Csárdi Antal körbenézett Paks 2 építkezésén: Patakként ömlött a víz a munkagödör falából
Csütörtökön Hadházy Ákos egyik munkatársával elmentünk Paksra, hogy elsőkézből szerezzünk információkat az építkezésen kialakult állapotokról – számolt be róla Csárdi Antal a Facebook-oldalán. Az országgyűlési képviselő szerint azonban a kételyeikre nem kaptak megnyugtató, kielégítő válaszokat.
Korábban Hadházy Ákos arról irt a Facebook-oldalán:
A politikus az Atomenergia Hivatal határozatát is megosztotta, amelyben felszólították a Paks II. Zrt.-t, hogy „az 5. blokk munkagödre déli falának beomlással érintett szakasza, valamint a munkagödör ezen kockázattal érintett valamennyi területe tekintetében haladéktalanul állítsa le a munkavégzést, és tegye meg a szükséges óvintézkedéseket”.
Csárdi és Hadházy Ákos egyik munkatársa még csütörtökön napközben tett látogatást az építkezésen. Fényképezni azonban nem engedték őket.
„A látogatást ugyan végigfotózta a vállalat hivatalos fotósa és megígérték, hogy az összes képet elküldik, de ebből végül összesen hat darab kép lett, amelyeken ugyan nagyszerűen látszik a képviselő úr, de alig-alig látszik valami magából az építkezésről, ami látszik, az is elmosódottan” – írta Hadházy szombati bejegyzésében.
Csárdi Antal arról számolt be, hogy
Csárdi szerint hiába mentek el a Paks 2 beruházás helyszínére személyesen, csak elméleti információkat kaptak, „a tényleges állapotokról a Paks 2 Zrt munkatársai mélyen hallgattak”.
„Ezzel szemben a személyes megtekintés során rendkívül ügyeltek arra, hogy a problémás területnek még a közelébe se jussunk. Az 5. blokk munkagödör bemutatásakor kizárólag a gödör északi végét mutatták meg, a repedésekkel, állékonysági gondokkal teli déli szakaszról nem számoltak be,
– irta a bejegyzésében Csárdi Antal.