Brutális számok, ennek nagyon rossz vége lesz! 414 milliárdos hiánnyal zárt a költségvetés augusztusban
Augusztus végére az államháztartás központi alrendszere 2857,7 milliárd forintos mínusszal zárt – jelentette be hétfőn a Pénzügyminisztérium.
Ez a hiány már most 300 milliárddal magasabb, mint amit eredetileg az egész évre terveztek. Persze, a helyzet komolyságát már tavasszal felismerte a kormány, ezért módosították is a célt:
A 444 szerint nem véletlen, hogy a Pénzügyminisztérium hétfői közleményében hangsúlyozta: jöhetnek még kiigazítások. A hivatalos narratíva szerint az augusztusi brutális mínusz (414,3 milliárd forint) „szezonális tényezőkre” vezethető vissza. Az PM szerint azért nőtt a hiány, mert ilyenkor kevesebb áfabevétel folyik be, miközben a kormány a dupla családi pótlékot, közutak és közlekedési fejlesztéseket is bőkezűen szórja ki.
A szezonális magyarázat viszont kicsit sántít, hiszen az áfabevétel ingadozásai és a családi pótlék előrehozott kifizetése minden évben megvan – mégsem láttunk soha ilyen brutális augusztusi hiányt. Tavaly, például, a deficit 358,36 milliárd volt, és az is elég komoly év végi rekordot hozott, a GDP 6,2 százalékára rúgó hiánnyal.
A minisztérium szerint idén augusztus végéig már 4281,8 milliárd forintot költöttek nyugdíjakra, és 1781,6 milliárdot gyógyító-megelőző ellátásra, ezek rendre 10,9 és 17,8 százalékkal magasabbak a tavalyinál. De ezek az emelkedések aprópénznek tűnnek az államadósság finanszírozásának növekvő terheihez képest. Az állam ugyanis továbbra is benne van az adósságcsapdában: a kamatkiadások augusztus végéig 2413,8 milliárd forintra rúgtak, ami 695,5 milliárddal több, mint tavaly. Ez egy 40 százalékos növekedés, ami kemény terhet ró az országra.
A Pénzügyminisztérium persze megnyugtatott mindenkit, hogy elkötelezettek a hiány és az államadósság csökkentése mellett, és a tervek szerint az idei hiányt a GDP 4,5 százalékára mérséklik. Kérdés, hogy ezt hogyan sikerül majd megvalósítani, főleg ilyen augusztusi rekordok mellett.