Három óra alatt kétszer volt felhőszakadás Debrecenben és környékén – írta meg az Időkép.
A szupercella előbb Hajdúszoboszlón söpört át jeges villámárvízzel, utána érte el Debrecent, a vihar ágai pedig a Nyírség felé haladtak tovább, ott is volt jégeső. A hőmérséklet tíz fokot hűlt rövid idő alatt.
Alighogy vége lett az első viharnak, jött a második szupercella. Ez például Ebesen is nagy felfordulást okozott.
Az Időkép arról is írt, hogy a Debrecent elérő szupercella valahol a Duna vonala környékén született és az Alföldet átszelve érte el a várost. A szupercella a keleti határt elérve hagyja el az országot.
Három óra alatt kétszer volt felhőszakadás Debrecenben és környékén – írta meg az Időkép.
A szupercella előbb Hajdúszoboszlón söpört át jeges villámárvízzel, utána érte el Debrecent, a vihar ágai pedig a Nyírség felé haladtak tovább, ott is volt jégeső. A hőmérséklet tíz fokot hűlt rövid idő alatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.
Kollégái azt írják:
„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”
Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”
„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”
– írják.
„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”
„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”
Lázár János: Nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében – nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.
Lázár János viszont ezt is túl megengedőnek tartja.
Az építési és közlekedési miniszter a fiával közösen készített videóban beszélt arról, mit gondol a Pride-ról. Azt mondta, a kormány már meghozta az összes szükséges jogszabályt, hogy ne lehessen megrendezni a felvonulást.
„Ezért aztán nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”
– fogalmazott a miniszter.
A videóban azt is elmondta, Mezőtúrra indul, „azokhoz az emberekhez, akiknek elegük van a pride-ozásból, sokkal inkább érdekli őket az ország sorsa és jövője”.
Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyerekek védelmére hivatkozva tiltaná be a Pride-ot. A jogszabály szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”. A szervezőkre és a résztvevőkre akár 200 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.
Rákosi Mátyáshoz hasonlították Orbán Viktort Hadházy Ákos keddi tüntetésén, majd a Városházához vonultak a demonstrálók
A demonstrálók egy perces néma csenddel tisztelegtek a napokban elhunyt rendőrnő előtt. A színpadon kemény politikai üzenetek és durva hasonlatok is elhangzottak.
Zenés felvezetéssel indult az e heti keddi demonstráció a Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos hívására gyűlt össze néhány ezer ember, hogy tiltakozzanak a Budapest Pride tervezett betiltása és az „átláthatósági törvény” ellen.
Elsőként Hadházy lépett színpadra, és megemlékezett a napokban elhunyt rendőr alezredesről, Kutsera-Juhász Bettináról. Egy perces néma csenddel tisztelegtek az emléke előtt. Ezután Hadházy bejelentette, hogy a jövő héten Puzsér Róbert Kossuth téri tüntetésén folytatják a küzdelmet.
A demonstráció első felszólalója Bíró Dénes dramaturg volt. Azt mondta, a magyarokat könnyű becsapni, illetve könnyű kicsalni a pénzüket. A tömeg erre lelkesen skandálta: „Nem hagyjuk abba!”
Paizs Miklós, azaz Sickratman is mikrofonhoz lépett, és sorban kiabálta jelmondatait: „Tiszteletet és igazságot Ukrajnának! Éljen a sajtószabadság! Legyen legális a marihuána! Legyenek nyilvánosak az ügynökakták! Lépjünk be az Európai Ügyészségbe! Lépjünk vissza a Nemzetközi Büntetőbíróságba! Pride!” Azt is mondta: „Az erkölcstelenség rendszerében élünk!”
Videóüzenetben csatlakozott Juhász Péter is, aki megköszönte a részvételt, és azt mondta: „Nagyon egyetértek azzal, hogy kitartóan kell küzdeni.” Elmesélte saját tapasztalatait a lejáratókampányokról, és hozzátette, hogy „az orbáni hatalom retteg, mert az emberek bizalma elveszett irányukba”. Szerinte a helyzet olyan, mint az 50-es években, ahol „Lánczi Tamás ma az ÁVH vezetője, Orbán Viktor pedig maga Rákosi”.
A színpadon Nagy Zsolt színész is felszólalt, aki azt mondta: „Nem gondoltam, hogy 89 után ismét azt kell mondanom: demokráciát!” Azt is hozzátette, hogy kíváncsi lett volna, milyen lett volna az igazi Harcosok Klubja, ahol Orbán Viktor összeveri valamelyik miniszterét, majd a végén megölelik egymást és visszautalják az emberek pénzét.
A rendezvény végén Hadházy Ákos ismét a színpadra lépett, és arra kérte a résztvevőket, hogy menjenek vele a budapesti városházához. Azt mondta: „Hiszen az elmúlt napok egyik leggyalázatosabb híre az volt, hogy 10 milliárd forintot leemeltek a város pénzéből.” Ezután a tömeg útnak indult.
Zenés felvezetéssel indult az e heti keddi demonstráció a Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos hívására gyűlt össze néhány ezer ember, hogy tiltakozzanak a Budapest Pride tervezett betiltása és az „átláthatósági törvény” ellen.
Elsőként Hadházy lépett színpadra, és megemlékezett a napokban elhunyt rendőr alezredesről, Kutsera-Juhász Bettináról. Egy perces néma csenddel tisztelegtek az emléke előtt. Ezután Hadházy bejelentette, hogy a jövő héten Puzsér Róbert Kossuth téri tüntetésén folytatják a küzdelmet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ismét elhalasztották az Axiom Space Ax-4 nevű küldetésének kezdetét. A küldetés egyik tagja Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós is.
Az indulást eredetileg 2023 októberére tervezték, de a szükséges engedélyt csak később kapták meg. A misszió aztán május 29-én indult volna, de a kilövés időpontját június 8-ra tették át.
Az Axiom Space ugyanakkor a Facebook-oldalán nemrég azt közölte, hogy ismét változtattak az időponton.
A négyfős legénység – köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós – felbocsátása június 10-én reggel 8 óra 22 perckor lesz a Kennedy űrközpontból.
A küldetés várhatóan körülbelül 14 napig tart. Ezalatt az Ax-4 legénysége több mint 60 tudományos és ismeretterjesztő kísérletet végez majd el az űrállomás fedélzetén.