HÍREK
A Rovatból

Debrecen lesz a vidék fővárosa, továbbá Magyarország második fővárosa

Miközben Budapesten szinte minden fejlesztést törölt a kormány, Lázár János egy sor vidéki beruházást jelentett be, igaz, pénz ezekre sincs.


Erős interjúval jelentkezett a makói Rádió7-ben Lázár János. Az építésügyi és közlekedési miniszter a beszélgetés során bírálta a jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármestert. Többek között azt mondta: „Semmi keresnivalója a városvezetésben annak, aki szerint két férfi nevelhet egy gyereket”.

Ezen kívül azonban nagyívű tervekről is beszélt a tárcavezető. Lázár többek között azt mondta:

Debrecen a vidék fővárosa lesz, továbbá Magyarország második fővárosa.

Felidézte, hogy a közelmúltban az volt a jellemző, hogy forráshiány miatt több építési és fejlesztési projektet személyesen neki kellett leállítania. Szerinte azonban mostanra eljutottak odáig, hogy néhány tucat beruházás tervezéséről és megkezdéséről érdemben tudott tárgyalni a kabinet – írja a Világgazdaság.

Tervei között szerepel, hogy a munkaerő könnyebben elérje Debrecent, ezért úgy fogalmazott:

„Minden út Budapestre vezet, Szegedről könnyebb eljutni a fővárosba, mint Debrecenbe. Ezért ha úgy tetszik, egy Debrecen–Szeged-hidat létesítünk.”

A portál felsorolja a Lázár által bejelentett új beruházásokat is:

  • Berettyóújfalú és Békéscsaba között a 47-es út négysávosítása.
  • Új, szintén négysávos Tisza-híd épül Szeged és Hódmezővásárhely között.
  • Négysávos utat vezetnek a Hódmezővásárhely–Orosháza–Békéscsaba–Debrecen viszonylatban.
  • A Szeged és Debrecen közötti út Mezőberényig van rendben, onnan járhatatlan. Ezt is meg kell csinálni.
  • Kecskemét és Békéscsaba között is lesz egy négysávos út.
  • Algyőnél fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát mintegy két kilométer hosszan. Ennek köszönhetően az Algyő–Hódmezővásárhely és a Szeged–Hódmezővásárhely teljes egészében elérhető lesz kerékpárral.
  • A Nagyfán működő börtön megközelíthetőségét is javítani kell, mert ennek a jelentősége megnőtt a migráció kezelése kapcsán. Az ide vezető utat az algyői hídtól szintén felújítják.

A felsorolásból jól látható, hogy míg Budapesten a miniszter inkább a projektek kikukázásában gondolkodott, az ország keleti felén számos új fejlesztést jelentett be. Beszélt többek között egy hídépítési programról is, aminek keretében hidakat építenének Magyarcsanád és Csanád között, Kiszombor és Makó között, Szegeden és Mohácson is.

Lázár János szerint egy képzeletbeli vonalat lehet felhúzni Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét és Debrecen között, amelytől délre szabad kapacitások vannak. Tehát Baranya, Somogy, Bács és Csongrád megyék déli részei a potenciális célpontok. A miniszter szerint a kormánynak nagy tervei vannak Szegeddel, és nagy érdeke, hogy fejlődjön a város. Ennek kapcsán beszélt arról is, hogy a jövőben Szeged és Hódmezővásárhely „összenő”, ikervárosok lesznek.

„Nekem az a feladatom, hogy kevesebb forrásból többet építsek, és hogy logikusabban használjam fel az erőforrásokat. Pénzből mindenki tud építeni, ezért kár lenne miniszternek lennem. Sokkal izgalmasabb ugyanezt pénz nélkül csinálni”

– fogalmazott a tervek kapcsán a miniszter.

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár korábban élesen bírálta Lázárt, amiért leállíttatja a budapesti közlekedési beruházások nagy részét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Budaházy György inzultálta a tüntető diákokat – Hadházy Ákos szerint a Fidesznek szüksége van „a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre”
A független országgyűlési képviselő szerint nem véletlen, hogy – K. Endrével együtt – Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmusért elítélt szélsőjobboldali figurának is.


Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által indított keddi tüntetéssorozat, ezúttal is a Ferenciek terén, immár ötödik alkalommal a képviselő távollétében. A demonstrálók nemcsak a „technofasiszta” törvények ellen tiltakoztak, hanem a 14 milliárd forintos augusztus 20-i állami tűzijáték megtartása ellen is – írta korábban az Index.

A civilek által szervezett akción mintegy 100-150 ember vett részt. A szervezők kevesebb beszédet, inkább interaktív programokat – plakátkészítést, újságtépkedést – terveztek. A tiltakozók szerint miközben kórházakban és iskolákban súlyos problémák vannak, az állam milliárdokat költ egyetlen estére látványosságra.

A menet közben a résztvevők forgalmat akadályoztak, énekeltek és skandáltak. „Az elmúlt fél év kormányzásának egyetlen eredménye az volt, hogy több százezren kimentek a Pride-ra” – fogalmazott egy tüntető.

Útjuk során elhaladtak a Budaházy Edda-féle Szkíta kézművesbolt előtt, amelynek tulajdonosa korábban így gúnyolódott róluk, mikor azt írta: „Ezek a szerencsétlenek minden kedden itt mennek el az üzletünk előtt ordibálva: nem hagyjuk abba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, összesen ennyien vannak, és személyi állományukat tekintve kettes alá.”

Ezúttal azonban testvére, Budaházy György várta a tömeget.

Amikor a tüntetők megálltak, vitába keveredett a szervezővel, elvette az egyik „macskás fadíszt”, megpuszilta, majd a tömeg „mocskos Fidesz” skandálására így reagált: „Mocskos Tisza.” A konfliktus végül tettlegességig fajult, Budaházy lelökte az egyik szervezőt az üzlet előtti lépcsőfokról.

Erről csütörtökön posztolt Hadházy Ákos is, aki két következtetést vont le az eseményekből.

„1) A terrorizmusért jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházynak is Novák Katalin kegyelmezett meg. Ez az aktusa legalább olyan szégyenteli, mint a kegyelmi botrányban játszott szerepe.”

2) Nem véletlenül engedte őt ki a Fidesz. Szükségük van a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre a békés ellenzéki polgárok megfélemlítéséhez, különösen egy esetlegesen az eddigieknél is nyíltabban elcsalt választás esetén. Ez ellen egyetlen dolgot tehetünk: minél nagyobb létszámban folytatjuk a békés, de nagyon határozott ellenállást.”

Egyben meghirdette a következő tüntetés időpontját is, ami szeptember 2-án lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter egy kiugrott papot nevezett ki a londoni magyar nagykövet helyettesének
A Válasz Online szerint Németh Norbert püspök szeretett volna lenni, de elöljárói nem támogatták. Ezután a külügyminiszter egy fontos diplomáciai posztra nevezte ki.


Németh Norbert korábban hat éven át vezette a Pápai Magyar Intézetet, majd tavaly lemondott a rektori tisztségről. Ezt követően Székely János megyéspüspök egyéves szabadságot engedélyezett számára olaszországi tanulmányok idejére. A szabadságot azonban végül nem használta ki, hanem arra kérte a püspököt, hogy bocsássa el a papságból.

A korábbi szombathelyi pap teológiai és társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik. Diplomáciai tapasztalata annyi, hogy tanácsosi feladatokat látott el a szentszéki magyar nagykövetségen.

A Válasz Online információi szerint

Németh egyházi pályán is folytatni szerette volna a munkáját, és püspök kívánt lenni. A források szerint azonban „esetében magánéleti kockázatok merültek fel, így az elöljárók nem támogatták a püspökké válás felé vezető úton”.

Közben a londoni magyar nagykövetségen betöltetlen maradt a helyettes vezetői poszt, amelyet korábban Palóczi Péter látott el. Ő június végéig dolgozott ezen a poszton, majd kinevezték stockholmi nagykövetnek.

A Válasz Online szerint Szijjártó Péter rövid időn belül Németh Norbertet nevezte ki a londoni magyar nagykövet első beosztottjának.

A lap egyházi körökből származó információi szerint a külügyminiszter és Németh baráti kapcsolatot ápoltak.

A londoni magyar nagykövetség második emberének tisztsége komoly szakmai felkészültséget igényel. A nagykövet, Kumin Ferenc kormányzati, államigazgatási és diplomáciai tapasztalatokkal rendelkezik, a lap szerint azonban ez nem indokolja, hogy a helyettes vezetői posztot diplomáciai tapasztalat nélküli személy kapja meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor is megszólalt a munkácsi orosz rakétatámadásról
A miniszterelnök – Sulyok Tamással és Szijjártó Péterrel ellentétben – posztjában le is írta, hogy orosz támadásról volt szó. Ezen kívül beszámolt a kormányülés egyéb döntéseiről is.


Délután 5 óra után nem sokkal Orbán Viktor is posztolt az éjjel Munkácsot ért orosz rakétatámadásról. A miniszterelnök azt írta:

„A mai kormányülésen áttekintettük a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit. Utasítottam a belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására. Hála Istennek nem volt rá szükség.”

Hozzátette: Szijjártó Péter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlottuk a magyar kormány segítségét.

Orbán szerint a „béke irányába tett erőfeszítéseket, és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell. Csak a béke!”

Orbán Viktor tehát egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint a támadás Oroszország részéről érkezett. Mint arról korábban írtunk, Sulyok Tamás köztársasági elnök utólag törölte posztjából az „orosz támadás” szókapcsolat „orosz” jelzőjét, míg Szijjártó Péter csak „Ukrajnából érkező hírekként” utalt a magyarok által is lakott területet ért rakétatámadásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: