KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Nincs annál nagyobb csoda a világon, mint ahogyan egy kutya felülírja a korábbi rossz mintáit”

A bicskei menhelyet, ahol minden évben több száz kölyökkutya kap új esélyt az életre, mindenki csak Kutyaoviként emlegeti.
Szabó Anna cikke - szmo.hu
2021. december 22.



A Kutyaovi már első ránézésre is más, mint a legtöbb menhely. Itt a mentett kutyusok nem szűk kennelekben töltik a mindennapjaikat és nem egy ingerszegény közegben várják azt, hogy valaki magával vigye őket – a családjuk legújabb tagjaként. Itt az önkéntesek gyakran viszik őket sétálni vagy éppen futni, rágcsálhatják a játékaikat, szaladgálhatnak a velük együtt bekerült testvéreikkel, hétvégente pedig játszhatnak a látogatókkal a babzsákfoteleken, esetleg – szezontól függően – süteményt vagy éppen dinnyét lopkodhatnak le az asztalokról.

Mégis: a kölyökkutyamentés közel sem egy egyszerű műfaj. Épp ellenkezőleg rengeteg kihívás, stressz, fájdalom, lemondás és félelem van a világ legaranyosabb kiskutyaszempárjai és kerekedő kutyapocakjai mögött. Ezekről Adrienn, a Kutyaovi egyik alapítója mesélt.

„2018-ban csináltuk meg Amandával a Kutyaovit, de előtte sokáig önkénteskedtünk együtt más szervezeteknél, ezért nagyon jól tudtuk, hogy mi az, amit mi nem akarunk csinálni.”

Eleinte nem volt egyszerű dolguk, hiszen nem voltak támogatóik, de a kezdeti nehézségek és a korábbi tapasztalatok is segítették őket abban, hogy kialakuljon a saját szabályrendszerük, amihez a mai napig tartják magukat. Ennek az első és legfontosabb eleme egyértelműen a minőségi mentés, azaz a kutyák jólléte: minden akciójukat ennek vetik alá. Ezért teszik mindig közzé, hogy pontosan milyen adományokat várnak a támogatóktól, ezért veszik komolyan, hogy mindenki betartsa az örökbefogadás menetét (ide kattintva találod a lépéseit) és ezért van az is, hogy nem mindenkinek adnak örökbe kutyát.

„Nem kötelező mindenkinek kutyát tartania.”

Mivel ma még mindig sokan csak a kutyázás „szép” részét látják, fontos kiemelni, hogy a kutyatartás óriási felelősség, és még egy tökéletesen bejáratott életbe is hatalmas macera egy kutya érkezése, ez pedig egy kölyökkutyánál különösen nehéz. Őket ugyanis még mindenre meg kell tanítani a szobatisztaságtól kezdve a pórázfegyelmen át egészen a szocializációig – teljesen az alapoktól.

Nem könnyű tehát az élet a kölyökkutyákkal, és pont ez az oka, amiért Amanda és Adrienn úgy döntöttek, hogy kifejezetten nekik szeretnének szentelni egy menhelyet.

„Nagyon szépnek látszik kívülről, olyan, mintha csak a cukiskodásról szólna, de valójában ez az egyik legnehezebb terület.”

Ezek a kölykök ugyanis általában nem kívánt almokból jönnek a világra, ami azt jelenti, hogy már a kutyamamák sem megfelelő körülmények között élnek, nem egy felelős gazdi mellett vemhesek, aki figyelne a féreghajtásra vagy a megfelelő tápra. A születésük után a kicsiket gyakran azonnal kidobják, az anyjuk nélkül, így soványan, iszonyú fertőzésveszélyben, kifejlődött immunrendszer nélkül kerülnek az utcára. Ezek miatt speciális igényeik vannak, amelyek speciális tudást és fokozott odafigyelést igényelnek.

A kicsik mellett van néhány kamasz és idősebb négylábú is a Kutyaoviban. Köztük vannak, akik valamelyik alom kutyamamájaként kerültek be, de olyanok is akadnak, akik itt nőttek fel az évek alatt, mert senki sem vitte őket haza. Ez az egyik oka annak, hogy a kényelmesen 30-40 férőhelyes Kutyaoviban most 60 kutyus keres gazdit.

Jelenleg van a Kutyaoviban egy trió, akiket a néhány napja egy dobozban dobtak át a Kutyaovi kerítésén és egy 16-os alom is, amivel egyáltalán nem terveztek. De amikor tudják azt, hogy ezeknek az állatoknak nincs más esélyük, akkor nem maradnak kérdések.

Azért persze pozitív számokat is fel tudnak mutatni: 2020-ban több mint 300 kutya talált gazdára az alapítvány segítségével. És bár az idei évnek még nincs vége, az biztos, hogy idén is 300-nál több kutya fordult meg a gondozásukban. A tavalyi év ezzel együtt egy szomorú tendenciát is magával hozott: a szokottnál több kutya került vissza a menhelyre. A koronavírus és a home office miatt az átlagosnál többen döntöttek úgy, hogy örökbefogadnak, közülük viszont sokan vissza is vitték a mentvényeiket, amint elkezdett számukra kényelmetlenné válni a gazdilét.

„Először októberben vettük észre, hogy elkezdték őket visszahozni, amikor már hidegebb, esős idő volt – a kutyával ugyanis akkor is foglalkozni kell, akkor is el kell vinni sétálni.”

És bár ez világszinten jellemző tendencia volt 2020-ban, nem jelenti azt, hogy nem viselte meg mind a kutyákat, mind a menhelyet. Így érthető, hogy egyre szigorúbb szabályok mellett lehet örökbefogadni a Kutyaoviban – ez pedig a karácsonyi időszakra különösen igaz.

„Előfordult, az egyik kutyánkra azzal jelentkeztek, hogy a nagymamának szeretnék örökbefogadni karácsonyra. Erre azt mondtuk, hogy sajnáljuk, de tőlünk nem.”

Ebből is látszik, hogy Magyarországon még bőven van mit fejlődni, ami a felelős állattartást illeti, hiszen nálunk még mindig nem jellemző az intézményes – vagy bárminemű – érzékenyítés, vagy egyáltalán az alapos tájékoztatás. Emiatt sokan humanizálják a kutyákat, így például azt gondolják, hogy számukra öröm, ha kölyköket hoznak a világra, pedig itt puszta ösztönről van szó. Ez a fajta tájékozatlanság pedig elképesztően nehéz helyzetbe hozza a hazai állatvédő és -mentő szervezeteket.

„Egyre romlik a helyzet. Mi Pest megyében még egész jó helyzetben vagyunk, de van, ahol már a plafonról is kutyák lógnak. Arra kérnénk mindenkit, hogy ivartalanítson, mert így bele fognak fulladni a kutyákba a szervezetek.”

Ezek a nonprofit egyesületek eközben nem győznek melléjük gondozókat vagy ideiglenes gazdikat keresni, hiszen nem tudnak eleget fizetni ahhoz, hogy könnyen találjanak munkaerőt.

„Ehhez kell egy kattantság, nem megy másként.”

A nehéz fizikai munka mellett pedig talán még nehezebb a mentés érzelmi részével megbirkózni. A kutyamentők ugyanis nap mint nap szembesülnek az emberi közönnyel, azzal, hogy a legtöbben ugyanúgy elmennek egy rászoruló ember és egy rászoruló állat mellett is. Ők azok az emberek, akik azt gondolják, hogy valaki más majd úgyis kezeli a problémát, aminél ők elfordítják a fejüket.

„Rettenetesen megvisel, hogy nem mi okozunk bajt egy kiskutyának, mégis mi küzdünk érte, mi szenvedünk, és végül mégis meghal. Olyankor elgondolkozunk rajta, hogy ez mást nem zavar? Ez csak nekünk fáj?”

Mégis, egyrészt ezek a negatív élmények azok, amelyek arra ösztönzik a Kutyaovit és a többi hasonló alapítványt, hogy ne adják fel a munkájukat, akármennyire kimerítő is az minden szempontból. Másrészt pedig természetesen a gondolat, hogy minden mentvényük egyszer boldog, gazdis kutya lesz. Adrienn és Amanda legalábbis errefelé terelgetik őket, azzal az alapelvvel, hogy tőlük csak jobb helyre mehetnek – pedig náluk is igazán jó dolguk van.

„Az erőszakmentes képzésben, a pozitív megerősítésben és a környezetgazdagításban hiszünk, ezért kapnak nálunk például jutalomfalatkereső-feladatokat és a nyílt napokon lehetőséget, hogy új ingerek érjék őket.”

Mindezek mellett pedig amiben még részük van, az a végtelen türelem. A Kutyaoviba ugyanis olyan kiskutyák kerülnek, akiket az egészen rövid életük során már rengeteg trauma ért, ezért a legtöbbjük sérült, bizalmatlan és félős. Emiatt lehetetlen csak azért is boldog leszel és rehabilitálódsz-hozzáállással kezelni őket – ez ugyanis náluk nem működik. Működik viszont a gyengédség, az odafigyelés, a szeretet, a pozitivitás és természetesen a türelem.

„Amikor bekerül egy kiskutya mindenféle puttonnyal, amiben ki tudja, mi van, és egyszer csak elkezd megnyílni, ahhoz semmi sem fogható. Nincs annál nagyobb csoda a világon, mint ahogyan egy kutya felülírja a korábbi rossz mintáit.”

Ha te is szeretnél találkozni a Kutyaovi mentvényeivel, elvinni őket sétálni, megajándékozni őket valamivel, vagy hozzájárulnál a menhely fejlesztéséhez, akkor keresd fel a Kutyaovi Facebook-oldalát, ahol mindig megtalálod az aktuális támogatóknak szóló eseményeiket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk