FELFEDEZŐ
A Rovatból

Szex a sznúkerasztal alatt, pofátlan megcsalás, meztelenül mászkáló vendégek – bizarr sztorik luxushotelekből

Most bepillanthatsz egy egészen zárt világba.


Minden hotelban történnek furcsaságok, kezdve a bizarr szexjátékoktól a furcsa halálesetekig. Egy dolog mindegyikben közös: a személyzet tud róla. A The Sunon négy hotel munkatársai mesélnek furábbnál furább történeteket.

Vér és hatalmas dildók a luxushotelben

Maria Smith egy elegáns hotelban dolgozott, ahol többnyire sztárok szálltak meg, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak. Velük nem is volt probléma, csak becsekkoltak, majd pár nappal később kicsekkoltak. Voltak olyanok is, akiknek rendszeres foglalásuk volt, és minden héten más hölggyel érkeztek a hotelba. Azonban minden évben megrendezésre került egy motoros találkozó, amikor igazán fura vendégek érkeztek. Az egyik jómódúnak tűnő pár például mocskos ágyneműt és hatalmas dildókat hagyott a szobában. Maria legdurvább esete is az egyik ilyen motoros esemény alatt történt. Egy idős embernek felrobbantak a belei, és a szobában vérzett el.

A szőnyeg a falak, minden csupa vér volt.

Már a folyosóról lehetett érezni a bűzt. Maria azt mondta, olyan volt belépni a szobába, mint egy Quentin Tarantino filmbe. "Ilyenkor a lehető leggyorsabban kell kitakarítanunk a szobákat, hogy újra ki lehessen őket adni" – mondta Maria.

Férjek, akik a nászéjszakán tovább is állnak

Anna Thistlethwaite egy 4-csillagos szállóban volt recepciós. A nászéjszakák nagy többsége úgy zajlott a szeme előtt, hogy a pár bevágódott a szobába, majd a férj megvárta, míg a részeg felesége elaludt. Aztán kilopózott a szobából, majd nem sokra rá egy másik nővel szexelt a szomszédban. Néha átnézett, hogy a felesége alszik-e még, majd ment vissza az új nőhöz. Erre mindig akkor jöttek rá a recepción, mikor összekeverték a szobakulcsokat, és nekik kellett megoldani a kínos szituációt. A konferencia heteken is sok megcsalást láttak. A legdurvább az volt, mikor

a feleség is megérkezett a hétvégére, és fogalma sem volt arról, mit csinált a férje hét közben.

Természetesen ezeket a hotelban dolgozóknak csendben kellett végignézniük, hiszen "a vendégeknek mindig igaza van."

Drága pezsgők és szex a sznúkerasztal alatt

Josh Tully szintén egy luxushotelban dolgozott Nagy-Britanniában. Az egyik vendég speciális kérése az volt, hogy mire megérkezik, egy 500 fontos behűtött pezsgő várja a szobában. A hotel beszállítója azonban cserben hagyta őket, így improvizálniuk kellett.

Egy 20 fontos házi pezsgőt adtak neki, és a fickónak fel sem tűnt.

Megköszönte nekik, hogy ennyit fáradoztak érte és elmagyarázta, hogyan lehet íz alapján megállapítani a különbséget. A dolgozóknak természetesen mindezt fapofával kellett végighallgatniuk. Josh azt is megtanulta, hogy az emberek eléggé bohók lesznek, mikor elutaznak a hétvégére. Egyszer rátalált egy párra, miközben a sznúker asztal alatt szexeltek. Észrevették Josht, azonban nem zavartatták magukat, és folytatták tovább, amit addig csináltak. Josh sem tudott mit tenni, így otthagyta őket. Amikor kifelé jövet elhaladtak Josh mellett, bólintottak egyet hálájuk jeléül.

A Pucér Panzió

Maria Andrews egy 4-csillagos hotelben látott olyan dolgokat, hogy állítása szerint már semmi sem tudja meglepni. Egyszer például, mikor a szobaszervizt szolgálta fel, egy férfi anyaszült meztelenül nyitott ajtót. Maria betolta a kocsit, lepakolta az asztal a sört és a rágcsát, majd mikor megfordult, hogy átadja a számlát vette észre, hogy a férfinek merevedése van és a pénisze sem éppen kis méretű. A felesége a fürdőszobában feküdt a kádba szintén meztelenül. Maria szerint egyikük sem volt részeg, csak nyilvánvalóan exhibicionisták. Egy másik meztelen történet is kijutott Marianak.

Egy nő teljesen meztelenül jött le a recepcióra

azzal a történettel, hogy kizárta magát a szobájából, mert összetévesztette a bejárati ajtót a fürdőszobáéval. A dolgozók egy szavát sem hitték, azt gondolták, biztosan rajtakapták valakivel. Hosszú percekig kellett a recepción várakoznia, amíg átfuttatták a rendszeren a személyazonosságát. Természetesen az összes biztonsági kamera rögzítette az útját a szobájától a recepcióig.

Címlapkép: Unsplash


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk