HÍREK
A Rovatból

Donald Trump kórházba került

Az elnököt azután szállították kórházba, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Trump azt állítja, hogy jól van, sőt a kórházból is dolgozik.


Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél - jelentette be a Fehér Ház. A kiadott közleményt aláíró Kayleigh McEnany szóvivő leszögezte, hogy az elnök változatlanul jó hangulatban van, végigdolgozta a napot, a fertőzés tünetei pedig változatlanul enyhék.

A tájékoztatás szerint Trump elővigyázatosságból, orvosai tanácsára ment kórházba, ahol néhány napot tölt, azonban onnan továbbra is ellátja feladatait.

McEnany hozzáfűzte: az elnök és a first lady, Melania Trump hálásan köszöni a támogató üzeneteket.

Mielőtt a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba szállították helikopterrel az elnököt, orvosa, Sean Conley közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy poliklonális antitest készítményt adagoltak Trumpnak, aki az infúziós kezelés után is jól volt. Emellett cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott. Conley szerint az elnök csak fáradékonyságra panaszkodik. Később kiderült, hogy az elnök Remdesivir-kezelést is kap.

A first ladynek nem javasolták, hogy elővigyázatosságból kórházba menjen. Melania Trumpnak szintén nincs láza, enyhén köhög és fejfájása van.

Közben elemzők számba vették, hogy az elnök környezetében korábban kik fertőződtek meg. A Politico című lap összeállítást is készített erről. Eszerint Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó a nyáron fertőződött meg, szintén enyhe tünetei voltak, és augusztus elején már vissza is térhetett a munkába. Katie Miller, Mike Pence alelnök tanácsadója és Trump egyik főtanácsadójának, Stephen Millernek a felesége még májusban fertőződött meg. Átesett a vírusfertőzésen Kimberly Guilfoyle, az elnökválasztási Trump-kampány egyik munkatársa, az elnök legidősebb fiának élettársa, Tom Phillipson, a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének elnöke, aki a felépülése után vissza is vonult, és találtak fertőzöttet az amerikai haditengerészetnek az elnöki helikopteren szolgálatot teljesítő tagjai között, valamint a Fehér Ház kávézójában is.

Még a nyáron átesett a koronavírus-fertőzésen Amy Coney Barrett, az új alkotmánybíró-jelölt is.

Pénteken Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság vezetője - aki gyakorlatilag a republikánus pártelnök - jelentette be, hogy pozitív lett a vírustesztje.

Trump a kórházba indulás előtt a Twitteren rövid videót tett közzé, amelyben bejelentette, hogy kórházba megy, éjjel pedig azt írta a mikroblogban: „minden jól megy, azt hiszem".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt
A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.


Takács Péter tovább folytatja az ámokfutását” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki arra reagált, hogy az államtitkár szerint egy egészséges ember akár 5 litert is megihat a baktériummal fertőzött vízből.

„Vajon egy kórházban egészséges emberek vannak?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke, majd hozzátette: Takács szerint „ez csak egy jelző baktérium”, de a hivatalos források szerint a súlyos kórházi fertőzések 10 százalékáért ez a kórokozó felel. Magyar szerint egy 8 hónapos kislány hónapok óta küzd a székesfehérvári kórházban elkapott bakteriális fertőzéssel.

„A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt. Segítsünk meghozni a döntést a szintén nyaraló Orbán Viktornak”

– folytatta Magyar.

„Maradhat-e hivatalában az a Takács Péter, aki folyamatosan a betegek szemébe hazudik, aki ahelyett, hogy meglátogatná és segítené az érintett kórházat, inkább uszít és hergel.

Az a Takács Péter, akinek se szakvizsgája, se valódi szakmai tapasztalata, se nyelvvizsgája nincs, se betegágy mellett nem dolgozott, se a versenyszférában. Az a Takács Péter, aki hetekig nem hozta nyilvánosságra, mekkora a baj a székesfehérvári kórházban és azt is eltitkolta, milyen baktérium jelent veszélyt a frissen született babákra és az édesanyjukra” – fogalmazott a politikus.

„Takács Péternek mennie kell. Ahogy a miniszterének és a valódi főnökének is. A magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

Működő, minőségi egészségügyet, egy valódi szakember, egy hozzáértő és emberséges egészségügyi miniszter vezetésével” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jönnek a zivatarok, szinte az egész ország figyelmeztetést kapott, de még a hőség miatt is riasztás van néhol
Az országban több helyen 10-17 fokot zuhan a hőmérséklet a kialakult felhőszakadásokkal. Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban is maximum 30 fok körül alakul a hőmérséklet a legtöbb helyen. .


A meteorológiai szolgálat már a riasztást is kiadta zivatarok és felhőszakadás miatt, de hőség miatt is érvényben van a figyelmeztetés mára.

A határhoz közeli helyeken alakultak ki zivatarok felhőszakadással nyugaton, délnyugaton, délen és a Börzsönyben. Bucsun például 37 fokról 20 fokra esett vissza a hőmérséklet.

Vasárnap erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet az égen, de azért napsütésből sem lesz hiány. Záporok, zivatarok előfordulhatnak, északnyugaton a legkisebb, az ország középső és keleti tájain pedig a legnagyobb eséllyel. A szél élénk, helyenként erős, zivatarok környezetében pedig viharos lesz.

Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, olykor akár nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről

- írja az Időkép.

Hétfőn többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A többfelé élénk, erős északi, északkeleti szélben 26-31 fokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Sokadik luxusvilla Tihanyban” – Hadházy Ákos szerint medence is épül Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál”
Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb bejegyzést tett közzé Zsidai Zoltán Roy tihanyi birtokáról. A posztban több fotót is megosztott, amelyeken egy épülő medence látható.

„Opsz, ezt kívülről nem láttam, de tényleg van medence („tűzvíztározó”) is Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál” – írta.

A képviselő szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén szőlőbirtok és gazdasági épület címen egy olyan komplexum épül, amely inkább nyaralóra hasonlít.

„Sokadik luxusvilla Tihanyban, amelyik nem épülhetett volna meg legálisan a nemzeti parkban, ezért lett belőlük "gyümölcsfeldolgozó és szőlő"” – fogalmazott Hadházy.

A politikus azt is közölte, hogy Zsidai egyik cége, a Harlequin kft. 89 millió forint európai uniós támogatást kapott a borászati turizmus fejlesztésére Tihanyban.

Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.

A képviselő korábban már írt az építkezésről, amelyet Zsidai Zoltán Roy „NER-es vendéglős mágnás, Orbán Ráhel mentora” nevén említett.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: