HÍREK
A Rovatból

Bige László: Leállt a hazai műtrágyagyártás, óriási hiány és újabb élelmiszerár–robbanás jöhet

A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa szerint az eddigi infláció csak a kezdet, az idei termelést drágító hatások beépülése még csak most következik.


Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa az Indexnek beszélt arról, hogy az európai műtrágyagyárak 70 százaléka áll, még azok is, amelyek tengerpartok közelében vannak, és esetenként saját ammónialefejtővel rendelkeznek.

Pár héttel ezelőtt a péti Nitrogénművek is leállította a termelést, miután olyan földgázárak alakultak ki, amelyek mellett már nem lehet olyan áron gyártani, amire lesz is kereslet.

10 év átlagában az üzem havi földgázköltsége 5–20 millió euró között változott, ez 300 eurós gázzal számolva 144 millió eurós kiadást jelentene havonta, és akkor még az egy év alatt tízszeresére drágult villamos energiát nem is vették számításba, holott az elmúlt napok 650–800 eurós megawattóránkénti árszintje is komoly terhet jelent a cégnek. Ahhoz képest mindenképp, hogy 2021 tavaszán ez még 45 euró volt megawattóránként. Példaként említette, hogy a megawattóránként 300 eurós földgázból – durva becslés szerint – 1300-1500 eurós nitrogén műtrágyát lehet előállítani, ha az összes költséget figyelembe veszi a gyártó.

Ez 405 eurós forintárfolyammal számolva 526 500–607 500 forintos tonnánkénti árat feltételez, amit aligha fizetne meg az évszázad aszálya miatt becslések szerint 800–1200 milliárd forintos bevételkieséstől szenvedő növénytermesztő ágazat.

A teljes uniós műtrágya-előállítás átlagosan évi 45 millió tonna, az elmúlt hetekben, hónapokban – de van olyan európai üzem, amely egész évben állt – kieső gyártási kapacitásokat azonban még ha lenne is megfizethető árú földgáz, már akkor sem tudja pótolni a mezőgazdaság szükségleteihez képest időben az ipar - mondta Bige.

Mindez azt jelenti, hogy a hiány újabb termékár-emelkedéshez vezet az uniós piacokon, aminek hatása a takarmánygyártástól kezdve az állattenyésztésen és az élelmiszeriparon át előbb-utóbb elér a fogyasztókig is.

Bige szerint az eddigi infláció csak a kezdet. Az energiaválság nem csak az uniós műtrágyaipart, majd az áremelések átgyűrűzésével az élelmiszeripart, hanem a teljes európai vegyipart teszi tönkre.

Mostanra még csak a tavalyi gabonaár-emelkedés hatása jutott el az élelmiszerek fogyasztói árába, az idei termelést drágító hatások beépülése még csak most kezdődik - fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli ülést kezdeményezett Ruff Bálint: öt fontos javaslatról dönthet a parlament a nyári szünet előtt
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.


Rendkívüli ülést hívna össze jövő keddre, június 16-ra Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a parlament még a nyári szünet előtt tárgyaljon több sürgős törvényjavaslatról. A Forsthoffer Ágnes házelnöknek címzett indítvány szerint a képviselőknek öt témáról kellene dönteniük.

A napirenden szerepelne a házszabályi rendelkezések módosítása, a pedagógusok teljesítményértékelésének megújítása, valamint a Szlovákiával közös, határon átnyúló szénhidrogén-szállító vezetékekről szóló megállapodás módosítása. Emellett a pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú átalakításáról és az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is tárgyalnának.

A miniszter az indoklásban kifejtette, miért nem várhatnak a döntések az őszi ülésszakig. „A rendkívüli ülés megtartása a felsorolt önálló indítványok tárgyalása miatt szükséges. Az önálló indítványok megtárgyalásának az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban” – fogalmazott Ruff Bálint.

A sietség oka, hogy a javaslatok egy része szorosan kapcsolódik a befagyasztott uniós pénzek felszabadításához, amelyről a kormány nemrég kötött politikai megállapodást Brüsszelben.

Magyar Péter miniszterelnök a tárgyalások után történelmi eredménynek nevezte az egyezséget, és azt ígérte, minden centet hazahoznak.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban már jelezte, hogy a kormány a nyáron erőltetett menetben tervezi elfogadni a szükséges jogszabályokat, és felkészítette az ellenzéket arra, hogy intenzív nyárra készüljenek.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk