Dobrev: Márki-Zay Trump-típusú élethalálharccá változtatta az előválasztást
Dobrev szerint aki előre bejelenti, hogy ha veszít, akkor csalás történt, aki lehazaárulózza az ellenzékieket, majd ezt a fáradtságra fogja, és aki arról beszél, hogy csak zsarolás miatt nem támogatják őt ellenzéki politikusok, az nem fog tudni jövő tavasszal nyerni.
Az előválasztás első fordulójában és az azt megelőző kampányban egy nagyon tisztességes versenyzést láthattunk a pártoktól is és a jelöltektől is, mindezt a második forduló kezdetére Márki-Zay Péter alig pár nap alatt egy ilyen Trump-típusú élet-halál harccá változtatta - mondta Dobrev Klára a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.
Szerinte az első fordulóban "volt persze szurka piszka, odamondogatás, de ez nem lépte túl a demokratikus verseny határait". A végén pedig felszabadult örömöt látott az emberekben, "mert akár nyert, akár veszített, akit támogattak, a végén együtt örültek annak, hogy képesek voltunk megcsinálni az előválasztás első fordulóját, hogy az egy igazi demokratikus ünnep volt."
Ezt a tisztességes versengést változtatta meg Márki-Zay Péter a második fordulóra - tette hozzá. "Megjelent a gyűlölködés, a hazug lejárató kampány, a hazaárulózás. És a recept ismert, Orbántól Trumpig. Ne beszélj az ország számára fontos dolgokról, csak az ellenfeledről. Állíts róla mindent, ami az eszedbe jut, minél nagyobb hazugság, annál jobb" - mondta.
Dobrev eddig nem reagált, de most úgy érzi, muszáj megszólalnia, egyrészt mert szerinte "a populizmus ellen nem lehet aranyoskodva küzdeni", másrészt pedig azért, mert Márki-Zay a kampányával nemcsak személyét, hanem az ellenzéki összefogást is támadja, szétveri azt.
Szerinte aki fideszesnek mutatja a legnagyobb ellenzéki párt szavazóit, aki pártellenes hangulatot szít, miközben az ellenzéki pártok szavazói nélkül nem lehet nyerni, aki Trump módjára előre bejelenti, hogy ha veszít, akkor csalás történt, aki lehazaárulózza az ellenzékieket, majd ezt a fáradtságra fogja, aki arról beszél, hogy csak zsarolás miatt nem támogatják őt ellenzéki politikusok, az nem fog tudni jövő tavasszal nyerni.
Dobrev szerint "ez a viselkedés ma az ellenzéki összefogásra leselkedő legnagyobb veszély". Szerinte aki ezt csinálja, az nem hogy áprilisig, de még decemberig sem tudja egyben tartani az ellenzéki összefogást.
A DK-miniszterelnök jelöltje hangsúlyozta: az előválasztás végén nemcsak a pártelnököknek, de a szavazóknak is fel kell sorakozniuk a győztes mögé, de ezt a "Fidesz stílusú lejáratókampány" ellehetetleníti.
Szeretném világossá tenni, én ezt az összefogást meg fogom védeni, ha kell, akkor küzdelemben is. Nekem nem szokásom a menekülés, a küzdelem annál inkább. Mert küzdeni az ellenzéki összefogásért az annyit jelent, mint küzdeni a kormányváltásért, az pedig egyenlő a hazáért való küzdelemmel. Engem pedig csak ez érdekel
- mondta.
Az előválasztás első fordulójában és az azt megelőző kampányban egy nagyon tisztességes versenyzést láthattunk a pártoktól is és a jelöltektől is, mindezt a második forduló kezdetére Márki-Zay Péter alig pár nap alatt egy ilyen Trump-típusú élet-halál harccá változtatta - mondta Dobrev Klára a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.
Szerinte az első fordulóban "volt persze szurka piszka, odamondogatás, de ez nem lépte túl a demokratikus verseny határait". A végén pedig felszabadult örömöt látott az emberekben, "mert akár nyert, akár veszített, akit támogattak, a végén együtt örültek annak, hogy képesek voltunk megcsinálni az előválasztás első fordulóját, hogy az egy igazi demokratikus ünnep volt."
Ezt a tisztességes versengést változtatta meg Márki-Zay Péter a második fordulóra - tette hozzá. "Megjelent a gyűlölködés, a hazug lejárató kampány, a hazaárulózás. És a recept ismert, Orbántól Trumpig. Ne beszélj az ország számára fontos dolgokról, csak az ellenfeledről. Állíts róla mindent, ami az eszedbe jut, minél nagyobb hazugság, annál jobb" - mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Élvezzük mindannyian ezt az estét, és holnaptól kezdjük el együtt újjáépíteni Romániát” – győzelmi beszédet mondott Nicușor Dan
Elmondta, hogy szerinte a választást azok nyerték, akik változást akarnak az állami intézmények működésében, a korrupció visszaszorításában, és jobb gazdasági környezetre vágynak. Úgy fogalmazott, hogy most a remény pillanata jött el.
Nicușor Dan vasárnap este szólalt meg, miután megérkeztek az első becslések. Az exit pollok szerint mintegy 10 százalékkal vezet George Simion előtt a román elnökválasztás második fordulójában. Megköszönte annak a több tízezer embernek a munkáját, akik mellette kampányoltak, és kiemelte, hogy ez hatalmas társadalmi erőt mutatott.
„Szeretnék köszönetet mondani annak a több tízezer állampolgárnak, akik egy gondolatért kampányoltak. Lenyűgöző társadalmi erőt mutattak, amely messze túlmutat a politikai viták szintjén. Amikor Románia nehéz időket él át, emlékezzünk a romániai társadalom erejére”
– fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy azokhoz is szól, akik nem rá adták a voksukat. Azt ígérte, értük is dolgozni fog.
„Szeretném biztosítani mindannyiukat, azokat, akik rám szavaztak, és azokat is, akik nem, az otthoni és a diaszpórában élő románokat, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a román állam végre az ország polgárait szolgálja.”
Elmondta, hogy szerinte a választást azok nyerték, akik változást akarnak az állami intézmények működésében, a korrupció visszaszorításában, és jobb gazdasági környezetre vágynak.
„A mai választásokat a romániaiak egy olyan közössége nyerte meg, amely mélyreható változást akar Romániában, az állami intézmények működését, a korrupció visszaszorítását, virágzó gazdasági környezetet, egy olyan közösséget, amely a párbeszéd és nem a gyűlölet társadalmát akarja”
– mondta.
Beszélt azokról is, akik alulmaradtak a választáson. Szerinte ők jogosan elégedetlenek, mert nem értenek egyet azzal, ahogy az országban politizálnak.
„A mi feladatunk, hogy meggyőzzük őket arról, hogy a megoldás az igazságszolgáltatás és a közigazgatás reformja, hogy Románia előre tudjon lépni.”
Úgy fogalmazott, hogy most a remény pillanata jött el.
„Azt szeretném, hogy egy Romániáért harcoljunk, nem két Romániáért. Ez a remény pillanata. Kérem, legyenek türelemmel az előttünk álló időszakban. Nehéz időszak áll előttünk, amely a gazdasági egyensúly megteremtéséhez, egy egészséges társadalom alapjainak lerakásához szükséges. Kérem, legyenek reményteljesek és türelmesek.”
Végül arra kérte az embereket, hogy ünnepeljék meg ezt az estét, és másnaptól kezdjék el együtt újjáépíteni Romániát.
„Élvezzük mindannyian ezt az estét, és holnaptól kezdjük el együtt újjáépíteni Romániát.”
Nicușor Dan vasárnap este szólalt meg, miután megérkeztek az első becslések. Az exit pollok szerint mintegy 10 százalékkal vezet George Simion előtt a román elnökválasztás második fordulójában. Megköszönte annak a több tízezer embernek a munkáját, akik mellette kampányoltak, és kiemelte, hogy ez hatalmas társadalmi erőt mutatott.
„Szeretnék köszönetet mondani annak a több tízezer állampolgárnak, akik egy gondolatért kampányoltak. Lenyűgöző társadalmi erőt mutattak, amely messze túlmutat a politikai viták szintjén. Amikor Románia nehéz időket él át, emlékezzünk a romániai társadalom erejére”
– fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Horváth László, Heves megye országgyűlési képviselője és drogügyi kormánybiztos is posztolt Orbán Viktor Harcosok Klubja nevű rendezvényéről. A 444.hu szerint a bejegyzéshez egy szelfit is csatolt, amit kommentben tett közzé.
A fotón több ismerős arc is feltűnik. A 444 szerint a képviselő mögött baloldalon Ivády Zsolt, Ivád polgármestere ül. Mellette Eged István, Pétervására polgármestere nézi a telefonját. Ő az, aki két éve azt mondta Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek: „Könyörögni fogsz!”, miután Hadházy a pályázati pénzből épült házáról kérdezte.
A fotón további pétervásárai férfiak is láthatók. Ám a kép jobb szélén S. Tamás György ül a közönség soraiban. Ő Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték, mert szexuálisan bántalmazott egy 12 év alatti gyereket. A 444.hu úgy tudja, emiatt börtönben is ült.
Nem tudni egyelőre, a hevesi fideszesek miért vitték el őt is a rendezvényre. A portál kérdéseket tett fel ezzel kapcsolatban, és próbálta telefonon elérni az ivádi polgármestert is.
„Ha a mai sajtóhír igaz, akkor ez a személy nem kívánatos a soraink között” – ezt írta a Facebook-oldalára Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.
Horváth László, Heves megye országgyűlési képviselője és drogügyi kormánybiztos is posztolt Orbán Viktor Harcosok Klubja nevű rendezvényéről. A 444.hu szerint a bejegyzéshez egy szelfit is csatolt, amit kommentben tett közzé.
A fotón több ismerős arc is feltűnik. A 444 szerint a képviselő mögött baloldalon Ivády Zsolt, Ivád polgármestere ül. Mellette Eged István, Pétervására polgármestere nézi a telefonját. Ő az, aki két éve azt mondta Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek: „Könyörögni fogsz!”, miután Hadházy a pályázati pénzből épült házáról kérdezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy mi is megírtuk, a 444.hu kiszúrta a Harcosok klubja rendezvényen a hevesi képviselő oldalán Horváth László fotóját, amin mások mellett egy érdekes ember is látható. A lap szerint a férfi Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték, mert szexuálisan bántalmazott egy 12 év alatti gyereket.
Magyar Péter nagyváradi menete idején sem felejt el internetet nézni, és azonnal posztolt is az esetről:
"Orbán és a Fidesz eddig is kitüntette a pedofil bűnözőket és kegyelmet adott a segítőiknek. Ma pedig a miniszterelnök egy 12 év alatti gyereket megrontó, elítélt pedofil bűnöző közreműködésével hirdette meg a honfitársai elleni háborút a Harcosok Klubja gyűlöletfélórán.
A fideszes politikusok még büszkék is a pedofil társukra, hiszen bőszen osztják a pedofil bűnözővel közös mosolygós képeiket.
Miniszterelnök úr,
Tényleg pedofil bűnözökkel akar a honfitársai ellen harcolni? Önök középkezdésből is tudnak öngólt lőni."
Ahogy mi is megírtuk, a 444.hu kiszúrta a Harcosok klubja rendezvényen a hevesi képviselő oldalán Horváth László fotóját, amin mások mellett egy érdekes ember is látható. A lap szerint a férfi Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték, mert szexuálisan bántalmazott egy 12 év alatti gyereket.
Magyar Péter nagyváradi menete idején sem felejt el internetet nézni, és azonnal posztolt is az esetről:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rég volt Budapesten a mostanihoz nagyságú demonstráció, amit nem a Tisza Párt rendezett. A Kossuth tér vasárnap délutánra megtelt.
Pankotai Lili, Osváth Zsolt és Hodász András is beszédet mondott a tüntetésen. A törvényjavaslatról azt mondták, a célja a listázás, megfigyelés, kontroll, elhallgattatás.
Fotósunk a téren készítette ezeket a képeket: