HÍREK
A Rovatból

Dobrev Klára úgy érzi, ellenfeleinél nagyobb tudása van az országépítésre

A DK miniszterelnök-jelöltje egy interjúban arról is beszélt, hogy Magyarország is megérett egy női országvezetőre.


Interjút közölt a 168óra és a Pesti Hírlap Dobrev Klárával, aki jelen állás szerint immár egyedül Márki-Zay Péterrel fog megküzdeni az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

A DK miniszterelnök-jelöltje az esélyeiről szólva optimistán nyilatkozott. Szerinte az Orbán-kormány gúzsba kötötte és túszul ejtette az országot az elmúlt 12 évben, az utóbbi másfél év koronavírussal terhelt időszakában pedig az is kiderült, ha igazán szükség volna rá, még kormányozni sem tudnak.

„A pandémia alatt vált világossá ország-világ előtt, hogy a magyar állam teljességgel szétesett, a legalapvetőbb funkcióit sem képes ellátni, az egészségügyi ellátás összeomlott és erre az Orbán reakciója, hogy megtiltotta az egészségügyi szakembereknek, hogy beszéljenek a napi valóságról. A végeredmény maga a tragédia: 30.000 honfitársunk halt meg Magyarországon” – fogalmazott Dobrev.

Gyurcsány Ferenc felesége szerint a győzelemnél is összetettebb és nehezebb lesz Orbán rendszerétől, a NER-től megszabadítani Magyarországot, majd felépíteni egy olyan intézményrendszert, amely az itt élő embereket szolgálja egy szűk csoport érdekei helyett.

Látom versenytársaim kiváló tulajdonságait, mégis, meggyőződésem, hogy az államépítésre nekem van a legnagyobb tudásom, szakmai és politikai felkészültségem

– állítja magáról.

Mint mondta, míg vetélytársai egymással voltak elfoglalva, ő továbbra is járja az országot, odafigyel az emberek problémáira. Ezen kívül azt is gondolja, ha a szomszédos országok közül már Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában is volt női vezető, Magyarország is megérett erre a politikai helyzetre.

Dobrev arról is beszélt, hogy mi volna az első dolga, ha megnyerné az ellenzéki előválasztást:

összeállítunk egy árnyékkormányt, amely megkezdheti a felkészülést a kampányra, és főleg a győzelem utáni óriási feladatok teljesítésére, mert ezzel tartozunk az európai Magyarországnak

– mondta.

A DK Miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt, mit tenne esetleges miniszterelnöksége első 100 napjában: kukába dobjuk az Orbán személyes érdekét szolgáló joginak látszó akadályokat, meghirdetjük a magyar lakosság széles tömegeit magában foglaló és népszavazással életbe lépő új Alkotmány megalkotásának a menetrendjét, [...] soha nem látott mértékben átírjuk Magyarország költségvetését, és ennek során az értelmetlen presztízs beruházásokra, az oligarchák etetésére szolgáló ezermilliárdokat fogunk átcsoportosítani oda, ahova valók, tehát a magyar emberekhez, [...] felmondjuk az unokáinkat is gúzsba kötő orosz és kínai hiteleket

– sorolta az új miniszterelnök teendőit Dobrev Klára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokkoló videó: leszakadt a Szegedi Egyetem többtonnás tetőszerkezete a viharban – lakóházra hullottak a darabok
Elképesztően veszélyes helyzet alakult ki az orkán szerű szélben. Ennek ellenére a hírek szerint sérülés nem történt.


Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.

A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.

A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.

Videón a döbbenetes eset:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.


Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.

Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.

Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”

Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.

Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.

A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:

„Másik krimi!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Hibáztam” – Magyar Péter bocsánatot kért és törölte a reptér lezárásáról szóló posztját
„Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” - fogalmazott korábbi bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki aztán belátta, hogy „a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.


Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.

A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.

Hétfő éjjel azonban közölte, hogy hibázott, és törölte korábbi posztját.

„Sokak kérésére és tanácsára töröltem a reptéri posztomat. Elnézést kérek azoktól, akiket a szavaimmal megbántottam. Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem”

- írta Magyar hozzátéve: „látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.

„Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle. Mindenkinek kitartást kívánok, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt!”

- fogalmazott a Tisza Párt vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.


Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.

A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.

A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.

Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.

„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”

– mondta.

A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.

„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”

– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk