HÍREK
A Rovatból

Brutálisan összevertek egy nőt, kis híján belehalt - sokkoló fotókat osztott meg Facebookon

'Csak azért, hogy ha már az övé nem lehetek, másé se legyek' - a miskolci Bernadett részletesen leírta, mit tett vele volt szerelme, a nyugalmazott katonatiszt.


Sokkoló fotókat posztolt Facebookra egy miskolci nő, aki azt állítja, brutálisan összeverte őt múlt szombaton egy nyugalmazott katonai alezredes. Orosz Bernadett arccal, névvel állt ki a nyilvánosság elé, a bejegyzésben pedig részletesen leírta, hogyan történt meg (nem első alkalommal, hanem már harmadjára) az erőszak.

"... csak azért, hogy ha már az övé nem lehetek, másé se legyek. Az orromat eltörte, a fejem és testem szétzúzta ököllel, hajam kitépte, majdnem sikerült megfojtania, fogamból letört, össze vissza dobált mint egy rongybabát, a fájdalomtól magam alá vizeltem"

- áll a hosszú bejegyzésben. Támadójáról kiderül, hogy szerelmi kapcsolatban voltak, a férfi "katonai főiskolát is végzett és alezredes is egyben". A nő azt is írja róla, hogy "szabadlábon védekezhet rangjából, kapcsolatrendszeréből adódóan. Hiába kértem távoltartási végzést és személyi védelmet, a jogszabályok nem teszik lehetővé. Hiába próbáltam jelezni a szakvonal felé (akik fegyveres szervek alkalmazottaira dolgoznak), nem tesznek semmit."

Bernadett azt írja, csak idegenek közbelépésének köszönheti, hogy egyáltalán élve megúszta a borzalmas verést, ami azonban már nem az első hasonló volt.

"2019. augusztus 09.-én hajnalban lakásomon felkeresett és

annyira megvert, hogy szintén nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtem el tőle. Szétszakította a bal fülemet beszakítva a dobhártyámat is, nem jelentettem fel. Tudjátok, miért nem? Mert rangjára hivatkozva azt ismételgette, hogy amennyiben megteszem, én fogok pórul járni.

Nyugalmat szerettem volna már végre, megszabadulva tőle. Most a kórház jelentette fel."

A nő az Indexnek azt nyilatkozta, azért osztotta meg a történetét és a képeket is a közösségi oldalán, mert szerinte nincs más eszköz a kezében. Bernadett, aki nem mellesleg hat gyerek édesanyja, tavaly októberben jött össze K. Istvánnal. Távkapcsolatban éltek, a férfi Sárospatakon, míg ő Miskolcon. Az első durva bántalmazásra idén júniusban került sor egy családi rendezvényen, amikor a férfi ittasan rontott neki. Másodszorra augusztusban, miután lebukott Bernadett előtt, hogy van egy másik barátnője is.

Múlt szombaton egy bujáki katonai rendezvényen vettek részt együtt, ekkor a szállodai szobában szabadult el a pokol. Bernadett az Indexnek azt mondta: a recepciós hallotta meg a hangját, a férfi katonatársai pedig a betört ajtót látva rohantak be a szobába. „Látták az arcomat és kérdezték, hogy te normális vagy, István?” - idézte fel ezeket a pillanatokat.

A rendőrség azt közölte a lap megkeresésére, hogy az ügyben büntetőeljárás folyik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Politikai üzenet kerülhetett az augusztus 20-i tűzijátékba: Orseolo Péter árulásáról szólt a budapesti látványosság narrációja
Az ünnepség forgatókönyvében politikai áthallások is megjelentek, a szöveget papíron is kiosztották a nézőknek.


Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idén is hatalmas látványosság volt, amelyet Európa legnagyobbjaként hirdettek meg. Az ünnepi program bruttó 3,6 milliárd forintba került.

2019 óta a műsor része a történetmesélés is, idén azonban a narrációban egy aktuálpolitikai üzenet is megjelent.

Az M1 Híradó közvetítésében a 15. perc 33. másodpercnél hangzott el az a rész, amely Orseolo Péterről szólt. A szöveget a helyszínen papíron is kiosztották a közönségnek, írta a Népszava.

A narrátor arról beszélt, hogy István király halála után az ország belviszályok és testvérharcok színterévé vált.

A trónra Orseolo Péter került, akinek dölyfössége és felfuvalkodottsága sok szenvedést okozott. A narráció szerint tanácsait idegenek súgták, ezért a magyarok elűzték.

Később azonban az áruló Péter idegen sereggel tért vissza, és egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát. A történet úgy folytatódott, hogy ami addig szabadság volt, rabsággá torzult, a béke megbomlott, majd amikor a magyarok megelégelték a rabságot, Pétert elkergették és megvakították - szólt az ünnepi sztori.

Közvetlenül ezután Richard Wagner világhírű darabja, A walkürök lovaglása csendült fel a tűzijáték alatt.

Orseolo Pétert valójában I. István király nevezte ki örökösének.

Kétszer uralkodott: 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Ő tette Magyarországot a Német-római Birodalom hűbéresévé, ami későbbi császári és más hasonló követelések alapja lett.

Az Orseolo Péterről szóló epizód párhuzamba állítható azzal, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikusai másfél éve rendszeresen azt mondják: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulja Magyarországot a brüsszeli elit kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: