Donald Trump 2020-ban újra indul az amerikai elnökségért
Mintegy 70-75 perces beszédében az elnök hosszasan foglalkozott korábbi vetélytársával, Hillary Clintonnal, a demokraták volt elnökjelöltjével, ostorozta a sajtót és általában a demokratákat. Mint mondta,
az elmúlt három évben ő és kormányzata folyamatosan ostrom alatt állt.
Úgy vélte: miután a korábbi kampánycsapatának munkatársai és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság kimondta, hogy nem volt összejátszás, a demokraták most szerinte "újra akarják játszani az egész ügyet".
Utalt arra is, hogy elődje, Barack Obama elnök "semmit sem tett", amikor tájékoztatták arról, hogy az oroszok megpróbáltak beavatkozni a 2016-os választások folyamatába.
Trump azzal vádolta a demokrata párti politikusokat, hogy tönkre akarják tenni Amerikát.
"Radikális demokrata párti ellenfeleinket gyűlölködő előítéletesség és düh vezérli. Tönkre akarnak tenni titeket, és tönkre akarják tenni az országot"
- mondta.
Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek.
"Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket"
- mondta hívei tömege előtt.