Videón, ahogy brutálisan bántalmaznak egy fogyatékkal élő, fiatal lányt Budapesten
Egy fiatal, mentálisan sérült nő hetek óta bántalmazás célpontja Budapesten – derült ki a Tények riportjából. A 19 éves lány barátkozni szeretett volna a környékbeli kamaszokkal, ehelyett azonban sorozatos zaklatások, testi bántalmazás és megalázás érte.
A lányt pénteken a VIII. kerületi József utcában érte utol egy kamaszokból álló társaság. Az esetről készült felvételeken látható, hogy egyikük rugdossa, miközben mások videót készítenek. A fiatal nő a hírműsornak mutatta meg a sérüléseit, és elmondta: a támadók már korábban is bántották.
„Futottam én, mert láttam, hogy tényleg futnak felém” – mesélte. Egy másik esetben a földre lökik, majd fejbe is rúgják.
Édesanyja szerint az egyik támadás után mentő szállította el a lányát. Egy orvosi látleletet is megmutatott, amely szerint a lánya könyökénél is megsérült. „Minthogyha a szívem megállna. Annyira rossz érzés, hogy látom, hogy megverték a lányomat, és tehetetlen vagyok” – nyilatkozta.
A fiatal nő arról is beszélt, hogy az őt bántalmazó társaság többször megalázó helyzetekbe is kényszerítette, és ezekről felvételek is készültek. Egy esetben például orális szexre kényszerítették egy 12 éves fiúval. A lány jelenleg nem mer egyedül utcára lépni.
Egy pszichológus szerint a fizikai és lelki traumák feldolgozása hosszú folyamat lesz. Vida Ágnes úgy fogalmazott: „Nemcsak önmagában a fizikai bántalmazást kell neki feldolgozni, hanem azt is, ami előtte történt meg, ami ide vezetett, hogy ő nem találta esetleg a közösségben a helyét, nem fogadták be.”
Az édesanya feljelentést tett. A rendőrség a Tények kérdésére azt közölte: védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés gyanúja miatt indult nyomozás. Vizsgálják az esetről készült videókat, és azt is, hogy más bűncselekmény történt-e. Egyelőre senkit sem hallgattak ki.