HÍREK
A Rovatból

Deutsch Tamás az OLAF-hoz fordul a Cseh Katalin ellen felmerült vádakkal

A fideszes EP-képviselő korábban már megígérte, hogy így fog tenni az uniós pénzekkel való állítólagos visszaélések kapcsán.


Beadvánnyal fordul az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Deutsch csak korábbi ígéretét váltja be, hisz nemrég bejelentette, hogy szeretné kivizsgáltatni Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselőjének uniós támogatási ügyeit. A beadványban az áll:

Európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt kívánok bejelentést tenni az Európai Csalás Elleni Hivatalnál.

Az ügy előzménye, hogy a Bennfentes.hu oldal június 20-án arra jutott, hogy Cseh Katalin is érintett lehet egy Anonymus álarcos videóban bejelentett csalásban, amelyben a feltételezések szerint az ő cége és ún. „haveri cégek” révén több milliárd forint európai uniós támogatást és több százmillió forintnyi közbeszerzést is elnyerhetett.

A kormányközeli médiában hetek óta téma a momentumos képviselő uniós támogatása, annak ellenére, hogy túl sok érdemi információ nem derült ki azóta. A Momentum egyes politikusai azonban összefüggést látnak a kormány számára kellemetlen Pegasus-ügy, és a szinte egy időben kipattant, Cseh Katalin körüli pénzügyek megjelenése között.

Deutsch szerint Cseh ügyében „umbulda, visszaélés, pénzlenyúlás, saját zsebre dolgozás” történt, szerinte fennáll a csalás és szándékos megtévesztés gyanúja, ezért fordul az OLAF-hoz.

Cseh Katalin azonban korábban azt mondta: „a fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket, és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született. Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság.” Szerinte

van abban valami megmosolyogtató, amikor a Fidesz emleget OLAF-vizsgálatot, már csak azért is, mert az elmúlt években pont a Fidesz volt az, aki mindent megtett, hogy ellehetetlenítse az uniós ellenőrzéseket. De legalább most beszélhetnek a fideszesek az OLAF munkatársaival Tiborcz Istvánról, az Elios-ügyről és a többi, kormányközeli visszaélésről.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.


„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén

„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

- tette hozzá Trump.

Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.

Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.

Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.

„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.

Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: