HÍREK
A Rovatból

Bunkerbe kellett menekíteni Trumpot, kamion hajtott a tüntetők közé egy minneapolisi autópályán

Gyújtogattak a Fehér Ház környékén is, továbbra is iszonyúan feszült a hangulat Amerikában.


Korábban már több cikkben is beszámoltunk arról, hogy folyamatosak és egyre durvábbak a zavargások Amerikában George Floyd halála miatt. A 46 éves afroamerikai férfi egy rendőri intézkedés után halt meg Minneapolisban, miután az egyik egyenruhás percekig a nyakán térdelt. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki, és hamar az egész Egyesült Államokra kiterjedt a lázadás.

A Reuters arról számolt be, hogy az egyik minneapolisi autópályára egy tartálykocsis kamion hajtott fel, ahol több ezren békésen tüntettek George Floyd halála miatt.

Az esetről készült légi felvételen az is látszik, hogy a tüntetők megpróbálták megállítani a kamiont, amely közéjük ment. Az emberek először csak a kamion mellett futottak, majd felmásztak a vezetőfülkére, végül megállásra kényszerítették a sofőrt.

A kamion vezetőjét pedig kirángatták a járműből és kis híján meglincselték, ám a híradások szerint a rendőrök időben kimenekítették a férfit a tüntetők közül. A demonstrálók nem sérültek meg, ám a sofőr igen. Életveszélyes sérülések nélkül került kórházba. A kamion vezetőjét őrizetbe vették. Azt egyelőre nem tudni, miért hajtott a tömegbe.

De nem csak itt történt incidens a tüntetések során: Washingtonban helyi idő szerint este 11 órától kijárási tilalom lépett volna érvénybe, ám nem sokkal előtte a Fehér Ház melletti utcákban már több mint ezren gyűltek össze és gyújtogatni kezdtek - írja az MTI.

A magukat tüntetőknek mondó vandálok több helyen is felszedték, gúlákba állították, majd meggyújtották a műanyagból készült útakadályokat. Az egyik utcában amerikai zászlót hajítottak az égő műanyagkockákra, s felgyújtották a Fehér Ház előtti park oldalán elhelyezett mobilvécéket is.

Ez idő alatt a Fehér Házban tartózkodott az amerikai elnök és a családja is. Az AP amerikai hírügynökség, egy neve elhallgatását kérő titkosszolgálati munkatársra hivatkozva azt jelentette, hogy

Donald Trumpot a péntek esti zavargásokkor rövid időre egy olyan földalatti bunkerba kísérték, amely terrortámadások esetén hivatott védelmet biztosítani a mindenkori elnöknek, ezt azonban egyetlen más médium sem erősítette meg.

Arra nem tért ki az AP, hogy a bunkerban volt-e Trump családja is.

Judd Deere, a Fehér Ház egyik szóvivője hétfőre virradóra újságíróknak csak annyit mondott: "soha nem kommentálnak biztonsági kérdéseket és döntéseket".

Washingtonban azonban nem csak a Fehér Ház körül gyújtogattak hétfőre virradóra, hanem a város áruházakkal, élelmiszerboltokkal, lakóházakkal teli északnyugati negyedében is.

Muriel Bowser polgármester, aki maga is afroamerikai, vasárnap délután a Nemzeti Gárdától kért erősítést a rendőrök munkájának megsegítésére.

Az igazságügyi minisztérium a Nemzeti Gárda katonáit a kábítószerellenes hivatal (DEA) és a különleges rendőrségi biztonsági szolgálat munkatársaival erősítette meg, vasárnap este pedig Ryan McCarthy, a védelmi minisztérium államtitkára további 1200 katonát rendelt az utcákra a zavargók megfékezésére.

A kijárási tilalom ellenére több amerikai nagyvárosban - köztük például New Yorkban, Philadelphiában, Atlantában, Chicagóban, Denverben, Minneapolisban vagy Los Angelesben is - folytatódtak a zavargások vasárnap éjjel. Helyi sajtójelentések szerint országszerte több mint 4000 embert vettek őrizetbe.

A letartóztatott vandálok között volt New York polgármestere, Bill de Blasio lánya is.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában zajlottak megmozdulások az elmúlt napokban, amelyek kiváltó oka az volt, hogy egy hete egy férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után. Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, később pedig a kórházba szállítás közben meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk