KULT
A Rovatból

Dezső András: Itt azért nem alakulhat ki maffia, mert kell hozzá egyfajta alvilági egység, mint ahogy nemzeti egység is kell ahhoz, hogy erős állam alakuljon ki

A népszerű újságíró legújabb könyvében Portik Tamás életútját követi végig. Beszélgetésünkben szóba került a Fenyő-gyilkosság, Pintér Sándor állítólagos érintettsége a robbantásos merényletekben, és az is, milyen lehet egy maffiózó családjában élni.


– Ez a könyved annyiban mindenképp különbözik az eddigiektől, hogy most először állítottál egy személyt a középpontba.

– Mindig is szerettem volna olyan könyvet írni, amely egy történetet követ végig, tehát nem több kis történet van benne egy témakör köré csoportosítva. De olyan történet kellett, ami sokrétű és vannak társadalmi vonatkozásai is.

– Miért pont Portik Tamásra esett a választásod?

– A Portik Tamás és köre által végrehajtott cselekményeknek van akkora jelentősége kriminológiai és történelmi szempontból, amiért fontosnak tartottam, hogy megírjam a történetüket. A történelmi szempontnál arra gondolok, itt nem csak arról van szó, hogy a 90-es éveket nagyon meghatározták azok a leszámolások, amiket többnyire hozzá kötnek a hatóságok, hanem

voltak olyan események is – például a politikai robbantások – amelyek a magyar politikatörténet részeivé váltak. Egyediek.

– Ha már említed a történelmi és társadalmi vonatkozásokat: egy ország alvilágának az állapota mit árul el egy országról?

– Sok mindent. Hiszen az alvilág is a társadalom része, annak egy szelete. Az már az első könyvemből is kiderült például, hogy a magyar alvilág nagyon széthúzó. Mindig megosztottság jellemezte, amit a magyar társadalomban is tapasztalhatunk. Nagyon nagy projekteket éppen ezért nem tudtak végigvinni. Az albán maffia például ki tudott bontakozni és világszinten jelen van. Nyilván ez összefügg a földrajzi adottságokkal is, de nem kizárólag, kell hozzá egyfajta mentalitás is. Itt azért nem alakulhat ki maffia, mert kell hozzá egyfajta alvilági egység, mint ahogy nemzeti egység is kell ahhoz, hogy erős állam alakuljon ki.

– Portik és köre nemzetközi összehasonlításban mennyire számít „nagynak”?

– A 90-es évek sajátos időszak volt az egykori szocialista országokban. Szinte mindenütt szétesett az rendszerváltást meghatározó állami struktúra. Meggyengültek a hatóságok, a rendőrség, az állam kereste a helyét. Nyilván az alvilág is kereste a helyét, de nekik az a fajta káosz kedvezett. Abban a korban kell értelmezni ennek a társaságnak a jelentőségét. Kaptak egy könnyítést például Amerikával szemben, ahol az FBI már tudta, milyen eszközökkel léphet fel a szervezett bűnözéssel szemben.

Épp ezért nagyon nehéz megállapítani, hogy nemzetközi szinten labdába rúghattak-e volna, de az tény, és erről a könyvemben bővebben is lehet olvasni, hogy bizonyos elemeiben nagyon professzionálisak voltak.

Például amikor Portik elkezdett bujkálni, noha még csak gazdasági jellegű bűncselekmények miatt kereste a rendőrség, akkor rendkívül jól konspirált. De rövid ideig tartott ez a királyság, úgyhogy nem lehet összehasonlítani a külföldi bűnszervezetekkel, amelyek akár hosszú évtizedekig működnek. Ahogy az állam és a rendőrség is megszilárdult, a végén nem is tartotta össze semmi ezt a csapatot, szétesett.

– Egyáltalán egy magyar csúcsbűnözőt, mint Portik, jegyeznek külföldön?

– Nem, egyáltalán nem jegyzik. Sőt, tulajdonképpen egyetlen ember és köre tette ennyire véressé ezt a csapatot. Őt úgy hívják, hogy Jozef Roháč. Ha innen nézzük, Szlovákiában sokkal keményebb volt az alvilág a 90-es és a 2000-es években, elég csak a dunaszerdahelyi történésekre gondolni, a felvidéki magyar maffiára. Őket jegyzik Európában. Ha nem is lettek nemzetköziek, az erőszakosságukkal, kegyetlenségükkel egyedülállóak voltak, és ezzel hírhedté váltak Európában. Ha ebből indulunk ki, a magyarokat azért sem jegyezhették, mert a piszkosmunkát Jozef Roháč végezte el.

– A 90-es évek végére voltak jellemzőek azok a nagy robbantások és leszámolások Magyarországon, amelyeknek látszólag Pintér Sándor belügyminiszterré válása után vége szakadt. Ez pedig a mai napig mindenféle pletykákra ad okot.

– Két eseménysor volt. Az egyik, hogy a 90-es évek közepe után elindultak kézigránátos támadások Budapest szerte. Autókereskedésekre, pizzériákra, más vendéglátóhelyekre dobtak gránátokat olyan időpontban egyébként, amikor senki nem tartózkodott a helyszínen. Szerencsére senki nem sérült meg ezekben a támadásokban, de arra alkalmasak voltak, hogy növeljék az emberekben a félelmet. Amikor ezek történtek, Pintér Sándor volt az országos rendőrfőkapitány, Kuncze Gábor a belügyminiszter és Horn Gyula a miniszterelnök. Tehát szociális vezetésű éráról beszélünk. A gránátos támadásokat egy Veszprém környéki brigád hajtotta végre, amelyik bedolgozott a Portik féle körnek.

A cél az volt, hogy minél nagyobb felfordulást okozzanak, összezavarják a rendőrséget, valamennyire az alvilágot is, minél jobban leterheljék a rendőrséget, és bukjon meg a rendőri vezetés.

Ezt el is érték, mert Horn Gyula kezdeményezésére a belügyminiszter menesztette Pintér Sándort és a teljes rendőri vezetést. Erre 1996-ban került sor. A másik eseménysor az 1998-as választási kampányban történt, amikor politikai pártok székházánál, politikusoknál bombák robbantak. Ezekben sem történt személyi sérülés. A kisgazda székháznál például nem is robbant fel végül a bomba. A könyvből kiderül, hogy ki vitte oda – ebből következik, hogy nyilván őt is Portik körében kell keresnünk –, és az is, miért nem robbant fel. A céljuk az volt, hogy a jobboldali politikai erőket helyzetbe hozzák azzal, hogy egyfajta áldozatnak állítják be őket.

Fontos, hogy a jobboldali pártok erről nem tudtak, sőt erősen tartja magát egy teória, hogy a szlovák titkosszolgálat akarta destabilizálni Magyarországot.

Aztán amikor a Fidesz nyert, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a Portik féle kör képzelte, és Pintér Sándor, akinek az 1996-os bukásának nagyon örültek, nem hogy visszatért, hanem még meg is erősödött, belügyminiszter lett. A kutatásaim azt erősítik meg, hogy ez állt a robbantások hátterében. Beszéltem olyannal is, aki aktívan részt vett ezekben a bűncselekményekben. Fontos, hogy ezek már mind elévültek, emiatt beszélhettem az érintettekkel, mert nincs tétje, nem származhat belőle bajuk.

Az, hogy Pintér maga is benne volt a robbantásokban, azért sem igaz, mert 1998-ban már a kormányalakítás zajlott, és tudni lehetett, hogy Pintér Sándor miniszter lesz, amikor a Fidesz székháznál is robbantottak.

Az sem igaz, hogy Pintér „uralkodása” alatt nagyon megbékélt volna az alvilág, mert ne feledjük, hogy Seress Zoltánt 1999-ben a nyílt utcán lövik le, úgy, hogy Pintér a belügyminiszter. 1999-2002 között is történtek olyan erőszakos események, amelyek nem éppen arról árulkodtak, hogy hirtelen rend lett volna.

Dezső András dedikál

Május 3-án indul a BookUp Könyvesbolt eseménysorozata, a Szerző a pult mögött!

NAGYFŐNÖK című legújabb kötetének megjelenése kapcsán ezen a napon személyesen is találkozhatunk Dezső Andrással, a Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori című sikerkönyvek szerzőjével, aki a pult mögött állva várja majd kérdéseiteket, dedikálásra váró könyveiteket.

Részletek itt.

– Az évek során több rendőri vezetőt is összefüggésbe hoztak az alvilággal.

– Ezeket a történeteket fenntartással kell kezelni. A rendőri vezetésen belül is erős rivalizálás van. A különböző jelentős rendőri szervek állandóan versengtek, nem osztották meg egymással az információkat. Mindenkinek megvoltak a téglái, ezek a téglák sokszor utálták egymást. Ezért terjedt el különböző vezetőkről, hogy mennyire korrupt. Erre még rájön az is, hogy a titkosszolgálat és a rendőrség között sem volt soha jó a viszony. Könnyen besározódhatott valaki.

Ezzel együtt nem azt állítom, hogy mindenki tiszta a rendőrségnél vagy a belügyben, konkrétan a robbantásokról beszélek és az Energolhoz kapcsolódó körről.

– Ha már összeesküvéselméletek, a Fenyő gyilkosságot is Portikhoz kötik, és immár Gyárfás Tamás is vádlott. Erről az ügyről olvashatunk valamit a könyvedben?

– Maga a gyilkosság benne van természetesen, de arra nagyon figyeltem, hogy a még nyomozás alatt lévő, vagy bírósági szakaszban álló bűncselekményeket ne akarjam megoldani, és ítéletet se hirdessek. Az, hogy kik ezek a szereplők, hogy jutottak A-ból B-be, az kiderül a könyvből, illetve az is, mi vezetett ahhoz, hogy Gyárfás Tamásból gyanúsított lett. Akit érdekel ez az ügy, az biztosan talál izgalmas részleteket róla a könyvemben.

– Francis Ford Copollának a keresztapa készítésekor állítólag folyamatosan egyeztetnie kellett a maffiával arról, mi lehet a filmben és mi nem. Neked volt bármi, amire esetleg azt mondták, ne foglalkozz vele, ha jót akarsz?

– Nem. Ezek az események már nagyon régen történtek. Jó részük mára elévült. Az az alvilág, amelyikről a könyv szól, mára nem aktív. Nyilván többet tudok, mint amit leírtam. Olyasmit nem tettem be a könyvbe, ami egy folyamatban lévő ügyben sértheti a nyomozás érdekeit, illetve csak azt írtam le, amit bizonyítani is tudok.

– Ez a fajta tudás, amit nem írsz le, nem jár veszéllyel?

– Akkor járna veszéllyel, ha ez egy aktív bűnözői kör lenne. Ráadásul ezeket a dolgokat rajtam kívül azért még sokan tudják: rendőrök, az alvilág egy része. Tehát nincs olyan információm, amit csak én tudok, és ha nyilvánosságra kerülne, komoly érdeksérelmet okozna valaki részére. Ami kifejezetten újdonság a könyvemben, az a Fürge nevű karakter, akiről eddig nem nagyon olvashattak mindazok, akiket érdekel a hazai kriminalisztika és ismerik a Portik ügyet. Pedig Fürge 1982 óta együtt dolgozott Portikkal. Ő tartotta például a kapcsolatot Jozef Roháčcal. Vagy amikor Gyárfás Tamást megzsarolták a hangfelvételekkel, amiket Portik titokban rögzített, abban Fürge is benne volt. 2020-ban ő kötött egyezséget a rendőrséggel, és ismerte el, hogy ő és egy társa ölték meg Gyüre Józsefet, aki a 80-as években szintén Fürggével és Portikkal kezdte együtt, telefonfülkék fosztogatásával.

Ezt a nyilvánosság előtt egyáltalán nem ismert karaktert ez a könyv hozza a világosságra.

Fürge annyira közel állt Portikhoz, hogy annak elfogása előtt néhány órával még vele volt.

– A könyved elején olvashatjuk, hogy Portik letartóztatásakor családja körében volt, és az életkörülményeik alapján valószínűleg felkészítette rá a családját, hogy adott esetben menekülniük kell. Mennyire látsz bele, egy ilyen helyzetet hogy él meg a bűnöző családja, főleg azok, akik tisztában vannak vele, mivel foglalkozik apu?

– Ez akár egy külön könyv témája lehetne. Portik esetében borzasztó nehéz lehetett, hogy folyamatos bujkálására kell berendezkedned, mindenkivel bizalmatlannak kell lenned, nem integrálódhatsz a kvázi normális világba. Gyerekként ezt biztos nagyon nehéz megélni. Ezt még tetézte a Portik család esetében, hogy ő mindig maximalista volt a gyerekeivel, nagyon sokat követelt tőlük. Általában véve két út lehetséges: vagy a gyerek is rossz útra tér, mert ezt a mintát látja, vagy kiszorul ebből. Van olyan, aki nem nagyon tartja az apjával a kapcsolatot, mert az életmódja miatt nem is tudott normális családapa lenni.

Az, aki így akarja fenntartani magát, mert például nem tanult, sok esetben a családja felé is azt kommunikálja, hogy ez van, ebből tudunk megélni.

Persze ezt sem úgy kell elképzelni, mint a filmekben, hogy röpködnek a hullák és a család folyamatos életveszélyben él. A bűncselekmények nagy része gazdasági bűncselekmény, egy ilyen családban a gyerek csak annyit lát, hogy apa seftel valamivel, vagy üzletel ezzel-azzal. Inkább egy vállalkozó családjához hasonlít.

– Ez már a harmadik könyved, amelyik a magyar alvilággal kapcsolódik. Van még téma ebben, vagy másfelé fordulsz?

– Van, de most már biztos, hogy nem a múlttal foglalkoznék, hanem a jelennel. Épp ezért nem is szeretném elárulni. Ezekben a témákban nehezebb információt gyűjteni, de egy ideje már dolgozom rajta, remélem, hamarosan ebből is könyv lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
14 évesen magán végzett abortuszt, halottakat sminkelt, és a pukipárnáról kapta a nevét – Whoopi Goldberg 70 éves
Szegénysorból küzdötte fel magát Hollywood legjobban fizetett színésznőjévé, avagy egy nem semmi életút krónikája.


Whoopi Goldberg 1955. november 13-án született Caryn Elaine Johnson néven New Yorkban. Munkáscsaládban, szegénysorban nőtt fel, egy gazdasági nehézségek és faji feszültségek sújtotta környéken. Egészen kicsi korától kezdve vonzódott a művészetekhez, különösen a színészethez, de a gyermekkora messze nem volt átlagos. A szülei, Robert James Johnson Jr. és Emma Harris fiatalon elváltak, Whoopinak pedig emiatt számos kihívással kellett szembenéznie már egészen fiatalon.

Egy interjúban később elmagyarázta, hogy a neveltetése nem feltétlenül ösztönözte a színészetre vagy a fellépésekre, abba inkább menekülésként és önkifejezésként próbált belevágni:

„Nem akartam sztár lenni, csak azt akartam csinálni, amit szeretek. A színészet egyfajta önkifejezési mód lett számomra, amikor úgy éreztem, hogy nem értenek meg. Hangot adott nekem.”

A középiskola után Goldberg nehezen találta meg a helyét a világban. Különféle alkalmi munkákat vállalt, többek között kőművesként, pincérnőként, banki pénztárosként, szépségszalonokban és halottkozmetikusként (akik kikészítik az elhunytat a nyitott koporsós temetésekre) is dolgozott, miközben a szabadidejében csiszolgatta a színészi tudását. A karrierje kezdetén számos kísérletet tett – fellépett közösségi színházakban, kipróbálta a stand-up comedyt, sőt szinkronszerepeket is vállalt –, mígnem megtalálta az igazi hivatását.

Végül a stand-upon keresztül tört be a szórakoztatóiparba, a humora megvolt hozzá. Az 1970-es évek végén San Franciscóba költözött, és helyi komédiaklubokban kezdett fellépni, ahol az egyedi stílusa hamar kiemelte őt a tömegből. Az előadásai éles eszéről és kiváló megfigyelőképességéről tanúskodtak, valamint a félelmet nem ismerő társadalmi kommentárjairól. Nem sokkal később már egyéni műsorával keltette fel a figyelmet, amit ő maga írt és adott elő az Off-Broadwayn.

Goldberg előadása minden addig látottól eltért, a humorát erőteljes történetmeséléssel ötvözte, és olyan kérdésekkel foglalkozott, mint a rasszok vagy a nemi identitás. Előadásai végül felkeltették a neves rendező és producer, Mike Nichols (Diploma előtt, A 22-es csapdája, Silkwood, Dolgozó lány, Madárfészek, Közelebb stb.) figyelmét, aki meglátta benne a potenciált, és bátorította, hogy a tehetségét a színészetre is kiterjessze. Goldberg így emlékszik vissza erre a fordulópontra: „Mike Nichols volt az első, aki valóban meglátta, mire vagyok képes. Nem komikust vagy egy fekete nőt látott bennem, hanem művészt. És ez mindent megváltoztatott.”

A név kötelez?

1985-ben Caryn előadása, a The Spook Show sikeres lett, így meghívták, hogy vigye azt a Broadwayre, akkor vette fel a Whoopi Goldberg nevet. Elmondása szerint az akkor már népszerű fingpárnától (whoopee cushion) kölcsönözte új keresztnevét:

„Amikor fellépsz, soha nincs igazán időd kimenni a mosdóba, és becsukni az ajtót. Szóval, ha egy kicsit »gázos« vagy, akkor azt bizony ki kell engedned. Az emberek ezért azt mondogatták nekem: »Olyan vagy, mint egy fingpárna.« És igen, innen jött a név.”

A színpadi vezetéknevéről pedig 2011-ben azt állította: „Az anyám nyilvánvalóan nem Whoopinak nevezett el, de a Goldberg tényleg a nevem – a családom és az örökségem része, akárcsak az, hogy fekete vagyok. És azt is tudom, hogy emellett zsidó is vagyok.” Az anyja, Emma ajánlotta figyelmébe ezt a nevet, mert úgy gondolta, hogy a család eredeti vezetékneve, a Johnson „nem elég zsidó” ahhoz, hogy a lánya sztár lehessen. Később aztán a családfakutató Henry Louis Gates Jr. megállapította, hogy Goldberg összes nyomon követhető őse fekete volt, szóval nincs ismert zsidó felmenője, és hogy egyik őse sem viselte a Goldberg nevet. De hát mindegy is.

Whoopi Broadway-előadása viszont (már az új néven) óriási sikert aratott, annyira, hogy még egy speciális Tony-díjat is kapott. Innen pedig már egyenes út vezetett a színészkedéshez és a filmekhez.

Drámával nyitott

Nem is akármilyen volt az első filmes feltűnése: rögtön főszerep, méghozzá Steven Spielberg rendezésében, az 1985-ös Bíborszínben. Hoppá, nem vígjátékkal startolt, hanem egy nagyon is komoly drámával. Az Alice Walker Pulitzer-díjas regénye alapján készült filmben Goldberg Celie-t játszotta, egy szegény afroamerikai nőt, aki a 20. század elején küzdött a túlélésért és azért, hogy hangot kapjon egy kegyetlen, elnyomó világban. Az első alakításáért pedig rögtön Oscar-díjra jelölték őt a legjobb színésznő kategóriában.

„Emlékszem, hogy Steven Spielberg felhívott, és azt mondta: »Szeretnénk, ha te játszanád Celie-t.« Megdöbbentem. Azt hittem, viccel! De aztán rájöttem, hogy ez a valóság, és hogy el kell vállalnom ezt a szerepet, és meg kell jelenítenem őt minden szeretettel és erővel, amit megérdemel” – emlékezett vissza Goldberg a színészi karrierje kezdetére. S bár abban az évben nem nyerte el az Oscart, a Bíborszín sikere megszilárdította a pozícióját Hollywoodban, ás egy csomó más szerephez vezetett.

Apácaként a csúcson

Például ott volt a Spiclik, sipirc (1986), a Betörő (1987), a Végzetes szépség (1987), a Clara szíve (1988) vagy az Országúti vagányok (1989), de egyikkel sem aratott sikert, úgy tűnt, a Bíborszínnel ígéretes kezdést mutató színésznő nem tud sztárrá válni. Ó, dehogynem tudott.

Goldberg karrierje ugyanis egy újabb hatalmas ugrást tett, amikor 1990-ben nagy szerepet kapott a Ghostban. Mae Brown, egy médium szerepét játszotta, aki segít egy halott férfinak (Patrick Swayze) kommunikálni az élő szerelmével (Demi Moore).

Goldberg vicces és szívből jövő alakításáért mindenki odáig volt, a Ghostért pedig már megkapta az Oscar-díjat is a legjobb női mellékszereplő kategóriában, így tagja lett az igen kevés embert számláló EGOT-klubnak, akik egyaránt elnyerték az Emmyt, a Grammyt, az Oscart és a Tonyt.

A Ghost sikere Goldberget a hollywoodi A-kategóriás sztárságba katapultálta, és továbbra is sokféle szerepet vállalt olyan filmekben, mint a szintén kasszasiker Apáca-show (1992) és annak 1993-as folytatása, valamint A játékos (1992), a Made in America (1993), a Corrina, Corrina (1994) vagy Az oroszlánkirály (1994), amelyben Shenzit, a hiénát szinkronizálta. Az Apáca-show második részéért egyébként 12 millió dolláros gázsit kapott, emiatt pedig egy rövid időre ő lett a legjobban fizetett színésznő Hollywoodban. Népszerűségét az is jól jelzi, hogy négy alkalommal is ő volt az Oscar-gála házigazdája (1994-ben, 1996-ban, 1999-ben és 2002-ben).

Fontosabb témák

Whoopi később azt is bebizonyította, hogy nemcsak tehetséges színésznő, hanem a társadalmi kérdések hangos szószólója, illetve elismert televíziós műsorvezető is lett. 2007-ben indult népszerű talkshow-ja, a The View, ezt a platformját pedig arra használta, hogy olyan témákat boncolgasson vendégeivel, mint a politika, az egyenlőség és a mentális egészség. „Felelősséget érzek azért, hogy olyan dolgokról beszéljek, amelyek fontosak. Ha van egy komoly felületed, és nem használod arra, hogy másokat emelj fel vele, vagy beszélgetéseket indíts, akkor mit is csinálsz valójában?” – magyarázta egy 2009-es interjúban.

Az ezredforduló után a színészi karrierjében már nem tudta hozni a korábbi sikereit, azóta olyan, említésre érdemes filmekben tűnt fel, mint az Észvesztő (1999), az Üldözési mánia (2001), a Star Trek: Nemezis (2002), a Toy Story 3 (2010), a Muppets (2011), a Tini nindzsa teknőcök (2014), Az öt kedvenc (2014) vagy a Till – Igazságot a fiamnak (2022). Gyakran játszotta önmagát filmekben, sorozatokban, sőt, feltűnt a Halálként (Talpig majom) és Istenként (Egy kis Mennyország) is.

A fókusz tehát máshova került, a tévézésre, és azóta is ott érvényesül a leginkább.

Férjek, pasik, abortuszok

Goldberg eddig háromszor mondta ki a boldogító igent. 1973 és 1979 között Alvin Martin drogfüggőségi tanácsadóval volt házas; 1986 és 1988 között David Claessen operatőrrel; 1994 és 1995 között pedig Lyle Trachtenberg szakszervezeti szervezővel. Rajtuk kívül élettársi kapcsolatban élt a színész Frank Langelléval és a drámaíró David Scheinnel, illetve az exei között szerepel Michael Visbal üzletember, Jeffrey Cohen fogorvos, Edward Gold operatőr, valamint Timothy Dalton és Ted Danson színészek.

Whoopi kijelentette, nem akar többé az oltár elé állni: „Vannak, akiknek nem az a sorsuk, hogy megházasodjanak, és nekem sem az. Biztos vagyok benne, hogy sok ember számára csodálatos dolog.”

Egy 2011-es interjúban azt is elmagyarázta, hogy soha nem volt szerelmes a férfiakba, akikhez hozzáment. „

Tényleg elkötelezettnek kell lenned irántuk. Bennem azonban nincs meg ez. A családom iránt vagyok elkötelezett.”

1974. május 9-én Goldbergnek született egy lánya, Alexandrea Martin, aki szintén színésznő lett, mellette pedig producerkedig. A lányán keresztül Goldbergnek három unokája és egy dédunokája van.

Volt egy fiatalkori abortusza is, az 1991-ben megjelent The Choices We Made: Twenty-Five Women and Men Speak Out About Abortion című könyvben beszélt erről. Elmondása szerint 14 évesen egy fogas segítségével szakította meg a terhességét, illetve 25 éves korára hat vagy hét abortusza volt, és a fogamzásgátló tabletták sem tudták megakadályozni a teherbe eséseit.

Azt is bevallotta, hogy egykor aktív drogfüggő volt, illetve azelőtt is marihuánát szívott, mielőtt 1991-ben átvette a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Ghostért.

Szerencsére mindezt mega mögött tudta hagyni, azzal pedig soha senki nem vádolta a karrierje során, hogy ne lenne önazonos. Ahogy Goldberg maga is fogalmazott egyszer: „A legnagyobb dolog, amit megtanultam ebben az iparágban, az az, hogy soha ne add fel azt, aki vagy! Mindig mutasd meg magad, tanulj tovább, és bízz abban, hogy a befektetett munka meg fog térülni!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Megint senkiháziak kezében van a popszakma” – Visszatért a Sziget Prodidzsáj Petije
Janklovics Péter újra a fesztivál reklámarcaként szerepel. Új videójában beolvas Gerendai Károlynak, de később azért kér tőle 11 VIP hetijegyet.


Tizenhat év után egy zseniális marketingfogással tért vissza Prodidzsáj Peti: Janklovics Péter új videójában ismét a Szigetet reklámozza, és még a szállóigévé vált mondatát is újra elsütötte.

A közösségi oldalakon megjelent videóban a humorista éppen a "Kisnagyság" magazin címlapfotózásán vesz részt, amikor telefonon hívják. Nem is akárki keresi: Gerendai Károly, a Sziget alapítója, aki nemrég váratlanul újra a fesztivál élére került. Meghallva a nevét Janklovics azt suttogja:

„megint senkiháziak kezében van a popszakma”.

Gerendai vélhetően egy újabb reklámszerep miatt hívta fel a humoristát, aki azonban elutasítóan válaszol:

„Nem én lettem ismert a Sziget-reklámok Petijeként, hanem a Peti-reklámok Szigeteként lett ismert a kis fesztiválotok! Hát, ne üljünk már fordítva a pincsikutyán, Károly!”.

Janklovics ezután azzal viccelődik, hogy ő már „sokkal nagyobban” van, hiszen negyven-ötven fős művelődési házakat is megtölt, sőt, már a „Kossuth-díj várományosa”. Le is teszi a telefont, mondván neki nincs erre ideje. Végül kséőbb visszahívja Gerendait és kér tőle 11 VIP hetijegyet a fesztiválra.

A humoros jelenet egyértelműen a Sziget megújulását ünneplő kampány része, hiszen a fesztivál nemrég jelentette be, hogy ismét magyar irányítás alá került, és Gerendai Károly stratégiai vezetésével készülnek a 2026. augusztus 11-15. közötti rendezvényre.

Janklovics Péter 2009-ben volt a Sziget ikonikus reklámarca a „Prodidzsáj” és „Fátboy slim” féle kiejtéseivel. Ha már homályosan emlékszel arra a bizonyos reklámvideóra, íme:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nehéz megértőnek lenni az Észbontók szereplőivel, amikor abban sem biztosak, hogy az ember emlős
Az észbontókon a legegyszerűbb kérdések is kifognak, de ennél is ijesztőbb, amikor úgy jutnak el a helyes válaszig, hogy közben a legvadabb képtelenségeket hordják össze.


12. évadához ért a népszerű műsor, ám két nagy változás is történt amióta utoljára láthattuk. Egyrészt a Viasatról átköltözött a TV2-re, másrészt új műsorvezetőt is kapott az RTL-től átigazolt Szépréthy Roland képében. Ha valakinek nem lenne meg, ő volt az a srác, akit minden látható indok nélkül beültettek a Sztárboxban Kokó mellé "szakértőnek", és állandóan pizsamában volt.

Mondjuk a hálóöltözetek iránti vonzódását itt is megtartotta.

A műsor elején egy teljesen indokolatlan kisfilmet láthatunk arról, hogy Szépréthy Roland botcsinálta Jack Sparrow-ként hajókázik a tengeren, de kap egy küldetést, aminek lényege, hogy némit csetlés-botlás árán eljut a stúdióba, ahol bekonferálja az Észbontókat.

A műsor különösebben nem bonyolult. Hétfőtől péntekig tart egy-egy etap, amiben adásról adásra sztárvendégek mérkőznek meg az egymillió forintos fődíjért. Az első héten Ördög Nóra Liptai Claudiával alkot párost, míg Till Atilla mellé Megyesi Balázst tették, a Kincsvadászok műtárgyszakértőjét. Mindkét celebpáros mellé jár egy "észbontó" páros. Nóráék Janit kapták – akinek erősége a csajozás, gyöngesége a tájékozódás – és Attilát – erőssége az autósport, gyengesége a történelem.

A fiúknak a celeb világban jártas, de a matematikával hadilábon álló Linda, és a főzésben erős, idegennyelvben gyönge Eperke jutott.

A játék lényege, ha valaki nem látta volna még, hogy a civil versenyzők mindig kapnak egy műveltségi kérdést, a celebeknek pedig azt kell megtippelni, hogy jó vagy rossz választ adnak-e. Ha bejön, akkor 100 pontot kapnak.

Később van egy olyan forduló, ahol a hírességeknek kel megválaszolni néhány nem különösebben nehéz kérdést, és a végén a "mindent vagy semmit" kört. A versenyzők itt az egész addig gyűjtött nyereményüket kockáztatják.

Alapvetően nem vagyok híve az olyan műsoroknak, amelyek mások nyomorából csinálnak műsort, még akkor sem, ha az lelki nyomor.

Mindenki tévedhet, bárki kaphat olyan kérdést, amire nem tudja a választ, sőt egyenesen butaságot mond rá.

Ehhez jön még a mesterséges helyzet, amikor stúdióban, kamerák előtt kéne okosnak lenned. Ilyen szituációban sokszor akkor sem jut eszébe az embernek a helyes válasz, ha amúgy tudja. De közben szeretné védeni az arcát, ezért próbál minden áron mondani valami okosat, ami persze kontraproduktív.

Sosem pártoltam az elefántcsonttorony-mentalitást. Nem állítom, hogy én nem kerülhetnék ilyen helyzetbe. Ha például a társadalmi szerződésekről kéne valamiféle kérdést megválaszolnom, simán el tudom képzelni, hogy összekeverném Hobbes és Locke tanait.

Na de hogy állja meg az ember kacaj nélkül, ha olyan egyszerű állítások is zavarba hozzá őket, hogy emlős az ember, vagy hogy Mózes kosaras volt?

És ami a legmegdöbbentőbb, hogy az ember emlőssége kérdésében végül eljutnak a helyes válaszig, de úgy, hogy az oda vezető út minden elemében rossz.

Elhangzik, hogy az ember nem lehet emlős, mert azok a víz alatt élnek, vagy nem is igaz, mert azok a kétéltűek, mint az anakonda és a teknős, az ember nem emlős, mert nem vagyunk kétéltűek, a víziló viszont nagyjából az.

Amikor mindeme okfejtések után arra jutnak, hogy az ember mégiscsak emlős, ők csodálkoznak a legjobban. A döntő érv: azért vagyunk emlősek, mert nekünk megadatott a szárazföldi légzés képessége.

Mosolyogtató volt, amikor Tilláék észbontói a következő állítást kapták:

"Nánási Pál lesifotókat készített Ördög Nóráról, mielőtt szerelmesek lettek egymásba." Nóra bevallotta, ő nem tud ilyentől, de ez nem zárja ki. Palit kéne megkérdezni.

Tilla és Balázs úgy ítélték meg, a "hamis" a jó válasz, és ezt tudni is fogják a versenyzők. Ehhez képest Linda és Eperke nagyon gyorsan és magabiztosan rávágták, hogy igaz. Linda olvasott is erről az újságban, maga Ördög Nóra beszélt róla több interjúban.

Szegény Nánási Pált mostantól egy ország fogja lesifotósnak tartani, de ez legyen az ő baja.

Ez így megy egy órán keresztül. A műsorvezető és a celebek jókat rötyögnek, és bármennyire is próbál az ember humánusan hozzáállni, ennyi emberi butaság láttán nehéz megőrizni a komolyságot.

Amit hiányolok a műsorból, hogy nem láthatjuk, miként reagálnak az észbontók maguk, amikor kiderül, hogy jó vagy rossz választ adtak. Az még hozhatna érdekes szituációkat.

Az Észbontók nem az a vetélkedő, amit napról napra követni szeretnék. A poénok nem túl erősek, a műsorvezető érezhetően még botladozik a szerepében, néha ki is zökken belőle, Liptai Claudia kicsit ironikusan meg is jegyezte egy ponton, amikor Roli épp azt hangsúlyozta, hogy ő a műsorvezető:

"Ezt nem mondani kell, csinálni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Predator: Halálbolygóban ezúttal a csápos űrvadász a főhős, aki a filmtörténelem talán legkegyetlenebb bolygóján talál rá az üdvösségre
Szadista szörnyek, szószátyár szintetikusok, cuki majomszerű lények és rengeteg akció – a családbarát Predator-film mégis működik!


Nagy utat járt be a földönkívüli csáprágós, rasztás, techzseni vadász, mire eljutott odáig, hogy immár teljes szívvel neki drukkoljunk egy róla szóló egész estés mozfilmben.

1987-ben Arnold Schwarzenegger őserdőben harcoló zsoldoscsapatát filézte ki először, végül az Osztrák Tölgy küldte őt a másvilágra (Ragadozó). 1990-ben már Danny Glover gyűrte le nagy nehezen Los Angeles forrongó betondzsungelében (Ragadozó 2). 2004-ben és 2007-ben alien xenomorph-ok ellen küldték őket csatába, de bár ne tették volna, vagy legalább ne így (Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen 1-2). 2010-ben Antal Nimród végre elhagyta a Földet, és egy vadászbolygón eresztette össze mindenféle humanoid gyilkossal az űrvadászokat (Ragadozók). 2018-ban az első rész Hawkinsa, Shane Black próbált laza, poénos és véres menetet kreálni (ismét a Földön) a yautják kontra emberek örök rangadóból, sajnos sikertelenül (Predator: A ragadozó). 2022-ben Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10) végre egy remek frissítést eszközölve a 18. századi Észak-Amerika komancs őslakosai ellen küldte a láthatatlan hörgőt (Préda), majd idén egy kiváló animációs szkeccsfilmben gondolta tovább a lények múltbeli (viking-, szamuráj- és világháborús közeg) látogatásait (Predator: Gyilkosok gyilkosa).

Így érkezünk el végül a Predator: Halálbolygóhoz, Dan Trachtenberg második élőszereplős, de amúgy harmadik Predator-filmjéhez, amelynél lépett egy igen merészet.

A fent felsorolt eddigi darabokat látva érthető módon nem próbált ismét egy sima vadászatot rendezni, amelyben valamely kor embere küzd meg egy vagy több yautjával (így hívják a fajukat, a kiejtés pedig: jaucsa), hogy a fináléban végül hatalmas áldozatok árán, de leküzdjék őt. Erre már ott volt egy kigyúrt katona (Arnie), egy kemény zsaru (Glover), egy kiismerhetetlen zsoldos (Adrien Brody), egy csapat kattant katona, na meg egy ravasz és fürge komancslány (Amber Midthunder).

Trachtenberg, ahogy az eddigi Predator-filmjeiben, ezúttal is szerette volna megmutatni ezen univerzum egy újabb szegletét, így lett tehát először egy Dek nevű yautja a főhős, hogy kapjunk egy másik nézőpontot is végre. Dek ugyanis nem nőtt akkorára, mint fajtársai, apja is csenevésznek, gyengének tartja (Süsü, te vagy az?), ezért Dek „normális” bátyját, Kweit bízza meg a likvidálásával. Kwei azonban esélyt ad neki, s elküldi öccsét a beavató vadászatára, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Ezzel viszont kivívja apja haragját, aki megöli Kweit. A dühtől fortyogó Dek így elindul a Genna bolygóra (amit a rendkívül agresszív flórája és faunája miatt „halálbolygónak” is hívnak), hogy elhozza a legádázabb, megölhetetlennek gondolt lény, a Kaliszk trófeáját, és bosszút álljon az apján a fivéréért. A Genna pedig nem hazudtolja meg magát, azonnal lények százai törnek Dek életére.

Majd talál egy félbevágott szintetikust, Thiát (Elle Fanning), aki a helyismeretével meggyőzi, hogy vigye magával az útjára. Így kapunk egy feledhetetlen filmes párost a yautjával és a hátán cipelt félrobottal.

A Predator: Halálbolygó azért merész, mivel Trachtenberg minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy magára haragítja majd a legádázabb Predator-őrülteket, akik azt várják sokadszora is, hogy egy yautja legyen kíméletlen, és öldösse az embereket, akik végül felülkerekednek rajta. Ő azonban egy kissé családbarátabbá varázsolta a hangulatot. Mivel emberek nincsenek a történetben (csak yautják, szintetikusok és mindenféle szörnyek/lények), ezzel elintézte, hogy ne legyen véres a film, amely így több korosztály számára is simán befogadható. Hozzá kell tenni, hogy John McTiernan az első rész készítésekor a tinédzserfiúkat lőtte be célközönségként a megnyúzott emberekkel, átlyuggatott katonákkal és gerinckitépéssel egyetemben, de hát azok más idők voltak.

A Halálbolygóban Trachtenberg inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fi-kalandfilmjeit idézte meg egészen kiválóan, amelyhez elképesztő állatokat és növényeket álmodtak meg.

Talán még nem volt a filmtörténetben ilyen kegyetlen bolygó, mint a Genna (a Pandorát mindenesetre keresztbe lenyelné), ahol minden percben, mindenfelől érkezhetnek az egyre agresszívebb életformák.

Ilyen hely kell egy yautjának.

A forgatókönyv ugyanakkor nem szűkölködik a humorban sem, ami végülis nem idegen a franchise-tól (Predator: A ragadozó…, de már az első részben is ott voltak Hawkins szexviccei, vagy Schwarzenegger ütős egysorosai), de családbarát poénokkal még nem nagyon próbálkoztak korábban. Talán el is bírt volna ebből kevesebbet a sztori. A Picur nevű majomszerű lény például tartogat számunkra néhány cringe-pillanatot, ám szerencsére végül ő is megkapja a maga helyét a történetben.

Dek és Thia azonban mindenért kárpótolnak. Különösen jó volt látni egy yautja személyiségfejlődését, a más nézőpont üdítő újítás a franchise-ban.

Illetve az olyan kiváló ötletek is, amikor például Dek a technika híján a faunát használja fegyverként a gazok ellen.

A Predator: Halálbolygó kapcsán tehát ne az eddigi Predator-filmek atmoszféráját várjuk. Legyünk nyitottak, ezt pedig Trachtenbergék alaposan meghálálják, mivel a furcsaságai és időnkénti idétlenségei ellenére egy kifejezetten szórakoztató, pörgős és látványos darabról van szó. Trachtenberg pedig vigye csak tovább, tovább és még tovább ezt az univerzumot, mivel sosem lehet tudni, mivel áll elő legközelebb, és ez adja a franchise-építésének savát-borsát-izgalmát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk