HÍREK
A Rovatból

Bojkottálta a Fidesz-KDNP az ellenzék által összehívott rendkívüli ülést a járványkezelésről

Az ellenzéki frakciók a szerintük elégtelen kormányzati intézkedéseket vitatták volna meg. A kormánypártok azonban jelezték, hogy szerintük az ülés „politikai blöff”, ezért nem mennek el.

Link másolása

Határozatképtelen volt hétfőn az Országgyűlés ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülése.

Az ellenzéki frakciók a koronavírus-járvány kezelését célzó, szerintük elégtelen kormányzati intézkedéseket vitatták volna meg, a Fidesz-KDNP azonban előre jelezte, nem vesz részt az ülésen, mert azt "politikai blöffnek" tartja. Az ülésen a kormány sem képviseltette magát.

Az ülésen több ellenzéki képviselő is felszólalt.

Párbeszéd: a kormány magasról tesz az emberek problémáira

Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, azért kezdeményezték a rendkívüli ülést, hogy a kormány számot adjon a járványkezelésről, arról a "káoszról", amit okozott. Úgy értékelt: a Fidesz-KDNP-s képviselők távolmaradása azt jelenti, a kormány "magasról tesz" emberek millióinak problémáira.

Kitért a tavalyi halálozási statisztikákra is. Elmondta, hogy év végén 3300-zal többen haltak meg az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a kormány vagy csalt a statisztikákban, vagy ezek az emberek azért haltak meg, mert összeomlott az egészségügy, és nem kapták meg a megfelelő ellátást

- mondta.

Szerinte a 3600 milliárd forint gazdaságvédelemre fordított összeg 76 százalékát "ellopta a kormány", ez a Fidesz oligarcháihoz vándorolt. Az Orbán-kormány egy bűnbanda, ahol a fékezhetetlen lopás az úr - vélekedett.

LMP: a kormány saját haverjainak oszt támogatást

Csárdi Antal (LMP) szerint Magyarország megállíthatatlanul sodródik a katasztrófa felé, és a kormány nem tesz ez ellen semmit. A kormány a válság közepén sem csinál mást, mint a saját haverjainak és a hozzá közel álló érdekcsoportoknak oszt támogatásokat, míg a valóban rászorulók nem kapnak támogatást - mondta. Hozzátette:

az érdemi segítségre lenne lehetőség és forrás, rendes bértámogatás kellene, amelyet nem utólag fizetnek ki. Sürgette a munkanélküli segély időtartamának és összegének emelését is.

Szerinte a kormány eddig alig néhány milliárdot szánt bértámogatásra, annak elérhetősége pedig minimális. Volt pénz a Groupama Aréna korszerűsítésére, a sportlétesítmények fejlesztésére, Mészáros Lőrinc hoteljeinek támogatására - sorolta. Úgy vélekedett, hogy a kivéreztetett turisztikai vállalkozásokat fel fogják vásárolni közpénzből a kormányhoz közel álló üzleti körök.

DK: Orbán Viktor eladósította az országot és nem volt válságkezelés

Vadai Ágnes (DK ) közölte: a magyar kormány nem felelős a járvány kitöréséért, de felelős azért, ami az országban történik. A vendéglátás és a turizmus területén dolgozók abban reménykednek, hogy kinyithatnak, mert "ez a teszetosza, életképtelen" kormány 2020 márciusa óta nem segít nekik - mondta.

Ő is azon a véleményen volt, hogy a most tönkremenő vendéglátóhelyeket majd "a saját lábon álló királyi család" szerzi meg nyomott áron.

Szerinte Orbán Viktor hétezer milliárd forinttal eladósította az országot és nem volt közben válságkezelés. Oda kell állni az emberek elé és azt mondani: Orbán Viktor egy bukott miniszterelnök, akit maga alá temetett a járvány és a válság

- mondta. Hozzátette: a kormánynak azt is be kell ismernie, hogy amikor története során először valós kihívással szembesült, akkor úgy omlott össze, mint "a magyar konzervatív kereszténydemokrácia Szájer József brüsszeli ereszcsatornáján".

MSZP: a vírus ellen kell harcolni, nem a vendéglátósok ellen!

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt: a Fidesz szájából "ordas hazugság" a kormányzati plakátkampány szövege, miszerint "minden élet számít", mert valójában nem számítanak az idősek, a munkanélküliek, a minimálbérből élők, a vendéglátósok, a szociális ágazatban és a turizmusban dolgozók, de a fővárosban és a nem fideszes vezetésű településeken élők sem.

Úgy vélte: ha a Fidesz-rezsimnek minden élet számítana, akkor nem hagyták volna ősszel berobbanni a járványt. Bírálta a kormányt, amiért űrkutatásra, vadászkiállításra és stadionépítésre adott pénzt, de az álláskeresési támogatás növelésére, a 100 százalékos táppénzre, a családi pótlék megduplázására és a nyugdíjak felzárkóztatására nem.

Arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki a túléléshez szükséges támogatást a vendéglátó szektornak. "A vírus ellen kell harcolni, nem a kocsmáros, a pincér, meg a szakács ellen - fogalmazott.

Jobbik: most még megúszhatják a vizsgálóbizottságokat, de 2022-ben választ kell adni

Lukács László György (Jobbik) a kormánypárti képviselőket bírálta, amiért nem vesznek részt az ülésen. Hangsúlyozta: az ellenzék három fontos témakörben akart vizsgálóbizottságot létrehozni, hogy a kormánynak feltehessék azokat a gazdasági és járványügyi a kérdéseket, amelyekre nem válaszol. Miért nincsen 80 százalékos bérkompenzáció, mennyit költöttek a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére, hogy lehet, hogy arab milliárdosnak is jutott kormányzati támogatás? - sorolta.

Szerinte a kormánynak nyilvánosságra kellene hoznia az oltás költségeit és járványügyi kérdéseket is tisztáznia kellene, hiszen 2020 az elmúlt 20 év legsúlyosabb halálozási mutatóját hozta.

A kormánypártiak most még megúszhatják a vizsgálóbizottságokat, de 2022-ben eljön az idő, amikor választ kell adni - hangsúlyozta.

Az elnöklő Latorcai János bejelentette, hogy Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló megkeresés érkezett a bíróságtól becsületsértés miatt indított magánvádas ügyben, Simonka György (Fidesz) esetében pedig a legfőbb ügyésztől érkezett ilyen kérés vesztegetési közvádas ügyben, ezeket a mentelmi bizottság vizsgálja.

Az elnök a napirendről történő szavazáskor megállapította, hogy a parlament határozatképtelen, majd - miután a képviselők Balczó Zoltán (Jobbik) ügyrendi javaslatára felállással emlékeztek meg Pánczél Gyula elhunyt MDF-es országgyűlési képviselőről - bezárta az ülést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Ne viccelj, ez természetes” – mondta Schadl György Völner Pálnak, miután bizalmas adatokat adott neki egy politikai ellenfeléről
A volt államtitkár a Jobbik képviselőjéről próbált olyan adatokat szerezni a végrehajtói kar elnökétől, amelyeket felhasználhatott volna a választási kampányban.

Link másolása

Újabb részletek derültek ki a Schadl-Völner ügyről: a végrehajtói kar elnöke olyan terhelő adatokat adott a volt igazságügyi államtitkárnak, amelyeket felhasználhatott volna a választási kampányban politikai ellenfele ellen - írja a 24.hu a nyomozati anyagok alapján.

A lehallgatott telefonbeszélgetések alapján Völner Pál arra készült, hogy a 2022-es választáson ismét a Jobbik akkori országgyűlési képviselőjével, Nunkovics Tiborral kell versengenie az egyéni mandátumért Komárom-Esztergom megye 2-es számú választókerületében. A választási kampányban pedig Schadl György is a segítségére volt.

Egy beszélgetésben Völner egyik munkatársa árulta el, hogy bizalmas adatokat kapott Nunkovics Tiborról.

„Van egy olyan információm, hogy a Nunkovics az beregisztrált ilyen végrehajtói ügyben. Tudod, van egy ilyen honlap, amihez regisztrálni kell, hogy végrehajtásban részt vehess. Majd megpróbálok kideríteni közelebbit, de a kampány végén ez jó lehet, nem?” - kérdezte az államtitkártól, aki azt válaszolta: „Nagyon. Ez aranyat érne”.

Ez az információ - miszerint Nunkovics regisztrált a végrehajtói kar által működtetett árverési rendszerbe, amivel ingatlanárveréseken is részt vehet, így akár kilakoltatásokban is közreműködhet - Schadl Györgytől származott, akit aztán Völner fel is hívott telefonon. Megkérte, hogy nézzen utána, hogy a jobbikos politikus „helyben ügyködött-e valamit”. Schadl erre azt mondta, hogy Nunkovics csak regisztrált, de nem vásárolt, nem vett részt ingatlanárverésen.

Az államtitkár aztán megköszönte a végrehajtói kar elnökének segítségét, aki válaszul közölte: „Ne viccelj, ez természetes”.

Az ügy végül nem került elő a kampányban, feltehetően részben azért, mert ezen telefonbeszélgetések után nem sokkal Schadl Györgyöt letartóztatták, hamarosan pedig Völner Pált is meggyanúsították, aki végül már nem is indult a 2022-es választáson.

A 24.hu megkereste Völner Pált, hogy megkérdezzék tőle, gyakorlat-e a Fideszben, hogy személyes adatokat használnak fel a választási kampányban politikai ellenfeleikkel szemben. A volt államtitkár helyett ügyvédje, Papp Gáborral sikerült beszélniük, aki azt ígérte, hogy a bíróságon erre is reagál majd. Az a munkatárs, akivel Völner Pál egyeztetett, nem válaszolt a kérdésekre.

Nunkovics Tibor, a Jobbikus politikusa úgy reagált, számára az teszi szürreálissá az ügyet, hogy nem licitálás miatt regisztrált a végrehajtási rendszerbe, mivel ilyen tervei soha nem voltak, hanem azért, mert a Nemzeti Földügyi Központ ellen jogerősen megnyert per kapcsán szeretett volna adatokat kapni. Elárulta azt is, hogy bár sok pletykát hallott arról, hogy keresik a gyenge pontját a Fidesznél, erről a dologról korábban nem értesült.

„Bicskanyitogató, ahogyan ez a két ember a beosztásával visszaélve próbált valakit besározni”

- mondta.

A Transparency International Magyarország álláspontja szerint is visszaélés történt. Ligeti Miklós, a szervezet jogi igazgatója elmondta: „Ha Völner Pál ténylegesen a lehetséges politikai ellenfele árverési eljárásban tanúsított magatartására vonatkozó bizalmas információt szerzett meg, méghozzá azért, hogy azt felhasználja az illető ellen a választási kampányban, az nemcsak súlyosan összeférhetetlen, de bűncselekmény is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Az szerintem fasza” – mondta Schadl György a 35 milliós tengerparti luxusapartmanról, amit Spanyolországban vett
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke azt is elhintette egy hangfelvétel szerint, hogy szívesen lenne nyugdíjas La Mangán.

Link másolása

Százmilliókat fektettek ingatlanokba Schadl Györgyék - írja a Blikk. Közel húsz lakás, ház, nyaraló, üzlethelyiség - mintegy 775 millió forint értékben - került a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének és feleségének a tulajdonába.

Többek között egy La Manga-i, tengerperti lakás is szerepel benne, melyet Schadl György 35 millió forintért vásárolt, de egy hangfelvételen már 70 millióról beszél egyik haverjával, R.-rel.

A Schadl-Völner ügy nyomozati anyagából kiderült, hogy a szaktanácsadó összegezte a vagyonát, amit a nyomozás során zár alá vettek. A felvétel ITT hallható. Ebben elhangzik:

R.: „Merre vagy doktor úr, ha nem titok? Valami szép országban?”

Schadl: „Lakást átvenni Spanyolországban… Most még az eladó lesz benne, tehát mi még szállodában lakunk most, de akkor legalább elviszi a cuccait…”

R.: „Kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi vagyok.”

Schadl: „Ha jó, akkor rá pár hétre, ha ráérsz, ugyanilyen pár napra kiszaladhatunk.”

Nem sokkal később egy másik beszélgetésben már az élményeiről beszélt a végrehajtói kar elnöke.

R.: „Milyen volt Spanyolország, doktor úr?”

Schadl:

„Szupi, minden szupi, kérlek.”

R.: „Milyen a ház vagy a lakás?”

Schadl:

„Az szerintem fasza.”

R.: „Hadd kérdezem már meg, hogy ott, az V. kerben, meg itt a nagyon menő dolgok… meg a XIII. ugyanabban az értékben milyen lakást kapnál? Gondolom a kilátás sem ilyen, ugye?”

Schadl: „Igen, félmillió euróért olyan tengerparti villa van, hogy beszarsz.”

R.: „Arra már te is azt mondod, hogy ellaknál, nemhogy H. ellakna ott?”

Schadl: „Abban igen, félmilliósban ellakna…

A miénk vízparti, előtte három medence, két darab jakuzzi, maga a tenger, teniszpálya tartozik hozzá, mélygarázs van, normál körülmények, három szoba, egy fürdő, egy terasz… Kétszázezer euró, hetvenmillió forint… Én mondom, szívesen lennék nyugdíjas La Mangán. Nekem nagyon tetszett.”

A lap emlékeztet rá, hogy a megszerzett lakásokat most elveszítheti Schadl György és felesége, hiszen azokat a nyomozás során zár alá vették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Átírta Orbán Viktor az adósságrendezés szabályait
A rendelet felülírja a családi csődvédelem szempontjából meghatározó törvényt, illetve a kormány több korábbi rendeletét is.

Link másolása

Megjelent egy rendelet a Magyar Közlönyben arról, hogyan kell alkalmazni veszélyhelyzetben a természetes személyek adósságrendezéséről szóló egyes jogszabályokat - vette észre a 24.hu.

Az Orbán Viktor által aláírt rendelkezés felülírja a családi csődvédelem szempontjából meghatározó törvényt, illetve a kormány több korábbi rendeletét is.

„Az a belföldi székhelyű hitelintézet, amelynek tevékenységi engedélye és üzletszabályzata kiterjed a lakossági folyószámlák vezetésére, és az adóssal forint fizetési számla nyitására és vezetésére vonatkozó keretszerződése van, az adós kezdeményezésére soron kívül megköti, illetve módosítja – az Are. tv. 45. § (3) bekezdése, valamint a természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásában a családi vagyonfelügyelő és a felek közötti együttműködés szabályairól, valamint az adós fizetési számláiról szóló jogszabályban meghatározott – az adósságtörlesztési számla, illetve a megélhetési számla céljára szolgáló bankszámlaszerződéseket.”

A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, rendelkezéseit az akkor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. A rendelet ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az adós kérelmezze a rendelet hatálybalépése előtt jogerőre emelkedett adósságtörlesztési végzés módosítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar állami kitüntetést kapott a kínai vakcina miatt a bahreini külügyminiszter
Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-járvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatásával” érdemelte ki a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

Link másolása

Orbán Viktor kormányfő előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök magas állami kitüntetést adományozott a Bahreini Királyság külügyminiszterének - szúrta ki a 24.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint

Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-világjárvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatása elismeréseként” kapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

Szijjártó Péter magyarázata szerint Bahrein kollégája közvetítésével adta át a járvány idején a kínai vakcina felhasználásának addigi teljes dokumentációját. Bahrein már előttünk járt, mert Bahreinben már elkezdték használni a kínai oltóanyagot, a Sinopharmot, amit Magyarország ismert. Az oltóanyag engedélyezési folyamata hazánkban, a bahreini külügyminiszter segítsége nélkül emberek tízezreinek, százezreinek az élete maradt volna veszélyben - mondta.

A Sinopharm engedélyezését sokan bírálták, a vakcinák közül az teljesített a legrosszabbul - teszi hozzá a lap.

VIDEÓ: A kitüntetés átadása


Link másolása
KÖVESS MINKET: