HÍREK
A Rovatból

Bezárnak a szórakozóhelyek Brüsszelben teljesen, Berlinben pedig éjszakára

„A partizásnak vége” – jelentette ki a német főváros vezetésének egészségügyért felelős tagja.


Megszigorítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat Berlinben a hét végétől, mert a fokozottan veszélyesnek ítélt határérték fölé gyorsult a vírus terjedése több belső kerületben.

A szombattól egyelőre október végéig érvényes szabály szerint minden üzletnek és vendéglátóhelynek zárva kell tartania 23 órától 6 óráig.

Az ügyeletes gyógyszertárakra nem vonatkozik a szigorítás. Az üzemanyagtöltő állomások is nyitva tarthatnak éjjel-nappal, de nem értékesíthetnek szeszesitalt 23 órától reggel 6-ig. Ebben az időszakban közterületen legfeljebb öt ember, magánterületen rendezett összejövetelen maximum huszonöt ember tartózkodhat együtt.

„A partizásnak vége” - nyilatkozott az éjszakai életéről világszerte híres német főváros vezetésének egészségügyért felelős tagja, Dilek Kalayci szerdán a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, rámutatva, hogy az utóbbi hetekben éppen az éjszakai szórakozóhelyeken terjedt leginkább az új típusú koronavírus.

A szociáldemokrata politikus elmondta, hogy a járvány első hullámában a berliniek következetesen betartották a járványlassító szabályokat,

„de most azt látjuk, hogy alábbhagy a fegyelmezettség, főleg a fiatalok körében, akik azt mondják, hogy ugyan már, nem is olyan szörnyű ez”.

Kiemelte, hogy a szabálykövetés útjával szakító fegyelmezetlenek ugyan kisebbségben vannak, „de járvány idején nagyon-nagyon veszélyes lehet egy kisebbség, ha nagyon mobilis”.

A szövetségi kormány hetek óta sürgetett intézkedéseket a járvány megfékezésére a tartományi rangú főváros vezetésénél, és felajánlotta, hogy a hadsereg (Bundeswehr) segít a helyi egészségügyi hivataloknak a fertőzési láncolatok megszakítását szolgáló kapcsolatkutatásban. A SPD, a párttól balra álló Baloldal (Die Linke) és a Zöldek koalíciója elhárította a felajánlást, és hetekig tartó vitával érlelte ki az új járványlassító szabályokat. A döntés elhúzódásáért országszerte bírálták a berlini városvezetést, és több tartományban megtiltották a járványügyi szempontból kockázatos berlini kerületekből érkezők belépését.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) négy kerületet (Friedrichshain-Kreuzberg, Mitte, Neukölln, Tempelhof-Schöneberg) sorol a kockázatos területek közé. A legrosszabb a helyzet Neuköllnben, ahol az utóbbi hét napon százezer lakosra vetítve 78,9 fertőzöttet azonosítottak.

Közben az egyre terjedő koronavírus-járvány megfékezésére a Brüsszel és a hozzá tartozó régió minden bárjának és kávéházának, rendezvényközpontjának legalább egy hónapra be kell zárnia, emellett közterületen tilos lesz az alkoholfogyasztás is csütörtök reggel 7 órától

- erről döntött a Brüsszel-fővárosi régió vezetése szerdán.

A tájékoztatás szerint a bezárás az alkoholt nem árusító vendéglátóhelyekre és a sportlétesítmények büféire is vonatkozik. A megszorító intézkedések az éttermekre és az olyan vendéglátóhelyekre nem vonatkoznak, ahol ülő vendégek számára ételt szolgálnak fel. Az éttermek asztalainál legfeljebb négy ember tartózkodhat zárt- és szabadtéren egyaránt. Az asztalokat megfelelő távolságban kell elhelyezni.

Az éjszaka is nyitva tartó üzleteknek 22 órakor be kell zárniuk, a piacokon továbbra sem szabad élelmiszert helyben fogyasztásra árusítani, a sporteseményeket a következő hónapban csak zárt ajtók mögött szabad megrendezni.

Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke sajtótájékoztatóján az intézkedéseket a koronavírus-járvány felgyorsult terjedésével indokolta.

Tájékoztatása szerint Brüsszelben minden hetedik vírusteszt pozitív eredményt mutat, a fővárosban nincs egyetlen önkormányzat sem, ahol az esetszámok az országos átlag alatt maradnának. A fővárosi régióban jelenleg 100 ezer lakosra 500 fertőzött jut. A napi új esetszámok tekintetében Brüsszel a második helyen áll az európai fővárosok között, csak Madrid előzi meg, utána pedig Párizs következik - mondta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: