KÉK HÍREK
A Rovatból

„Bárddal akarta levágni a fejemet, könyörögtem az életemért” – mondta a brutálisan megvakított kemecsei nő

A 22 éves Gabriella a bíróságon idézte fel, hogy rabolta el és bántalmazta őt a volt párja azért, mert el akarta hagyni őt. A férfi a börtönből hallgatta mindezt végig.


Többször írtunk már annak a kemecsei nőnek az esetéről, akit brutálisan bántalmazott a volt párja. A férfi puszta kézzel kinyomta a 22 éves nő szemeit, aki emiatt elveszítette a látását. Gabriella minden vágya, hogy visszanyerje a szeme világát, hogy újra láthassa a kislányát.

A fiatal nő kedden az ügyében tartott tárgyaláson idézte fel a durva bántalmazást a Nyíregyházi Járásbíróságon. A Blikk beszámolója szerint Gabriella elmondta, hogy az elrablása előtt néhány nappal szakított a volt párjával, akit arra kért, hogy vigye haza, mert nem bírja azt, amiben élnek. A férfit ez dühítette fel annyira, hogy kíméletlenül megverte a lányt, majd a szemeit is kinyomta.

"Ököllel, tenyérrel bántalmazott, és egy szobabútor üvegét is kitörte, amivel össze akart vagdosni. Fojtogatott, az orromból, számból is jött a vér. Másnap egy baltanyéllel esett nekem és egy partvissal, a széles fadarabbal folyamatosan kínzott.

Volt egy egy méteres bárdja, amivel le akarta vágni a fejemet, és senki nem állította meg. Könyörögtem az életemért. Azt mondta, se Istent, se embert nem ismer és elveszi az életemet. Térdepelve könyörögtem az életemért, de nem könyörült rajtam."

Szerinte az exe "nem ütött, hanem gyilkolt". Miután Gabriella elájult, arra ébredt, hogy a férfi rugdossa, miközben ő a vérében úszik.

"Kihúzott az autóból és betontörmeléken taposta a fejemet. Nem engedett haza, nem akarta, hogy elmenjek. Annyira féltem, hogy inkább azt mondtam, vigyék el a kislányomat, mentsék meg az életét, én pedig ott maradok"

- mesélte a fiatal nő.

Volt párját egyébként végig Balázsnak nevezte, mert Gy. Attila korábban ezen az álnéven mutatkozott be neki. A férfi egyébként Gabriella kérésére a börtönben elkülönített helységből, egy kijelzőn keresztül hallgatta végig az elhangzottakat. Szerinte több részlet nem stimmel abban, amit a lány mondott. "De mindegy, hadd mondja, nem is érdekel" - jegyezte meg.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy Gabriella teherbe is esett bántalmazó párjától, ezt azonban egy ideig el se merte mondani neki. Fontolgatta az abortuszt, de végül a sok stressz miatt elvetélt.

"Nagyon vártam, hogy elmondhassam, ami bennem van. Ez az ember többször megerőszakolt, és a látásomat is elvette. Kiáltok most a bántalmazott nőkért, és azokért is, akik már a föld alatt vannak, akiknek nem született igazságos ítélet"

- nyilatkozta a Blikknek a tárgyalás után.

Arról is beszélt, hogy bár sokáig reménykedett abban, hogy egy speciális orvosi beavatkozásnak köszönhetően visszanyerheti a látását, nemrég közölték vele, hogy már nem lehet segíteni rajta. Emiatt teljesen összetört, de továbbra is bízik abban, hogy valami csoda folytán egyszer újra láthatja kislánya mosolyát.

Gabriella és családja nemrég Izraelben, a Szentföldre utazott, ahol imádkoztak azért, hogy jobbra forduljon az életük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Cserépfalun: Megtalálták a verseny közben eltűnt futó holttestét
Spitzmüller Zsoltot hajnalig keresték, végül délután találtak rá. A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.


A Cserépi Trapp terepfutóverseny közösségi oldalán közölte, hogy szombaton eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt.

A férfi a faluba még visszaért, de a célba már nem érkezett meg, és telefon sem volt nála.

Az egri Kárpát Egyesület azt írta, 11:20-kor egy térfigyelő kamera rögzítette Cserépfalun a Bethlen utcán. Ezután azonban nem látták többé.

A szervezők hajnal 3-ig keresték őt, és azt írták: „extrém helyekre is elmentünk”, de nem találták meg.

A kutatásban a rendőrség és civilek is részt vettek, a hatóság pedig körözést adott ki a férfira.

„Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De ha valaki mégis úgy érzi, hogy látta a célban, kérem szóljon Molnár Norbert szervezőnek” – írták a rendezők.

Vasárnap kora délután azonban megérkezett a szomorú hír: a Blikk információi szerint Cserépfalu határában vasárnap nem sokkal délután 14 órát követően megtalálták Spitzmüller Zsolt holttestét.

"Valóban megtaláltuk a férfi holttestét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vizsgáljuk a haláleset körülményeit"

– erősítette meg a lapnak Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. "Tudomásunk szerint nem a futóverseny útvonalán találták meg az eltűnt férfit, ám egyelőre arról nincs hír, hogy miért térhetett le róla" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szeretőjére és saját magára költötte a közpénzt a polgármester, az ügyészség vádat emelt ellene New Orleansban
Az amerikai város első női polgármesterét és testőrét csalással és korrupcióval vádolják. Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.


LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere és testőre, Jeffrey Vappie ellen csalás és korrupció miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint éveken át közpénzt fordítottak személyes célokra. A vádiratban az áll, hogy Cantrell és Vappie 2021 októbere óta „személyes, bensőséges kapcsolatot” ápoltak, írja a BBC.

A férfi 2024 júniusi nyugdíjba vonulásáig 14 belföldi és külföldi úton vett részt a polgármesterrel. Ezeket hivatalos kiküldetésként tüntették fel, valójában azonban „személyes tevékenységeikre” használták fel.

Az ügyészek kiemelték például azt az utat, amikor Kaliforniában egy szőlőbirtokon jártak, és borkóstolón vettek részt. Ez az adófizetőknek 70 ezer dollárba, vagyis mintegy 23 millió forintba került.

Cantrell korábban azt mondta, a Covid-járvány idején biztonsági okokból vitte magával a testőrét. Az ügyészség azonban vitatta ezt az indoklást, és olyan eseteket is felhozott, amikor a polgármester egyedül utazott.

A vádirat szerint a polgármester és testőre New Orleansben egy városi tulajdonú ingatlanban is együtt élt. Ilyenkor, ahogy az utazások alatt is, Vappie hivatalosan szolgálatban volt, és ezért kapta a fizetését.

Michael Simpson ügyész a CBS News-nak azt mondta,

nem a kapcsolatuk a bűncselekmény, hanem az, hogy „egy évek óta tartó csalási rendszert tartottak fent. Kihasználva hatalmukat és tekintélyüket, közpénzeket használtak fel személyes célokra.”

Az ügyészek egy fényképet is bemutattak, amelyet egy állampolgár készített a párosról, amikor egy étteremben vacsoráztak, miközben Vappie hivatalosan szolgálatban volt. Cantrell a fotós ellen feljelentést tett, és távoltartási végzést kért.

A vádirat szerint a polgármester és testőre megfélemlítette a beosztottjaikat, hazudtak FBI-ügynököknek, valamint hamis vallomásokat tettek egy esküdtszék előtt.

Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.

Cantrell 2018 óta tölti be a polgármesteri tisztséget, és ő az első nő, aki New Orleans 300 éves történetében betölti ezt a posztot. Januárban távozik hivatalából.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy félreértés miatt verhettek halálra egy nagyothalló férfit Kelenföldön
Az 51 éves férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója.


Tragédiába torkollott egy hétvégi szóváltás Kelenföld közelében. Egy 51 éves férfi, aki rokonai szerint „a légynek sem tudott ártani”, kedden életét vesztette, miután egy konfliktusban súlyos fejsérüléseket szenvedett - számolt be róla az RTL Híradó.

Az áldozat édesanyja vasárnap szólt a férfi unokatestvérének, hogy fiát szombat este megtámadták, és a mentők kórházba vitték. Unokahúga szerint a férfi egy félreértés miatt halhatott meg.

„Lacika lement kenyérért. Ott volt egy barátja és ittak sört, és a barátja félrement a bokorba pisilni, és az egyik ott lakó az egyik emeletről leszaladt és elkezdett kiabálni a másik fiúval. És a Lacika meg odament hozzá”

– mesélte az unokahúg.

A férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója. A szemtanúk szerint ugyanis ezután nemcsak megütötte, hanem meg is rúgta. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba, majd később meghalt.

A rendőrök haláleset miatt egy 41 éves férfit vettek őrizetbe, kihallgatták, de azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mivel gyanúsítják.

„Szinte mindennaposok a verekedések és az ordibálások”

- nyilatkozta az RTL Híradónak egy, a szomszéd házban lakó férfi, aki szerint az utóbbi időben egyre több a részegen randalírozó a környéken. Leginkább éjszaka van ilyen probléma, de a helyiekből álló Facebook-csoportokban szinte naponta jelennek felvételek az utcákon magatehetetlen, bódult állapotban lévő, vagy éppen késsel hadonászó emberekről.

A XI. kerület alpolgármestere szerint nagyon nehéz a helyzet. Bács Márton szerint létszámbővítésre lenne szükség a rendőri állományban. De hozzátette: az önkormányzat is igyekszik több közterületfelügyelőt alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: