hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Blikk: Szájer meg se volt hívva a szexpartira

A lapnak sikerült megszólaltatnia a brüsszeli orgia szervezőjét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 02.

hirdetés

Exkluzív interjút készített a Blikk annak a szexbulinak a szervezőjével, amelyen Szájer József is részt vett.

A lap szerint

a házibulit egy 29 éves doktori hallgató, egy bizonyos David Manzheley szervezte, aki saját bevallása szerint nem ismerte a politikust.

Eredetileg 10 vendéget hívott a járványügyi korlátozásoknak megfelelően, sőt, arra is kérte barátait, hogy leginkább azok jöjjenek, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen. Végül azonban 25-en érkeztek a szexpartira az első emeleti lakásba - köztük az Európai Parlament magyar képviselője, Szájer József is.

David elmondása szerint a rendőrök kopogtatás nélkül törték rájuk az ajtót, és rendkívül durván viselkedtek a vendégekkel, akik hiányos öltözetük miatt nem tudták rögtön azonosítani magukat. Azt viszont tagadta, hogy bárki drogot fogyasztott volna.

hirdetés

"Csak iszogattunk, mint egy kávézóban, és persze, közben a vendégek egymással szexeltek. Nem hiszem, hogy ez büntetést érdemel"

- idézi a Blikk a férfi szavait.

A lap birtokába jutott néhány fotó is az orgia helyszínéről, amely itt tekinthető meg.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Kunetz: A kormány úgy zárja be az üzleteket, hogy „semmi egyéb finomabb, ámde hatékony védekezést nem próbáltak még ki”

Az egészségügyi szakértő a Facebook-oldalán értékelte a csütörtöki kormányinfón bejelentett szigorításokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

A Facebook-oldalán értékelte a csütörtöki kormányinfón bejelentett szigorításokat dr. Kunetz Zsombor. Az egészségügyi szakértő a szigorítások egy részével egyetért, de több olyan intézkedést is hiányol, amely ugyan kevésbé szigorú, mégis hatékony lehetne.

Posztjában sorra veszi a bejelentett szigorításokat. Az iskolák, óvodák bezárásáról azt írja: "tulajdonképpen rendben van":

"Szomorúan, de eljött ez a pillanat. Maga a kormány celeb-járványszakértői is azt nyilatkozták, hogy ellentétben az eddigiekkel, ha a vírus bekerül a családba az ott végig is megy"

- fogalmazott a posztban.

Az üzletek két hetes bezárásával azonban már nem ért egyet ilyen egyértelműen.

"Ez azért meglepő, mert úgy lépik meg, hogy semmi egyéb finomabb, ámde hatékony védekezést nem próbáltak még ki, mint az FFP2-es maszkok kötelezővé tételét és az üzletekben az adott négyzetméterre eső személyek korlátozását. Ez gond is lesz, hiszen ha mindent bezárnak, a nyitva maradó helyeken, éppen a kínálat szűkítése miatt többen lesznek. Így a nyitva tartó üzletekben nagyobb lesz a népsűrűség. Korlátozásról meg ott sincsen a mai bejelentésben szó".

- írja.

hirdetés

Kunetz szerint a parkok arborétumok nyitva tartása, köztéri maszkviselés rendben van.

"A munkavégzés engedélyezett, ahol mód van rá, ott biztosítani kell az otthoni munkavégzést. Különösen kíváncsi vagyok a köztisztviselőknek ezt engedik-e, hiszen még a második hullám csúcspontján sem engedte például az EMMI a home office bevezetését pedig, valószínűleg addig is kevesebb kárt okoztak volna" - fogalmaz posztjában.

A határátlépés szigorításával kapcsolatban pedig azt írta:"nem látjuk pontosan ez még mit jelent. Gondolom itt a maldív-szigeteki NER charterek korlátozására gondolnak, valamint az afrikai ingázókra".

Az egészségügyi szakértő szerint a szigorú korlátozások mellett hiányzik néhány olyan pont a kormány lépései közül, amellyel hatékonyabban elősegíthetnék a járvány elleni védekezést.

"Nincsen szó eddig az ingyen parkolás esetleges kiterjesztéséről a Parlament előtt, és a Karmelita kolostor körüli szabad és lezárt helyeken, erre komoly igény lenne, hiszen a rendelkezéseknek köszönhetően szabad parkolóhely alig van az ott lakók számára sem is. Nincsen szó arról, hogy az önkormányzatokat támogatnák a tömegközlekedés sűrítése érdekében. Nincsen szó a kijárási tilalom enyhítéséről, hogy a bevásárlási sávot kitolják, ezzel a tömegnyomort az üzletekben enyhítsék. Nincsen szó a tesztelések felpörgetéséről sem" - fogalmaz posztjában az egészségügyi szakértő.

A szigorításokkal kapcsolatos részletek várhatóan a pénteki Magyar Közlönyből derülnek majd ki, illetve pénteken beszél majd az intézkedésekről bővebben Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Müller Cecília: Rendkívül magasak a járványadatok, a bejelentett szigorítások szükségesek

Az aktív fertőzöttek száma napok alatt 80 ezerről 100 ezer fölé emelkedett. A tendencia egyre emelkedő, ezért elkerülhetetlenné váltak azok a korlátozó intézkedések, amelyekről a kormány döntött - fogalmazott.
MTI - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

Minden eszközzel le kell törni a járvány nagyon dinamikusan emelkedő harmadik hullámát, a kormányzati szigorítások szükségszerűek voltak - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Kifejtette: a vakcinák segítenek, de védettség csak 2-3 hét után alakul ki. Még sem számban, sem időben nem tartunk ott, hogy a hatásukat jelentősen éreztessék, most pedig "helyzet van" - fogalmazott, hangsúlyozva:

rendkívül magasak a járványadatok, ezért van szükség még szigorúbb biztonsági intézkedésekre.

A kontaktusok számát csökkenteni kell - emelte ki az országos tisztifőorvos.

Az aktív fertőzöttek száma napok alatt 80 ezerről 100 ezer fölé emelkedett. A tendencia egyre emelkedő, ezért elkerülhetetlenné váltak azok a korlátozó intézkedések, amelyekről a kormány döntött

- tette hozzá Müller Cecília.

Azt mondta, emellett továbbra is fontos a védőoltások minél gyorsabb beadása. Csütörtökön két szállítmány is érkezett, jövő héten csaknem 400 ezer regisztrált idős kaphatja meg a védőoltást - mondta az országos tisztifőorvos.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Még mindig nem elég felkészült a magyar oktatás a digitális átállásra a Pedagógusok Szakszervezete szerint

A pedagógus szakszervezetek üdvözölték az iskolabezárásokat és az online oktatásra való átállást, de az intézkedéseket kevésnek tartják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely a koronavírus felfutóban lévő harmadik hulláma miatt újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be. A szigorítások között szerepel, hogy március 8-tól április 7-ig bezárják az iskolákat és az óvodákat. Az általános és a középiskolákban pedig digitális oktatás lesz. (Utóbbi csoportban ez a meglévő helyzet meghosszabbítását jelentette.)

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a Szeretlek Magyarország kérdésére közölte: ők régóta szorgalmazzák, hogy az általános iskolákban is tantermen kívüli oktatást kell elrendelni, sőt, a legutóbbi napokban kérték, hogy a tavaszi szünetig ne legyen hagyományos oktatás, mert mindenkinek az egészsége a legfontosabb, vagyis ők üdvözlik a döntést.

Arról is érdeklődtünk, hogy álláspontjuk szerint a magyar oktatás felkészültebb-e a digitális átállásra most, mint közel egy évvel ezelőtt, az első átállás alkalmával. Totyik Tamás válaszában arról ír, hogy

a PSZ szerint sajnos nem ez a helyzet, bár sok pedagógus rutint szerezhetett, de nagyon sok a hiányosság, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Ha a 2016-ban elfogadott Digitális Oktatási Stratégiában kitűzött célokat a kormány végrehajtotta volna maradéktalanul, ma sokkal kisebb gondja lenne a pedagógusoknak a tantermen kívüli oktatásra történő átállással.

„A lelkiismeretes intézményvezetők már augusztus végén elkezdték a kollégák felkészítését egy esetleges online oktatásra történő átállásra, hiszen lehetett tudni, hogy jön egy újabb járványhullám. A kollégák felkészültebbek, de a tananyag digitális lefedettségében még mindig óriási hiányosság mutatkozik” - vélik.

hirdetés

Az oktatási kormányzat részéről kisebb támogatás érkezett a pedagógusok online munkájához. Mint Totyik elmondta, a KRÉTA rendszerben létrehozták a digitális kollaborációs teret, amely a Google Classroom-ot vagy a Microsoft Teams-t kiválthatja, de még sok hiányossága van ennek a rendszernek, további fejlesztésekre van szükség. A PSZ ugyanakkor továbbra is várja a kormánytól az egyszeri 100 000 Ft-os támogatást a pedagógusok részére az otthoni munkavégzés támogatására, hiszen saját pénzükből kellett eszközöket vásárolniuk a digitális oktatáshoz már tavaly tavasszal.

A Szülői Hang nevű civil szervezet korábban felelős magatartásra kérte a szülőket, hogy ne vigyék iskolába a gyermekeiket. A PSZ pedig azt is kéri, hogy

a kisebb gyerekekkel otthon maradó (egyik) szülő kapjon 100 százalékos táppénzt, ösztönözve őt az otthon maradásra, ráadásul az alsósoknak szükségük is van a segítségre a tanulásban.

Rákérdeztünk a hónapok óta forró témának számító érettségire való felkészülésre is. Korábban többen (így a PSZ is) szerették volna, ha a kormányzat átgondolja, hogy a végzős diákok hosszú, digitális oktatásban eltöltött időszaka vajon kellő felkészültséget biztosít-e az érettségi sikeres abszolválásához. Maruzsa Zoltán államtitkár azonban egyértelművé tette, hogy az érettségiket a szokásos időpontban és formában kívánják megtartani.

Totyik Tamás most elmondta, a most érettségizők harmadik fél éve tanulnak online, felkészülésük nyilván nem lehet olyan hatékony, mintha ezt az időt iskolai tanulással töltötték volna. Különösen nehéz helyzetben vannak a szakmunkásvizsga után kétéves intenzív nappali tagozatos érettségire való felkészítésben részt vevő diákok. Nekik úgy kell felkészülniük az érettségire, hogy a négy félévből gyakorlatilag hármat online oktatásban töltöttek. A technikumban érettségizők és a szakgimnáziumokban érettségizők helyzete még nehezebb.

A PSZ szerint járvány alakulásának figyelembevételével a kormánynak több forgatókönyvet kellene kidolgozni és minél előbb nyilvánosságra hoznia.

„Meg kell fontolni azt a lehetőséget, hogy azokból a tárgyakból, amelyek a továbbtanuláshoz nem szükségesek, súlyozott átlaggal érdemjegyet ajánljanak meg, és csak azokból a tárgyakból érettségizzenek a diákok, amelyek a felsőfokú tanulmányaikhoz kellenek”

- fogalmazott Totyik Tamás.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Nedolgozzingyen.hu oldalon kiemelte, hogy az intézkedés az utolsó utáni pillanatok után több nappal érkezett.

Szerintük az intézkedés azért is időszerű volt, mert több intézmény volt, ahol már nem volt kellő számú tanár az órák megtartásához, és már a helyettesítések is gondot okoznak.

A PDSZ azt írja, elvárja, hogy

„a Tankerületek – mint a pedagógiai szakszolgálatok munkáltatói – is eleget tegyenek a Kormány kérésének és online munkarendet alakítsanak ki az ottani szakfeladatok ellátásához (pl. nevelési tanácsadás, fejlesztő nevelés, logopédiai ellátás).”

Azt is írják, hogy a digitális oktatás zökkenőmentes ellátásához is szükség van a tanárok azonnali oltásának megkezdésére. Mint fogalmaznak

„oltsák be soron kívül az oktatásban dolgozókat a zárás ideje alatt! Ha a pedagógusok betegek, akkor digitális oktatás sem lesz. Akkor csak szünet van. Veszélybe kerül az érettségi felkészítés is”.

A PDSZ (hasonlóan a PSZ-hez) azt írja, a kormány feladata a kisgyermekeikkel otthon maradó szülők kompenzálása is, így azt is kérik, hogy részesítsék a munkahelyüktől távolmaradni kényszerülő szülőket azonnali támogatásban – fizessenek számukra 100%-os táppénzt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A kaszinók sem lehetnek nyitva a következő hetekben

A Kormányzati Tájékoztatási Központ a hvg.hu kérdésére közölte: az újabb szigorítással a kaszinóknak is be kell zárni.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

A kaszinóknak is be kell zárniuk az újabb szigorítással – tudta meg a hvg.hu a Kormányzati Tájékoztatási Központtól.

Mint arról írtunk, a kormány döntésének értelmében

  • az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják, digitális oktatásra állnak át.
  • március 8. és 22. közt bezárják az üzleteket. Ez alól kivételt képeznek az élelmiszerboltok, patikák, drogériák, benzinkutak. Emellett minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi intézményeket.
  • a konditermek bezárnak, az igazolt sportolók meccsei zárt kapuk mögött játszhatók le. Parkok, arborétumok nyitva maradnak, a szabadtéri sportolás továbbra is lehetséges, amennyiben betartható a másfél méteres távolság.

Mivel csak a legfontosabb járványügyi szigorításokat jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, több kérdés is felmerül a hétfőtől életbelépő új rend kapcsán.

A hvg.hu a felmerülő kérdésekből többet is feltett a kormányzatnak, választ azonban csak egyre kaptak:

hirdetés
a kormány válasza értelmében a kaszinók nem tarthatnak nyitva.

A további részletszabályozás a válasz szerint a holnapi nap folyamán jelenik meg.

Ahogy arról a bejelentés után mi is írtunk, például a postákról, a dohányboltokról és a bankfiókokról nem esett szó a kivételek között. Ugyancsak kimaradtak a felsorolásból az állatkereskedések, a mezőgazdasági üzletek és például a fodrász vagy a manikűrös szolgáltatásokról sem esett szó.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: