News here
hirdetés

HÍREK

Bevittek a rendőrök házaspárokat, mert kéz a kézben sétáltak Türkmenisztánban

A hatóságok előtt igazolniuk kellett, hogy hivatalosan házasok, majd egy előadást is meg kellett nézniük arról, hogy milyen a helyes viselkedés és a hagyományos türkmén értékekrend.
Fotó: MTI/EPA - szmo.hu
2022. május 21.


Link másolása

hirdetés

Bilincsben vittek el a rendőrök több tucat párt a türkmenisztáni Mari városában, mert nyilvános helyen kéz a kézben sétáltak. Ezzel megszegték a „társadalmi normákat” - írja a Szabad Európa.

Egyikük elmondta, hogy a feleségével sétálgatott, mikor egy rendőrautó megállt előttük és elvitték őket.

Külön hallgatták ki őket, majd a rokonságnak be kellett vinni a házassági levelüket, hogy igazolni tudják, hogy hivatalosan házasok. Ezt követően pedig egy előadást is meghallgattattak velük a hagyományos türkmén értékekről.

„Azt mondták, hogy a múltban a türkmén nők számára az etikett legfontosabb része az volt, hogy eltakarták az arcukat. A nők nemcsak idegen férfiak, hanem apósuk és sógoruk előtt is eltakarták az arcukat, és nem beszélhettek velük közvetlenül, a gyermekeiket közvetítőként használva kellett kommunikálniuk” – állította egy nő.

Egy másik pár arról mesélt, hogy őket is az előadáson való részvételre kötelezték. Ott egy rendőr és egy ismeretlen női tisztviselő megvádolta a nőket, hogy szégyentelenül ki vannak sminkelve és megsértették az „illemet” azzal, hogy férfiak kezét fogták.

Végül úgy mehettek haza, ha aláírtak egy nyilatkozatot arról, hogy többé nem mutatják ki nyilvánosan az egymás iránti szeretetüket.

hirdetés

A rendőrség figyelmeztette a párokat, hogy a visszaesők jogi következményekre is számíthatnak, de hogy pontosan milyen vádak és büntetés lehetséges, azt nem mondták el.

Helyi források szerint több légiutas-kísérőt és a nemzeti vasúttársaság női alkalmazottait is elbocsátották azért, mert állítólag mellimplantátumot tetettek be, vagy ajakfeltöltést hajtottak végre.

A túlnyomórészt muszlim Türkmenisztánban a tekintélyelvű kormány korlátozza az emberek szabadságjogait. A lap szerint nőtt a nők elnyomása azóta, hogy Serdar Berdimuhamedov lett az elnök. A türkmén hatóságok azt is fontolgatják, hogy megtiltsák a nők külföldre utazását.

Nyitókép: illusztráció - Türkmén nők hagyományos öltözetben nézik a kiállított gyümölcsöket az asgabati dinnyeünnepen 2007. augusztus 12-én.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Annyira kevés tábornoka maradt Putyinnak, hogy már egy nyugalmazott, túlsúlyos vezérőrnagyot is Ukrajnába küldött
Pár hete még külvárosi nyugdíjas volt a jelentős túlsúllyal küzdő Pavel tábornok, ma pedig már a Donbaszban vezeti a különleges erőket.

Link másolása

hirdetés

A több mint négy hónapja tartó háború alatt már annyi tábornokot veszített az orosz hadsereg, hogy Vlagyimir Putyin egy nyugdíjas, jelentős túlsúllyal küzdő parancsnokot nevezett ki a kelet-ukrajnai különleges erők élére, írja a Daily Star.

A 67 éves Pavel vezérőrnagy állítólag közel 130 kilogramm súlyú, korábban 40 évig szolgált az orosz hadseregben. A tapasztalt katona többek között az afganisztáni háborúban szolgált, legutóbb pedig öt éve Szíriában teljesített szolgálatot közvetlenül a nyugdíjazása előtt.

Pavelt azután szólított újra hadba az orosz elnök, hogy a donbaszi csatában egy tüzérségi csapás során súlyos sérüléseket szenvedett az addigi parancsnok.

Pavel egészen a közelmúltig Moszkva külvárosában élte a nyugdíjasok izgalommentes életét, mielőtt a múlt hónapban újra hadba szólították. A tábornok állítólag annyira meghízott az utóbbi időben, hogy egyenruháját direkt neki készítik a szabók, emellett dupla réteg páncélt visel, mert csak így tudja teljesen eltakarni a teljes testfelületét.

A lapnak nyilatkozó titkosszolgálati forrás szerint Putyin „már a hordó alját kapargatja”, mivel legjobb tábornokai szinte kivétel nélkül megsérültek vagy elesetek a háborúban, a másodvonalbeli tisztek pedig nem bírják sokáig a fronton. Az orosz elnök éppen ezért a korábban nyugalmazott parancsnokokat kezdi elővenni, közülük az egyik a most előrángatott Pavel.

hirdetés
„Putyin olyan, mint egy maffiavezér, akinek senki nem mondhat ellent”

– tette hozzá az újság forrása, aki szerint a visszavonult tiszteknek nincs sok választása, ha újra hadba szólítják őket.

Becslések szerint Oroszország legalább 10 tábornokot és 30 magas rangú tisztet veszített az ukrajnai háborúban. Rajtuk kívül nagyjából 30 ezer orosz katona esett el a harcok során, és 100 ezer sebesülhetett meg. Brit titkosszolgálati jelentések alapján az oroszoknak alig maradtak precíziós fegyverei és a tüzérségi lőszereik is fogytán vannak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Tarolt a Fidesz az időközi önkormányzatiképviselő-választásokon, Budapesten 4-ből 3 helyen nyertek
Az egész országban 16 indulásból 12-t behúztak.

Link másolása

hirdetés

18 helyen tartottak időközi választást az országban vasárnap. A kormányzó Fidesz-KDNP a 18-ból 16 helyen indított jelöltet, közülük 12-ben mandátumot is szereztek – számol be a Telex.

A 2019-es önkormányzatin és az idei áprilisi országgyűlési választáson Budapest volt az egyetlen hely, ahol az ellenzék a Fidesz fölé tudott kerekedni, de a mostanin ez nem sikerült.

A budapesti négy választásból csak a 4. kerületit nyerte meg az ellenzéki induló, Vasvári László.

Az 5. kerületben Nagy Gergő 70,78 százalékot szerzett a Momentum-DK-LMP-MSZP-jelölt Fábián Benjámin előtt (27,06 százalék).

A 7. kerületben Ripka András 45,63 százalékkal nyert, Jenei Kevin Martin (DK-Jobbik-MSZP-LMP-Párbeszéd) 28,28 százalékot kapott.

A 8. kerületben a koronavírusban 2020 novemberében elhunyt Balogh István Lajos helyére Gondos Judit (Fidesz-KDNP) ülhet be 63,02 százalékkal, míg Pityó László (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP) 35,82 százalékkal zárt.

hirdetés

Egerben, Nyíregyházán és Szegeden is a kormánypárti jelöltek diadalmaskodtak, míg Békéscsabán és Szolnokon civilek győztek.

Utóbbi megyeszékhelyen Menkó Gyula, a Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesület színeiben tudott nyerni.

A kisebb településeken szintén mandátumot szerzett a fideszes jelölt Békésen, Keszthelyen, Kőszegen, Nagykőrösön, Sárváron és Szigetszentmiklóson. Közülük 80 százalék fölött Sárváron Németh Róbert (82,93 százalék) és a nagykőrösi Holló Róbert végzett (80,83 százalék).

Az ellenzéknek a nem megyei jogú városokban egyetlen győzelme volt: Gyöngyösön Sári István Imre (MSZP-DK-JOBBIK-LMP-Momentum) 74,93 százalékot szerzett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Pokoli meleg, 40 fok, hőségriasztás – Nem lesz könnyű a jövő hét annak, aki nem vízparton tölti
A hét elején a hajnalok még hoznak némi enyhülést, szerdától már ebben sem lehet bízni.

Link másolása

hirdetés

Hétfőn főleg az Északi-középhegység térségében fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, vasárnap csak zivatar környékén lehet átmeneti szélerősödés, hétfőn az Észak-Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik a délkeleti, déli szél – írja az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése alapján.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között valószínű, de a hidegre érzékeny részeken 11, 14 fokot is mérhetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 31 és 36 fok között alakul.

Az Időkép előrejelzése szerint kedden tovább fokozódik a hőség, 34-38 fokra számíthatunk. Sok napsütés várható, csak néhány helyre hozhat átmeneti felfrissülést egy-egy zápor, zivatar. A szél csak záporok, zivatarok környezetében támadhat fel.

Szerdán napközben a Dunántúlon növekedhet meg a felhőzet, és itt elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Máshol egész nap kitart a napos, száraz idő. Élénk, helyenként erős lesz a déli-délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 34 és 39 fok között alakul.

Csütörtökön túlnyomóan napos, száraz időre van kilátás. A kissé szeles időben 35 és 40 fok közé forrósodhat a levegő. A péntek is még melegnek, naposnak ígérkezik, pár fokos lehűlést hétvégére hozhat egy hidegfront, de a 30 fok feletti hőmérséklet akkor is megmarad.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Korlátlan ideig támogatják Ukrajnát a G7 államai
Az erről szóló dokumentumot azok az országok is aláírták, amelyek egyes hírek szerint korábban tárgyalásos tűzszünetről beszéltek.

Link másolása

hirdetés

A Bajorországban tartott csúcstalálkozójukról készült nyilatkozattervezet szövege szerint a G7-vezetők kötelezettséget vállalnak arra, hogy határozatlan ideig támogatják Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben – írja a Bloomberg értesülései alapján a 444.

„Továbbra is pénzügyi, humanitárius, katonai és diplomáciai segítséget nyújtunk Ukrajnának, és mindaddig kiállunk mellette, ameddig csak szükséges”

– fogalmaztak a legfejlettebb ipari országok vezetői.

A megfogalmazás azért fontos, mert a szövetség tagjai aggódnak a háború elhúzódása miatt, és néhányan – köztük Németország és Franciaország is – korábban utaltak arra, hogy nyitottabbak lehetnek a tárgyalásos tűzszünet gondolatára.

A dokumentum szerint a G7 vezetői mérlegelik annak lehetőségét is, hogy az Oroszországi import vámokból származó bevételeket Ukrajna támogatására fordítsák.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: