HÍREK
A Rovatból

Balog Zoltánt megtalálta a 444: „Engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni, jó?”

A református püspök nem fűzött hozzá semmit korábbi nyilatkozataihoz K. Endre ügyében. Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha szükségesnek tartja, a jövőben is a nyilvánosság elé áll majd.

Link másolása

A Dunamelléki Református Egyházkerület mátraházi üdülőjének bejáratánál próbált válaszokat kapni a 444 Balog Zoltántól, a püspök ugyanis továbbra sem nyilatkozik a kegyelmi ügyel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, csak videóüzenetekben kommunikál a kérdésben. Balog Zoltán korábban elismerte, hogy lobbizott K. Endre mellett. A botrány kirobbanása után végül csak a református egyház vezetéséről mondott le, püspöki címéről azonban nem. „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek”, mondta a február 26-i zsinati értekezleten.

Amikor a 444 erről a mondatáról akarta kérdezni, ennyit mondott: azt kérném, hogy engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni, jó? A lap ezután szerette volna azt is megtudni, miért tartotta ártatlannak azt a K. Endrét, akit első és másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték, a Kúria pedig helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést Balog erre szintén annyit felelt: azt szeretném kérni, hogy hagyják, hogy találkozzak a lelkipásztorokkal.

Hozzátette, hogy ez egy magánterület, és szerinte

egyébként többször is a nyilvánosság elé állt már az ügyben, és ha szükségesnek tartja, a jövőben is megteszi majd.

Korábban írtunk arról, miszerint elképzelhető, hogy még nem is létezett Novák Katalin tanácsadó testülete, amikor Balog Zoltán a később a köztárssági elnök bukásához vezető kegyelemet javasolta. A testület létezéséről először 2023. május 10-én értesülhetett a nyilvánosság, a köztársasági elnök Facebook-posztjából. A bejegyzésben Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy „Hivatalba lépésem első évfordulóján - elnöki tanácsadókkal”. A testület friss megalakulására utalhat, hogy a csoportkép posztolása után több tanácsadó is nyilatkozott a sajtónak, és közülük mindannyian kizárólag a jövőre utalva beszéltek a munkájáról, senki sem említette, hogy már korábban kezdték volna a tanácsadást. K. Endre kegyelmi kérvényét a felesége adta be 2022 júliusában, míg a kegyelmi határozatot 2023. április 27-én hozták meg, vagyis jóval Novák csapatának megalakulása előtt.

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után: Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják
A miniszterelnök videójában bejelentette, hogy kedden Brüsszelbe utazik, ahol az európai vezetőkkel áttekintik a kialakult háborús helyezetet.

Link másolása

Orbán Viktor vasárnap délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot, miután Iran drónokkal és rakétákkal lőtte Izraelt.

A miniszterelnök videón számolt be arról, hogy mit tárgyaltak.

"Tegnap éjjel bekövetkezett az, amitől tartottunk. Irán drónokkal és rakétákkal megtámadta Izraelt. A támadást elítéljük. A támadás azonban azzal fenyeget, hogy államközi háború dúlja fel az egész Közel-Keletet, ez pedig fenyegetést, súlyos fenyegetést jelent az egész világra, benne Magyarországra is.

A mai napon összehívtma a Védelmi Tanácsot, hogy számot vessünk a konfliktus Magyarországra gyakorolt nemzetbiztonsági és gazdasági következményeivel.

Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják.

Kedden pedig Brüsszelbe utazom, ahol az európai vezetőkkel áttekintjük a kialakult háborús helyezetet. Mindent meg kell tennünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát".

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A Rovatból
Szuperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó hatolt be a Földközi-tengerre
Az orosz külügyi tárca közleményében azt írta, hogy egy tervezett haditengerészeti gyakorlat részeként hajózott a területre.

Link másolása

Orosz hadihajó hatolt be a a Földközi tengerre a Szuezi-csatornán keresztül, a hajó szuperszonikus rakétákkal van felszerelve - írja a 24.hu.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a hajó egy tervezett haditengerészeti gyakorlat részeként hajózott a területre.

A Saposnyikov marsallról elnevezett fregatt folytatja az expedíciós terv szerint rá bízott feladatok végrehajtását - írták a közleményben, de az nem derült ki, hogy mi a feladata.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap - a múlt hét után újra - önmérsékletre szólította fel a közel-keleti konfliktusban részes feleket. Aggodalmát fejezte ki a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt.

"Kifejezzük rendkívüli aggodalmunkat a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt. Többször figyelmeztettünk arra, hogy a Közel-Keleten, elsősorban a palesztin-izraeli konfliktusövezetben kialakult számos válság megoldatlansága, amelyeket gyakran felelőtlen provokatív akciók szítanak, a feszültség fokozódásához vezet"

– írta az orosz külügyi tárca. Bíznak abban, hogy a régió államai politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg a fennálló problémákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az orosz-ukrán háborúról: A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója
A politikus szerint: „Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el”.

Link másolása

Vasárnap este Magyar Péter a közösségi oldalán írt arról, hogy mit gondol az orosz-ukrán háborúról és Magyarország lehetőségeiről a háborúval kapcsolatban.

A TISZA párt alelnöke tíz pontba foglalta össze gondolatait. Azt írja:

Még egyszer a háborúról

1. Oroszország az agresszor

2. Ukrajna területvédelme jogos

3. A magyar kisebbség helyzete számunkra kulcsfontosságú

4. A háborút Putyin indította, ő tudja befejezni.

5. A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója.

6. Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el.

7. Ukrajna függetlenségét 5 különböző biztonsági garancia védte (többek közt a nálunk aláírt 1994-es Budapesti memorandum), amelyeket Oroszország a támadással megszegett. Amennyiben elfogadjuk az ukrán területveszteséget, azzal újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, az államközi biztonsági garanciákat pedig érvénytelenítjük.

8. Tűzszünet és béke nem Facebook posztoktól és propagandától lesz, hanem a nagyhatalmak és Ukrajna tárgyalásának eredményeképpen.

9. Hazánknak minden humanitárius segítséget meg kell adnia Ukrajna számára-

- áll a bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter korrigálta, hogy hol kezdi országjáró körútját, majd elnézést kért
A TISZA párt alelnöke elkezdi kampányát, vidéken és a fővárosban is lehet majd találkozni vele és a stábjával.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Magyar Péter vasárnap a közösségi oldalán közölte, hogy országjáró körútra indulnak. Az első posztjában megadott helyek és időpontok azonban változtak.

Erről szintén a Facebookon írt. Eszerint várhatóan az alábbi helyeken lehet majd találkozni velük:

"Korrekció. A TISZA Párt és Talpra Magyarok Közössége országjáró túrája április 17-én kezdődik Békés megyében. Április 20-án délelőtt közös kerékpározásra hívjuk a budapestieket, délután pedig Pest megyei településekre látogatunk. Április 22-én pedig már Baranya megyébe érkezünk".

Majd hozzátette: "Részletek hamarosan. Elnézést a pontatlanságért".


Link másolása
KÖVESS MINKET: