Cser-Palkovics: „A közvilágítás az nem a polgármesternek szól, meg nem űrlényeknek szól”
Székesfehérvár fideszes polgármestere borúlátó, mert az önkormányzatok jó része nem vagy csak nagyon nehezen tudja kigazdálkodni, hogy kivette őket a kormány a rezsicsökkentésből.
Vasárnap bejelentette a kormány, hogy a cégeket és az önkormányzatokat is kilépteti a rezsicsökkentésből. Ezzel kapcsolatban tett fel az ATV településvezetőknek egy körkérdést. Annyi elmondható, hogy mindenkit váratlanul ért a bejelentés.
A fideszes Cser-Palkovics András szerint Székesfehérvár esetében évente 2-3 milliárd lehet a többletkiadásuk, ezért a polgármester nehezményezi, hogy a kormány nem egyeztetett az önkormányzatokkal előtte:
„A közvilágítás az nem a polgármesternek szól, meg nem űrlényeknek szól, hanem az adott településen élő embereknek, családoknak. Nyilván jól esett volna, ha vannak egyeztetések, és például látjuk, hogy milyen számítás alapján mondta a miniszter úr azt, hogy ezt az önkormányzatok mindegyike ki tudja maga gazdálkodni. Én ebben kicsit borúlátóbb vagyok”
Gémesi György szerint a települések tovább szűkítik azt a mozgásteret, ami a nem kötelező feladatok ellátását jelenti.
„Hogyha a bevételeinket mesterségesen csökkentik, hogyha a bevételeink egy részét elveszik, akkor nem tudjuk finanszírozni ezeket a szolgáltatásokat. Nyilván akkor vissza kell venni, a szolgáltatás minősége fog csökkenni”
Vasárnap bejelentette a kormány, hogy a cégeket és az önkormányzatokat is kilépteti a rezsicsökkentésből. Ezzel kapcsolatban tett fel az ATV településvezetőknek egy körkérdést. Annyi elmondható, hogy mindenkit váratlanul ért a bejelentés.
A fideszes Cser-Palkovics András szerint Székesfehérvár esetében évente 2-3 milliárd lehet a többletkiadásuk, ezért a polgármester nehezményezi, hogy a kormány nem egyeztetett az önkormányzatokkal előtte:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rétvári Bence szerint a TISZA nem egy párt, hanem „egy Facebookra rendezett, folytatásos teleregény-sorozat”
Az államtitkár a Fidesz országjárásán igyekezett megnyugtatni a szimpatizánsokat, ugyanakkor felhívta figyelmet, hogy alulbecsülni sem szabad Magyar Pétert. Elmondta azt is, hol kell erősítenie a kormánypártnak.
Rétvári Bence Albertirsán tartott fórumot a kormány Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló nemzeti konzultációja kapcsán. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azonban a rendezvény ötvenedik percében azonban már arról beszélt:
Rétvári szerint a Tisza Párt gyors előretörése három tényezőre vezethető vissza. Úgy fogalmazott: „A kiindulópont a parlamenti ellenzék állapota volt. Végleg kiderült róluk, hogy nem a legélesebb kések a fiókban. Így a baloldali politikusok helyett a baloldali média képviselői lettek a fő ellenségeink. Ők aztán pár hónap alatt lecserélték a korábbi ellenzéki sztárokat Magyar Péterre.”
A politikus szerint a Tisza „nem is egy párt vagy mozgalom”, hanem Magyar és arctalan politikusainak a pártja, „egy Facebookra rendezett, folytatásos teleregény-sorozat”.
Hozzátette: „Magyar Péter készségszinten használja a közösségi médiát, ez az erőssége. Ha meg akarjuk nyerni a jövő évi választást, sokkal aktívabbnak kell lennünk a Facebookon. Nem tudjuk az előző kampányok győztes stratégiájával megnyerni ezt a választást. Továbbra is fontosak lesznek a fórumok, a kopogtatások és a mozgósítások, de nem elegendőek. Kell az internet is, amiben a túloldal most jobb, mint mi.”
Rétvári konkrét tanácsokat is adott. Azt kérte, minél többször osszák meg a fideszes politikusok és véleményvezérek posztjait. Külön kiemelte a megafonosokat.
A tiszás országjáráson készült képek miatt aggódó szimpatizánsokat is megpróbálta megnyugtatni.
Azt mondta, a fotókon látható tömeg sosem akkora, mint amekkorának látszik.
Szerinte a rendezvényeket mindig a lehető legjobb irányból fotózzák. Ugyanakkor hozzátette: „Ettől még ne becsüljük őket alá. Nincsenek kevesen. Nyilván többen vannak náluk, mintha az MSZP elnöke tartana fórumot. Tudják egyáltalán ki az MSZP elnöke? Megmondom: Komjáthi Imre.”
Amikor a tiszás konzultációs pultokról beszélt, már sokkal határozottabban fogalmazott. Azt mondta: „Azért kell aktívnak lennünk az interneten, mert az üzeneteink szétzúzzák a tiszások vágyait. Ha megtesszük ezeket a lépéseket, joggal bízhatunk benne, hogy megint nyerünk.”
Az államtitkár szerint Magyar Péter nem tartozott soha a Fidesz első vonalához. Mint fogalmazott: „Ha nem Varga Judit lett volna a felesége, Magyar Péter annyira lenne érdekes, mint Kunhalmi Ágnes. Dehogy jött ő a Fidesz törzsmagjából, egy harmadvonalas szereplő volt! Csak azok hiszik ezt el, akik évek óta a kiábrándult fideszeseket megszólító politikus mítoszában bíznak. De ezúttal is csalódni fognak.”
Rétvári Bence Albertirsán tartott fórumot a kormány Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló nemzeti konzultációja kapcsán. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azonban a rendezvény ötvenedik percében azonban már arról beszélt:
Pénisz alakú békemeneteléssel üzen a Kétfarkú Kutya Párt
Az MKKP szerint sokat gondolkodtak azon, hogyan lehet „esztétikus péniszt rajzolni” Budapest térképére. A demonstráció a Hősök teréről indul és oda is tér vissza.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt közzétette a „Legyen mindenki egyforma” nevű békemenet útvonalát. A menet április 13-án indul a Hősök teréről, majd oda is tér vissza. Az útvonal érinti a Dózsa György utat, az Andrássy utat, a Felső erdősor utcát, a Benczúr utcát, a Bajza utcát, a Délibáb utcát, a Verona Angyalai sétányt és az Olof Palme sétányt.
A 24.hu vette észre, hogy a térképre rajzolva a tervezett útvonal egy pénisz formáját idézi. A lap megkeresésére Sándor Balázs, a menet főszervezője azt mondta,
„nagyon sokat gondolkodtak azon, hogy Budapest térképén hol lehet esztétikus péniszt rajzolni egy tüntetés útvonalaként”.
Eredetileg fejjel lefelé tervezték az ábrát, de mivel az orosz nagykövetség útban volt, módosítaniuk kellett a tervet.
A Kutyapárt közleményben indokolta meg a demonstráció célját. Ebben úgy fogalmaztak: „a mássággal csak a baj van. Külön ízlések, egyéniségek, nevek, sőt színek! Állandóan összezavarnak mindent és mindenkit. Orbán Viktor hibátlan helyzetértékeléssel felismerte, hogy ma Magyarországon nem a rossz közszolgáltatásokkal, az inflációval, a lakhatással vagy az orosz befolyással van baj. A legnagyobb veszélyt ma Hazánkra a sokszínűség jelenti, ezért a kormány mindent meg is tesz ennek eltiprásáért és megpróbálja ellehetetleníteni a Pride-ot, a bírákat, a civileket és mindenkit, aki egy kicsit is máshogy látja az ideális világot. Egyetértünk Miniszterelnök úr gondolataival és támogatjuk az egységesítést. Legyen mindenki egyforma, ezért most utcára szólítjuk az embereket!”
A kezdeményezésre reagált a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány is. Csizmadia László, a CÖF kuratóriumának elnöke videóban mondta el véleményét. Úgy fogalmazott: „A kutyafáját! A CÖF-CÖKA rosszallóan figyeli, hogy a magát Kétfarkú Kutya Pártnak nevező formáció próbálja megszervezni a békemenetet”. Arra kérte „a kétfarkúak színes, néha kicsit túlzottan vidám, időnként esetleg bódult” vezetését, hogy „ne essenek a politikai kleptománia bűnébe, és józan állapotban tegyenek le vicces tervükről”.
A Kutyapárt válaszul egy videót tett közzé, amelyben egy zoknibáb válaszolt Csizmadia szavaira.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt közzétette a „Legyen mindenki egyforma” nevű békemenet útvonalát. A menet április 13-án indul a Hősök teréről, majd oda is tér vissza. Az útvonal érinti a Dózsa György utat, az Andrássy utat, a Felső erdősor utcát, a Benczúr utcát, a Bajza utcát, a Délibáb utcát, a Verona Angyalai sétányt és az Olof Palme sétányt.
A 24.hu vette észre, hogy a térképre rajzolva a tervezett útvonal egy pénisz formáját idézi. A lap megkeresésére Sándor Balázs, a menet főszervezője azt mondta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Közel félmillióval többen szavaznának a Tisza Pártra, mint a Fideszre a 21 Kutatóközpont felmérése szerint
A legfrissebb közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a biztosan szavazók körében már több mint 10 százalékkal elhúzott a kormányerőktől.
A 21 Kutatóközpont legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint a Tisza Párt vált a legnagyobb támogatottságú politikai erővé Magyarországon. A teljes népesség körében 34 százalékon állnak, míg a Fidesz támogatottsága jelenleg 28 százalék.
Ez 6 százalékpontos különbséget jelent, ami 400–500 ezer főnyi eltérést mutat a két párt szavazótábora között.
A kutatás alapján a pártot választani tudók körében a Tisza 46, a Fidesz pedig 38 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A részvételüket biztosra mondó választók körében a különbség még nagyobb: itt a Tisza 51 százalékon, a Fidesz 37 százalékon áll, így a különbség 14 százalékpont.
A felmérés készítői azt is megjegyzik, hogy jelenleg a Tisza szavazótábora lelkesebb és elszántabb a részvétel szempontjából, mint a kormánypárti szavazók. Ugyanakkor hozzátették, hogy „a ciklus közbeni fiktív választási részvételi szándék nem feleltethető meg a tényleges választási részvételnek, ráadásul ennek a mintarésznek a hibahatára is némileg nagyobb, körülbelül plusz/mínusz 4 százalékpont”.
A többi párt támogatottsága jelentősen elmarad a két legnagyobbtól. A teljes népesség körében a Mi Hazánk 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, a Demokratikus Koalíció pedig 2 százalékon áll. A többi párt nem éri el az 1 százalékot. A pártot választani tudók között a Mi Hazánk 5 százalékos eredménnyel jutna be a parlamentbe, a biztos szavazó pártválasztók körében viszont már csak 4 százalékon szerepelnek. Az MKKP és a DK ebben a csoportban egyaránt 3–3 százalékos támogatottságot kapott.
A mostani adatok összevethetők a tavaly októberi méréssel is, amelyet szintén a 21 Kutatóközpont végzett azonos módszertannal. Akkor a Fidesz 29, a Tisza 26 százalékon állt a teljes népesség körében. A Fidesz támogatottsága azóta gyakorlatilag nem változott, a Tiszáé viszont 8 százalékponttal nőtt.
A növekedés forrása részben a kisebb ellenzéki pártok visszaesése lehet: a Mi Hazánk, a DK, a Kétfarkú Kutya Párt és más, korábban még 1 százalék körüli eredményeket mutató pártok támogatottsága is csökkent. Emellett a pártnélküliek aránya is mérséklődött, ami arra utal, hogy a Tisza új szavazókat is meg tudott szólítani.
A hibrid adatfelvétel 2025 április 1. és 7. között zajlott, összesen 1000 fő megkérdezésével.
A 21 Kutatóközpont legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint a Tisza Párt vált a legnagyobb támogatottságú politikai erővé Magyarországon. A teljes népesség körében 34 százalékon állnak, míg a Fidesz támogatottsága jelenleg 28 százalék.
Ez 6 százalékpontos különbséget jelent, ami 400–500 ezer főnyi eltérést mutat a két párt szavazótábora között.
A kutatás alapján a pártot választani tudók körében a Tisza 46, a Fidesz pedig 38 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A részvételüket biztosra mondó választók körében a különbség még nagyobb: itt a Tisza 51 százalékon, a Fidesz 37 százalékon áll, így a különbség 14 százalékpont.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elérkezett az ítélethirdetés napja Gyárfás Tamás ügyében. Az egykori tévés és a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke
hét év fegyházbüntetést kapott
A tárgyalás kezdete után néhány perccel már ki is hiredették az ítéletet, miszerint Gyárfás Tamás bűnös: a bíróság jóváhagyta az elsőfokú ítéletet miszerint a vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után szabadulhat.