KULT

Deák Kristóf: Volt olyan jelenet, amikor mi is majdnem elsírtuk magunkat

Több interjút is adott az utóbbi hónapokban a friss Oscar-díjas rendező. Elmondta honnan jött az ötlet, és hogy Japánban is imádták a filmet.

Link másolása

A film ötlete Londonban született meg, amikor is az egyik lakótársa mesélt egy megrázó történetet a gyerekkorából. Ez nagyon megfogta, és úgy érezte, sok mindent ki lehet hozni belőle - olvasható a filmtekercs.hu-n. Először egy angol írótársával írta meg a forgatókönyvet, de nem kapt rá ott támogatást. De nem hagyta nyugodni a gondolat, és felmerült benne, hogy megpróbálja itthon. Elejétől a végéig átírta a forgatókönyvet a magyar viszonyokra és saját gyerekkorára, majd beadták a Huszárik-pályázatra, és nyertek vele.

A másik fő inspirációja egy gyerekkori élménye volt.

Édesanyja énekes is volt, ő is volt kórustag, de nem állandó és ez egy beteljesületlen vágya volt - mesélte a magyar.film.hu oldalnak. "Szerintem gyerekként a legerősebb élmény a zene, emlékszem, amikor a Rókatáncot először hallottam, legalább tízszer visszatekertem a kazettás magnón, azért is került be a filmbe."

Ráadásul neki is volt egy tanára, aki minden versenyeredményüket a magáénak akarta betudni. Folyamatosan szembesítette is őket azzal, hogy mi semmire nem mennének, ha ő nem lenne. Ugyanakkor a szülőkkel nagyon jófej volt, és senki nem értette, miért mennek haza sírva egyesek - derült ki az Origónak tavaly adott interjújából.

Deák Kristóf a 24.hu-nak azt is elmondta, hogy a Szamosi Zsófi által megformált tanárnő valós személy(ek)en alapult. A gyomron vágó mondat, “nem vagy elég jó” tényleg elhangzott a való életben is, a rendező lakótársával közölte ezt a megsemmisítő véleményt egyik tanára.

A film aztán tavaly megkezdte diadalmenetét, több fesztiválon is nyert. De amivel az Oscar-jelölés lehetővé vált, az a japán Shorts Shorts filmfesztivál volt.

"
A vetítés után az egyik japán néző mesélte nekem, hogy vele ugyanez megtörtént, csak ő hangszeren játszott

- tette hozzá.

Szóba került a film cselekményének ideje is. Szerinte az időtlenség azért volt fontos, mert ezt a történetet teljesen lehetetlennek tartja, a mobiltelefonok korában elmesélni, biztos másképpen terjedne az információ, máshogy történne az egész. Az eredeti sztori is a 90-es évek legelején történt, az ő gyerekkorom is körülbelül akkorra esik.

Még nem volt mobil, internet, többet játszottak, beszélgettek egymással a gyerekek.

"
Több ilyen pillanat is volt, az egyik, amikor a Zsófit alakító Gáspárfalvi Dorka elsírja magát. Ezt oly módon tudta megcsinálni, hogy mi is majdnem sírtunk

- olvasható a magyar.film.hu oldalon.

Deák Kristóf beszél a filmről

De miről is szól a film?

Azt mondanám, hogy az összetartás erejéről és fontosságáról szól. Arról, hogy mindannyian úgy születünk a világra, hogy képesek vagyunk empátiára, és arra, hogy mások problémáival együtt érezzünk, és próbáljunk rajtuk segíteni. Csak aztán ez valahol kiölődik belőlünk, és felnőttként már nem biztos, hogy annyira könnyen megtaláljuk a helyes utat, mint gyerekként. Úgyhogy érdemes odafigyelni arra, hogy a gyerekek természetesen, maguktól mennyire érzik azt, hogy mi az igazságtalanság

- mondta az Origónak.

A rendező szerint a Mindenki bemutatja, milyen ártalmatlannak tűnő dolgokkal lehet elrontani egy gyermeket, maga a történet a korrupcióval való szembesülés kezdetét mutatja be - olvasható a 24.hu-n.

Költségek

Bár a filmhez a Filmalap biztosított 10 millió forintot, a családi kasszából is hozzátettünk 1-2 milliót, kiegészítve azt. Erre a produkcióra a készítése alatt végig úgy gondolt, hogy személyesen, anyagilag is kockázatot kell érte vállalnia.

Forrás: blikk.hu

A film előzetese

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: