A résztvevők olyan közönség elől elzárt részeket is láthatnak, mint a backstage vagy a kapitányi híd, közben pedig rengeteg izgalmas és vicces sztori hangzik el a hajó múltjából. Mi is részt vettünk az Imagine Budapest új sétáján.
Az A38 Hajó a budapesti Duna-part egyik legikonikusabb, nemzetközileg is elismert kulturális központja. Rengeteg embernek van innen koncertélménye, azt viszont jóval kevesebben tudják, hogyan lett belőle szórakozóhely, és milyen élet zajlik itt a kulisszák mögött.
Ezekre a kérdésekre ad választ az Imagine Budapest új sétája, amelynek egyik első alkalmán mi is részt vettünk. A másfél óra során annyi érdekesség hangzott el, hogy egy cikkbe lehetetlen lenne mindent bezsúfolni, ezért inkább csak néhány kiragadott részletet mutatunk be.
Háromszáz elefánt is elférne a fedélzeten
Az A38 története valójában sokkal korábban kezdődött annál, hogy a hajó 2003-ban megnyitotta volna kapuit. Az ötletgazda és alapító, Bognár Attila a 90-es években a legendás Bahia üzletlánc és a hazai underground zenekarokat felkaroló Bahia Kiadó vezetője volt. Ezeket az előadókat (például az Európa Kiadót, a Balatont vagy Kamondy Ágnest) sűrűn meghívták Európa-szerte, ilyenkor pedig a vendéglátók feltették a kérdést: „Tök jó, hogy ti itt vagytok, de vissza tudtok minket hívni?”
Attila és társai ekkor kezdtek el gondolkodni egy olyan budapesti koncerthelyszínen, ahol a fellépésekkel nem zavarják a lakókat. A végső lökést 2000-ben egy párizsi utazás adta meg, amikor meghívást kaptak a Szajna partján álló Batofar koncerthajóra, amely eredetileg egy ír tengeri világítóhajó volt.
Bognárnak megtetszett a koncepció, a hazai bürokrácia viszont hozta a formáját – amikor a budapesti Városházán arról érdeklődött, hogyan lehetne egy hasonlót megvalósítani a Dunán, tömören csak annyit mondtak neki: „Sehogy.”
Az elutasítás ellenére a projekt elindult. Ebben kulcsszerepe volt Szabó Endrének, a Ganz Művek akkori műszaki igazgatójának, akit a szervezők látatlanban kerestek meg, ő pedig azonnal a kezdeményezés mellé állt.
A segítségével találták meg a megfelelő hajótestet: egy 1967-ben a Kijevi Lenin Hajógyárban épített, önjáró kőszállító uszályt, amelynek eredeti neve Tripolje volt. Az A38 elnevezés valójában a típust és a szériaszámot jelöli, az Artemovsk 38 rövidítése.
Az uszály átalakítása igazi mérnöki és dizájn-kihívást jelentett. Bognár Attila volt a kreatív motor, rajta kívül Patonai Péter bankár, valamint Váncza László és Mirtényi Miklós építészek közös munkájával valósult meg a terv. A hajótest oldalán eredetileg mind a négy tulajdonos keresztnevének kezdőbetűje (A, P, L, M) fel volt tüntetve hegesztett betűkkel, de kettőt ma már eltakar a hajóhoz utólag rögzített kiegészítő szennyvíztartály. A P-t és az A-t viszont azóta is látni lehet.
Az építkezés során a legnagyobb fejtörést a hangszigetelés okozta. Nemcsak azt kellett megoldani, hogy a benti koncertek hangja ne szűrődjön ki, hanem fordítva is: ha a felső étteremben valaki elhúz egy széket, vagy elmegy a hajó mellett egy nagyobb dunai jármű, a koncertterem közönsége abból semmit ne érezzen.
A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóinak bevonásával végül egy „ház a házban” szerkezetet hoztak létre: a belső és a külső doboz közé masszív rugókat és speciális hangszigetelő szivacsokat építettek be, amelyek elnyelik a Duna természetes ringását és a külső rezgéseket.
Az A38 eredeti hajóteste 85 méter hosszú, 18 méter széles és 1200 tonnát nyom. Ezt a gigantikus méretet a sétavezető, Czakó Zsófia azzal szemléltette, hogy a fedélzetre elvileg simán felférne 300 ázsiai elefánt (afrikai elefántból a nagyobb méretük miatt csak 200). Ha elefántok nem is, évente körülbelül félmillió látogató megfordul a fedélzeten, akik több mint 750 programon vehetnek részt.
A látogatószámmal arányosan nagy fogyasztás is jár: becslések szerint évente legalább félmillió liter sör fogy el a pultoknál. A hajó 30 köbméteres szennyvíztartálya a nagy forgalom miatt naponta félig megtelik, így a szippantós kocsinak majdnem minden nap meg kell látogatnia a kikötőt.
Bár az A38 hivatalosan állóhajó, a jogszabályok megkövetelik, hogy mindig legyen a fedélzetén két hivatásos matróz. Ők már a nyugdíjas éveikben járnak, de az életük közel sem eseménytelen: folyamatosan takarítják a Duna által hozott uszadékot, emellett a koncertteremben is ők raknak rendet a programok végén.
A legizgalmasabb feladatuk viszont az, amikor a hajónak el kell hagynia a megszokott kikötőjét. Tízévente egyszer ugyanis kötelező hatósági felülvizsgálatra viszik a révkomáromi hajógyárba, egy vontató- és egy tolóhajó segítségével.
A matrózok szerint ez a legszebb és legfeszültebb pillanat, amelyre hetekig készülnek, hiszen az összes rögzítőkötelet és a Petőfi híd mélyén fekvő hatalmas vasmacskákat is fel kell vonni a fedélzetre. A következő ilyen alkalom 2027 januárjában lesz.
Már meg se lepődnek, ha egy fellépő egyszínű M&M’s-t kér
Bár az A38 lassan 25 éve üzemel, a személyzet tagjai közül jó néhányan az első perctől itt dolgoznak. Jó példa erre Herr Krisztián, aki a nyitás óta ül rendületlenül az információs pultban. Bár eleinte az éjszakai műszakokat húzta, az évek során rájött, hogy a hosszú és egészséges élet titka a nappali munka, így azóta ő a hajó nappali arca és élő emlékezete.
Krisztián az évtizedek során számtalan világsztárt látott megfordulni a lépcsőkön. Elmesélte például, hogy meglepően sok hollywoodi híresség rendelkezik saját zenekarral, és közülük többen az A38-on is felléptek már.
Járt itt például Kiefer Sutherland a country-zenekarával, de a legnagyobb port Juliette Lewis és metalegyüttese, a Juliette and the Licks kavarta. A 90-es évek ikonikus, Oscar-jelölt színésznője – akit a nagyközönség decens filmekből vagy Brad Pitt egykori barátnőjeként ismerhetett – a színpadon teljesen kivetkőzött magából, és elképesztő energiájú, kőkemény rockkoncertet nyomott le a hajó gyomrában.
Ennél is emlékezetesebb sztori volt, amikor nagyjából 10-15 éve egy februári reggelen Krisztián jött nyitni a hajót, és egy alsógatyás férfi várta őt a bejárat előtt. Kiderült, hogy ő az aznapi fellépő, a Madball frontembere, de elhagyta a zenekarát.
Előző este ugyanis Bécsben léptek fel, majd a turnébuszban kissé nekivetkőzve pihenőre tértek, hajnali kettő környékén viszont a sofőr az autópályán, Győr mellett leállt tankolni. A frontember, Freddy ezalatt pont felébredt és elment könnyíteni magán, de erről nem szólt senkinek, ezért amikor a sofőr végzett a tankolással, simán elhajtott, ott hagyva az énekest egy szál alsónadrágban.
Ő viszont pánikolás helyett azonnal elkezdett stoppolni, és szinte abban a percben felvette egy kamionos, aki gyorsabban felhozta Budapestre, mint ahogy a többiek a kisbusszal ideértek. Krisztián ráadta a pulóverét, főzött neki egy teát, majd beültette az infópultba. Az aznap esti koncert pedig remekül sikerült.
A backstage világa a fellépők különféle, sokszor egészen abszurd kívánságairól is híres. Az A38 stábja már szinte meg sem lepődik az olyan kéréseken, mint a kizárólag vékony csíkokra vágott répa, vagy az egyszínű M&M’s drazsék. Utóbbi esetében a személyzet már rutinosan, kézzel válogatja szét a tálakat: ha a zenekar úgy kéri, az asztalra csak a barna, csak a piros vagy csak a zöld szemek kerülhetnek.
Van azonban egy olyan visszatérő kérés is, ami elsőre furcsának tűnhet, de a matrózok és tengerészek világában teljesen logikus: több külföldi zenekar kifejezetten kéri, hogy legyen elhelyezve egy Szent Miklós-kép a backstage-ben. Ő ugyanis többek között a hajósok védőszentje, így a babonásabb zenészek szeretik maguk mellett tudni a képét a Duna felett koncertezve.
Szirénázás és sűrű füst a backstage-ben
Az A38 belsejét járva lépten-nyomon a régi uszály újrahasznosított darabjaiba botlunk: Drabik István képzőművész a hajóról leesett fém- és vasmaradványokból készített szobrokat a fedélzetre és a backstage-be, az ajtókon kilincsek helyett 16 tonna teherbírású seklis csatok találhatók, Lois Viktor szobrászművész pedig az eredeti hajócsavarokból épített egy működő „propeller-hangszert”, amelynek meglehetősen meditatív – vagy egyesek szerint horrorfilmbe illő – hangját a mai napig előszeretettel szólaltatják meg.
A legnagyobb „játszótér” azonban a backstage-bárban található, ahol megőrizték a kőszállító uszály eredeti mechanikus vezérlőpultját. Ez az a monumentális pult, ahol a Titanic-szerű filmekből ismert karok és utasításjelző gépek találhatók, amelyekkel egykor a gépháznak üzenték: „Teljes gőz előre!”
A hajó technikusai a hosszú, eseménytelen órákban – például amikor egy-egy zenekar sokat késett a beállásról – elunva magukat úgy döntöttek, hogy egy kis saját szórakozást építenek a rendszerbe. A pultot titokban átkábelezték, és különféle meglepő effekteket varázsoltak mögé. Ha valaki ma a backstage-ben meghúzza a hatalmas főkapcsolót, és a gombokon beüti a megfelelő kombinációt, a pult nem a motort indítja be, hanem vad villogásba kezd, és vizet fröcsköl a gyanútlan bámészkodókra.
Eredetileg volt egy olyan gomb is, amely a hajó falán lévő régi fényjelző készüléket hozta működésbe: az elkezdett eszeveszetten szirénázni, villogni és sűrű füstöt okádni. Ezt a funkciót azonban a backstage-bár pultosa egy idő után inkább lekapcsoltatta.
Történt ugyanis, hogy az egyik buli végén a technikusok kicsit túlzásba vitték a füsteffektet, aminek köszönhetően a gyanútlan vendégek és a zenészek azt hitték, kigyulladt a hajó, és kisebb pánik tört ki a zárt térben.
Rengeteg hasonló sztori hangzott még el a sétán, ráadásul a századelő Budapestjéről, illetve a hajós életformáról is számos érdekességet megtudhattunk. Legközelebb július 11-én, majd augusztus 23-án indul egy napon belül több turnus is, további infók itt találhatók.
