Dobrev Klára a Szőlő utcai botrányról: Egyenként fogom levadászni az összes sáros állami és rendőri vezetőt
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy
A politikus szerint nem fogják cserbenhagyni az érintetteket, mert – mint fogalmazott – ha az elmúlt 15 évben ezek a gyerekek nem voltak fontosak a „jobboldalnak”, akkor ezután sem lesznek.
– írta Dobrev Klára posztjában, aki szerint azokra fognak vadászni, akik ártatlan gyerekekre vadásznak.
A DK elnöke üzent az ügyben szerinte sáros állami és rendőri vezetőknek, valamint egy bizonyos „Zsolti bácsinak” is.
– figyelmeztetett a politikus.
A Szőlő utcai javítóintézet ügye idén tavasszal kapott nyilvánosságot, amikor május végén letartóztatták az intézmény igazgatóját és élettársát emberkereskedelem, valamint kényszermunka gyanújával. Később a gyanút hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is kiegészítették, a fogva tartásukat novemberben meghosszabbították. A vádak szerint sérülékeny fiatalokat kényszerítettek prostitúcióra.
Az újabb fordulat az elmúlt napokban jött, amikor Juhász Péter volt politikus olyan régebben készült biztonsági kamerás felvételeket tett közzé, amelyeken a javítóintézet hétfőn lemondott megbízott igazgatója bántalmaz fiatalokat. Valamint Dobrev Klára is újabb részleteket közölt az intézetben történt megalázásokról és bántalmazásokról. A kormány szerdán bejelentette, hogy a javítóintézeteket rendőrségi fenntartásba adják át. Az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
A főügyészség délelőtt közölte, hogy szerdán is folytatják a kedden megkezdett akciót a Szőlő utcai javítóintézetnél és más helyszíneken. Közleményük szerint tegnap már értékes bizonyítékokat szereztek meg, a nyomozó ügyészek pedig meghallgatták a Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő, eddig még ki nem hallgatott fiatalkorúak többségét is. Ezek a meghallgatások szerdán is folytatódnak.