Bárhol lecsaphat a hatalmas vihar, még jégeső is lehet – az egész országra figyelmeztetést adtak ki
Ugyan idilli idővel indult a június, a továbbiakban azonban a nyár csapadékosabb oldala is bekopogtat.
Vasárnapra az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki: zivatar alakulhat ki, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Délen és keleten délelőtt is lesznek tartósabban felhős körzetek, másutt a nagyrészt napos időt követően a déli óráktól számíthatunk erősödő gomolyfelhő-képződésre. Kezdetben csak néhol alakulhat ki záporeső, délután több helyen várható zápor, zivatar. Nagy területen megélénkül az északkeleti szél, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Éjjelre a gomolyfelhők nagy része fokozatosan feloszlik, kezdetben elszórtan zápor, zivatar még előfordul, majd az éjszaka második felére megszűnik a csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul.
A jövő hét elején a hétvéginél több helyen lehet zápor, zivatar, de marad az időjárás nyárias jellege, a hőmérsékletben lényeges változás nem várható.
Hétfőn a napos időszakok mellett ismét több helyen kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Helyenként felhőszakadás, jégeső előfordulhat. Marad a mérsékelt, olykor élénk északkeleti szél. Délután 22-28 fokot mérhetünk, de a zivatarokat követően több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.
Kedden is meleg időre van kilátás, csak a többfelé kialakuló záporok, zivatarok hűthetik le a levegőt. Helyenként felhőszakadás, jégeső továbbra is előfordulhat. Gyenge, mérsékelt lesz a keleties légmozgás, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések lehetnek. Délután 21-28 fok valószínű.
Szerdán még több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A szél elsősorban viharok környezetében támadhat fel. A legmagasabb hőmérséklet 23 és 27 fok között alakulhat.
Csütörtökön kevesebb helyen lehet csapadék, a meleg viszont fokozódik.