HÍREK
A Rovatból

David Pressman szerint a Budapest Pride résztvevői az ország legjobb hagyományait követve csatlakoztak a felvonuláshoz

Az amerikai nagykövet azt mondta, az LMBTQ-emberek diszkriminálása nemcsak az Egyesült Államokat és más országokat, hanem a magyarokat is aggasztja.


A Budapest Pride-on bátor, az emberi méltóság és az emberi jogok előmozdításáért dolgozó magyarok vonulnak fel – mondta David Pressman amerikai nagykövet a rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, az USA korábban harmincöt országgal együtt állt ki a Budapest Pride mellett, mert aggasztónak találták az LMBTQ-embereket célzó diszkriminatív törvények elfogadását Magyarországon.

Pressman reméli, hogy közös kiállásukra a magyar kormány is hallgat majd. Az amerikai nagykövet azt mondta, az LMBTQ-emberek diszkriminálása nemcsak az Egyesült Államokat és más országokat, hanem a magyarokat is aggasztja.

„Ez egy csodálatos ország, gazdag történelemmel. Olyan hely, ahol az emberek kiállnak és harcolnak a szabadságért. Azok az emberek, akik ma felvonulnak, ezt az ország legjobb hagyományai szerint teszik. Az Egyesült Államok kiváltságos, hogy mellettük lehet” – mondta Pressman.

Forrás: 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nem akar Hatvanpusztára költözni: Nem kívánom édesapám halálát, 85 éves, jó erőben van, és az övé
A miniszterelnök szerint a legendás birtok édesapja gazdasága, amit ő nem szeretne használni, hiszen neki nem olyan messze onnan van saját háza.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is. Ugyan a miniszterelnök kijelentette, hogy „egy politikus ne foglalkozzon üzleti ügyekkel, maximum gazdaságpolitikával és gazdaságfejlesztéssel”, de azért válaszolt a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésre.

Igaz, először álkérdésnek titulálta a felvetést, de aztán elmondta:

„Nem kívánom édesapám halálát, hogy tisztázzuk a dolgot. 85 éves, jó erőben van, dolgozik, és az övé.”

Hozzátette: „Nekem van Felcsúton saját házam, amiben lakom, ez körülbelül hat kilométerre lehet Hatvanpusztától.”

Újabb riporteri kérdésre megerősítette, hogy a birtok Orbán Győzőé, és kifejtette: „Az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi, állami gazdaság volt – én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán. Az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinált belőle egy gazdaságot, és az az övé.”

„Nézze, 62 éves vagyok. Van egy saját házam Budán, ott lakunk a feleségemmel, és van egy vidéki házam. Mire is volna még szükségem?”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Végignéztem az összes általános- és középiskolai osztálytársamat, hát én ott egy milliárdost se látok
Orbán Viktor az Ultrahangnak beszélt Mészáros Lőrincről és az oligarchákról. Azt is elmondta, mit gondol a nemzeti tőkésosztályról és a gazdagodás hátteréről.


Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatornának adott interjújában többek között arról beszélt, mit gondol a milliárdosokról, az oligarchákról és Mészáros Lőrincről.

A miniszterelnök azt mondta, megnézte, mi lett az általános és középiskolai osztálytársaiból. Mint fogalmazott: „Én ott egy milliárdost sem látok.”

Hozzátette, hogy három dolgot vár el azoktól, akik sok pénzt keresnek: tartsák be a törvényeket, fizessék be az adókat, és adjanak munkát az embereknek.

Arra a kérdésre, hogy sokak szerint az oligarchák világa teljesen eltávolodott a társadalom többségétől, Orbán azt válaszolta, neki nincs konkrét elképzelése arról, hogy milyen legyen a nemzeti tőkésosztály.

Azt is mondta, hogy „szamárság”, hogy a családtagjai és közeli barátai állami megrendelésekből gazdagodtak volna meg. Szerinte csak véletlen, hogy Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere.

Úgy látja, hogy a mai magyar tőkések körülbelül fele még 2010 előtt szerezte a vagyonát, ezért nem igaz az, hogy az ő kormányzása alatt jött volna létre a teljes magyar tőkésosztály.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ezüst hernyóselyem body, csipke széllel – ez is Novák Katalin államilag fizetett ruhatárában volt, amit ingyen megkapott
A volt köztársasági elnök két év alatt 32,5 milliót költött állami pénzből ruhákra. A Direkt36 szerint alig fizetett valamit, mégis vihette haza a méregdrága holmikat.


Ahogy arról korábban írtunk, Novák Katalin 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Direkt36 kiderítette, hogy 2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára.

Ezüst színű hernyóselyem body csipkés széllel – ez is szerepelt azok között a ruhák között, amiket Novák Katalin állami pénzből kapott. Csak 1,9 millió forint értékű ruháért kellett fizetnie, de ezekért is mindössze 575 ezer forintot kért tőle az állam.

Az RTL Híradója szerint kiderült az is, hogy a korábbi államfő a pápai audiencián nagy valószínűséggel azt a 210 ezer forintos fátylat viselte, ami szerepel a ruhalajstromban. II. Erzsébet királynő temetésére pedig egy 190 ezer forintos alkalmi kalap kerülhetett a fejére.

A beiktatása idején egy protokollszakértő szerint „nagyon rosszul öltözött, nagyon előnytelenül öltözött”, és valószínűleg nem voltak még meg a segítői.

A volt köztársasági elnök azóta kerüli a nyilvánosságot. Egy júniusi pódiumbeszélgetésen azt mondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.” Ekkor egy olyan ruhát viselt, amit annak idején 120 ezer forintért vásároltak neki.

A titkársága az RTL Híradónak azt írta, hogy a megvásárolt ruhák többségét „anonim módon eladományozta”. Azt is közölték, hogy „költségvetési forrásból soha nem vásárolt magán használatú ruházatot”, és hogy a használt ruhákért „a Sándor palota által megállapított értéken” fizetett.

A Direkt36 azt is megtudta, hogy Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök egy év alatt összesen 2 millió forintot költött öltözködésre.

A lemondott államfőnek egyébként a törvény szerint élete végéig jár a köztársasági elnöki fizetés, ami jelenleg bruttó 5,7 millió forint. Ezen kívül kérhet szolgálati lakást, autót, három fős titkárságot, és ingyenes egészségügyi ellátást is kap.

Az RTL Híradó teljes riportja Novák Katalin ruhatáráról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Lesz még belőlem ellenzéki politikus
A kormányfő szerint jó eséllyel túl fogja élni a mostani politikai korszakot is. Azt mondja, a tudomány és az üzlet nem érdekli, ő marad a közéletben, amíg csak tud.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor ezúttal az Ultrahang nevű YouTube-csatornán beszélt arról, hogyan képzeli el a jövőjét a politikában. A miniszterelnök elmondta, hogy nem tervezi elhagyni a közéletet, akkor sem, ha egyszer már nem lesz kormányfő.

Mint fogalmazott, tudatos döntés volt részéről, hogy nem az üzleti vagy a tudományos pályát választja, hanem marad a politikában, mert ez az ő szakmája. Azt is elmondta, hogy parlamenti képviselőként szeretne tovább dolgozni, amíg az emberek bizalmat szavaznak neki, és a pártja is jelöli.

Arról is beszélt, mikor jöhet el számára a visszavonulás ideje. Szerinte ez akkor történhet meg, ha az emberek már nem támogatják, ha ő maga elveszíti a lelkesedését, vagy ha olyan kihívások jönnek, amelyekre már nem tud megfelelő választ adni.

„Az nem kérdés, hogy lesz még belőlem ellenzéki politikus, mert most, hogy az emberi élet hossza egyre inkább kitolódik – most 62 éves vagyok, édesapám 85 –, jó esélyem van arra, hogy még ezt is túllépjem, az húszegynéhány év”

– fogalmazott.

A beszélgetés végén úgy összegezte: „Én úgy képzelem az életemet, hogy életem végéig ebben a polgári politikai világban maradok.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: