Videó: Képesítés nélkül küldték a sérült akkumulátorok közé – állítja a CATL dolgozója, akinek lebénult a bal oldala a súlyos mérgezéstől
A Tisza Párt debreceni jelöltje, Tárkányi Zsolt által készített interjúban a CATL akkumulátorgyár egyik, magát Edinának nevező dolgozója arról beszélt, hogy mérgezést szenvedett a gyárban egy olyan munkafolyamat során, amelyre állítása szerint nem volt képesítése. A nő október 6-a óta dolgozott a cégnél betöltő operátorként. Elmondása szerint a feladata az volt, hogy egy hosszú gyártósor legelején egy AGV robottal beengedje a betöltést, majd a robotokat felügyelje és kiszolgálja. Állítása szerint erre a feladatra kapott elméleti és gyakorlati képzést, valamint munkavédelmi oktatást.
A helyiségben egy olyan cellát talált, amelynek hiányzott a pólus kimenete. „Hát az a probléma, hogy a pólus kimeneten keresztül azok a gázok, vegyületek, amik a cellában találhatók, ott szépen szivárgottak” – magyarázta. Elmondása szerint a cellákban többek között lítium, mangán és kobalt található.
Edina arról számolt be, hogy hamarosan rosszul lett: „Szédültem, rosszul éreztem magam, és közben zsibbadtak a kezeim, a szám, a nyelvem, meg égett a szemem.” Állítása szerint a kollégája is hasonló tüneteket észlelt. „Ugyanúgy volt – pont beszéltük –, hogy ennyire fáradtak lennénk, ez nem létezik. Éreztük, hogy valami nem úgy van, ahogy szokott lenni.”
A nő kesztyűs kézzel fogta meg a cellát, de állítása szerint a kesztyűje külső része annyira felforrósodott, hogy égette a kezét, ezért a cellát egy tűzálló ládába dobta. Nem sokkal később megérkezett a műszakvezető is, aki a szagra lett figyelmes. „Jézusom, mi ez a szag?” – kérdezte a nő elmondása szerint, majd miután megnézte a helyzetet, lezárta a területet, és értesítették a katasztrófavédelmet. Edina állapota eközben folyamatosan romlott.
Kollégái elmondása szerint reszketni kezdett, félrebeszélt, dadogott, majd elájult.
A nőt eszméletvesztéssel szállították a Kenézy Gyula Kórházba. A videóban bemutatott zárójelentése szerint az egészségkárosodás körülményei: „munkahelyen, munkavégzés közben akkumulátorcellából felszabaduló gázt több órán át belélegezte.” A találáskori körülményként azt rögzítették: „üzemi étkezőben, széken ülve találtuk; beszéde megváltozott, testszerte remegett.”
Arra a kérdésre, hogy a megfelelő védőfelszerelést viselte-e, azt mondta: „Őszintén nem tudom, hogy valójában ott mi a munkavédelmi felszerelés, mivel csak elvállaltam, és bementem.” Megerősítette, hogy ez a munkafolyamat nem tartozott a munkakörébe, a műszakvezető a kínai főnök utasítására küldte be. Szerinte a gyárban ez a fajta utasítás megkérdőjelezhetetlen. „Hát, ha a nagy kínai főnök azt mondja, hogy te kimész, és gumikesztyűvel szeded a kukát, akkor te szeded.”
A nő szerint más, régebb óta ott dolgozók is megerősítették, hogy a „rework” területre külön vizsga kell, amivel ő nem rendelkezett. „Nekem kizárólag a betöltésre van meg a vizsgám” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a sérült, selejtes cellákhoz elvileg nem is nyúlhatna.
A cég reakciójával kapcsolatban Edina azt állította, semmilyen tájékoztatást vagy támogatást nem kapott. „Semmit” – mondta.
A hivatalos meghallgatására is csak egy héttel később került sor telefonon. Elmondása szerint a munkavédelmi felelős által leírt jegyzőkönyvből kezdetben hiányzott az ájulás és a reszketés. „Megkértem szépen, hogy írja bele, mert nekem ez kulcsfontosságú, hogy az eszméletemet elveszítettem az eset után.”
Az interjú végén Tárkányi felszólította a gyár vezetését és a hatóságokat, hogy soron kívül folytassák le az eljárást, és hozzák nyilvánosságra az eredményét. „Nem veszélyeztetheti egy gyár sem a debreceniek és az itt dolgozók egészségét. Semmiféle ipari tevékenység nem lehet annyira fontos, mint az itt élők egészsége” – hangzott el a videóban.
A teljes videót itt találjátok.
A CATL Debrecen a vádak után vizsgálatot indított.