A Rovatból

Bíróság: A kormánynak ki kell adnia az OLAF jelentéseit

A döntés egyelőre elsőfokú.


Azt írja az Index: a Fővárosi Törvényszék döntése alapján a Nemzetgazdasági Minisztériumnak ki kell adnia azokat az összefoglaló jelentéseket, amelyeket az OLAF magyarországi koordinációs irodája küldött a kormánynak 2007 január 1. és 2017 február 13. között.

Az OLAF Koordinációs Iroda, az EU csalás elleni hivatalának magyarországi kirendeltsége minden évben készít egy összefoglaló jelentést a magyar kormány részére arról, hogy milyen szabálytalanságokról volt tudomásuk abban az évben.

Ezeket akarta megszerezni korábban dr. Szakács László MSZP-s képviselő, aki később pert is indított, miután közérdekű adatigénylésére az NGM nem volt hajlandó kiadni ezeket az anyagokat.

Szakács még tavaly februárban kérte ki a jelentéseket, amikor a 4-es metró beruházással kapcsolatos OLAF jelentésről szóltak a hírek.

Az NGM akkor így érvelt: ezek döntés megalapozására szolgáló adatok, és ezért nem nyilvánosak.

A bíróság viszont dr. Szakács Lászlónak adott igazat, így az NGM-nek 15 napon belül el kellene küldenie az elmúlt 10 év jelentéseit.

A helyzet azoban nem ilyen egyszerű, mert a döntés egyelőre nem jogerős, az ügy másodfokon folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

– mondta a bíró.

A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megszűnt az RTL hírigazgatója elleni nyomozás, ami 11 hónapig tartott
A megszüntető végzés október 9-én született meg. Közben egy másik feljelentés nyomán házkutatást is tartottak Kotroczó Róbertnél.


Majdnem 11 hónapig vizsgálódott a rendőrség, végül lezárta a kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, Ábrahám Róbert feljelentése nyomán indított eljárást Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója ügyében. A megszüntetés 2025. október 9-én történt. Az indoklás szerint „mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. A BRFK ezt meg is erősítette – írta a HVG.

Az irat szerint

„a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján” nem állapítható meg bűncselekmény. A nyomozók 11 tanút hallgattak meg, és az Ábrahám által emlegetett halálesetek kapcsán is arra jutottak. „Megállapításra került, hogy nincs ok-okozati összefüggés az összejövetelek és a halálesetek között.”

Kotroczó Róbert így reagált.

„Nem tudtam erről, semmilyen megkeresést nem kaptam, erről a megszüntető végzésről sem. De biztos voltam benne, hogy nincs semmilyen ügy.”

Előzményként Ábrahám Róbert 2024 novemberében pedofil- és egyéb vádakkal, orgiákról és rejtélyes halálesetekről szóló történetekkel állt elő, és kábítószer-kereskedelmet sejtetett Kotroczóval összefüggésben. Kotroczó korábban a Media1-nek azt közölte, hogy nem folyik ellene büntetőeljárás, és Ábrahám állításai alaptalanok.

Korábban Kotroczó nyilvánosságra hozta negatív drogtesztjeit, mégis egy új feljelentés miatt házkutatást tartottak nála.

A cikk felidézi azt is, hogy Ábrahám Róbert korábban megütötte Puzsér Róbertet, megvádolta Lakatos Márkot, és tüntetést is szervezett ellene.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: