HÍREK

Bolsonaro arra kérte híveit, hogy ne útblokádokkal tiltakozzanak az elnökválasztás eredménye ellen

A leköszönő brazil elnök arra biztatta szimpatizánsait, hogy találjanak más eszközöket a tiltakozásra.

Link másolása

A vasárnapi választási eredmény után napok óta kamionosok akadályozzák a forgalmat Brazíliában, több száz utat zártak le. A tüntetők így tiltakoznak, mert szerintük a győztes baloldali Luiz Inácio Lula da Silva csalással verte meg a korábbi, elnököt, a szélsőjobboldali Jair Bolsonarót.

Sok kemény Bolsonaro-hívő nem volt hajlandó elfogadni a vasárnapi elnökválasztás eredményét.

A távozó elnök szerdán arra szólította fel az utcára vonulókat, hogy tisztítsák meg az utakat és „tüntessenek máshol", mert az utak blokkolása nem része a "jogos" tiltakozásnak

- írja a BBC.

A blokád jelentős fennakadásokat okozott az áruszállításban, ami érinti az élelmiszereket és az üzemanyagot is. A rendőrség dolgozik az összes blokád felszámolásán, eddig már több mint 700-at felszámoltak.

A leköszönő elnök a Twitteren egy videóban a blokádokról szólva azt mondta:

„Tudom, hogy idegesek. Én is. De fel kell emelnük a fejünket!”

Arra biztatta a tüntetőket, hogy találjanak más eszközöket a demonstrációra. Üdvözölte a támogatására szervezett különféle gyűléseket, amelyeken az emberek brazil zászlókat tűztek ki, és Lula-ellenes jelszavakat skandáltak.

Bár Bolsonaro nyilvánosan továbbra sem ismerte el vereségét, keddi beszédében ő sem vitatta a választási eredményt. Egyetértett a hatalomátvétellel is, amely a brazil legfelsőbb bíróság szerint azt mutatja, hogy elismerte a választások eredményét. Az elnöki mandátuma ugyanakkor majd akkor ér véget, amikor Lulát január 1-én beiktatják.

Lula, aki korábban 2003 és 2010 között volt már elnök, most 77 éves, és ő lesz a legidősebb, aki elvállalta ezt a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Putnokon: Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá!
A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Link másolása

Magyar Péter Putnokon tartott nyilvános rendezvényt, amelyen egy templomi menet tagjaként átsétált maga a helyi fideszes polgármester is. A rendezvényen megjelentek fújolása közepette Magyar szó szerint idézte a polgármester 2018-ban elmondott szavait, miszerint:

„Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”

Még korábban, egy október 23-i rendezvények ezt találta mondani:

„tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”

Magyar szerint ők nem fognak guillotine alá küldeni embereket, ahogy Tamás Barnabás. Hozzátette azt is, hogy ez nem a Döbrögik, hanem a Lúdas Matyik országa.

A jelenet itt nézhető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kifordította a Fidesz jól ismert, régi szlogenjét
A politikus újragondolta a kormánypárt ősi jelmondatát. Ezt posztolta is a közösségi oldalán, ahol elmondta, mit nyújt ő a kormánypárttal szemben.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa folytatta országjáró körútját, szombat délután pedig egy olyan poszttal jelentkezett a közösségi oldalán, amiben előkerült a Fidesz régi, jól ismert jelmondata.

Magyar Péter kifordította a kormánypárt ősi szlogenjét:

„Gondolj a hazádra, szavazz a TISZÁ-ra!”

– írta Magyar, aki ezzel a Fidesz bő 30 éves, „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondatát gondolta újra.

„Aki a Fidesz-re szavaz, az a háborús uszításra, gyűlöletkeltésre, megosztásra, a propagandára, a korrupcióra, a nemzeti vagyon családi és haveri körnek való átjátszására szavaz.

Aki a TISZA Pártra szavaz, az a békére, a szeretetre, az összefogásra, az árkok betemetésére és egy boldogabb magyar jövőre szavaz.”

– írta Magyar Péter a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A vetegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Kömörőben meglátogatta nagyapja, Dr. Erőss Pál sírját – mesélt a többi őséről is
A néhai legfelsőbb bírósági bíró saját idejében népszerű televíziós személyiség is volt.

Link másolása

Magyar Péter Facebook bejegyzésben emlékezett meg nagyszüleiről. Magyar nagyapját az egykori Magyar Televízió Jogi esetek műsorában ismerte és szerette meg az ország, mint állandó szakértőt. Dr. Erőss Pálnak rendkívül szuggesztív, értelmes magyarázatai segítségével sikerült a jogi nyelvét érthető magyarra fordítania.

Ezt írta:

„A hetem egyik fénypontja volt, hogy ellátogathattam anyai nagyapám, Erőss Pál szülőfalujába, Kömörőbe. A falu elemi iskolájának igazgatója volt az üknagyapám, Sárközi Lajos és itt volt körjegyző a dédnagyapám. Meglátogathattam a szintén tanító üknagymamám sírját, amire nagyapám faragta a jellegzetes csónakos fejfát.

Nagyapám rengeteget mesélt a kömörei emberek bölcsességéről, optimizmusáról és hazaszeretetéről, a penyigei szilváról és onnan hozta ízes, szatmári kiejtését is. Ő volt a legszerényebb és legszelídebb ember, akit valaha ismertem.”

„Hálás vagyok a kömörei emberek szeretetéért, a kedves fogadtatásért és azért is, hogy oly kedvesen őrzik a családom emlékét” – zárta posztját Magyar Péter.

A látogatás képet ITT lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: