Egy volt rendőr százados tálalt ki: A rendőrség egy „politikai harapófogóban van”, a győri események pedig ennek a tünetei
A rendőrség egy „politikai harapófogóban van”, a győri események pedig ennek a tünetei – állítja egy, a HVG-nek nyilatkozó volt rendőr százados. Bartha Károly szerint a testület kétségbeesetten próbál kimaradni a politikai csatározásokból, de ez nem mindig lehetséges. Az Orbán Viktor országjárásán feltűnt fekete ruhás csoporttal kapcsolatban úgy fogalmazott: tevékenységük ugyanolyan rendbontás volt, mint amit bárki más csinál.
Bartha Károly századosként szerelt le a rendőrségtől, ahol többek között a Készenléti Rendőrségnél és a BRFK sajtóosztályán is dolgozott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen írt szakdolgozata éppen a politikai rendezvények tömegkezeléséről szólt. A Covid-járvány alatt hagyta ott a testületet, ezt a döntését egy folyamat lezárásának nevezte.
„Amikor a 24.hu-nak beszéltem erről, akkor úgy hivatkoztam erre, mint egy bántalmazó párkapcsolatra, aminek a végén az ember azt mondja, hogy ez most már végképp többet visz, mint hoz” – fogalmazott. Azt mondta, nem akart 40 évesen gyomorfekélyben meghalni.
A volt százados nemrég egy videóban állt ki Szabó Bence, volt rendőr nyomozó mellett. Ezt azzal indokolta, hogy felháborította, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter beszélt Szabó Bencéről.
Bartha Károly szerint a rendőrségen belüli problémás működés, amiről a videójában beszélt, valójában csak egy tünet. „A betegség az, hogy maga a rendőrség egy politikai harapófogóban van” – állítja. Ezt úgy írta le, hogy a kormányoldal nevezi ki a rendőri vezetőket, az ellenzék pedig a rendőrségen keresztül támadja a kormányt, így a testület a politikai csatározás színterévé válik. Úgy véli, a rendőrséget ki kellene emelni ebből a helyzetből, a vezetőket nem a politikának kellene kineveznie, és nem is nekik kellene elszámolással tartozniuk.
A győri eseményeket is ennek a helyzetnek a következményeként látja. Szerinte a rendőrség „mindenáron megpróbál kimaradni ebből a helyzetből”, ami kampányidőszakban különösen nehéz. Hozzátette: „Csak van olyan helyzet, amikor nincs jó döntés. A győri helyzetben például nincsen jó döntés, mert bármit csinálsz, szorulni fogsz.” Ilyenkor a kisebbik rosszat választják, mondta.
Bár az ORFK közleménye szerint a politikai rendezvények biztosítása a szervező felelőssége, Barta szerint Győrben megalapozottan lehetett számítani ellentüntetőkre, hiszen eddig mindenhol megjelentek. A biztonsági szolgálat jogszerűen eljárhatott volna a rendzavarókkal szemben, de szerinte ami Győrben történt, az nem ez volt. Azt látni, hogy a biztonsági szolgálattól elkülönülten megjelent egy csoport, akik „azonos ruházatban vannak, szándék- és akarategységben cselekszenek”, és kifejezetten tagadták, hogy a hivatalos biztosításhoz tartoznának.
Bartha Károly szerint az, hogy nem láttak egyenruhásokat a helyszínen, nem jelenti azt, hogy nem voltak ott, lehettek tartalékban vagy civilben. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendezvényen részt vett Magyarország első számú védett vezetője, akit korábban meg is fenyegettek. „Most egy ilyen helyzetben Orbán Viktor kiáll a színpadra, és nincs ott, csak a Valton? Kérdezem én. Ott volt egy hadsereg, jó. Csak nem láttátok” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy egy civil ruhás rendőrnek mikor kell beavatkoznia, azt mondta, a jogi határ a bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése. „Akkor a szabálysértési törvény és a Btk. alapján fel kell lépni. Az muszáj. De amíg valaki csak csúnyán néz ki…” – magyarázta. A csoportos garázdasággal kapcsolatban elmondta, hogy ahhoz legalább három fő kell, és olyan kihívó, közösségellenes magatartás, ami másokban riadalmat kelt. De hangsúlyozta, minden esetet egyedileg kell vizsgálni.
A rendőrségi sajtóosztály működéséről, ahol maga is dolgozott, azt mondta, a testület próbál kimaradni a nehéz helyzetekből. Ha a sajtó kérdez, a rendőrség sokszor védekezik, mert támadást feltételez.
– fejtette ki.
A politikai nyomás egyik eszközeként említette, hogy a parancsnoki láncban egy osztályvezetőt indoklás nélkül el lehet mozdítani. Arra a kérdésre, hogy látott-e erre példát, igennel felelt. „A lényeg, hogy ha valami nem tetszik, fel lehet állítani” – tette hozzá.