyújtott repülési terv és a repülési szabályok betartásával. A HM hangsúlyozta, hogy a külföldi katonai repülőgépek a magyar légteret minden esetben engedéllyel és érvényes repülési terv alapján használják.

A Marseille felől érkező A330-243MRTT nagy valószínűséggel a francia légierő Phénix tankerflottájának gépe lehetett, amely a Marseille térségében található Istres–Le Tubé légibázison települ. Ezek a gépek rendszeresen támogatnak NATO-missziókat a Fekete-tenger térségében, ami magyarázatot adhat a bolgár légtérben való későbbi megjelenésre. A belga F-16-osok 2025-ben is aktívan részt vettek NATO-feladatokban, miközben a flotta átáll az új F-35-ös típusra. Ez a modernizáció szintén indokolhatja a gyakoribb áttelepüléseket és a szövetségesekkel való közös gyakorlatokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mint az állat” – Orbán Viktort alaposan megizzasztotta egy kínai csirkeláb
A miniszterelnök jól megpakolta csípőssel az ebédjét, és azt is megfigyelte, hogy a szója jobban kihozza a csípősséget. Az ebéd után a fél kínai negyeddel szelfizett.


Azt eddig is tudtuk, hogy a miniszterelnök nagy rajongója a gasztronómiának, de eddig főleg a magyaros ételek terén, például a disznótoros fogások terén mutatta meg kedvenceit. Szerdán azonban Kőbányán ebédelt a kínai negyedben, és a videója alapján több helyi specialitást is megkóstolt.

A miniszterelnök csontnélküli csirkelábat rendelt, majd megpróbált beszédbe elegyedni az étterem egyik dolgozójával:

„Jó napot! Do you speak any Hungarian?” – kérdezte az angol és a magyar speciális keverékével Orbán, ami jött a meglepő, a kérdés lényegével ellentétes válasz: „Nem.”

A miniszterelnök ezután nem forszírozta tovább a témát.

Közben a tányérokkal alaposan telepakolt kormányfői asztal köré egyre többen gyűltek közös fotó reményében, egy másik ott ebédelő pedig aziránt érdeklődött, hogy Orbán étele csípős-e.

„Mint az állat”

– felelte a miniszterelnök, aki azt is megfigyelte, hogy „szójával keverve sokkal csípősebb”. Orbán az ebédet egy újabb adag szelfivel zárta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a Telexről: A Soros-hálózat része az egész, ugyanaz a bagázs, akik ellen harcolunk
A kormányfő a keddi ATV-s interjúja után közzétett videóban reagált a lap kérésére. A Telex szerint bevételeinek több mint 90%-a hazai hirdetésekből, kereskedelmi bevételekből és olvasói támogatásokból származik, a külföldi pályázatok aránya 10% alatt van.


Orbán Viktor egy rövid Facebook-videóban reagált a Telex megkeresésére, miután a keddi ATV-s interjúja után a portál is interjút kért tőle. A miniszterelnök közölte: akkor ül le a Telexszel, ha azt nem külföldről fizetik.

Úgy fogalmazott, hogy akik külföldről kapják a pénzt, „megbízást teljesítő”, „fogott emberek”. Szerinte nincs értelme olyan beszélgetésnek, amelyben nem két szuverén ember beszélget.

A videóban felidézik a Telex legutóbbi átláthatósági jelentését, amely szerint a bevételeik kevesebb mint 10 százaléka érkezik külföldi pályázatokból, Magyarországgal szövetségi viszonyban lévő országokból.

Erre a kormányfő azt mondta:

„hagyjuk a mesét, a Soros-hálózat része az egész, ugyanaz a bagázs, aki ellen harcolunk”.

A Telex szerint indulása óta átláthatóan működik, és a törvényi előírásoknál részletesebb jelentéseket tesz közzé minden évben. Ezekben a saját bevételeikről is beszámolnak, a külföldről érkező tételekről is.

Legutóbbi jelentésük alapján a kiadvány a piacról él, és onnan fog a jövőben is. Bevételeik több mint 90 százaléka hirdetésekből, egyéb kereskedelmi bevételekből (webshop, könyveladások, események jegybevételei) és olvasói támogatásokból áll.

Az olvasói támogatások nagyjából a teljes bevétel 30 százalékát adják, ennek 99 százaléka 15 ezer forint alatti összeg volt. A maradék, vagyis kevesebb mint 10 százalék nyilvános, legális pályázatokból érkezett Magyarországgal szövetségi viszonyban lévő országoktól vagy szervezetektől, legnagyobb része az EU-tól. A Telex szerint ezek a források nem érintették az alapműködést, és a pályázati szerződések rögzítik, hogy a tartalmakba senkinek nincs beleszólása.

A lap munkáját az is mutatja szerintük, hogy az idei személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásaiból a Telex a Szabad Sajtóért Alapítvány 580 563 356 forintot kapott, közel negyvenezer felajánlótól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Trump tudott a lányokról” – állítja Jeffrey Epstein egy frissen nyilvánosságra hozott e-mailben
Az amerikai kongresszus által közzétett üzenetek szerint az exelnök órákat töltött az egyik áldozattal Epstein házában. A Fehér Ház szerint az egész egy politikai lejáratás.


Az amerikai Képviselőház felügyeleti bizottságának demokrata tagjai szerdán nyilvánosságra hoztak több e-mailt, amelyeket a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein az elmúlt 15 évben küldött élettársának, Ghislaine Maxwellnek és a Donald Trumpról később kritikus hangvételű könyvet író Michael Wolffnak – számolt be a 24.hu.

A levelekben a szexuális visszaélésekkel és emberkereskedelemmel vádolt Epstein többször említette Donald Trumpot, és azt állította, hogy az amerikai elnök sok időt töltött együtt egy nővel Epstein házában, akit a bizottság az egyik áldozatként azonosított.

Egy 2011-es üzenetben Epstein azt írta, Trump neve „eddig nem került elő”, míg egy 2019-es levélben vitatta az elnök állítását arról, hogy kizárta őt a Mar-a-Lago klubból. Ebben az üzenetben Epstein ismét azt írja:

Trump „tudott a lányokról”, és kérte Ghislaine-t, hogy hagyja abba, bár a beszámolókból nem derül ki, pontosan mit.

Michael Wolff 2015. december 15-én, a CNN republikánus előválasztási vitájának napján e-mailt küldött Epsteinnek, amelyben jelezte, hogy a csatorna rákérdezhet Trump és Epstein kapcsolatára. Epstein válaszában megkérdezte: „ha közösen megfogalmazhatnánk egy választ neki, szerinted mi legyen az?” Wolff erre azt felelte: „Szerintem hagyd, hogy megássa a saját sírját. Ha azt mondja, nem volt a repülődön vagy a házadban, azzal értékes PR- és politikai eszközt ad a kezedbe.”

A demokraták szerint az e-mailek komoly kérdéseket vetnek fel, és a teljes Epstein-aktacsomag nyilvánosságra hozatalát sürgetik. A Fehér Ház politikai indíttatású lejáratásnak nevezte a dokumentumok közzétételét. Karoline Leavitt szóvivő szerint a demokraták szelektíven szivárogtatnak, és hozzátette: a kitakart nevű áldozat Virginia Giuffre, aki többször is kijelentette, hogy Trump nem bántalmazta őt. A republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy visszatartanak olyan iratokat, amelyek demokrata politikusokat érinthetnek.

A kongresszusban eközben kétpárti kezdeményezés indult a teljes, minősítetlen Epstein-anyag nyilvánosságra hozataláért, hogy kikényszerítsenek egy szavazást az ügyben.

Jeffrey Epstein 2019-ben, szövetségi eljárás alatt lett öngyilkos a börtönben. Társát, Ghislaine Maxwellt 2021-ben bűnösnek találták és 20 év börtönre ítélték. Donald Trump korábban azt állította, hogy már évekkel Epstein 2019-es letartóztatása előtt megromlott a viszonyuk és megszakította vele a kapcsolatot. Virginia Giuffre idén áprilisban elhunyt, posztumusz megjelent memoárjában azt írta, hogy az egyetlen találkozásuk alkalmával Trump barátságos volt vele, és nem vádolta őt visszaéléssel. Michael Wolff a 2015-ös e-mailváltás idején mély beszélgetéseket folytatott Epsteinnel, akit forrásként használt a Trumpról írt könyveihez.


Link másolása
KÖVESS MINKET: