KÉK HÍREK
A Rovatból

Decemberben mentőautóból szóló Jingle Bells-szel csalt mosolyt az emberek arcára a mentős, aki hétvégén halt szörnyet az M3-ason

Az RTL információi szerint a 2003 óta mentősként dolgozó férfi a gyerekeihez indult, amikor a tragédia bekövetkezett.


Ahogy arról korábban írtunk, mentősként dolgozott az a férfi, aki Kerekharaszt térségében szörnyet halt egy balesetben az M3-as autópályán vasárnap.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közösségi oldalán emlékezett meg róla: „Tragikus autóbaleset következtében elveszítettük Kollár Márk mentőápoló Bajtársunkat, aki 2003 óta volt az Országos Mentőszolgálat elkötelezett tagja” – olvasható a posztban.

A bejegyzésben így írtak róla: Márkot nemcsak kiváló mentődolgozóként, hanem életvidám, derűs emberként ismertük. Szakmailag felkészült, precíz és megbízható volt – olyan bajtárs, akire mindig lehetett számítani.

„Decemberben, ha éppen nem kellett rohanni, hangosan szólt nála a Jingle Bells a mentőautóból, így kívánt boldog karácsonyt a járókelőknek. Sok embernek csalt mosolyt az arcára, integettek neki felnőttek, gyerekek, Ő pedig örült, hogy megmosolyogtatta az embereket”

– mesélték róla.

Olvasott, futott, túrázott, motorozott – élte az életet, miközben mindig másokra figyelt. Közösségük motorja volt: baráti szóval tartotta össze a csapatot. Aktív tagja volt a mentős „családnak”, és szeptemberben is újabb futóversenyre készült bajtársaival együtt – közölték.

A poszt megrendítő sorokkal zárul: „Most csend van. De ez a csend nem üres – tele van emlékekkel, nevetésekkel, közös pillanatokkal. És ezek az emlékek idővel talán segítenek majd átvészelni a hiányt. Személyiségének hatása, jelentősége szavakkal nem kifejezhető.”

Az RTL információi szerint a férfi éppen a gyerekeihez indult, amikor halálos balesetet szenvedett. A Híradó értesülései szerint a férfi 24 órás szolgálat után ült kocsiba, Balaton mellől indult Debrecenbe, de a sztrádán Kerekharasztnál kamionba csapódott. Egy szabadnapos tűzoltó és mentő sietett elsőként a segítségére, de a kollégájuk életét már nem lehetett megmenteni.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége segítséget ajánlott a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Varga Judit nem tett vallomást: megszüntették a Magyar Péterrel kapcsolatos állításai miatt indult eljárást
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség lezárta a Magyar Péter ellen személyi szabadság megsértése miatt indult eljárást. A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához.
DKA - szmo.hu
2026. április 27.



Bizonyítottság hiányában megszüntette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt az eljárást, amely Varga Judit volt igazságügyi miniszter egy interjúban tett állításai miatt indult Magyar Péter ellen – írja az Index.

A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához,

Varga Judit pedig nem tett vallomást.

Az eljárás Tényi István 2024. március 27-i feljelentése nyomán indult, miután Varga Judit a Hajdú Péternek adott interjúban súlyos vádakat fogalmazott meg volt férjével szemben. Az interjúban a volt miniszter többek közt arról beszélt, hogy házasságuk alatt Magyar Péter egy alkalommal bezárta őt egy szobába, ahonnan csak a gyermekeitől kért segítséggel tudott kijutni.

A nyomozás során ezt az állítást nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani, és az ügyben korábban rendőri intézkedés sem történt.

A feljelentés személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt történt. Ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda először elutasította, ám a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség ezt a határozatot hivatalból felülvizsgálta. Az ügyet végül 2024 decemberében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vette át, amely most lezárta a nyomozást. A határozat indoklása szerint nem maradt olyan további eljárási lépés, amely hozzájárulhatna a tényállás tisztázásához.

Mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, az eljárást megszüntették.

Varga Judit a kegyelmi botrány kirobbanása után, 2024 februárjában jelentette be visszavonulását a közélettől. Röviddel ezután volt férje, Magyar Péter a politikai színtérre lépett, és nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Varga Judit a Schadl–Völner-ügybe történő állítólagos kormányzati beavatkozásról beszél. A felvétel nyilvánosságra hozatalát követő napon jelent meg a Varga Judittal készült interjú.

Magyar Péter többször is bírálta az ügyészség eljárását, és a vele szembeni eljárásokat kreált ügyeknek nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A szomszéd kamerája rögzítette a négygyermekes apa halálát, órákkal azután, hogy kibékült feleségével
A 35 éves férfi öngyilkos lett, pedig este még a kapcsolatuk rendezéséről beszélt feleségével, akinek megígérte, hogy megváltozik.


Pár órával azután, hogy újrakezdést ígért feleségének, a 35 éves, négygyermekes J. Ádám Somoskőújfalun egy villanyoszlopon vetett véget az életének szombat hajnalban. A tragédiát egy közeli ház biztonsági kamerája rögzítette az elejétől a végéig – írta a Blikk.

A helyszínnel szemben lakó nő szokatlan zajokra ébredt reggel. Az asszony a rossz közbiztonság miatt szereltetett fel kamerákat a házára.

A felvételeken az látszik, hogy éjjel fél 3-kor egy férfi alsónadrágban és zokniban felmászik az egyik villanyoszlopra, majd egy kötéllel felakasztja magát.

Ádám péntek este még a feleségénél, Alexandránál volt, akivel a kapcsolatuk rendezéséről beszélgettek. A férfi segítséget kért és ismét megígérte, hogy megváltozik. Egy telefonos üzenet után azonban sietve távozott. Mielőtt elment, annyit mondott: „Tíz perc múlva itt vagyok”, de soha többé nem tért vissza.

A pár kapcsolata évek óta viharos volt. Miután megszületett a harmadik közös gyermekük, Ádám megcsalta a feleségét, ami után szétköltöztek. A férfi rendszeresen visszajárt a családjához, de a találkozásaik sokszor veszekedésbe torkolltak.

Egy barátja szerint Ádám az utóbbi időben drogproblémákkal küzdött, rossz társaságba keveredett, a hangulata és a fizikai állapota pedig szélsőségesen ingadozott az elmúlt hetekben. A feleségével való utolsó beszélgetése során újrakezdést ígért.

A felesége a találkozásuk után elaludt, reggel a rendőrök csengetésére ébredt, tőlük tudta meg, mi történt.

„Akkor nekem most nincs apukám?” – kérdezte az anyjától a nő korábbi kapcsolatából származó kilencéves lánya, aki saját apjaként szerette Ádámot, miután meghallotta a beszélgetést.

A legkisebb fiú, a négyéves Attila azóta is folyamatosan kéri az anyját, hogy hívja haza az apját. Alexandra ilyenkor csak annyit tud válaszolni: „Apa most már fentről vigyáz ránk.” Az özvegy azt mondja, most csak a gyerekek adnak neki erőt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák” – szörnyű tragédia történt Shakira közelgő koncertjének előkészületei közben
Egy munkás életét vesztette a Rio de Janeiró-i Copacabanán, Shakira ingyenes koncertjének színpadépítése közben. A többiek próbáltak segíteni rajta, de az életét nem tudták megmenteni.


Tragédia történt a világhírű énekesnő, Shakira közelgő ingyenes Rio de Janeiró-i koncertjének előkészületei közben. Életét vesztette egy stábtag a Copacabana strandon felállított színpad építése közben.

Az előkészületek már napok óta folytak, a baleset pedig vasárnap történt, amikor egy technikus súlyos sérüléseket szenvedett egy emelőrendszerben.

„Az emberek azt mondták, hogy egy férfi beszorult alá. Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák”

– idézte egy helyi lakos, Antonio Marcos Ferreira dos Santos szavait a Metro.

A férfit kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A stáb hetek óta dolgozott a hatalmas ingyenes koncert összeállításán, amelyre Shakira május 2-i fellépésére több mint egymillió látogatót vártak.

A koncertet szervező Bonus Track egy nyilatkozatban erősítette meg, hogy „sajnos a technikus a kórházban elhunyt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szándékosan gázolt el egy biciklis futárt: örökre eltiltották a vezetéstől, de nem kell börtönbe mennie
A sofőr még 2021-ben került konfliktusba a futárral, akit a bíróság szerint szándékosan ütött el. A 28 éves férfi első fokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de enyhítésért fellebbezett.


Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és örökre eltiltották a vezetéstől azt a 28 éves férfit, aki 2021-ben szándékosan elgázolt egy biciklis futárt Budapesten.

A bíróság első fokon felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki (egy év öt hónap, a végrehajtását három évre felfüggesztve). Az ítélet nem jogerős, mert a sofőr enyhítésért fellebbezett – derült ki RTL Híradó vasárnapi adásából.

A két férfi 2021. október 28-án a belső-erzsébetvárosi Dob utcában került konfliktusba, miután az autós a forgalommal szemben haladt, és ráhúzta a kormányt a kerékpárosra. A futár utána ment, hogy tisztázza a történteket. A gázolás már a szomszédos Kisdiófa utcában történt, ahol az autós a mellette álló biciklisre rántotta a kormányt és gázt adott. A futár súlyosan megsérült, lábtörést szenvedett.

A bíróság az ügyészség vádja alapján megállapította, hogy

nem közlekedési baleset történt, hanem a sofőr szándékosan okozott sérülést a biciklisnek.

A férfi a bíróságon azzal próbálta magyarázni a tettét, hogy miután rájött, rossz irányból hajtott be az egyirányú utcába, csupán meg akart fordulni, ekkor ütötte el véletlenül a biciklis futárt. Ezt a verziót azonban egy másik autó fedélzeti kamerájának felvétele cáfolta.

A rendőrség a sofőrt a helyszín közelében elfogta, a Fővárosi Főügyészség pedig 2023-ban súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene. Az ügyészség akkor végrehajtandó börtönbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kért a férfira.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk