KULT
A Rovatból

Czutor Zoltán: Aki ismert emberként azt mondja, hogy nem politizál, ezzel mutat nagyon veszélyes irányt

A Belmondo frontemberét a zenekar 15. születésnapja mellett közéleti és bulvárszerepléseiről is kérdeztük, valamint arról, milyen érzés együtt zenélni feleségével és 9 éves fiával.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. november 12.



A járvány miatt nem kevesebb, mint hét alkalommal kellett elhalasztani a Belmondo lemezbemutatóval összekötött 15. születésnapi koncertjét, november 13-án viszont végre sor kerülhet rá az Instantban.

Ennek apropóján beszélgettünk Czutor Zoltánnal, de szóba került az is, nem ássa-e alá a hitelességét, hogy több bulvárműsorban is szerepelt, valamint az, nyílt politikai állásfoglalás-e, hogy színpadra lépett az ellenzék október 23-i nagygyűlésén.

– Milyen íve volt a Belmondo eddigi 15, vagyis most már inkább 16 évének?

– Talán a szaltatórikus a legjobb kifejezés rá, ami azt jelenti, hogy nem folyamatosan ugyanazon a szinten van, hanem időnként jön egy-egy kiugrás.

Az indulás is egy ilyen szerencsés pillanat volt, már a Lesz, volt, van című legelső dalunkat elkezdték játszani a rádiók. Ha ez akkor nem történik meg, valószínűleg nem húzta volna tovább egy-két évnél a zenekar.

Egy másik kiugró szakasz 2007-ben kezdődött, amikor elindult a megújult Petőfi rádió. Innentől nagyjából négy-öt évig jó időszakot éltünk, sok dalunkat játszották és sok helyre hívtak bennünket fellépni. Nálunk mindig szoros összefüggés volt a rádiós nyilvánosság és a koncertjeink nézőszáma között: amikor épp jól futott egy dalunk, mindig többen jártak ránk. Ilyen sláger volt például a Szabadon, a Rocksztár, a Tömegdiszkó, vagy a Mikor.

Az alkotói aktivitásunk viszont nem feltétlenül volt összhangban a fentiekkel. Hiába játszottak bennünket épp rendszeresen, ez nem jelentette azt, hogy az új számok is hasonló intenzitással születnek. Ilyen téren az utóbbi másfél év különösen tragikusan alakult: most szembesültünk vele először, mekkora szerepet játszik az inspirációban, hogy rendszeresen színpadra állhatsz és előadhatod, amit kitaláltál. Enélkül az alkotókedv is a töredékére csökken, ezért nem értek egyet azokkal, akik szerint örülnünk kellett volna a karanténnak, hiszen legalább volt bőven időnk dalokat írni. Nálunk ehhez fájóan hiányzott a motiváció.

– Kifejezetten nagy volt a fluktuáció a tagságban. Ennek mi lehet az oka?

– A keménymag azért elég régóta változatlan: Szabó Laci és én alapító tagok vagyunk, Paczári Viktor pedig már nyolc éve a basszusgitárosunk. A két elődje közül Temesi Bercitől azért váltunk meg annak idején, mert bár kiváló zenész, a nyilvánosságról és a kereskedelmi médiához való hozzáállásról nagyon mást gondolunk. Utána két évig Domján Gáborral játszottunk, nála semmilyen szakmai ok nem szólt közbe, egyszerűen külföldre költözött.

Dobosfronton valóban sokan megfordultak, de a legfrissebb fejlemény, hogy ismét Reggel Ferenccel dolgozunk, aki korábban talán a leginkább bevált ezen a poszton. Ő is magánéleti okok miatt távozott annak idején, de azóta úgy alakult a helyzete, hogy már össze tudja egyeztetni a kettőt. Sokáig billentyűsünk is volt, de mivel a jelenlegi hangos repertoár legfeljebb harmadában lenne szerepe, nem tartottuk szükségesnek. Az akusztikus koncertekre viszont változatlanul hívjuk.

– Elégedett vagy azzal a szinttel, ahol most tart a zenekar?

– Egyik zenekaromnál sem voltam ezzel elégedett soha, bárhol is tartottunk. Ha Magyarország legnépszerűbb zenekara lennénk, akkor azt gondolnám, hogy a világ legnépszerűbb zenekarának kellene lennünk. Az utóbbi három hónap szerencsére elég jól alakult, sokat koncerteztünk, különösen az előtte lévő másfél évhez képest.

A jövőt viszont megint egyre bizonytalanabbá teszi a járványhelyzet: a szervezők újra egyre óvatosabbak, már a január-februári dátumokat se nagyon merik lefixálni. A lemezbemutatót most már azért remélhetőleg megtarthatjuk, rá is fér, mivel összesen hét alkalommal kellett elhalasztani az első kiírt időpont óta. Sajnos a médiából olyan szinten ömlenek a pánikkeltő hírek, hogy egyre több zenész ismerőstől hallom, hogy az elővételben teltházas bulijaikra is jó, ha fél ház összejön végül. Óriási bizalmatlanság van a fejekben, és ez akkor se múlna el egyik napról a másikra, ha hirtelen azzal lenne tele a média, hogy már nincs semmi veszély.

– Tudnátok még innen feljebb lépni, mondjuk egy újabb rádiós slágernek köszönhetően?

– Ha most is léteznének olyan médiumok, mint amilyen a Petőfi volt 2007-2011 között, azt mondanám, minden esély megvan rá.

Az életem során eddig megírt nagyjából 500 dalból alsó hangon 70 alkalmas erre, de mivel összesen 8-10-et játszottak rotációban, a többségüknek nem volt alkalma bizonyítani. Ez a 8-10 egyébként a mai napig érvényes, de kicsit azért bánom, hogy sokkal jobbak merültek feledésbe.

Igaz, hogy az emberek túlnyomó része ma már a neten hallgat zenét, de szerintem az autóvezetés közbeni rádióhallgatásnak így is megmaradt a döntő szerepe.

– A Czutorok nevű formációban együtt zenélsz a feleségeddel és a 9 éves fiaddal. Milyen dinamikája van ennek?

– Az egész spontán módon alakult, jórészt a karantén alatt. A feleségemnek nagyon jó hangja van, Simon fiam pedig zavarbaejtően tehetséges. Csináltunk egy-két videót, ezután hívtak el bennünket fellépni néhány helyre. Egyébként a november 13-i Belmondo koncerten is ők ketten lesznek a vendégek, mivel velük is játszunk dalokat a zenekar repertoárjából, így kézenfekvő volt, hogy csatlakozzanak hozzánk néhány szám erejéig. Simon miatt ez valószínűleg az este első felében lesz, még alvásidő előtt, mert a Campus Fesztiválon éjfélkor kezdtünk, ami láthatóan eléggé megviselte szegényt. Bár lelkesen kezdett, de fél 1 körül már erősen ásítozott. Emiatt volt is némi lelkiismeret-furdalásom, de azzal nyugtatom magam, hogy ez nem egy hivatalos projekt, menedzsment sem áll mögötte, egyébként pedig abszolút azt látom a gyereken, hogy szívesen csinálja.

– Több bulvárműsorban szerepeltél már, például a Konyhafőnökben és a Nyerő Párosban. Celebnek tartod magad?

– A szó hagyományos értelmében (celebritás, vagyis ismert ember) talán igen, de az utóbbi időben inkább már olyanokra használják, akik nem csinálnak semmi értelmeset, csak a tévében hülyéskednek. Úgy gondolom, ez azért nem igaz rám. Ráadásul szemmel látható pénzt soha nem kerestem ezekkel a szereplésekkel, az egzisztenciámat mindig is az alkotó tevékenységemre építettem.

– Valószínűleg pont emiatt van, hogy a szakmában elég sokan mereven elzárkóznak a bulvártól. Neked mit adnak ezek a műsorok, miért mondasz igent rájuk?

– Nem vállalok el minden felkérést, csak azokat, ahol azt csinálhatom és mondhatom, amit szeretnék. Annak idején a Nyerssel is nagy megütközést keltettünk, amikor underground zenekarként reggeli műsorokban játszottunk. Pedig nem bohóckodni mentünk, hanem a saját számainkat előadni. Ezzel szerintem semmi probléma nincsen, és ma már egy Tankcsapda-szintű zenekart sem kérnek számon emiatt.

Nem azon kell kiakadni, ha valaki elmegy egy kereskedelmi tévébe, hanem azon, ha ott olyat mond, ami veszélyezteti az önazonosságát. A Konyhafőnökben egyáltalán nem fenyegetett ez a veszély, hiszen mindig is szerettem főzni, és úgy gondolom, hogy a Nyerő Párosból is mindketten jól jöttünk ki Zsanival. Egy ilyen műsorban azoknak a megítélése szenved csorbát, akikről kiderül, hogy valójában csak megjátsszák magukat. Mi semmi olyat nem mondtunk, ami bármilyen korábbi megnyilatkozásunkkal ellentétes lett volna.

– Felléptél az ellenzék közös október 23-i nagygyűlésén is. Ezt tekinthetjük nyílt politikai állásfoglalásnak?

– Tulajdonképpen igen, azt viszont mindig kiemelem, hogy konkrét párt kampányát soha nem segíteném, ahogy nem is csatlakoznék egyikükhöz sem. Az ellenzéki összefogás viszont hat pártból áll, így ezt a kiállásomat inkább nevezném társadalmi szerepvállalásnak. De egyébként sosem féltem politizálni, szerintem egy ismert embertől nagyon álságos minden olyan kijelentés, hogy ő egyáltalán nem foglalkozik politikával. Maga a szó ugyanis eredetileg a közösség ügyeiben való részvételt jelenti. Az adott közösség tagjaként felelős választópolgárként szerintem kötelességünk legalább képben lenni azzal, mi történik körülöttünk.

– Fontos, hogy egy zenész közéleti témákban is irányt mutasson a rajongóinak?

– Bármit tesz, mindenképp irányt mutat. Aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő bizony nem politizál, az ezt a példát mutatja: olyan, mintha mindenkit arra biztatna, hogy ők se vegyenek részt a közügyek alakításában. Ez pedig szerintem nagyon veszélyes, és egyáltalán nem követendő út.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: