HÍREK
A Rovatból

„Bemeneti méréssel” tesztelnek több tízezer diákot a tanév elején

A belügyminiszter korábbi nyilatkozatai szerint egy teljesen új „kísérleti bemeneti méréssel” tesztelik idén ősszel a negyedikes és az ötödikes diákok szövegértési és matematikai képességeit.


Szeptemberben-októberben pedig a hatodikosokra, a nyolcadikosokra és a tizedikesekre is vár egy felmérés, az Eduline legfrissebb információi szerint.

A portál kérdésére az Oktatási Hivatal azt válaszolta, hogy

Valamennyi mérést digitálisan szervezünk meg, ezek során a jelenlegi országos kompetenciamérésben szereplő típusfeladatokra lehet számítani, melyek kiválóan alkalmasak a tanulói kompetenciák mérésére.

Már az időpontok is megvannak, hogy melyik évfolyam mikor fogja a tesztet megírni, ami nem azonos azokkal a felérésekkel, amit eddig minden 6., a 8. és a 10. évfolyamon megirattak és ahol az iskolások szövegértési képességeire, matematikai eszköztudására, valamint a "természettudományos műveltéségére" terjedt ki.

Külön érdekesség, hogy a tanév végén a mérések "párját is" megtartják. Az Oktatási Hivatal oldalán azt írja, "a kimeneti mérésekre 2023. március 6. – június 9. között kerül sor, ám ezekről egyelőre nincs több információ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Irány a benzinkút! Holnaptól jelentősen drágul az üzemanyag
Ha tankolni szeretnél a hétvégén, érdemes még ma útnak indulni, mert a benzin bruttó 7, a gázolaj bruttó 4 forinttal lesz drágább.


Szombattól változnak az üzemanyagárak – derül ki a holtankoljak.hu cikkéből. A 95-ös benzin bruttó 7 forinttal lesz drágább, míg a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik.

A jelenlegi átlagárak a következők:

– 95-ös benzin: 604 Ft/liter

– Gázolaj: 615 Ft/liter


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: Nehéz eldönteni Lázár János mondatairól, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
Az elemző szerint a pályatársak közül túl sokan vehetik magukra, amit a miniszter Kisvárdán elmondott.


Nehéz most hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt – írta Török Gábor a Facebook-oldalán Lázár János Kisvárdán elmondott beszédéről.

Az építési és közlekedési miniszter a Facebookon osztott meg egy videót a fórumról, ahol többek között azt mondta:

„Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról, annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani.”

A miniszter arról is beszélt, hogy az elmúlt években sok vállalkozó megerősödött, gazdagabb lett, és több embernek ad munkát. Ugyanakkor szerinte kérdés, hogy ezek az emberek a vagyonukat a közösség javára is használják-e, vagy csak saját hasznukra.

„Nekem személyesen teljesen elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál” – mondta Lázár.

Erre reagált az ismert politikai elemző, aki a Facebook-oldalán azt írta:

„Poloskák után itt vannak a kullancsok. Szokatlanul önkritikus, de az elmúlt időszak megszólalásai után nem is annyira váratlan mondatok Lázár Jánostól.

A miniszter az elmúlt hetekben az egyetlen olyan kormánypárti politikus, aki a pártja nehéz helyzetében inkább lehetőséget lát és igyekszik is mindezt saját politikai hasznára fordítani.

Mégis, hallgatva ezeket a mondatokat, nehéz most hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt... (természetesen ez a hasonlat ezer sebből vérzik, de annyiban talán megáll, hogy bizony a "pályatársak" közül túl sokan vehetik magukra, amit a szónok itt – neveket nem említve – elmondott)”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről
Az esetről videó is készült, amit Magyar Péter osztott meg közösségi oldalán. A Vadhajtások főszerkesztője szerint a Tisza Párt vezetőjének testőrei és aktivistái erőszakoskodtak vele.


Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről, az esetről készült videót Magyar Péter osztotta meg a Facebook-oldalán.

A Tisza Pár vezetőjének felvételén az látható, ahogyan a Vadhajtások főszerkesztőjét, Bede Zsoltot rendőrök kísérik el a Tisza Párt eseményéről. Az viszont nem derült ki a videóból, mi történt, ami miatt rendőri intézkedésre volt szükség.

 

Ma a Fejér megyei látogatàsunk etyeki állomásán a Fidesz szervezett provokációra készült kirendelt aktivistákkal és egy sereg propagandistával.

Zólyomi Tamás fideszes etyeki polgármester a Facebook oldalán és a helyszínen a saját települèsének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni.

A rendőrök a fideszes képviselők barátját, a folyamatosan balhézó, fizetett udvari bolondot, Bede Zsoltot előállították. Köszönjük a rendőrök szakszerű munkáját!

Közzétette: Péter Magyar – 2025. március 28., péntek

Magyar Péter a közösségi oldalán azt írta, hogy a Fejér megyei látogatásuk etyeki állomásán provokációra készültek Fidesz-aktivisták és propagandisták. Közleménye szerint:

„Ma a Fejér megyei látogatásunk etyeki állomásán a Fidesz szervezett provokációra készült kirendelt aktivistákkal és egy sereg propagandistával. Zólyomi Tamás fideszes etyeki polgármester a Facebook oldalán és a helyszínen a saját településének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni.”

Bede Zsolt is reagált a történtekre saját közösségi oldalán. Azt állította, hogy Magyar Péter megijedt tőle, és testőrei, aktivistái lökdösődtek és erőszakoskodtak. Szerinte Magyar testőrei utasították a rendőröket, hogy vigyék el őt a helyszínről.

Na... #neféljetek

Péterke annyira megijedt tőlem, hogy a testőrei 20 percig vakarták a fejüket...

A kocsival megérkezett...

Közzétette: Zsolt Bede – 2025. március 28., péntek


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A lucernásban rohad a HM kiállítási darabnak szánt repülőgépe
Az állami tulajdonban lévő L-39 Albatrost a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum adta át egy repüléstörténeti alapítványnak. Ők vállalták a felújítást, ősszel azonban a Rogán Antalékat is helikoptereztető cég közölte velük, hogy szállítsák el a gépet.


Beleragadtak a földbe egy repüléstörténeti alapítvány gépei a NER kedvenc repülős cégének bázisán – írja a 24.hu. A Fly-Coop szerint jogtalanul tárolják náluk a katonai repülőket, az alapítvány viszont azt állítja: teljesíthetetlen feltételeket támasztottak velük szemben.

„Túszul ejtették a repülőgépeinket Kadarkúton. Csak úgy tudnánk elvinni őket onnan, ha bemehetnénk, és szétszedhetnék a gépeket, de engem már nem engednek be, miközben határidőket szabnak, hogy mikorra kell elszállítanunk mindent”

– mondta a portálnak Horváth István, az Aviátor Repüléstörténeti Alapítvány elnöke.

Az egykori magyar légierő öregfiúk csapatából verbuválódott alapítvány 2023 tavaszán állapodott meg a Fly-Coop Kft. vezetésével, és a hosszú távú együttműködés reményében a csehszlovák gépet átszállították Kadarkútra, ahol a cég egy kisebb, füves repteret tart fent.

Az állami tulajdonban lévő L-39 Albatrost a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum adta át az Aviátornak. A haszonkölcsön-szerződés szerint a gépet 2026 őszéig állomásoztathatják a kadarkúti állandó kiállításon, az alapítvány pedig vállalta, hogy addig jelentős felújításokat végez el rajta.

A projektet akkor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is támogatta, sőt, a saját keretéből kétmillió forintot adott a gép elszállítására. A 24.hu cikkében azonban megjegyzi: az adakozó kedvvel összefügghet, hogy a gép egykor abban a cseh Aero Vodochody gyárban készült, amely néhány éve magyar többségi tulajdonba került, és egy ideig Szalay-Bobrovniczky volt a vezérigazgatója, valamint (egy holdingon keresztül) az egyedüli részvényese.

A Fly-Coop sem feltétlenül ismeretlen a magyar közéletben: helikoptereztette a főváros és a Nyírség között Rogán Antalt és akkori feleségét, majd később más, a kormányoldalhoz kötődő figurákat is.

A Fly-Coop ősszel felszólította az alapítványt a gépek elszállítására, de nem biztosított megfelelő körülményeket a hadianyagként nyilvántartott járművek szakszerű szétszereléséhez. Ezután a gépet az alapítvány tudta nélkül egy lucernásba vontatta, ahol a kerekei mélyen a talajba süllyedtek.

Az ügy rendőrségi nyomozásig fajult, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum pedig felmondta a haszonkölcsön-szerződést, és követeli az Albatros visszaszállítását Szolnokra.

A Fly-Coop szerint az alapítvány „jogalap nélkül” tárolja náluk a repülőket, míg az alapítvány azt kifogásolja, hogy már belépni sem engedik a területre, így képtelenek elszállítani a járműveket.

Eközben a történelmi repülőgép a mezőn vesztegel, kitéve az időjárás viszontagságainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: