HÍREK
A Rovatból

Diktátum lesz az új Nemzeti alaptanterv - mondja a PDSZ elnöke

A hírek szerint nagyobb hangsúlyt kap Wass Albert és Szabó Magda munkássága, bekerülnek például Reményik Sándor, Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Herczeg Ferenc munkái is.


Megint „rólunk döntenek nélkülünk”

- véli Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a Nemzeti alaptanterv (Nat) kapcsán. Szerinte aggályos, hogy nem tudni semmit az alaptantervet átdolgozó bizottság munkájáról,

az anyagot a szakszervezetek nem kapják meg véleményezésre, és a pedagógusok „diktátumszerűen” kapják majd meg

- mondta a Népszavának.

Arról, hogy mi várható, néhány részletet a Magyar Nemzet közölt az elmúlt időszakban. Az új Nat 2020 szeptemberében léphet életbe, az információk szerint a kormány már elfogadta, és hamarosan a Magyar Közlönyben fog megjelenni.

Az eddig megjelent írások szerint nagy változás jöhet, nagyobb hangsúly lesz az iskola-előkészítésen, tantárgy-összevonások is várhatók és minimálisan csökkennek az óraszámok. A Magyar Nemzet szerint nagyobb hangsúlyt kap Wass Albert és Szabó Magda munkássága, bekerülnek Reményik Sándor, Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Herczeg Ferenc munkái.

Szűcs Tamás szerint az nem komoly változás, hogy az eddigi 35 helyett 34 órára csökken az óraszám, és ez visszalépés egy korábbi - Csépe Valéria akadémikus professzor csapata által kidolgozott - Nat-koncepciótól, amelyben 20 százalékos óraszám csökkentést javasoltak.

Wass Albert műveiről úgy vélekedett, hogy "bár az író munkásságának megítélése a mai napig vitás terület, vannak olyan művei (például A funtineli boszorkány), amelyeket magyartanárként ő maga is szívesen ajánlana a diákoknak". Ugyanakkor például az Adjátok vissza a hegyeimet című regénye tartalmaz olyan kijelentéseket, amelyek „feszültséget generálhatnak”.

Az a véleménye, hogy

ha korszerű, a diákokat is érdeklő tananyagot szeretnének, akkor nem az 50-100 évvel korábbi művek felé kellene nyitni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Tisza 52, Fidesz 34” – Magyar Péter egy eltitkolt közvélemény-kutatásról beszélt
Azt mondta a Klubrádióban: „Kérdezzük már meg a kormányt, hogy miért nem hozzák le azt az ötezer fővel készített legfrissebb közvéleménykutatást, aminek az eredménye: Tisza 52, Fidesz 34.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 19.



Magyar Péter múlt héten gyalog indult el Nagyváradra. Az akcióját azután jelentette be, hogy szerinte Orbán Viktor a tihanyi apátság csodálatos barokk oltára előtt állva árulta el a külhoni magyarságot, és ezzel a nemzetet is.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorának hétfői adásában beszélt az útjáról. A beszélgetés idején még úton volt Kisújszállás felé, amely aznap estére volt a célja.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy létezik egy közvélemény-kutatás, amely szerinte jelentős előnyt mutat a Tisza Pártnak. Azt mondta: „Kérdezzük már meg a kormányt, hogy miért nem hozzák le azt az ötezer fővel készített legfrissebb közvéleménykutatást, aminek az eredménye: Tisza 52, Fidesz 34. Ha már ennyi pénzt kidobtak rá, akkor igazán nyilvánosságra hozhatnák.”

Magyar szerint ezt a kutatást nem közvetlenül a kormány rendelte meg, hanem egy nagyobb cég megbízásából készítik el minden választás előtti évben. Azt állította, hogy ez az anyag „a Karmelita csodás teraszára is” eljut. Ennél többet nem árult el, mert szerinte ez a kormány dolga lenne, de hozzátette, hogy ha úgy alakul, a Tisza is megtehetné.

Úgy fogalmazott, hogy „rögtön érthetővé válik a pánik, és ez a dühreakció, mint egy kisgyerek, aki dühös, amikor elveszik a labdáját”. Azt mondta, a kormányban is tudnak erről a kutatásról, és szerinte ezért ilyen a reakciójuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Markó Béla: Orbán hosszú ideje egy olyan Európa-képet, és egy olyan állameszmét képvisel, amely rossz a határon túli magyaroknak
Az RMDSZ korábbi elnöke úgy fogalmazott: „Orbán rosszul mérte be a romániai helyzetet, és rosszul mérte be az erdélyi magyarok közérzetét.”


Markó Béla szerint Orbán Viktor kiállása a romániai elnökválasztás második fordulója előtt a szélsőjobboldali jelölt mellett nem azt az eredményt hozta, amit a magyar miniszterelnök szeretett volna. A Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról beszélt, hogy sokan attól tartottak, Orbán Viktor tihanyi beszéde miatt a romániai magyarok George Simionra szavaznak majd, de épp az ellenkezője történt.

Markó úgy látja, hogy Orbán megszólalása miatt többen is elmentek szavazni, csak épp nem arra a jelöltre, akit ő támogatott. A Székelyföldi és más erdélyi magyar szavazók végül Nicușor Dan mellé álltak.

Az RMDSZ volt elnöke szerint a második forduló megmutatta, hogy az erdélyi magyarokban megvan a józanság, és „kulcspillanatokban szolidárisak tudnak lenni, össze tudnak fogni, és egységesen tudnak föllépni, és a saját érdekeikre figyelnek, nem arra, hogy mit mond Orbán Viktor”.

Markó beszélt arról is, hogy bár az első forduló után jelentős, körülbelül 20 százalékpontos különbség volt a két jelölt között, amit nagyon nehéz volt ledolgozni, végül mégis Nicușor Dan nyert.

A végeredményt Markó Orbán vereségének tartja. Úgy fogalmazott: „Orbán rosszul mérte be a romániai helyzetet, és rosszul mérte be az erdélyi magyarok közérzetét.”

Hozzátette: „Több mint hiba, hogy ő nemcsak most, hanem már hosszú ideje egy olyan Európa-képet, és egy olyan állameszmét képviselt, amely rossz a határon túli magyaroknak, és nagyon rossz az erdélyi magyaroknak.

És most kiderült az, hogy ezt nemcsak néhány politológus gondolja, vagy nemcsak néhány politikai vezető látja így, hanem maguk az erdélyi magyarok is nagyon jól érzékelik, hogy mit jelent egy olyan nacionalista állameszme, amelyet sajnos a magyar kormánypolitika is támogat.”

Markó felidézte, hogy az erdélyi magyarok emlékeznek a román–magyar konfliktusokra, különösen a marosvásárhelyiek márciusára. Úgy fogalmazott: „éppen ezért nem értem, hogy miért kell Magyarországról megmondani nekünk, és miért kell Orbán Viktornak megmondani, hogy mi mit akarjunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az Európa Tanács a nagytakarítási törvényről: felszólítjuk a magyar Országgyűlést, hogy függessze fel a törvénytervezet tárgyalását
Szerintük a törvény „felhatalmazná a kormányt arra, hogy korlátozásokat vezessen be egyesületek és médiumok ellen, homályos és pontosan meg nem határozott indokokra hivatkozva, amelyek csődbe vihetik vagy bezárásra kényszeríthetik ezeket.


Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének két jelentéstevője, az észt Eerik-Niiles Kross és a görög George Papandreou is véleményt mondott a magyar törvénytervezetről. A két tisztviselő szerint a „közélet átláthatóságáról” szóló javaslat komoly következményekkel járhat.

Azt írják, hogy „a jelenlegi formájában előterjesztett törvényjavaslat lehetetlenné tenné a civil társadalmi szervezetek és a független médiumok működését, sőt létezését is. Indokolatlan és aránytalan támadást jelent a magyar állampolgárok gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadsága ellen. A javaslat elfogadása sértené Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásait az emberi jogok és alapvető szabadságok tekintetében.”

Szerintük a törvény „felhatalmazná a kormányt arra, hogy korlátozásokat vezessen be egyesületek és médiumok ellen, homályos és pontosan meg nem határozott indokokra hivatkozva, amelyek csődbe vihetik vagy bezárásra kényszeríthetik ezeket. Emellett nem biztosít elegendő garanciát az önkényes alkalmazás ellen.”

A közleményben azt is leírták, hogy nem tartják jogilag megalapozottnak a magyar kormány érvelését, amely szerint a törvény hasonlít az Egyesült Államok Külföldi Ügynökök Regisztrációs törvényéhez - írta a 444.hu.

Kiemelték: „Ahogy azt a Reykjavíki Demokrácia-elvek is hangsúlyozzák, a magyar kormány – mint az Európa Tanács tagja – köteles biztosítani a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az információhoz való hozzáférés és annak továbbadásának jogát. A szabad, független és sokszínű média, valamint a civil társadalom a demokratikus társadalom alapkövei.”

A két jelentéstevő szerint egy ilyen törvényt nem lehet elfogadni anélkül, hogy ne történjen előtte egy széles körű értékelés és egyeztetés. „Ezért felszólítjuk a magyar Országgyűlést, hogy függessze fel a törvénytervezet tárgyalását, és kötelezze el magát egy átfogó és inkluzív felülvizsgálati folyamat mellett, beleértve a Velencei Bizottság véleményének kikérését is.”

A törvénycsomagot Halász János nyújtotta be május 13-án. A parlament kedden vitázik róla, és a héten akár el is fogadhatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bödőcs kifigurázza az Orbán-konzultációt: kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?
A humorista egy poszton belül teszi nevetségessé a kormánypropagandát, a nemzeti konzultációt, az ukránellenes kampány és a Megafont. Vagyis kompletten a NER-t.


Bödőcs Tibor egy Orbán-konzuláció paródiájával jelentkezett a Facebookon:

"ORBÁNI KONZULTÁCIÓ

ERRŐL-ARRÓL

Ha Ön Orbán Viktor, kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre! Köszönjük, hogy együttműködik velünk! (Magyarok.)

1. EGÉSZSÉGÜGY, KÖZLEKEDÉS

Tudjuk, hogy Gulyás Márton miatt hosszúak a várólisták a sok helyen nagyon szépen felújított kórházainkban, ahol nem verik vascsövekkel a betegeket, de a 444-et is azért hozták létre, hogy a hiperszuper MÁV lassú, piszkos és ráfizetéses legyen, továbbá minden harmadik magyar a létminimum alatt éljen, ugye?

A. Kinek a pap, kinek a papné: elöl ül a masiniszta!

B. Nincsenek várólisták, de a Partizán miatt hosszúak."

A kedvencünk a negyedik "kérdés"

"4. JEGESMEDVE

Mindenki tisztában van vele, hogy Kopaszoszt többet tud a magyar irodalomról, filmről és politikatörténetről, mint Tarr Béla, Ungváry Krisztián és Nádasdy Ádám együttvéve, de a kérdésünk az lenne, ha Hadházy Ákostól elveszik a drónkameráját végre, ha mindenki befogja, aki máshogy látja, mint ön, és elköltözik ebből az országból, akkor kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?

A. Megveszi majd nekem a ROSZATOM.

B. Háború van."


Link másolása
KÖVESS MINKET: