Csak annyit mondtak: „Csinálj egy jó bulit!” – Médiásból lett DJ Magyar Péter mellett
A Tisza győzelem nemcsak abban volt példátlan, hogy hány szavazatot kapott a párt, hanem abban is, amilyen önfeledten a szimpatizánsok megünnepelték ezeket a pillanatokat. A választás éjszakája, majd Magyar Péter miniszterelnökké választása is sokak számár felejthetetlen buliba torkollott.
Matyovszky Benedek médiásként kezdte a Tiszánál, majd azon kapta magát, hogy május 9-én az ország házibuliján dj-zik. Honnan került ebbe az egészbe? Honnan jött Hegedűs Zsolt tánca? Na és persze, mit mondott neki Magyar Péter a DJ-pultban? Erről beszélgettünk.
– A győzelem estéjén, majd később a május 9-es bulin te voltál a DJ. Hogy lett egy technikai háttéremberből az ország házibuli-felelőse?
– Az utolsó hónapokban több alkalommal szerkesztői-koordinációs feladatokat is kaptam. Fotósokkal és videósokkal dolgoztunk együtt terepen, például Orbán Anitát vagy Kapitány Istvánt kísérve. Ezeken a napokon Ágoston Kittivel közösen készültünk fel, én pedig a helyszíni tartalomgyártás gyakorlati összehangolásában segítettem. Berkes Bencéék felkértek, hogy zenéljek a rendezvényeken. Magam mellé vettem kiváló szakembereket: Abertura-t (Abertura Music), a PannonRollerDisco legjobb dj-jét, Tamást, KumD-t, Siposhegyi Zsoltit, egy dalra még Takáts Mátét is.
A győzelem estéjén az alsó rakparton voltunk, a színpadról a tömeg 80%-át nem is láttuk, de így is éreztük, mekkora a dolog. Amikor másnap megláttam a drónfelvételeket a gigantikus tömegről, teljesen kirázott a hideg.

– Mesélj a híres Hegedűs-táncról! Hogy született az a pillanat, ami a BBC-ig és a CNN-ig ment?
– Abertura-val napokig azon pörögtünk, mi legyen az első zene. Egy nappal előtte, Debrecenből hazafele mutatta a Hanging Tree című számot, amit pár nappal azelőtt egy videóban használt Magyar Péter stábja, és talált rá egy nagyon jó remixet, ez volt a Jajla-féle remix. Megegyeztünk, hogy kezdjük az eredetivel, és úsztassuk rá ezt, mert fogalmunk sem volt, milyen zene vagy program után következünk a színpadon. Miközben mentek a szavazások, én a központban voltam, mert aznap több helyszíni médiastábbal tartottuk a kapcsolatot. A választásnapi bejelentéseket, problémás helyzeteket és a helyszíni jelzéseket követtük. Külsős közreműködőként abban segítettem, hogy a helyszíni tartalmak és információk gyorsan eljussanak a megfelelő emberekhez. Amikor volt egy 5-10 perces szünetem, elvonultam a Tisza stúdióba a kis gitárommal, és fülre próbáltam leszedni a számot, amit előző nap talált Abertura. Elhatároztam, hogy élőben gitározom rá.

A helyszínen egyébként mi ebből a Hegedűs-táncból semmit sem érzékeltünk, mert a színpadunktól messze történt. Hajnalban mutatta az egyik kollégám a telefonján, hogy nézzem, milyen viccesen táncol a Hegedűs Zsolt.
Persze az egész nap egyben, de ezzel a “cseresznyével” a habon. Kedves jelentése volt, és örök emlék marad. Mókás és megtisztelő volt, hogy a béna gitárjátékommal részese lehettem.
– És akkor meghívtátok a remix eredeti énekesnőjét is, te beszéltél vele?
– A választási buli másnapján már Instagramon beszélgettünk. Írt nekem, és elmondta, mennyire meg van döbbenve és zavarban van, hogy a száma ekkora visszhangot kapott Magyarországon. Pár héttel később Bencében merült fel az ötlet, hogy hívjuk meg őt a következő nagy eseményre. Nagyon pozitívan reagált, és elképesztő odaadással jött el hozzánk. Benne is a színpadon fogalmazódott meg a dolog jelentősége: ha sok-sok év múlva a történelemkönyvekben lesz egy kép a Zsoltról és rólunk a színpadon, annak ő is a részese.
– Gondolom elképesztő lehetett, hogy te vagy minden címlapon úgy, hogy Magyar Péter beállt DJ-zni, és az összes hazai orgánumban te és az új miniszterelnök buliztok. Mi történt a pultban?
– Egy ekkora tömegrendezvényen a mobilnet hálózat azonnal összeomlik, a backstage-ben is alig volt valami. Egyszer csak kapok egy telefont, hogy Péter szeretne feljönni a színpadra, és arra a zenére szeretne bevonulni, amire a TikTokon az „aura farming” videó készült. Na most, szeretnék egyszer meginni egy kávét azzal az emberrel, akinek az a zene le van töltve a Rekordboxos pendrive -jára... Biztos vagyok benne, hogy Tamáson kívül egyetlen magyar DJ-nek sem volt meg az a zene, aminek – a saját szegénységi bizonyítványom,– de még az előadóját és a címét sem tudtam, mert csak egy pár másodperces részlet pörgött belőle a TikTokon. Tamás ott helyben, a pultban, a haldokló mobilnetén elkezdte letölteni a laptopjára.
Ezután jött az a forgatag, amit a videókon is látni. Péternek volt még pár nagy zenei ötlete, sajnos ott helyben nem mindnek tudtunk megfelelni. Kérte például a Nyár van, talpig fürdőruhában című slágert, ami egyikőnk pendrive-ján sem volt meg. Amikor feltette a fejhallgatót, volt egy rövid eszmefuttatásunk Péterrel, kérdezte, hogy ezek a számok miért nincsenek meg.
Így is lett, az Álomhajót játszottuk, utána pedig jött az Az éjjel soha nem érhet véget. Az utolsó kérése a Börtön ablakában volt, ami szintén nem volt letöltve – ezt utólag buta hibának tartom, mert hatalmasat ment volna aznap este.
– Mennyire láttad rajta a miniszterelnök-jelölti terhet vagy a felszabadultságot?
– Kifejezetten felszabadultnak, boldognak és higgadtnak láttam. Rengeteg teher nyomta a vállát az időszak alatt, embert nem ismerek, aki ennyi feszültséget elviselt volna, de ott látszott rajta a megkönnyebbülés. A végén odajött, kezet fogott és gratulált, mondta, hogy jó a buli, hajrá! Volt még egy fun fact, amit eddig sehol sem meséltem el. Péter kérte a We Are the Champions-t is a Queentől. Tudtam, hogy nekem megvan jó minőségben, de a stresszben sem az én, sem a Tamás pendrive-ján nem találtuk meg az eredeti verziót, csak egy ének nélküli (instrumentális) alapunk volt. Viszont óriási mázlinkra Takács Máté – aki az ország talán legjobb Queen tribute zenekarának az énekese – pont ott állt mellettem a hercehurcában. Gyorsan átnyújtottam neki a mikrofont:
Rám nézett, mondta, hogy persze, segítséggel átfurakodott a biztonsági emberek és a zászlók között, és élőben énekelte Péter mellett a dalt. Zseniális, spontán pillanat volt, ami végül sokkal jobban sült el, mintha csak bejátszottuk volna az eredetit.
– Civilként hogyan élted meg, hogy a kalapos arcod ott volt a címlapokon, még ha az esemény nem is rólad szólt?
– Szeretném tisztázni: a zeneválasztás, amire Hegedűs Zsolt táncolt, nem az én érdemem, az kifejezetten Abertura döntése volt, én csak asszisztáltam hozzá a gitárommal. Nem vagyok a világ legtehetségesebb hangszeres zenésze, de a napokban voltam újra gitárórán nyolc év kihagyás után, úgyhogy ígérem, a következő alkalomra emeljük a színvonalat. A május 9-i bulin is a legnagyobb részben Tamás és Abertura DJ-zett, én mindkettejüknél kevesebbet léptem a pulthoz. Nem változtatott meg ez a hype, de hatalmas motivációt adott. Mielőtt lebuknék, hogy amúgy nem én vagyok a világ legjobb DJ-je és/vagy zenésze, szeretnék technikailag is felnőni erre a szintre, hogy rászolgáljak a figyelemre.
– Ugorjunk vissza a történet elejére. Hogyan jött a tiszás felkérés, és mit csináltál előtte?
– Alapvetően végtelenül fel szokott húzni, amikor az ilyen interjúk úgy kezdődnek, hogy „ó, teljesen véletlenül kerültem ide”. De ha valami tényleg véletlen volt az életemben, az éppen az, ahogyan én a Tiszához kerültem. Reklámokkal és rövidfilmekkel foglalkoztam utómunka szakemberként, akkor nagyjából hét éve ebből éltem. Teljesen váratlanul megcsörrent a telefonom. Egy olyan ember hívott, akivel évekkel azelőtt egy kifejezetten viharos szituációban, rossz szájízzel váltunk el. Csak annyit mondott, hogy lenne egy munka, be kéne mennem egy interjúra. Kérdeztem, miről van szó, hiszen már élesedett a kampányidőszak. Azt mondta, sokat nem beszélhet róla, de amennyire ismer, ez engem érdekelni fog.
– Ez már a 2024-es EP-választás után volt?
– Gyakorlatilag nem sokkal utána jött a telefon. Így találkoztam Berkes Bencével (nem a szinkronszínész), aki a TISZA oldaláról később az egyik legfontosabb szakmai kapcsolódásom lett. Az elmúlt másfél év közös munkái során rengeteg bizalmat adott nekem, aminek mindig igyekeztem megfelelni. Remek baráti viszony alakult ki köztünk, vele voltam kapcsolatban, neki köszönhetően fordult itt erre-arra a történetem. Ami még érdekes: röviddel ezután megkeresett másik két olyan médiakör is, amelyet én egyértelműen a kormányzati kommunikációs világhoz kötöttem. Az egyik beszélgetésben elhangzott, hogy annyi pénzt kérek, amennyit szeretnék. Egy nappal később vissza hívtam őket, és közöltem: ha ez az összeg havi kétmillió forint alatt van, akkor nem is szeretnék velük beszélni.
Akkor nem tudtam megmagyarázni miért, de soha többé nem vettem fel nekik. Addig azt hittem, van az a pénz, és büszke vagyok, hogy végül mégsem volt, hiába volt felső határ nélküli ajánlatom. Inkább elmentem a fényévekkel szerényebb költségvetésből operáló Tiszához.
– Nem féltél a reklámszakmában attól, hogy ha összekötik a neved a párttal, elesel a munkáidtól?
– Volt ennek egy szimbolikus íve. Az első nem irodai, hanem terep napomon – ez a Menczeres nap volt, amikor elhangzott a “vége van, kicsi” –, még szigorúan az arcomba húzott, fekete baseballsapkában mentem. Akartam csinálni, de még nem mertem nyíltan felvállalni. Nem posztoltam róla, bujkáltam a kamerák elől. Ez szépen, viszonylag rövid idő alatt átalakult odáig, hogy később már büszkén vettem fel a kalapomat a sapka helyett. Kreatív szakemberként politikával foglalkozni mindig furcsa, de azt éreztem, hogy van ebben valami olyan különleges erő és innováció, ami miatt ez nagyon hamar elkezdett érdekelni. Azért csináltam végig, mert óriási teret és megbecsülést kaptam a munkára egy nagyon jó csapattal.
– Külső vállalkozóként mennyit láttál a Tisza belső működéséből az elején?
– A belső stáb – vágók, operatőrök – elképesztő tempóban dolgoztak, kampányhelyzetben sokszor olyan terhelés mellett, ami normál működésben nyilván nem lenne elvárható. Le a kalappal előttük. Én a külső körhöz tartoztam, eleinte inkább csak a bonyolultabb, koncepcionális projektek jutottak nekem. Amikor elindult a TISZA hivatalos TikTok-oldala, néhány korai videó vágásában külsős alkotóként én is részt vettem. Nem én építettem a csatornát, és nem én határoztam meg az irányát, de közelről láttam, milyen gyorsan tudott működni ez a tartalomgyártási logika. Egy-egy spontán, emberi pillanatból nagyon rövid idő alatt készült olyan videó, amely aztán váratlanul nagy elérést kapott. Nekem ez volt az egyik első tapasztalatom arról, hogy a TISZA social jelenléte miért tudott ennyire organikusan működni.
– Milyen volt a hangulat a háttérben?
– Azt láttam, hogy egy kis létszámú, de elképesztően talpraesett és jól gondolkodó csapat dolgozik a Tisza mögött. A reklám- és filmszakmában megszoktam, hogy egy ember egy feladatot csinál – sokszor öten állnak a kamera körül, és ez így a hatékony. Itt pont az ellenkezője történt:
Nagyon nagy alázatú kollégákat ismertem meg, borzasztó hamar beleszerettem ebbe a csapatba! Hatalmas volt a feszültség napról napra. Ha a Menczeres nap volt az első terep-élményem, képzelheted, milyen volt annak a napnak a vacsorája. Elképesztő pillanatokat éltünk át, és ez a kevés ember óriási alázattal működtette a rendszert. A háttéremberek adták nekem a legnagyobb inspirációt és a legszorosabb kontaktot. Vannak, akik közülük azóta képviselők lettek, de a legtöbben a mai napig csendben, a háttérben dolgoznak.

– Reklámszakemberként mennyire volt nehéz beletörődni abba, hogy mindent töredék idő alatt kell összerakni?
– A Tiszánál a munka rengeteg szakmai lemondással járt. Megszoktam bizonyos konvenciókat, munkafolyamatokat, stáblétszámokat, amikből egy reklámnál vagy filmnél nem enged az ember. Itt viszont mindig óriási rohanásban, töredék idő és felkészültség mellett álltunk neki meghatározó témáknak. Bármelyik videónkra gondolsz, az biztos, hogy tizedannyi idő alatt készült el, mint amennyit szakmailag helyesen igényelt volna. Mentálisan nehéz volt beletörődni, hogy olykor három ember helyett egyedül vagy. Volt, hogy valaki felvette a videót telefonnal, majd ő is vágta, feliratozta, megírta hozzá a szöveget és posztolta. Ez hosszú távon nyilván nem fenntartható munkamodell, de kampányhelyzetben sokszor mindenki többet vitt a vállán, mint amit normál működésben el lehetne várni. Az a remek hír, hogy működött, és a végén sosem szenvedett kárt a tartalom. A kollégáim sokszoros felelősséget vállaltak magukra a feszült helyzetekben, amikor 0 perc volt reagálni valamire, és ezek a spontán reakciók rendszerint jól sültek el. Mindenki többet vállalt, mint logikus. Köszönöm nekik.
– Tudsz mondani példát olyan spontán ötletre, ami azonnal virális lett?
– Az egyik korai anyag, amelynek a vágásában részt vettem, Nagy Ervin egyik könnyedebb terepi pillanatából készült. Nem volt egy túl intenzív nap, kisebb helyeket jártunk. Nagy Ervinnel találkoztunk egy téren, viszonylag még kevesen voltak ott, nem történt különösen rendkívüli. Készült aznap két erősebb politikai tartalom is, de felmerült, hogy jó lenne még egy harmadik, könnyedebb videó. Mondtam Bencének, hogy figyelj, ebből a napból nem tudok érdemi dolgot kicsikarni, de összedobok valami random dolgot. Kivágtam pár nagyon mókás monentet abból, ahogy Ervin nagymamákkal poénkodik, pogácsát eszik, és Thorról meg a Bifröstről beszélget velük. A videó váratlanul nagyon nagyot ment, és számomra ez volt az egyik első alkalom, amikor külsős alkotóként közelről láttam, mekkora ereje lehet ezeknek a spontán, emberi pillanatoknak.
@tiszapart_official Ervinnel TikTok trendet akartunk forgatni… erre ő megcsinálta a sajátját… ? Vele is találkozhattok több helyszínen a Nemzet Hangja pultoknál! #tisza #tiszapárt #tiszapart #nemzethangja #nagyervin #albertirsa #thor #heimdall ♬ eredeti hang - TISZA Párt
Volt olyan ikonikus TikTok-pillanat is, amelynek nem voltam része alkotóként, csak utólag láttam, milyen gyorsan reagáltunk. Az országjárás alatt történt, amikor hajóztunk. Havasi Balázs (aki azóta már országgyűlési képviselő, de akkor Péter operatőre volt) kitalálta, hogy csináljanak egy „aura farming” videót a hajó elejében. Azokon a napokon sok tartalom vágásában vettem részt, de ott pont kiszálltam a csónakból – egyébként olyan viharos eső zúdult ránk, hogy mindent elöntött a víz. Ez alatt a 30-40 perc alatt, amíg nem voltam bent, egyedül leforgatták, megvágták és kirakták a videót. Ez lett Péter valaha volt egyik legnézettebb anyaga. Teljesen random ötlet volt, én már csak akkor láttam, amikor kikerült.
– Külsős alkotóként mit láttál abból, miért működtek jobban ezek a tartalmak, mint a sokkal nagyobb költségvetésű kormánypárti anyagok?
Sokáig éreztük, hogy mennyivel nehezebb dolgunk van erőforrás hiányában, mégis jobbak a számaink. Aztán elértünk egy pontot, ahonnan kezdve már semmi körülmények között nem lettünk volna a túloldalt. Megtehettük, hogy végig igazat mondunk – néha viccesen, néha komolyan. Olyan valós problémákról és kétségekről beszéltünk, amik már minden közepesen fideszes ember fejében is ott motoszkáltak. Nem kellett igaztalan narratívákat gyártani, adott volt a valóság. A túloldalon egy idő után nagyon nehéz lehetett új energiát vinni ugyanabba a „háború, Brüsszel” narratívába, mert az emberek egyre inkább saját tapasztalatokra kerestek válaszokat.
– Az országjárások során hogyan változott a hangulat? Valóban csak szimpatizánsok jártak a gyűlésekre?
– Van egy nagyon fontos ember számomra ebben a történetben: Esperes Ákos, aki például a rendezvények műsorvezetője, speakere volt. Volt egy kedvenc hobbija: az országjárásokon beállt a leghátsó sorba, ahol szemmel láthatóan a nem-szimpatizánsok és a provokátorok gyülekeztek. Megkérdezte tőlük teljesen gyanútlanul: „Ki az, aki ott beszél a színpadon?” Erre a figurák elkezdtek dühösen hőbörögni, hogy „ez az ukrán ügynök Péter, aki meg fogja ölni Magyarországot”. Ákos pedig jó kedélyűen elbeszélgetett velük úgy, hogy az emberek nem is sejtették: a beszédet, amit éppen hallgatnak, részben az az ember írta, akivel vitatkoznak. „Tényleg a Magyar Péter?! Eljött ide?” Állítása szerint ezekből tanult a legtöbbet.
Egyszer indultunk tovább egy helyszínről, és szembe jött egy idős házaspár, akikkel Ákos korábban beszélt. Ákos kiszólt az autó ablakából: „Láttam! Tényleg eljött, ő volt, a Magyar Péter!” Mire a bácsi elgondolkodva azt mondta: „Igen, amúgy azért nem volt rossz hallgatni, amit mondott, egészen konzekvens gondolatai vannak.” Mire a felesége rákontrázott a kötelező panelekkel, hogy „de hát Bécsben már ki se lehet menni az utcára”. Ákos erre csak annyit mondott: „Múlt héten voltam Bécsben, semmi probléma nem volt.” Határozottan látszott, hogy elindulnak a fejekben a gondolatok. Mindig volt valaki, aki az elején még fütyült, a végén pedig már elgondolkodva távozott.
– Volt egy konkrét pont, amikor civilként és tartalomgyártóként is elhitted, hogy meglehet a győzelem?
– Kétszer éreztem ezt, de sosem voltam benne teljesen biztos, a választás napján sem. A győzelemben igen, de a kétharmmad kérdés maradt bennem. Mindig igyekeztem szkeptikus és kritikus maradni. Amikor megjöttek az eredmények, háromszor bőgtem el magam. Megcsináltuk! Megérte!
Az a tömeg talán még a budapesti Kossuth téri rendezvényhez mérten is durvának tűnt nekem. Amikor felléptem a lépcsőre és megláttam a rengeteg fáklyát, elállt a szavam, pedig addigra már túl voltunk sok ezer városon. Debrecenről köztudott volt, hogy nagyon „sárga” (Fidesz-bázis), nem a fővárosban voltunk, mégis elképesztő mértékű energia szabadult fel. Emlékszem az első, korábbi debreceni gyűlésre is hónapokkal azelőtt: ott még konkrétan négy vagy hat darab kis “tornatermi ünnepséges” hangfalunk volt, azzal próbáltuk kihangosítani a sok-sok ezer embernek azt a beszédet, amit Péter egy teherautó platójáról, vagy egy két négyzetméteres színpadról elmondott. Én Debrecenben éreztem először igazán, hogy a TISZA vidéken is képes politikai energiát felszabadítani.
– Ki volt a személyes kedvenced a Tisza karakterei közül?
– A legmeghatározóbb élményeim talán Tóth Tamáshoz fűződnek, aki azóta országgyűlési képviselő. Borzasztóan tapasztalt, okos ember, aki esténként, egy-egy nehezebb nap után, akár a tábortűz körül ülve számomra nagyon meghatározó nézőpontokat és gondolatokat adott át nekünk. Őszintén, kritikusan, nem mellébeszélve. Ha ki kell emelnem még egy embert, akkor ismét Berkes Bence. A barátság és a munka tökéletes elegye alakult ki köztünk. De végtelenül alázatos, mindvégig kritikus és odaadó stáb volt ez a kis csapat, amelynek tagjai rengeteg dologról – családról, pénzről, magánéletről – mondtak le a közös ügyért.
– Nagyon sok olyan videón szerepelsz, pl.: Kapitány István kampányában, ahol a teljes stáb, beleértve a miniszterjelöltet is, egy családként működik. Tényleg olyanok voltatok, mint egy család, vagy ez csak a PR része volt?
– Maximálisan így volt, ez sosem volt megjátszott. Ha hetekig össze vagy zárva tíz emberrel, naponta nyolc helyszínt csinálsz végig, együtt alszol, este együtt értékeled a napot, ott akaratlanul is kialakul ez a szoros kötelék. Szerintem a nyilvánosság előtt még igazán ki sem lett mondva vagy meg sem lett mutatva, hogy ez a szűk stáb mennyire valódi családdá vált a háttérben.
– De Kapitány István is?
– Természetesen, Kapitány István is tökéletesen beilleszkedett ebbe a családba. Borzasztóan közvetlen ember, aki elképesztő alázattal segített, és ugyanolyan nyitottsággal fogadta mások ötleteit, mint ahogy a saját határozott véleményét képviselte. Április elsején Zalaegerszegen voltunk, és megviccelt a csapat. Felköszöntöttek Istvánnal a 25. szülinapomon úgy, hogy nem ennyi idős vagyok, és nem akkor van a szülinapom. Ő nem tudta, hogy ez nem így van. Kedvesen és barátságosan sült el, szívmelengető élmény marad.